2018. augusztus 28.

Tandoori fűszeres hússal töltött, mandulabundás palacsinta meleg répasalátával és mézes-fűszeres joghurtöntettel







Eredetileg egy, a blogon már fent lévő kedvenc ételemet akartam újrafotózni, és ehhez darált húst vettem elő, ill. palacsintát sütöttem. Aztán jól eltérültem, amikor a kezembe akadt a már régóta a fűszereim között lapuló tandoori fűszerkeverék. :D Ettől még persze elkészíthettem volna azt az ételt, amit eredetileg akartam, de az indiai ízek mostanában, úgy látszik, fogva tartanak. És ha már a sors is úgy akarja, hogy akkor is indiai ízű legyen az ebédünk, amikor épp nem ilyet terveztem, akkor biza engednem kell a nyomásnak, és fel kell használnom a tandoori fűszerkeveréket. :D Gyorsan kialakult az étel többi része is – a joghurtöntet és a saláta, és így lett kerek egész az ebédünk. :)
Picit izgultam, hogy a Kutyinyek mit szól majd hozzá, ui. nem ápol túl jó barátságot a palacsintával, pláne nem savanykás joghurttal karöltve, de kóstoláskor mindkettőnknek kellemes meglepetésben volt része: palacsinta ide vagy oda, a Kutyafülnek nagyon ízlett az étel, nekem pedig ettől a meglepő ténytől felszaladt a szemöldököm, miközben a szám széles mosolyra húzódott. Abszolút nyerő páros lett a tandoori ízvilágú rántott palkó és a fűszeres joghurtöntet. Bevallom, a meleg répasaliból viszont már csak én ettem, de annál nagyobb örömmel, mert szerintem az is jól passzolt a többihez. Úgy érzem, ez a palacsinta ebben a formában visszatérő „vendég” lesz nálunk. :)






Hozzávalók 12 palacsintához, 4-6 személyre:

Palacsintatésztához:
30 dkg finomliszt
2 tojás
1 ek. olívaolaj
1 tk. só
1 mk. cukor
5 dl tej
kb. 2 dl víz
ghí a sütéshez

Töltelékhez:
50 dkg darált sertéshús
1 bocskorpaprika
1 nagy fej vöröshagyma
4 gerezd zúzott fokhagyma
1 cs. tandoori masala fűszerkeverék
1 csapott mk. őrölt gyömbér
½ mk. őrölt kashmiri csili

3 púpozott ek. görög joghurt
2 dl víz
1 púpozott ek. szilárd ghí
12 lapka cheddar sajt vagy reszelt cheddar

Panírozáshoz:
kukoricaliszt
3 tojás
3 ek. tej
12 dkg zsemlemorzsa
6 dkg szeletelt mandula

Meleg répasalátához:
személyenként 1 hosszabb szál sárgarépa
őrölt fekete bors
ghí a sütéshez

Mézes-fűszeres joghurtöntethez:
30 dkg görög joghurt
10 dkg tejföl
1 púpozott tk. mustár
1 tk. folyékony méz
morzsolt korianderlevél
őrölt kashmiri csili
őrölt mustármag

Továbbá:
növényi olaj a töltött palacsinta sütéséhez

elkészítés:

  1. A palacsintatésztához a felvert tojásokat felváltva, kisebb adagokban csomómentesre keverjük a liszttel, a tejjel, a vízzel, az olajjal, és letakarva fél órát állni hagyjuk.
  2. A töltelékhez a finomra aprított hagymát a kis kockákra vágott bocskorpaprikával a felhevített ghín megdinszteljük. Közben enyhén sózzuk.
  3. Rátesszük a húst, alaposan elkeverjük a zúzott fokhagymával, a fűszerekkel, és fehéredésig sütjük. Hozzáadjuk a joghurtot, felöntjük a vízzel, és közepes lángon, néha megkeverve elforraljuk a levét. Ha szükséges, még sózzuk. Hűlni hagyjuk.
  4. A palacsintatésztából 12 db palacsintát sütünk, miközben a serpenyőt minden sütés előtt enyhén átkenjük ghível.
  5. Minden kisült palacsinta közepére 1 sajtlapkát fektetünk, és 1 púpozott evőkanálnyi tölteléket halmozunk rá. Kissé lenyomjuk, majd jobbról és balról, valamint fentről és lentről behajtjuk a palacsintát.
  6. A párna formájú, töltött palacsintákat kukoricalisztbe, tejjel hígított, felvert tojásba, majd szeletelt mandulával vegyített zsemlemorzsába forgatjuk. Bő, közepesen forró olajban, közepes lángon, minkét oldalukon kisütjük. A kész palacsintákat papírtörlőre szedjük, hogy leitassuk róluk a felesleges zsiradékot. Melegen tartjuk.
  7. A répasalátához a megpucolt répákat zsülien szeletelővel hosszú, vékony csíkokra szeljük, meghintjük őrölt borssal, majd kevés felforrósított ghín megfuttatjuk. Tálba szedjük.
  8. Az öntethez a hozzávalókat alaposan összekeverjük, és a répasalátával együtt a rántott palacsintához kínáljuk. (Bármilyen friss salátát és/vagy savanyúságot is adhatunk még mellé.)