2014. február 28.

Rumos-narancsos-túrós muffin mazsolával





Vasárnap reggel kicsit tovább aludtunk, mint egyébként, és amikor felébredtem, bevillant, hogy azt ígértem Anyának, hogy sütök valamit ebéd utáni desszertnek. Mivel azonban tényleg később ébredtünk, hirtelen nem jutott más az eszembe, csak a muffin – az úgy is hamar megvan.
Korábban már sütöttem rumos-túrós muffint Samy receptje alapján, és úgy emlékeztem, hogy ízlett. Úgy gondoltam, újra megsütöm, de ezúttal felhasználom azt az egy szem árva narancsot, ami a hűtőben dekkolt egy ideje. A sütibe egy kis csokit is csempésztem, de épp csak annyit, hogy aki beleharap, az megörüljön annak, hogy van a közepében egy kis meglepi.




Hozzávalók 12 darabhoz:

Tésztához:
12 dkg finomliszt
12 dkg rétesliszt
½ cs. sütőpor
14 dkg porcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
7,5 dkg puha vaj
2 tojás
½ görög narancs reszelt héja és leve
1,5 dl tejföl
15 dkg túró
2 ek. Portorico rum
7 dkg mazsola
4 dkg tejcsokoládé
vaj és liszt a tepsihez

Tetejére:

1 ek. narancslé

4 ek. porcukor
sózatlan pisztácia

elkészítés:

  1. A vajat a porcukorral, vaníliás cukorral kihabosítjuk, hozzáadjuk a tojásokat, valamint a narancslével, reszelt narancshéjjal elkevert tejfölt.
  2. A túrót kikeverjük a rummal, a tojásos masszához forgatjuk, majd hozzáadjuk a langyos vízbe áztatott, majd alaposan lecsepegtetett mazsolát. A sütőporos lisztkeveréket a tojásos-túrós masszához forgatjuk.
  3. A muffintepsi mélyedéseit kivajazzuk, behintjük liszttel, szépen elosztva belekanalazzuk a tésztát, és mindegyik közepébe belenyomunk 1-1, körömnyi darabra vágott tejcsokoládét.
  4. A tepsit előmelegített sütőbe toljuk, és a süteményeket készre sütjük. A kész muffinokat 1-2 perc elteltével kivesszük a sütőformából, és tortarácsra sorakoztatva teljesen kihűtjük.
  5. A narancslét alaposan kikeverjük a porcukorral, a muffinok tetejére csorgatjuk, és megszórjuk aprított pisztáciával.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc









2014. február 26.

Fehér kenyér fiatal vadkovásszal





Zsófi, az én kedves vadélesztőm új családtagnak számít nálunk, de máris belopta magát a szívembe. Már 2. alkalommal bizonyította, hogy nagyon is tud tésztát emelni. Öröm volt nézni, ahogy kitartó munkájának hála, a tálban magasodott a kenyértészta, boldogságom pedig még nagyobb volt, amikor kiderült, hogy még ehető, sőt finom is lett a kész kenyér.
Első alkalommal, amikor vadkovásszal készült kenyeret sütöttem, igencsak elcsodálkoztam rajta, hogy nem kellett kidobni, ui. ennek elég nagy volt az esélye. Biztos annyira akartam, hogy jó legyen, hogy ő ezt megérezte és jól viselkedett. A fotókon egyébként az első kenyeremet lehet látni. Persze most még van egy kis gondom a formázással, de idővel Zsófi is biztosan megerősödik, kicsit több lisztet is keverhetek hozzá, és akkor talán megszelídül a tészta.
Nagyon érdekes volt egyébként megtapasztalni a vadélesztős kenyér állagát, tapintását és ízét. Nekem nagyon tetszik, hogy olyan lyukacsos, kissé nedves tapintású, rugalmas, de mégis puha a tésztája. A savanykássága is kellemes, pont, mint a német nyelvű területek kenyerei - én legalábbis ott ettem ehhez hasonló ízűeket. Különösen tetszik, hogy annyira ropogósra sül. Mosolyogtam is magamban, mert amikor a minap ezt készítettem vacsorára, olyan csendben ettünk, mint még soha. Pontosabban csak a kenyérhéj ropogtatása törte meg a csendet, de egyébként annyira lekötötte a figyelmünket ennek a szép kenyérnek az élvezete és a rágás, hogy tényleg nem jutottunk szóhoz. Teljesen eltér az élesztős kenyerektől, de még a normál kovászosoktól is.
Érdemes megpróbálkozni vele, nagyon tudom ajánlani még akkor is, ha sok türelem kell az elkészítéséhez.
Ha már erős a kovászunk, akkor elegendő lehet belőle 15 dkg is, mert az már képes lesz 30-40 dkg hozzáadott liszttel is megbirkózni.





Hozzávalók 1 kenyérhez:

10 dkg aktív vadkovász + 1 dl víz + 10 dkg kenyérliszt
25 dkg fehér kenyérliszt
10 dkg finomliszt
1 ek. teljes kiőrlésű búzaliszt vagy sikér
1 tk. cukor
1 tk. só
kb. 3 dl víz vagy szénsavmentes ásványvíz

elkészítés:

  1. Az előkészületekhez a befőttes üvegben lévő, már aktív vadkovászunkhoz a délelőtti órákban hozzákeverünk 1 dl vizet, 10 dkg kenyérlisztet, és szobahőmérsékleten hagyjuk, hogy pár óra alatt a duplájára keljen. Ezután jól átkeverjük.
  2. Aznap délután a kelesztőtálba öntünk belőle 10 dkg-nyit, elkeverjük 1 dl vízzel, 10 dkg kenyérliszttel, és letakarva hagyjuk, hogy pár óra alatt megkeljen. Jól megkeverjük.
  3. Még aznap este hozzáadunk 2 dl (ásvány)vizet, a kétféle lisztet, a cukrot, a sót és annyi vizet, amennyit felvesz. Fakanállal nokedli sűrűségű tésztává dolgozzuk.
  4. Vékonyan kiolajozott dagasztótálba tesszük, a tetejét vékonyan megolajozzuk, és letakarva, szobahőmérsékleten pihentetjük 10-12 órát.
  5. Másnap reggel lisztezett felületre borítjuk, és a tészta felületét is meglisztezzük. (Liszt helyett be is olajozhatjuk a munkafelületet, csakúgy, mint a kezünket. Én első alkalommal beolajoztam, de a liszt nálam jobban bevált.)
  6. Az igen nyúlós tésztát jobbról és balról, majd lentről és fentről is egymásra hajtjuk (közben a tészta nagyon igyekszik szétterülni), és egy gyors mozdulattal - sima felületével felfelé - a kiolajozott sütőformába vagy jénai tálba tesszük. (Én sütőpapírral bélelt formába tettem, és a papírt megkentem olajjal.) Letakarva másfél órát kelesztjük. (A tetejét meglisztezhetjük.)
  7. A kenyeret befedjük a vízzel alaposan bespriccelt jénai tetejével (vagy esetemben egy másik sütőformával), és 230°C-ra előmelegített sütőben 30 percig sütjük.
  8. Ekkor levesszük róla a fedőt, a hőmérsékletet 200°C-ra csökkentjük, és további fél óra alatt készre sütjük. Kötőtűt szúrunk bele, hogy ellenőrizzük, megsült-e. Rácson hagyjuk kihűlni.
sütési mód: alul-felül sütés



2014. február 25.

Vadkovász - az élesztőmentes tésztaemelő anyag





Nem mostanában volt, amikor megígértem Fahéj barátnőmnek, hogy én is sütök kovászos kenyeret. Ő ódákat zengett róla, és olyan szép szavakkal mesélt az így készülő kenyereiről és péksüteményeiről, hogy öröm volt olvasni a sorait. Aztán beújított a vadkovásszal, én meg csak ámultam és bámultam, és újfent megígértem neki, hogy végre belevágok az ősi típusú kenyér sütésébe. Aztán mégse lett belőle semmi, mert mindig gyorsan túl akartam lenni rajta. Mindannyiszor szégyelltem is magam miatta.
Aztán mégis eljött az az idő, amikor megpróbálkoztam vele. Egyébként úgy indult az egész, hogy akárhányszor belekukkantottam az egyik facebookos csoport oldalán zajló eseményekbe, mindig ott virított hol x, hol pedig y csodaszép zürichi kenyere, az a bizonyos cserepes héjú. Kaptam-fogtam magam, előző este bekevertem az előtésztát, és másnap már ott illatozott az asztalon az én zürichim. Igaz, elsőre nem lett olyan szép cserepes a héja, de az ízével és az állagával nagyon meg voltam elégedve. Aztán alighogy elkészült ez az első kovászosom, beugrott, hogy Fahéj milyen szeretettel írt a vadkovászról, és hogy a sima kovász az majdhogynem smafu hozzá képest, mert ez a vad változat az igazán ősi, és ez a valódi, autentikus kenyér lelke. Hiszen nagyon-nagyon régen még nem létezett élesztő, és csupán víz és liszt keverékéből született meg az ősanyáink és ősapáink kenyerét megkelesztő anyag.
Újra elolvastam hát azon a bizonyos ismert receptgyűjtő oldalon távoli barátnőm szavait a vadkovászról, és ugyanúgy megmelengette a szívemet, mint legelső alkalommal. Ki is mentem a konyhába, az ő útmutatásai szerint bekevertem az én vadkovászom első adagját, és rögtön elneveztem Zsófinak. Zsófi pedig meghálálta a becéző szavakat, amit neki suttogtam az izgalommal teli várakozás napjaiban.
Ezután már „csak” a vele készült kenyér sütése volt hátra, amit legalább akkora, ha nem nagyobb izgalommal vártam. Persze már rögtön az elején elszúrtam, mert a nagy izgalom közepette kihagytam belőle a cukrot és a sót, de szerencsére még időben eszembe jutott, és utólag kevertem hozzá a már összeállított tésztához. Aztán már csak a várakozás hosszú óráit kellett kivárnom, hogy vajon megkel-e annyira, hogy sütőbe dughassam. Ezek után pedig csoda izgalmasnak tűnt megszegni életem első vadkovászos kenyerét.

A kovásszal kapcsolatos tudnivalókért, tippekért és receptekért örök hálám Fahéjnak, aki kijárta előttünk az utat! :)

Hozzávalók:

fehér kenyérliszt
víz vagy szénsavmentes ásványvíz
24-25°C!!!

elkészítés:

1-2. nap:
  • Befőttesüvegben összekeverünk 3 evőkanál vizet 3 evőkanál kenyérliszttel (kicsit nehéz elkeverni, és olyan állagú, mint a rendes kelt tészta kelesztés előtt). Lazán rátesszük az üveg tetejét, és szobahőmérsékleten hagyjuk, hogy a levegőből belekerüljenek az élesztőgombák.
  • A 2. nap csak várakozunk.

    (De úgy is csinálhatjuk, hogy csak 24 órát hagyjuk pihenni és másnap megetetjük 1 evőkanál vízzel és 1 evőkanál liszttel, majd jól átkeverjük. Harmadnap 2 evőkanál vízzel és 2 evőkanál liszttel keverjük el, és innentől kezdve 8-12 óránként etetjük.)
3. nap:
  • A kovászban pici buborékok alakulnak ki, jóval folyósabb állagú, és enyhén savanykás, alkoholos szagot áraszt.
  • Ekkor elkeverjük 3 evőkanál vízzel, majd hozzáadunk 3 evőkanál kenyérlisztet, és villával, mintha tojást vernénk fel, csomómentesre keverjük. (Így sok levegő jut a kovászunkba. Ekkor nokedlitészta állagú.)
Az én Zsófim épp harmadnapra mutatta meg magát, addig nagyon úgy tűnt, hogy nem akar dolgozni.

4. nap:
  • A kovászhoz 10 dkg (kb. 1 dl) vizet adunk, elkeverjük, majd megetetjük 10 dkg kenyérliszttel.
  • Lazán rátesszük a befőttesüveg tetejét, és hagyjuk, hogy dolgozzon.
5. nap:
  • A kész kovászunk savanyú illatot áraszt, és buborékos felületű. (Lásd a fotókon!)
  • Kiveszünk belőle 10 dkg-nyit, áttesszük egy másik üvegbe, és elkeverjük 10 dkg vízzel, 10 dkg liszttel.
  • Letakarva 5-6 órán át pihentetjük, hogy megnőjön és buborékossá váljon. (Ezt nevezzük aktív kovásznak, és ebben az állapotában már felhasználhatjuk kenyérsütéshez.)
  • Az üvegben lévő maradék kovászt lezárjuk, hűtőbe tesszük, és hetente egyszer megetetjük minimum 2 evőkanál vízzel és 2 evőkanál liszttel, vagy ha kívánja, akkor még többel is.

Ebből használhatunk kedvünk szerinti rendszerességgel, akár úgy is, hogy (hűtőben tartva) 1 hétre hűtlenek leszünk hozzá, azaz nem foglalkozunk vele. Felhasználás előtt ilyenkor csak 10 dkg vizet és 10 dkg lisztet kell hozzáadnunk, majd hagyni, hogy szobahőmérsékleten a duplájára nőjön. Ekkor kiveszünk belőle 10 dkg-nyit, amit ugyanígy megetetünk. Ha pedig az is megkelt, kivesszük belőle a kellő mennyiséget, és süthetünk belőle. A többit visszatesszük a hűtőbe.




Tudnivalók:
  • A vadkovász akármeddig tárolható, csak etetni kell és megkeverni, hogy jól kiszellőzzön.
  • Ha a kovászunk buborékos, még ha esetleg azok picik is, akkor életben van. :)
  • Minél öregebb a vadkovászunk, annál jobban dolgozik, annál jobban megemeli a kenyeret.
  • Minél gyakrabban használunk belőle, annál erősebb lesz.
  • Nem csak kenyér és péksütemény süthető belőle, hanem egyéb ételekhez, pl. lángoshoz, nokedlihez is használhatjuk, így növelve kovászunk használatának gyakoriságát.
  • A kelesztési idő a kovász erősségétől és a hőmérséklettől is függ.
  • A kovász akkor aktivizálódik igazán, ha sokat etetjük, és így nem lesz olyan savanyú a belőle készült kenyér. Azaz érdemes sütés előtt kétszer is megetetni (a hőmérséklettől függően 8-12 óránként).
  • Célszerű annyival megetetni, amennyit elvettünk belőle.
  • A vadkovászos tészta dagasztása ugyanannyi időt vesz igénybe, mint élesztős társaié, csak a kelesztés tart jóval tovább.
  • Dagasztáskor a tészta ragacsosabb, de ha már szép sima, és csak kicsit ragad a kezünkhöz, akkor jó.
  • A legtöbb recepthez kb. 20 dkg-nyi vadkovászt szoktak használni.
  • Ha a receptünk szerint készülő tészta többszöri dagasztást vagy hajtogatást igényel, akkor célszerű beolajozott vagy bezsírozott kézzel nyúlni hozzá, hogy ne ragadjon annyira. Illetve a kelesztő tál alját is olajozzuk be, vagy alaposan hintsük be liszttel.
  • A kész vadkovászos kenyér belseje nyirkosabb, mint az élesztős kenyéré.
  • A megsült vadkovászos kenyér esetében nem mérvadó a kenyér aljának kongó hangja, ezért kötőtűvel célszerű ellenőrizni, hogy valóban átsült-e.
  • Az első próbálkozások esetében még sokáig elhúzódik a tészta kelesztésének ideje, mert a kovász még nem elég erős.
  • Miután megetettük a kovászt, sok időre van szükség, hogy asztalra kerüljön a kenyér vagy az egyéb péksütemény. Ezért célszerű késő este megetetni, és másnap reggel kezdhetjük készíteni a tésztát, hogy délre kisüljön. De megetethetjük reggel is, hogy aztán délben kezdhessünk neki a tésztának, ami estére sül ki. Sok idő, türelem és gyakorlat kell hozzá, ami egyre jobb kenyeret fog eredményezni.
  • A még gyenge kovásszal készülő kenyér esetében két variáció alkalmazható: délben etetjük a kovászt, este dagasztjuk meg a tésztát, és másnap reggel sütjük. A másik, hogy este etetjük a kovászt, reggel dagasztunk, és másnap este sütünk. (Én ezt az utóbbit választottam a legelső kenyeremnél.)

Tippek:
  • Ha ritkábban sütünk belőle, akkor tartsuk hűtőben. Ilyenkor kevés etetés is elég neki. Ha viszont hetente többször is használunk belőle, akkor nem szükséges hűtőben tartani.
  • Ha azt tapasztaljuk, hogy szürke lé úszik a kovászunk tetején, akkor az azt jelenti, hogy a benne lévő tejsavbaktériumok „éheznek”. Ilyenkor vagy keverjük össze ezt a szürke levet az alatta lévőkkel, vagy öntsük le róla, és etessük meg a kovászt.
  • Ha nem használjuk gyakran, és nem akarjuk, hogy összeszaporodjon egy nagyobb mennyiség, akkor sajnos minden egyes etetéskor ki kell dobnunk a nagy részét, és csak egy keveset, de azt alaposan meg kell etetni.
  • Ha túl pici buborékok vannak a kovászon, akkor az lehet a baj, hogy túl sok összeszaporodott belőle. Ilyenkor öntsük ki a háromnegyedét, a maradékot (10-15 dkg-nyit) etessük meg jól 10 dkg vízzel és 10 dkg liszttel, hagyjuk dolgozni kb. 12 órát, aztán annak is öntsük ki a háromnegyedét és a maradékot is etessük meg, stb.
  • Ha azt látjuk, hogy a tészta nem megfelelően mértékben kel, akkor a hajtogatások közt hagyjunk neki több időt.
  • A sülő kenyér állapotát kötőtűvel ellenőrizhetjük. Ha könnyen bele tudjuk szúrni, akkor jó.

Kalandos előkészületek – Zsófi első bevetése

Én ennek a legelső kenyérnek úgy kezdtem neki, hogy késő este kivettem 10 dkg-ot a már aktívvá vált kovászból (a maradék kovász ment a hűtőbe), tálba tettem, megetettem 10 dkg vízzel, 10 dkg liszttel, és egész éjjel szobahőmérsékleten tartottam. Másnap hozzákevertem a kenyér receptjében szereplő hozzávalókat, és vártam 10 órát (bár tizenkettőt kellett volna, de nem bírtam, meg szerintem akkor se lett volna nagy az eltérés a tészta küllemét tekintve). Este negyed 7-kor nekiláttam a formázásnak, ami mindennek volt nevezhető, csak annak nem, mert inkább hasonlított az egész egy híg nokedlitésztához, mintsem kenyéréhez. Hiába tettem olajjal megkent felületre, ez folyt, mint a veszedelem. Több részletben beleemeltem a kiolajozott sütőtálba, aztán átfutott az agyamon, hogy ez így talán mégse lesz oké, mert ugyanúgy festett, mint azelőtt.
Erre galád mód megliszteztem a deszkát, újfent kiborítottam a tésztát, rá a tésztatrutyis, lisztes deszkára, és a tészta felületét is megszórtam egy kis liszttel (ami így a gyökérkenyér tésztájához kezdett hasonlítani). Így legalább úgy tűnt, mintha már tudnám hajtogatni. Ezután egy gyors mozdulattal beleemeltem egy sütőpapírral előzőleg kibélelt és olajjal megkent sütőformába. Aztán szinte reményt vesztve újabb másfél óráig pihentettem, mire este háromnegyed 9-re végre sütőbe került az egyébként egész szépen megkelt tésztamassza. A tetejét képtelenség lett volna bevágni, annyira lágy volt.
Akkor kezdett bennem újra felcsillanni egy csöpp kis reménysugár, amikor levettem a fedőt a kenyérről, és elém tárult a látvány. Már csak ki kellett bírnom a sütési idő leteltét, aztán imádkozni, hogy az ellenőrző kötőtűre ne ragadjon rá egy csepp tészta se. Végül egy olyan szép barnára sült kenyérféleség nézett vissza rám, hogy úgy éreztem, ez talán mégis jó lesz. Majd kicsit hűlni hagytam, és ezután meggyőződhettem róla, hogy végül is kenyérnek nevezhető, még ha nem is lett olyan, mint amilyet eddig megszoktam. És még el is fog fogyni, mert egész finom lett. Ropogós héjú (bizony megdolgoztatta a rágóizmaimat), kellemesen savanykás ízű, lyukacsos belsejű kenyér lett belőle. Oké, túl vagyok az elsőn! Jöhet a második – az már talán még jobb lesz! :)
Azért, hogy elsőre senki ne járjon úgy, mint én, érdemes okosan kikalkulálni a készítés idejét, kivéve, ha direkt késő este akarja megsütni.


2014. február 24.

Fokhagymagerezdek parmezános bundában





Borbás Marcsi Gasztroangyal c. műsorában akadt meg a szemem ezen a sörkorcsolyán, és már akkor elhatároztam, hogy kipróbálom. Aztán legalább 2 évig mégse került rá sor, mert sose vettem annyi fokhagymát, hogy elegendő legyen és még maradjon is más ételhez.
A minap végre pont időben, a zöldségesnél jutott eszembe, hogy akkor most fel kéne tankolni fokhagymából. Jó sokat vettem és másnap már szemezgethettük is ezt a finom, ropogós snacket.
Én most próbáltam ki először a parmezán sajtot, és meg kell mondjam, nem csalódtam. Már panírozáskor is nagyon kellemes volt az illata.
Aki attól tart, hogy sok időbe kerül ezeket a pici gerezdeket bepanírozni, az ne rettenjen el tőle, mert egyrészt ezzel az egyszerű módszerrel könnyen megszabadíthatjuk a héjától, másrészt én már kiokoskodtam, hogy lehet gyorsan túljutni a lisztbe, majd tojásba való forgatáson. Egyedül a morzsa ráapplikálása tart tovább, de mivel időt spóroltunk az előbbi 3 művelettel, így ezt a negyedik mozzanatot fél lábon állva is kibírjuk. :D





Hozzávalók 2 személyre:

20 dkg makói fokhagyma (tisztítva mérve)
finomliszt
2 tojás
10 dkg zsemlemorzsa
10 dkg parmezán sajt (eredetileg trappista sajt)
napraforgó- vagy kókuszolaj a sütéshez


elkészítés:

  1. A megtisztított fokhagymagerezdeket szűrőkanálba tesszük, vizet engedünk rá, majd lecsepegtetjük. (A víz hatására a liszt könnyebben megtapad a gerezdeken. Én ezt a módszert alkalmazom a rántott sajtnál is.)
  2. Egy maréknyi fokhagymát a lisztbe teszünk, alaposan összerázzuk, majd szűrőkanállal átszedjük a felvert tojásba, és villával átforgatjuk.
  3. A reszelt sajtot 1:1 arányban elkeverjük zsemlemorzsával, a tenyerünkbe veszünk belőle egy keveset, és a közepébe helyezünk egy fokhagymagerezdeket. Néhányszor összecsukjuk a tenyerünket, hogy a morzsa jól rátapadjon a fokhagymára. Így járunk el a többi fokhagymagerezddel is.
  4. Felforrósított, bő olajban két adagban pirosra sütjük a panírozott fokhagymagerezdeket. Sütés közben mérsékeljük alatta a lángot. (Sütőben is süthetjük, kevés olajjal megspriccelve.)
  5. A kisült gerezdeket papírtörlőre szedjük, majd ízlés szerint sózzuk és tálaljuk.






2014. február 22.

Túrógombóc édes, narancsos tejfölöntettel





Van nekem egy nagyon kedves, „messzi” barátnőm, Kata, akivel 1 hét alatt kerültünk nagyon jó kapcsolatba annak ellenére, hogy 10 év korkülönbség van köztünk. Nyilván egyformán dinkák lehetünk, mert nem érezzük ezt a csöppnyi kis differenciát. :D
Amikor megismerkedtünk, mindketten külföldön dolgoztunk, és az ismeretlen környezetben ő nagy segítségemre volt. Azóta is tart a barátság, és bár nem beszélünk se heti, se havi rendszerességgel, de amikor rám csörög, órákig megy a trécs.
Kata hozzám hasonlóan imádja a hasát, valószínűleg remek háziasszony is, és néha elmerengünk 1-1 étel elkészítésén. Nemrégiben megint sikerült vagy 3 órát dumálni vele, és akkor tanácsot kért, hogy mit csináljon a megmaradt túrójából. Ennek az lett a vége, hogy ő ajándékozott meg engem egy recepttel, nem pedig én őt. :D
Túrógombócot eddig csak 1-2 alkalommal ettem, még gyerekkoromban, mert Anya nem szerette, ezért „túrógaluskásította”, amit sósan készített. Így aztán szépen feledésbe merült a túrógombóc. Kata receptje azonban felkeltette az érdeklődésemet, mert azt mondta, hogy ez olyan könnyű, mint a hab, és közölte, hogy van viszont egy hátulütője: ez csak melegen jó. Az igazat megvallva ezt az utóbbi tényt nem is tartom hátránynak, mert ez a gombócka olyan finom, hogy ideje se marad rá, hogy kihűljön. A Kutyafüllel elég hamar eltüntettük.
Drága „Keresztanyám”, köszi a szuper receptet! ;)




Hozzávalók 15 darabhoz:

Gombóchoz:
50 dkg túró
3 tojás
egy csipet só
4 ek. búzadara
3 ek. zsemlemorzsa

Forgatáshoz:
4 ek. zsemlemorzsa
2 ek. nyírfacukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 tk. olívaolaj

Öntethez:
6 ek. alacsony zsírtartalmú tejföl
2 ek. porcukor nyírfacukorból
½ narancs héja és leve

elkészítés:

  1. A forgatásra szánt morzsához kevés olajon megpirítjuk a zsemlemorzsát, kicsit hűlni hagyjuk, majd összekeverjük a kétféle cukorral.
  2. Az öntethez a porcukrot, a reszelt narancshéjat és -levet a tejfölhöz vegyítjük.
  3. A gombóchoz a tojásokat villával felverjük, megsózzuk, simára keverjük a többi hozzávalóval, és állni hagyjuk, amíg a búzadara meg nem puhul benne.
  4. A masszából nedves kézzel golyókat formázunk, és forrásban lévő vízben kifőzzük. Miután feljöttek a víz felszínére, még 2-3 percet főzzük, majd leszűrjük és alaposan lecsepegtetjük.
  5. Megforgatjuk a cukros morzsában, és még melegen tálaljuk az öntettel együtt.





2014. február 20.

Zöldséges csirkeleves cipóban





Valamilyen tartalmas levesre vágytam, de közben napok óta foglalkoztatott a cipóban való tálalás gondolata. Gondoltam, főzök valamilyen ragulevesfélét, és majd azt tálalom fel benne. Végül úgy döntöttem, mégse igazi ragulevest készítek, és ezúttal nem a sokat preferált tejszínes habarást választom, hanem mumusomat, a rántást. Mivel azonban még mindig félek a rántással való sűrítéstől, kitaláltam, hogy kitolok vele, és kb. úgy járok majd el, mintha tejszínes vagy tejfölös habarást készítenék. Persze lehet, hogy már más is kitalálta, amit én, de roppantul megörültem a kis ötletemnek. Nevezetesen annak, hogy a rántást simára keverem egy kis forró levessel, majd fokozatosan adok hozzá még egy kis lötyit, amivel aztán vígan besűrítem az ételt. Így is lett és szerencsére sehol sem találtam a levesben egyetlen gusztustalanul úszkáló fehér gumót se. A lisztgumócskáknak ezzel örökre búcsút intettem, most már bármikor bármit berántok. :D
A cipóul szolgáló óriás zsemlék a zürichi zsemle tésztájából készültek, pont annyiból, amennyit a receptben leírtam, csak a tésztát nem 8, hanem négy felé osztottam. Az így kapott cipók nem túl nagyok, ezért mi kétszer szedtük teli. Mégis számunkra pont jók volt ekkorának, mert így a leves után még a „tányért” is meg tudtuk enni. Abszolút jól laktunk. :)

Ha valaki nagyobb cipókban akarja tálalni, az mindenképp kb. másfélszer több tésztából süsse.




Hozzávalók 4 személyre:

15 dkg csirkemellfilé
15 dkg csirkecombfilé
1 fej vöröshagyma
1 nagy sárgarépa
10 dkg zöldborsó (lehet mirelit is)
1 tk. morzsolt tárkony
őrölt fekete bors

1,2 l tyúkhúsalaplé (vagy 2 leveskocka + víz)
½ citrom leve
1 ek. finomliszt
2 ek. mangalicazsír
4 óriás zsemle vagy kis cipó a tálaláshoz

elkészítés:

  1. A megtisztított vöröshagymát finomra aprítjuk vagy lereszeljük, és 1 evőkanál felhevített zsíron megdinszteljük.
  2. A húst felkockázzuk, megborsozzuk, majd rátesszük a hagymára, és fehéredésig sütjük.
  3. Rádobjuk az apró kockákra vágott sárgarépát, pár percig pároljuk, majd tárkonnyal,  sóval ízesítjük. Felengedjük az alaplével, és addig főzzük, amíg a répa félig megpuhul. Hozzáadjuk a megmosott borsót, és készre főzzük a levest.
  4. Az 1 evőkanál felhevített zsírt simára keverjük a liszttel, és 1-2 perc alatt világos rántást készítünk. Hozzámerünk egy keveset a forró levesből, csomómentesre dolgozzuk, majd a leveshez keverjük. Citromlével ízesítjük. Melegen tartjuk.
  5. A másnapos cipócskák tetejét levágjuk, belsejüket kivájjuk (félretesszük egyéb étel készítéséhez), és 200°C-ra előmelegített sütő középső rácsára téve, kb. 10 perc alatt ropogósra pirítjuk.
  6. Belemerjük a levest, félig visszatesszük rájuk a kalapjukat, és tálaljuk az ételt. még egy kis plusz citromlével savanyíthatjuk.
Tipp:
A cipókat úgy tudjuk szépen kivájni, ha a zsemle kérge mentén körben késsel bevágjuk, majd a közepén ejtünk egy nagy keresztet, így 4 cikket kapunk és könnyen kivehetjük a belsejét. Aki szereti, az aljában hagyjon több tésztát, amit a levessel együtt kikanalazhat.






2014. február 19.

Almás-krémes szelet





A maradékokban az a jó, hogy kihozzák az emberből a benne szunnyadó kreativitást - már ha van neki olyanja. :D Persze nem kell valami nagy dologra gondolni, mert az apróbb ötleteknek is lehet örülni. Történt ui., hogy a 22. SAD! játékra készítettem egy kis panna cottát, azt a bizonyos ál-almalevest, és megmaradt az alma főzőleve, ill. pár nap alatt összegyűlt egy kis tojásfehérjém is. Az almalét napokig pakolgattam ide-oda a hűtőben, nem volt szívem kiönteni, de még nem tudtam, mire használhatnám fel. Aztán eljött a vasárnap, és mivel a néhány nappal korábban készült panna cottának már nyoma sem volt, ezért ki kellett találnom valamilyen édességet, hogy ne maradjunk desszert nélkül.
Mindig tetszettek a réteges sütik, így adódott is az ötlet, hogy a maradék főzőléből lesz az egyik réteg. Második rétegnek valamilyen krémet gondoltam ki, főzött krémet viszont most nem tudtam volna készíteni, mert nem volt hozzá elég tojásom. Ezért aztán maradtam a mentőövként szolgáló bolti, főzős pudingnál, jó az néha-alapon. A tojásfehérjéből pedig megint fehér piskótát sütöttem, de most egy kis érdekes ízt is vittem bele a szintén maradék kardamomos porcukornak hála. Így az lett a süti alapja. Az biztos, hogy nem utoljára készítettem. :)
Ez a receptem viszonylag új, de Anya szülinapjának hála lecserélhettem a nekem nem tetsző fotókat, ui. ezt rendelte ünnepi sütinek, és ismételten megállapította, hogy ez az egyik kedvence.
Egyúttal egy picit egyszerűsítettem és változtattam a leíráson, így pl. nem csak a süti oldalát kentem körbe tejszínhabbal, hanem a tetejét is, illetve 3 tojásfehérjém nem lévén a piskótát a lejjebb olvasható tipp szerint készítettem. Valamint az almaszeletek nem a zselérétegre, hanem az alá kerültek, illetve ezúttal mellőztem a tejszínhabrózsás díszítést, mert a kivitelezés szépsége nálam még mindig kétséges. :D Szerintem így mutatósabb lett.







Hozzávalók 18-20 cm-es tortaformához:

Piskótához:
3 tojás fehérje
6 dkg finomliszt
6 dkg porcukor
1 mk. sütőpor
1 kardamom magjai
vaj és liszt a forma kikenéséhez

Almaréteghez és az almazseléhez:
1 alma (pl. Jonatán)
2,5 dl 100%-os almalé
½ citrom leve
1 mk. őrölt fahéj
1 vaníliarúd kikapart magjai
2 ek. méz (vagy ízlés szerint)
3 zselatinlap

Krémhez:
1 cs. vaníliaízű pudingpor
3,5 dl tej
5 ek. porcukor
12 dkg puha vaj

Tetejére:
2,5 dl zsíros tejszín
1 ek. porcukor
őrölt fahéj

elkészítés:

  1. A piskótához a cukrot a kardamom magjaival együtt ledaráljuk. A tojások fehérjét kemény habbá verjük.
  2. A sütőporral, kardamomos porcukorral vegyített lisztet több részletben a fehérjehabhoz forgatjuk. A  tésztamasszát a kivajazott, liszttel behintett formába simítjuk, és előmelegített sütőben készre sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.
  3. A meghámozott, magházától megfosztott almákat 8-8 cikkre szeljük, és minden cikket további 3 szeletre vágunk. Lábasba tesszük, felöntjük a citromlével, az almalével, hozzáadjuk a fahéjat, a vaníliamagokat, a mézet, és puhára főzzük. Leszűrjük, és a szeleteket egymástól távolabb tányérra szedjük. Teljesen kihűtjük.
  4. A zselatint hideg vízbe áztatjuk, amint megpuhult, kinyomkodjuk, majd feloldjuk a forró almalében. Kihűtjük.
  5. A piskótát visszatesszük a sütőformába, visszakapcsoljuk rá a forma peremét, körben kirakjuk az almaszeletekkel, és ráöntjük a kocsonyáodós almazselét. Dermedésig hűtőbe tesszük.
  6. A krémhez kevés tejjel simára keverjük a pudingport, és a forrásban lévő, 2 evőkanál cukorral ízesített többi tejhez adjuk és felfőzzük. Többször átkeverve teljesen kihűtjük.
  7. A vajat habosra kavarjuk a többi porcukorral, majd alaposan összedolgozzuk a pudinggal, és a krémet a zselés almarétegre simítjuk. Dermedésig hűtőbe tesszük.
  8. A tejszínt a porcukorral kemény habbá verjük, bevonjuk vele a torta teljes felületét, majd felszeleteljük, és a szeleteket meghintünk őrölt fahéjjal.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc


Tipp:
Ha csak 2 tojásfehérjénk van, szaporíthatjuk egy egész tojással, és miután kemény habbá vertük a fehérjéket, hozzáforgatjuk a sárgáját. Ezután mehet bele a sütőporos-cukros lisztkeverék.
 














2014. február 17.

Fokhagymás-mézes-fűszeres sárgarépa





Nálam valahogy mindig felszaporodik a sárgarépa, aztán meg csak kerülgetem és pakolászom jobbra-balra. Itt volt hát az ideje, hogy felhasználjak belőle néhány darabot. Elég sűrűn készítek ehhez hasonló fűszeres, fokhagymás répát, de eddig sosem ízesítettem mézzel, ill. a fokhagymát sem sütöttem meg előzőleg sütőben, hanem csak vékonyra szelve, kissé megpirítva adtam a répához. Ezzel a kis variálással az íze is más lett egy csöppet, a krémesre sült fokhagymáról pedig kijelenthetem, hogy mostantól kezdve sűrűn teszi majd tiszteletét a konyhámban.  

Hozzávalók 2 személyre:

2 nagy sárgarépa

3 kis fej fokhagyma

olívaolaj

1 ek. méz

1 csapott ek. kakukkfű

1 tk. majoránna

őrölt fekete bors



elkészítés:

  1. A megtisztított sárgarépát 3 mm vastag szeletekre vágjuk, és gőz fölött, lefedve puhára pároljuk.
  2. A fokhagymafejeket (héjastól) kettévágjuk, és kevés olívaolajjal meglocsolva, 170°C-os sütőben 25 perc alatt megsütjük.
  3. A sárgarépát felhevített olívaolajon átforgatjuk, miközben megfűszerezzük és mézzel ízesítjük.
  4. A krémesre sült fokhagymagerezdeket kibújtatjuk a héjából, a répához adjuk, és az ételt pirosra sütjük. Tálaljuk.






2014. február 14.

"Zürichi" zsemle





Folyton „belebotlottam” a neten az ún. zürichi kenyérbe, és többször át is futott az agyamon, hogy nekem se kellene kimaradnom az elkészítéséből. Eddig azonban még sosem kerítettem rá sort. Na most, most eljött a nagy nap, és bedagasztottam a sokak által nagy becsben tartott kenyérkét. Igaz, se burgonyapehely, se aszkorbinsav nem volt itthon (előbbi 4 boltban sem volt kapható), pedig ezek biztos alapkövetelménynek számítanak a konyhában. :D Sebaj, megoldottam nélkülük, sőt az aszkorbinsavat citromsavval helyettesítettem, hátha az is beválik. Ha a vízkövet olyan remekül eltünteti, akkor talán a kenyérrel is csodákat művel. :D Azt persze nem tudom, hogy a zürichim attól lett-e annyira finom, mindenesetre nem rontotta el. Ez a kenyér méltán olyan népszerű, és általa megismerkedtem a jénaiban való sütéssel, ill. a kovásszal, az élesztősnél mégis csak értékesebb kenyér hozzávalójával.
Az első sütés eredménye is egész szép lett, de mivel nincs megfelelő nagyságú jénaim, ezért a kenyér végei picit nyomik lettek, és a vízzel való spriccelés után nem pattogott, nem cserepesedett úgy, ahogy illett volna, ill. langyosra hűlve sem ropogott a héja. Így aztán újra próbálkoztam, de nem kenyeret, hanem ezúttal zsemlét készítettem a tésztából. Én 3 részletben sütöttem őket és még kísérleteztem is velük, mert különböző időkben vettem le róluk a fedelet. Sőt az utolsó adagot teljesen fedő nélkül sütöttem és végig 200°C-on. Egyik sütési móddal sem lett igazán ropogós a héja, és csak kicsit cserepesedett be, aminek több oka is lehet: vagy mégis kellene bele az a burgonyapehely, vagy a tál kiolajozása a ludas (ennek az esélye a legnagyobb szerintem), vagy talán mégis az utólagos bespriccelést nem szereti. Bevallom, ez engem nem nagyon zavar, még ha amúgy szeretem is a ropogós héjú kenyeret és péksütit, mert az íze így is ugyanolyan remek. Szóval nem a recepttel van a baj, hanem az én készülékemben. :D Sebaj, én most inkább a kovászgyártást tartom izgalmasabb feladatnak.
Tapasztalatom szerint a kovásszal készült nyers tészta állaga eltér az élesztősétől, mert rugalmasabb és selymesebb. Nagyon hamar ki lehet dolgozni, nem kell sokáig dagasztani, szinte azonnal „kezessé” válik. Érdemes kipróbálni annak is, aki hozzám hasonlóan le van még maradva ezügyben.





Hozzávalók 8 nagyobb zsemléhez vagy 1 vekni kenyérhez:

Előtésztához (kovászhoz):
25 dkg fehér kenyérliszt
6 g friss élesztő
1,65 dl víz

Tésztához:
az összes kovász
37,5 dkg fehér kenyérliszt
1,2 dkg só
egy csipet aszkorbin- vagy citromsav
2 ek. burgonyapehely (elhagyható)
2,5 dkg puha vaj
2,1 dl víz (én 2,5 dl-t adtam hozzá)
1 dkg friss élesztő
olívaolaj a kelesztéshez

elkészítés:

  1. A kovászhoz a tálba szitált lisztet összedolgozzuk a langyos vízben feloldott élesztővel, letakarjuk és szobahőmérsékleten hagyjuk dolgozni egy éjszakán át.
  2. Másnap a kovászra szitáljuk a többi lisztet, hozzáadjuk a sót, az aszkorbinsavat, a burgonyapelyhet, a vajat, a langyos vízben feloldott élesztőt, és selymes tapintású tésztává dagasztjuk.
  3. A tésztát olajjal kikent kelesztőtálba tesszük, és letakarva, meleg helyen 20 percig pihentetjük. Ezután átgyúrjuk, és ismét 20 percig pihentetjük.
  4. Lisztezett felületre borítjuk, kinyomkodjuk belőle a légbuborékokat (hogy később ne legyenek nagy lyukak a kész péksütiben/kenyérben), és 8 egyenlő részre osztjuk.
  5. A tésztadarabokat zsemlékké formázzuk úgy, hogy a tésztát a kezünkbe vesszük, és a hüvelykujjaink élével lefelé húzzuk a tésztát. Ettől lesz szép sima a teteje.
  6. Egy nagy jénai tálat kibélelünk sütőpapírral, és annyi zsemlét teszünk bele, amennyi elfér benne úgy, hogy még nőni is tudjanak. Letakarva kelni hagyjuk. (Ha nagyobb zsemléket készítettünk, akkor kettőnél több nem fog elférni benne, és csak több részletben tudjuk sütni.)
  7. A jénai fedelének belsejét és a zsemlék tetejét megspricceljük vízzel, és az edényt 230°C-ra előmelegített sütőbe toljuk.
  8. Negyedóra elteltével 200°C-ra csökkentjük a hőmérsékletet, levesszük a jénai tetejét (vagy akár ki is vehetjük a zsemléket a jénaiból, és sütőpapírral bélelt tepsin sütjük tovább), és további  kb. 10 percig sütjük.
  9. A kész zsemléket rácsra tesszük, és a tetejüket megspricceljük hideg vízzel. Ahogy a zsemlék hűlnek, a kérgük elkezd cserepesedni. (Én nem szoktam bespriccelni, mert nálam valamiért épp ettől puhul meg.)

Tipp:
A tésztából veknit is formázhatunk úgy, hogy kör alakúra nyújtjuk, vagy csak széthúzkodjuk és lenyomkodjuk, majd feltekerjük és a végeit aláhajtjuk, ill. a hajtásnál összecsipkedjük. (Lehet más módszerrel is veknit formázni.)
Egy ovális alakú, nagy jénai tálat kibélelünk sütőpapírral, belehelyezzük a tésztát, és letakarva megkelesztjük.
A kenyeret 3 helyen bevágjuk, jól bespricceljük vízzel, csakúgy, mint az edény tetejének belsejét, és befedjük vele a kenyeret. A továbbiakban ugyanúgy járunk el, mint a zsemlék esetében, csak a sütési idő fog módosulni: fedő alatt 30 percet sütjük és fedő nélkül 15 percet. Ha a teteje nagyon barnul, alufóliával letakarjuk. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.
 





az első zürichi kenyerem

Forrás: Katica konyhája

2014. február 12.

Túrótorta vörösboros ananászpürével





A Kutyafüllel nemrég ünnepeltük vadházasságunk és 4 közös macskagyerekünk együttes nevelésének évfordulóját. Erre a jeles alkalomra illett sütnöm valamit, ráadásul olyan sütit, ami mindkettőnk nagy kedvence. Ez pedig a túrótorta. Fura mód mégse sütök ilyet túl sűrűn, pedig tényleg imádjuk. Most meg akartam bolondítani valamivel, és először aszalt szilvát és aszalt vörös áfonyát vettem elő, amit megbolondítottam egy kis vörösborral. Közben eszembe jutott, hogy nem ártana neki pár kocka étcsoki, de aztán a csoki rácáfolt, mert mégis ártott neki – égett ízű lett. Biztos elkalandoztam és odakozmált egy csöppet, bár ez az edény alján nem látszódott. Mindegy, kuka... vagyis nem mindegy, de kénytelen voltam kidobni a nem írom le, mihez hasonlító, gyanús színű és állagú szószt. :D Aztán lázasan kutattam másféle aszalt gyümi után, míg végül rábukkantam a kandírozott ananászra, és ezt is összeházasítottam egy kis vörösborral. Jaj, de jó, ezt már nem kellett kidobni! Kissé fanyar, savanykás ízű gyümölcsszósz kerekedett ki belőle, ami kimondottan jól illett ehhez a túrótortához. Boldogan szolgáltam hát föl annak a férfinak, aki 5 éve jóban-rosszban mellettem áll. :)






Hozzávalók 18 cm átmérőjű tortaformához:

Tésztához:
15 dkg finomliszt
10 dkg vaj
5 dkg cukor
1 kis tojás
zsemlemorzsa a szóráshoz

Krémhez:
30 dkg túró
10 dkg 20%-os tejföl (vagy házi készítésű mascarpone)
2 nagy tojás
8 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 púpozott ek. búzadara
2 dkg vaj
1 kis citrom reszelt héja

Vörösboros ananászpüréhez:
10 dkg kandírozott ananászkocka
2,5 dl félédes vörösbor
1 kis citrom leve

Tálaláshoz:

3 ek. dió krokant
porcukor a szóráshoz

elkészítés:

  1. A tésztához a felkockázott, hideg vajat elmorzsoljuk a cukorral vegyített liszttel, hozzáadjuk a felvert tojást, és gyors mozdulatokkal homogén tésztává gyúrjuk. Két részre osztjuk úgy, hogy az egyik adag kicsivel több legyen, és mindkettőt gombóccá formázzuk.
  2. A kisebbik tésztagombócot rátesszük a kivehető aljú (vagy kapcsos) tortaforma alapjára, ellapogatjuk, és akkorára nyújtjuk, amekkora a sütőforma.
  3. A nagyobbik tésztagombócot enyhén lisztezett felületen 10x31.5 cm-esre nyújtjuk, hosszában kettévágjuk, és a kapott tésztadarabokat az alsó tésztalaphoz nyomkodva kialakítjuk a torta 5 cm magas peremét.
  4. A tésztalapot villával több helyen megszurkáljuk, és nejlonzacskóba húzva, hűtőben pihentetjük fél órát. Pihentetés után megszórjuk zsemlemorzsával.
  5. A krémhez a tojássárgájákat a túróval, a tejföllel, a kétféle cukorral, a puha vajjal és a lereszelt citromhéjjal együtt robotgéppel krémesre keverjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a kemény habbá vert fehérjét.
  6. A krémet a tésztakosárba simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. Ha a teteje nagyon barnulna, alufóliával letakarjuk. Miután megsült, résnyire kinyitjuk a sütő ajtaját, még 5 percig bent hagyjuk a tortát, majd kivesszük a sütőből, lekapcsoljuk róla a forma oldalát, és rácson hagyjuk kihűlni.
  7. Elkészítjük a dió krokant-t, a torta tetejére szórjuk és meghintjük porcukorral.
  8. A püréhez az ananászkockákat 1 dl borban puhulásig főzzük, kicsit hűlni hagyjuk, majd késes aprítóval vagy botmixerrel pürésítjük.
  9. A pürét visszatesszük a lábasba, hozzáadjuk a többi bort, a citromlevet, és pár percig főzzük. Botmixerrel tovább pürésítjük, majd teljesen kihűtjük. A tortához kínáljuk.
sütési hőfok: 180ºC
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. sínen)
sütési idő: kb. 60 perc