II. Kirándulás a Batu barlangokhoz, halálfélelem a vidámparkban és séta a kínai negyedben

Június 2-án a fővárostól 15 km-re lévő Batu barlangokat vettük célba, ahová vonattal mentünk. A mészkőhegyben lévő barlangok közül a legnagyobbikban, 60 m magasan egy hindu szentély található, amely a hit szerint Murugan istennek, Siva fiának ad otthont.
A barlang korábban hosszú időn át menedékül szolgált a területen élő embereknek. A nyugati világ csak az 1800-as évek végén fedezte fel, és egy amerikai természettudós, William Hornaday volt az első, aki bejárta az akkor még erdős területen nyíló 3 hosszabb és több rövidebb barlangot.
A barlangok arról híresek, hogy január/február hónapban itt tartják a Thaipusam fesztivált, amikor 1 milliónál is több hindu zarándok keresi fel az itt lévő templomokat, és tesz bizonyságot hitének erejéről. Murugan élete minden hindu hívőt arra sarkall, hogy elűzze a benne rejlő gonoszt, és így megszabaduljon minden olyan nem kívánatos emberi tulajdonságtól, mint például a féltékenység, harag vagy a bujaság. A hívők, akik között orvosok, ügyvédek, üzletemberek is vannak, a városközponttól gyalogosan érkeznek ide, miközben számos rituálét hajtanak végre. Az út végén, a barlang nagytermébe felvezető lépcsősoron az eksztázisban lévő, kiválasztott hívők komoly sebeket ejtenek a testükön, így bizonyítva a hindu istenek iránti feltétlen hitüket. Önsanyargatás közben nem éreznek fájdalmat, amit a hívők a barlangban lakó istenségnek tulajdonítanak. (Forrás: internet)

Szerencsére a Murugán isten lenyűgöző méretű, aranyszínű szobra által őrzött barlangokhoz önsanyargatás nélkül is el lehet jutni, bár a 272 lépcsőfokon való felmászást a forró, páradús levegőben éppen eléggé kínzónak éreztük. Miközben felfelé haladtunk, kedves barátunk úgy gondolta, neki mindez nem elég, és a fejére kapta az egyik indiai munkás – talán dióféléket tartalmazó – zsákját, csak hogy megbizonyosodjon róla, hogy nem is olyan nehéz az. Aztán úgy döntött, mégsem veszi ki a dolgozó kezéből a munkát, és zsák nélkül folytatta az utat velünk együtt felfelé.

"Irány a Batu barlangokhoz!"

Meg kell mondjam, hogy a barlang bennünket csak a méreteivel tudott lenyűgözni, a falai ui. körben, 2-3 méter magasan pirosra/hupikékre voltak festve, ill. érdekes szagok is terjengtek. Persze maga a sziklafal a cseppkövekhez hasonló képződményeivel szép látványt nyújt, de az a természeti szépség, ahová az ember egyszer beteszi a lábát, és ott jelentős nyomokat hagy, már nem lehet ugyanaz, mint érintetlen korában, vagy ott, ahol jobban figyelnek arra, hogy természetes valójában megőrizzék. Egy ilyen helyen áhítatot kellene éreznünk a hatalmas méretek miatt, de a csarnoknak az a része, ahol a szentélyek láthatók, sajnos nem éppen tetszetős, ráadásul a bóvlikat áruló ajándékboltok is zavarják a látványt. Miután az itt készült fotókat megmutattuk Anyáéknak, ők is azt mondták, ennél láttak már sokkal szebbet is, pl. Ausztriában. Persze tudva azt, hogy százezrek látogatnak ide egyszerre a fent említett fesztivál keretében, ill. milliónyi turista egész évben, ahhoz képest elfogadható állapotban van.
A barlangok egyébként érdekes élővilággal rendelkeznek, de közülük leginkább csak a rettentően szemtelen makákó majmokkal találkoztunk. Ha van olyan majomfajta, amit nem kedvelek, az éppen ez. :D

az egyik kis hindu szentély a barlangban

Mi ugyan csak a bejáratáig mentünk, de a Dark Cave nevű barlangba túravezetővel egy kis kirándulást lehet tenni a barlang mélyébe, és számos más, itt élő állattal is találkozhat az érdeklődő: pl. pókokkal, gyümölcsevő denevérekkel, kígyókkal. Mi ezeket csak formaldehidben eltéve láthattuk a barlang bejáratánál.

a Dark Cave

Miután a lépcsősort lefelé is behatóan megismertük, végigfutottunk az egyik enyhülést adó, légkondicionált ajándékbolton, majd pedig frissítő gyanánt kókuszvizet ittunk, amit egy „tudományos munkatárs” bárddal felhasított héjú, éretlen kókuszdióból kínált nekünk. Kicsit meglepődtem a zamatán, mert arra számítottam, hogy nagyon kókuszízű lesz, de ehhez képest inkább kissé savanykásnak volt mondható. Igaz, pincehidegen frissítőbbnek hatott volna, de legalább ezt is kipróbáltuk. Egy kis téblábolást követően búcsút intettünk az "aranyembernek" és barlangjának (hú de idétlenül hangzik ez így), és miután visszavonatoztunk a hotelhoz, egy kis felfrissülés után gyalogszerrel indultunk neki a városnak.

a kínai negyed

A jó hangulat ekkor hágott a tetőfokára – legalábbis a Kutyát és engem illetően –, amikor is egy kávézóban beszélgethettünk egy jót a barátainkkal. A téma, amiről szó volt, eleve örvendetes, és amikor ezt kibeszélhettük magunkból, nagyon megkönnyebbültünk. Másrészt pedig a finom kávé is jó hatással volt ránk, ill. az a tény is, hogy végre megpihenhettünk egy hangulatos helyen. Mi ui. a nyugisabb tempót szeretjük, és képesek vagyunk feláldozni egy-egy látnivalót egy jó beszélgetésért. A felhőkarcolók tömény látványát minden esetre bármikor felcseréljük egy kellemes kávézásra, legyen az bárhol a világon.

Az aznapi igazi cél valószínűleg más volt, de az 5 percesre tervezett plázázás helyett majdnem az egész délutánt a 48 emeletes, 203 m magas, ikertornyos, jellegzetes vörösesbarna színű Berjaya Times Square nevű, valóban monumentális méretű épületben töltöttük. Bár a 19 évvel korábban látott torontói Eton Centre-t is óriásinak gondoltam (akkoriban nálunk még csak a fővárosban épült fel 1-2 pláza), de ez a betontömb abszolút verte a kanadait mind magasságban, mind alapterületben (300.000 m²), és valószínűleg a világ más plázáit is. Egyszerűen hihetetlen, hogy ekkora méretű bevásárló komplexumot is lehet építeni, mint ahogyan az is, hogy Kuala Lumpurban iszonyú sok ehhez hasonló, óriás méretű építmény van. Igaz, ez a pláza még ott is kiemelkedik a méreteivel – az egyik leghatalmasabbnak mondható a területen, ráadásul ez a világ legnagyobb épületeinek sorában a 9. helyen áll.

 

a Berjaya Times Square pláza

Éppen ezért talán nem is csoda, hogy még hullámvasút is működik benne az 5. és 8. emelet között (Berjaya Times Square Theme Park), bár ettől függetlenül mégis meglepődtem rajta.
És itt meg is állnék egy szóra, mert muszáj leírnom, mennyire büszke vagyok magamra, hogy fel mertem rá ülni, ui. a majd' 20 évvel ezelőtti kanadai, szörnyűséges vidámparki élmények miatt megfogadtam, hogy soha többet nem megyek még csak a hullámvasút közelébe se. A Kutyafülék kedves unszolására azonban megszegtem a magamnak tett ígéretet, és most mégis ilyesmire vetemedtem. A 3 körből viszont csak egyet bírtam ki, azt is végig csukott szemmel, nyomdafestéket nem tűrő szavak ordítása közben… na jó, ez az utóbbi nem igaz, mert végig csak azt kiabáltam, hogy „Anyaaaaaa!!!”, a többiek viszont becsülettel és jókedvűen teljesítették a szerintem halálosan félelmetes kalandot.
Ebben a plázában amúgy – annak ellenére, hogy a 2D-s és 3D-s mozin túl különböző szórakozási lehetőségek, szabadidőközpont, több mint 1000 üzlet, 65 étterem, továbbá irodák és 1200 luxuslakosztály is található –, nem volt semmi érdekes. :D Legalábbis bennünket a Kutyafüllel nem tud lázba hozni ez a miliő sem itthon, sem pedig ott. Sőt a hatalmas méretei miatt inkább riasztólag hat, és csak még inkább érezhető az ember természettől való elidegenedése.
Mindezek ellenére nagyon jó hangulatban sikerült itt eltölteni azt a sokszor 5 percet. :D

a hullámvasút

A pihenő után folytattuk az utat a még több felhőkarcoló… majdnem azt írtam, hogy árnyékában, de nem, mert árnyék az nemigen volt, úgyhogy csak alattuk/közöttük talpaltunk a tűző napon, és ekkor végre közelebbről is láthattunk maláj cicákat. :) Az első macsekot ugyanezen nap délelőtt a Batu barlangokhoz indulva, a vasútállomáson kaptuk lencsevégre, és már akkor feltűnt, milyen ágas-bogas és rövid a farkuk. Sajnos a simogatásra még várnunk kellett, de 1-2 fotót azért sikerült készíteni ezekről a bokorban játszó, csintalan kölyökmacskákról.

Hazafelé menet a kínai negyed forgatagába csöppentünk, magunkba szívtuk a szagokat/illatokat, megcsodáltuk a számunkra ismeretlen vagy épp jól ismert, gusztusos, ám a válogatósságunk miatt nem szimpatikus ételeket. Azonban a vicces módon készülő kézműves fagyin kívül semmibe se mertünk belekóstolni, részünkről abba is csak épp hogy, mert pont nem kívántunk fagyit enni.

a kínai negyed éttermei

Akik olvassák ezt a beszámolót, most biztos csodálkoznak azon, hogy a manóba lehet nem megkóstolni egy idegen ország egzotikus ételeit. Jogos a kérdés, és tényleg furák vagyunk mi ketten a Kutyinyekkel, ui. pl. a tengeri herkentyűket – ami ennek az országban az egyik fő élelme – egyáltalán nem kedveljük, a zöldségek nagy része pedig szintén kilőve. A többihez meg csak egyszerűen papírkutyák voltunk, ill. legtöbbről azt sem tudtuk mi fán terem. Bár a Kutyánszki antialkoholista létére minden reggel meghúzta a házi bodzaszörppel feljavított, otthonról hozott almapálinkás flakont gyomorvédő gyanánt, mégsem mert enni a helyi ételekből. Én meg pálinka és bélvédő tabletta nélkül pláne be voltam ijedve. Valahogy ezekhez az utcai, tákolmányos, beülős vagy épp talpon állós helyekhez nincs sok bizodalmunk, de nem állítom, hogy nekünk van igazunk. Irigylem is azokat, akik simán bevállalják az ilyen helyeken való kajálást, jóízűt esznek, és a gasztronómián keresztül vállalkoznak arra, hogy egy kicsit jobban megismerjék ezt az európaitól eltérő világot. Úgyhogy üres gyomorral baktattunk tovább (igaz, a nagy melegben nem éreztük az éhséget), és csak a fényképezőgépet kattintgattuk.

 

balra: durián
jobbra: jackfruit, az egyik új kedvencem

A hasunk estére már úgy érezte, nem ártana megpakolni valamivel, és kedves barátunk tett is róla, hogy elverje az éhét. Ám kedvenc üzlethálózata, a 7 eleven egyik egységében vásárolt, ki tudja hány órája aszalódó halgolyót szerintem boldogan felcserélte volna valami másra.
Amikor egy kis étterem kínálata között végre felfedeztem kedvencemet, a naant, azonnal úgy döntöttünk, hogy egy tapodtat sem megyünk tovább. És lőn boldogság. :D
Már sötét volt, amikor megindultunk hazafelé, és ugyan egy csöppet eltévedtünk séta közben, sikerült végül megtalálni a helyes utat. Fárasztó nap volt, mégis az egész nyaralás időtartama alatt mi ketten a Kutyánszkival ekkor éreztük magunkat a legjobban.