A következő címkéjű bejegyzések mutatása: torta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: torta. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. március 29.

Bogyós gyümölcsös ricotta torta (gluténmentes)

 

 


 
A tavasz beköszöntével egyre inkább vágyom a gyümölcsös édességekre. Az üde, kissé savanykás ízek biztosan sokunk számára nyerők, és az élénk színek látványa még a szemünknek is kellemes. :)
Ez a torta egyszerre felel meg mindkét igénynek, arról nem is beszélve, hogy nagyon finom és még kellően könnyed is. Ha nem is túl sok, de zsiradék és cukor azért van benne, liszt viszont egy szem sincs, tehát egy fokkal talán kevésbé arcpirító, ha egy nap 2 szeletet is bepuszilunk belőle – különösen húsvétkor. ;)


 
Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:

50 dkg ricotta (fele arányban krémes ricotta)
15 dkg vaj + a forma kikenéséhez
18 dkg porcukor + a tálaláshoz
2 cs. Bourbon vaníliás cukor vagy 1 tk. vanília kivonat
4 tojás
20 dkg őrölt mandula/mandulaliszt vagy őrölt kesudióval/dióval felesben
2 dkg étkezési kukoricakeményítő vagy vaníliás pudingpor
1 nagyobb biocitrom reszelt héja
1 ek. mandula kivonat
30 dkg málna és áfonya (lehet mirelit is) + néhány szem a díszítéshez
4 dkg szeletelt mandula

elkészítés:
  1. A puha vajat a porcukorral, vaníliás porcukorral habosra kavarjuk, majd mandulakivonattal ízesítjük, és egymás után beledolgozzuk a tojássárgákat.
  2. Hozzákeverjük a szobahőmérsékletű ricottát, majd beleforgatjuk a keményítővel, citromhéjjal vegyített őrölt mandulát és kisebb adagokban a nem túl kemény habbá vert tojásfehérjét.
  3. A masszát a vajjal kikent, az alján sütőpapírral bélelt sütőformába simítjuk, és megszórjuk a (szobahőmérsékleten kiengedett) gyümölcsökkel, valamint a szeletelt mandula felével.
  4. Előmelegített sütőben megsütjük, majd a sütőformában hagyva tortarácsra tesszük, és így hagyjuk kihűlni.
  5. A tortát megszórjuk friss áfonya- és málnaszemekkel, a többi szeletelt mandulával, és porcukorral hintve tálaljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 60 perc

Megjegyzés, tipp:
Én először túró és krémes túró keverékéből, valamint csak őrölt mandulával készítettem a tortát, a második alkalommal viszont a mandulával felesben használtam darált diót, ill. túró helyett ricottát. Nem tapasztaltam nagy különbséget, bár a 2. sütés eredménye talán kicsit krémesebb lett. A Kutyinyek a darált diós változatot jobban szerette, számomra viszont a tiszta mandulás ízlett egy pöttyet jobban.
A tetejére használhatunk mirelit gyümölcsöket, de sokkal szebb a látvány, ha tálaláskor friss gyümölcsszemekkel szórjuk meg.


 



2025. november 23.

Csokoládés-banános kalácspuding torta csokoládés mascarponehabbal

...a koprodukciós desszert

 


 

Ennek a tortának az első változatát nyolc évvel ezelőtt csokis-banános babkából készítettem el. Maga a kalács akkor annyira nem volt szemrevaló, hogy nem is kaptam lencsevére, hanem – esélyt adva a kreativitásnak – inkább felfújtként sütöttem meg, ráadásul kapcsos tortaformában, amire már amúgy is régóta készültem. A sors fintora, hogy bár a tortaformában sült felfújtat lefotóztam és fel is tettem a blogra, de a róla készült képeket már akkor is utáltam. :D Nyugodtan lecserélhettem volna a fotókat, de én később is mindig más ízesítéssel készítettem hasonló édességeket, így nem került rá sor. Egyébként alapból ritkán sütök kalácsot, amikor pedig igen, akkor nem igazán szokott kimaradni belőle. Ha mégis, akkor ugyebár igyekszem olyan felfújtat csinálni, amilyet addig még nem. Most viszont eljött végre a lehetőség, hogy lecserélhessem a régi, ronda képeket. Limarától ui. csokoládés kalácsot kaptam a szülinapomra! :) Itthon betettem a mélyhűtőbe, hogy majd apránként kiolvasztva megeszegetjük. Akkor még nem sejtettem, hogy galád mód újra fogom hasznosítani az ajándékot. :D Egy reggel ui. a korábban vásárolt banánnal szemezve a homlokomra csaptam, hogy itt a jó alkalom: indulhat a csokoládés-banános kalácspuding torta újrafotózási akció! :D
A torta ennyi évvel később sokkal szebben mutat – hála Marcsinak a sütőtöktől aranysárga kalácstésztáért, az újragondolt csokis mascarponehabnak, és nem utolsósorban annak, hogy ez idő alatt a fotózás kapcsán is magamra szedtem némi tapasztalatot. :D
Bízom benne, hogy a kóstolóba adott szeleteknek köszönhetően Marcsi nem orrol meg rám, amiért így feldolgoztam a kalácsát. :)

 


Hozzávalók 24 cm-es kapcsos tortaformához:

a banános kalácspudinghoz:
80 dkg csokoládés kalács (ennek híján sima kalács)
2 banán (héj nélkül kb. 20 dkg)
4 tojás
2,5 dl habtejszín
1,5 dl tej
13 dkg cukor (vagy a kalács édességétől függően)
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
3 dkg vaj+a forma kikenéséhez
1 kezeletlen citrom vagy narancs reszelt héja

a csokoládés mascarponehabhoz:
25 dkg mascarpone
1,5 dl habtejszín
3 dkg porcukor
1 dkg holland kakaópor + a szóráshoz

elkészítés:
  1. A kalácsot vastagabb szeletekre, majd nagyobb kockákra vagy hasábokra vágjuk, és a fele mennyiséggel körben kirakjuk az alján és az oldalán vajjal kikent kapcsos tortaformát. Körben, nem túl szorosan elrendezzük rajta a banánkarikákat, és befedjük a többi kaláccsal.
  2. A tejes tejszínt összemelegítjük a cukorral, a vaníliás cukorral, a vajjal, és miután langyosra hűlt, hozzákeverjük a tojásokat, a reszelt citrushéjat.
  3. A keveréket a kalácskockákra öntjük, kissé lenyomkodjuk és állni hagyjuk, amíg a sütő bemelegszik.
  4. A kalácspudingot készre sütjük, majd tortarácsra téve 30 percet a formában pihentetjük. Ezután elválasztjuk a sütőforma oldalától, lekapcsoljuk róla a karimát, és teljesen kihűtjük. Óvatosan áttesszük egy kínálótálra.
  5. A díszítéshez a mascarponét kikeverjük a porcukorral, a kakaóporral, majd beleforgatjuk a habbá vert tejszín. Sima csővel ellátott habzsákba töltjük, és kidíszítjük a sütemény tetejét. Kakaóporral meghintve kínáljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 40 perc

Megjegyzés, tipp:
Sima kalács használata esetén mindkét rétegre szórjunk néhány deka durvára vágott étcsokoládét.

 


 


 

2025. november 12.

Karamellizált birsalmás sajttorta pekándiós morzsával, citromos karamellszósszal

 

 

 

Elmúltak azok az idők, amikor saját birsalmát szüretelhettünk az egykori telkünkön álló öreg birsalmafánkról, viszont a nagynénémék jóvoltából nemrég kaptunk pár darabot a náluk termett gyümölcsből. Sajnos, mire eljutott hozzánk, az adomány java már romlásnak indult, és a gyümölcs még ép részeit gyorsan fel kellett használnom. Annyira, hogy még agyalni sem volt időm azon, milyen süti legyen belőle. Úgyhogy a jól bevált tésztafajtához, a linzerhez nyúltam, de ahogyan a korábbi, körtés süti esetében, úgy ennek a tortának a tésztájába sem került tojás. Sőt, ezúttal még víz sem! Ez mindenképp előnyös tulajdonság azok számára, akik nem szeretnek sokat szuttyogni vele, tehát még annál is gyorsabban elkészülhet az édesség. Továbbá azok is örülhetnek a fent említett pozitívumnak, akik nem annyira ügyesek a linzertészta szabályos kör alakúra nyújtásában és sütőformába illesztésében. Én most az első csoportba tartoztam: lusta voltam tésztát nyújtani, ezért tök jól jött csak úgy belenyomkodni a formába a morzsát. Így minden egyéb plusz figyelmem a töltelékre irányult, ami menet közben alakult olyanná, amilyen végül lett. Nevezetesen, hogy az eredetileg a krém tetejére szánt, puhára főtt birsalmát végül megkaramellizált és pürésített formában belekevertem a krémbe. Így az eredeti elképzelésmhez képest kevesebb mascarponét használhattam fel – csökkentendő a zsírbevitelt, ami ebben a tortában azért így is van rendesen –, ugyanakkor a birsalmaíz dominált a töltelékben, ami bizonyára nem így lett volna, ha a gyümölcsöt csak elrendeztem volna a krémen. Így talán azok is szívesen elkészítik/megeszik, akik alapból nem ápolnak jó kapcsolatot ezzel a fanyar gyümölccsel. ;)
Bár a végeredmény édes, mégis kellemesen érezhető a birs savanykássága, amely ízt egy kis citromlé hozzáadásával még a karamellszószba is belcsempésztem, enyhítendő az egyöntetű édességét. Nem is hittem volna, hogy ilyen finom lesz az eredmény. Bevallom, egy-egy szelet bekebelézse okán 2 órával el is halasztottuk miatta a vasárnapi ebédet. :D
(A mai napra megmaradt utolsó két tortaszelettel kívánok magamnak boldog szülinapot! :D)



Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:

a tésztamorzsához:
30 dkg finomliszt
18 dkg vaj, felolvasztva
10 dkg porcukor
1 tk. őrölt fahéj
1 mk. vaníliapor
egy csipet só
3 dkg pekándió

a birsalmás krémhez:
35 dkg birsalma (magház nélküli mennyiség)
9 dkg cukor
1 ek. frissen facsart citromlé
1 mk. őrölt fahéj
1 mk. vaníliapor
25 dkg mascarpone vagy natúr krémsajt, esetleg joghurtkrémsajt
130 ml habtejszín
10 dkg porcukor
2 dkg étkezési kukoricakeményítő vagy vaníliaízű pudingpor
2 nagy tojás

a citromos karamellszószhoz:
8 dkg kristálycukor
2 ek. frissen facsart citromlé
50 ml habtejszín
2 dkg vaj

elkészítés:
  1. A tésztamorzsához a langyos olvasztott vajat a porcukorral, fahéjjal, vaníliaporral, sóval vegyített liszthez adjuk, és villával alaposan összekeverjük.
  2. A morzsa 1/3-ához hozzáadjuk az aprított pekándiót, és hűtőbe tesszük.
  3. A többi tésztamorzsát a sütőpapírral bélelt tortaformába szórjuk, spatulával elsimítjuk, kissé lenyomkodjuk, és előmelegített sütőben elősütjük. Tortarácsra téve hűlni hagyjuk.
  4. A megmosott, szárazra törölt birsalmát héjastól felkockázzuk, majd 5 dkg cukorral és a citromlével együtt lábasba tesszük. Felöntjük annyi vízzel, amennyi épp ellepi, és félpuhára főzzük. Szűrőkanálba öntve hagyjuk lecsepegni róla a főzőlevet.
  5. A birsalmát serpenyőbe szedjük, rászórunk 4 dkg cukrot, hozzáadjuk a vajat, és közepes lángon megkaramellizáljuk. A végén rászórjuk a fahéjat, villával pürésítjük és teljesen kihűtjük.
  6. Egy másik tálban robotgéppel alacsony fokozaton összekeverjük a krémsajtot a habtejszínnel, a birspürével, porcukorral, vaníliaporral, keményítővel, majd egymás után beledolgozzuk a tojásokat.
  7. A tölteléket a langyosra hűlt tésztára simítjuk, rászórjuk a lehűtött tésztamorzsát, és készre sütjük. Tortarácsra téve 2 órát szobahőmérsékleten hagyjuk hűlni, majd legalább 4 órára vagy másnapig hűtőbe tesszük.
  8. A citromos karamellszószhoz a vajat felolvasztjuk a tejszínben. A cukrot lábasba szórjuk, hozzáadjuk a citromlét, közepes lángon világosra karamellizáljuk, majd hozzáöntjük a vajas tejszínt, és 1-2 percig forraljuk. Teljesen kihűtjük.
  9. A tortát felszeleteljük, hagyjuk szobahőmérsékletűre melegedni, és porcukorral hintve, valamint citromos karamellszósszal meglocsolva kínáljuk.

sütési hőfok: 170°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: 10 perc elősütés+kb. 40 perc




2025. szeptember 27.

Szilvás-pekándiós linzer (tojásmentes)

 

 


Ezt a szépen díszített süteményt már hónapokkal ezelőtt kinéztem magamnak annál a csajszinál, akinél a tavasszal, ill. a nyár elején gyakran nézelődtem. A minap megint „belebotlottam” ebbe a linzerbe (amit egyébként ő anno sárgarépával készített), ami azért is érdekes, mert épp erre a receptre volt szükségem. Előző nap ui. egy ajándékba szánt tortához két adag szilvát is ki kellett olvasztanom, a megmaradt gyümölccsel pedig kezdenem kellett valamit. Így kapóra jött ez a virágmintás linzer. Rögtön neki is álltam, és bár a tésztát én fahéjjal ízesítettem, ill. a töltelék ugyebár répa helyett szilva lett, azért a formázás ötletét mindenképp a recept kitalálójának köszönhetjük. :)
Amikor kihűlt, legszívesebben azonnal megkóstoltam volna, de mivel mindenképp le akartam fotózni, másnapig türelemre kellett magam intenem. Szerencsére a linzer az a fajta tészta, ami néhány napnyi állással sem veszít az élvezeti értékéből. A fotózkodást követően viszont rögtön bekebeleztem egy szeletet, és elégedetten állapítottam meg, hogy ezt a sütit bizony közkinccsé kell tenni. Így hát most hívogatón mutogathatja magát itt, a Sünisen, hogy készítsétek el ti is. ;)


Hozzávalók 24 cm-es pitéhez:


a tésztához:
40 dkg finomliszt
20 dkg vaj
10 dkg cukor
1 csapott ek. őrölt fahéj
1 mk. sütőpor (elhagyható)
5-6 ek. hideg víz

a töltelékhez:
40 dkg szilva (hámozott, magozott mennyiség)
5 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor vagy 1 tk. vanília esszencia
2 ek. frissen facsart citromlé
1,5 dkg vaníliaízű pudingpor vagy étkezési kukoricakeményítő
5 dkg pekándió vagy dió, aprítva

továbbá:
1 kis tojás vagy megmaradt tojásfehérje a kenéshez
3 ek. szeletelt mandula a szóráshoz
porcukor a tálaláshoz

elkészítés:
  1. A tésztához a cukorral, fahéjjal (sütőporral) vegyített lisztet összemorzsoljuk a felkockázott, hideg vajjal, és a vizet is hozzáadva sima felületű tésztává gyúrjuk.
  2. A tésztát kettéosztjuk, az egyiket meggömbölygetjük, és lisztezett munkalapon kb. 25 cm átmérőjű körlapra kinyújtjuk. Egy 24 cm átmérőjű, hullámos szélű (kivehető aljú) pitesütőformával kiszúrjuk, majd liszttel finoman behintett tálcára tesszük, és nejlonzacskóba húzzuk.
  3. A lehulló tésztaszélt a másik adag tésztához gyúrjuk, ezt is gömbölyűre formázzuk, kinyújtjuk, és a fenti módon hullámos szélűre alakítjuk. Lisztezett deszkára tesszük.
  4. Egy habzsák fém kivezetőcsövét a tésztalap közepére helyezzük, majd a csőtől kiindulva, a tészta széle felé haladva, 8 cikkre szeljük úgy, hogy a tészta külső széléig nem vágjuk át.
  5. Két oldalról óvatosan az egyik cikk alá nyúlunk, kissé felemeljük, és a mutatóujj-hüvelykujjunk között középen összecsippentjük a tésztát. Így formázzuk meg a többi cikket is.
  6. A tészta közepéről leemeljük a csövet, és egy annál kisebb átmérőjű kört szúrunk ki belőle. (Ez a mintás tészta lesz a sütemény teteje.) Nejlonzacskóba téve, a tészta aljával együtt 1-2 órára, vagy akár másnapig hűtőbe tesszük.
  7. A töltelékhez a kimagozott, lehéjazott szilvát négybe vágjuk, majd lábasba tesszük és hozzáadjuk a cukrot. Lefedve, közepes lángon elkezdjük melegíteni.
  8. Közben kiveszünk 2 evőkanálnyit a levéből, és 2 evőkanál citromlével együtt egy kis tálkában csomómentesre keverjük a pudingport. Ezzel az eleggyel besűrítjük a szilvát, majd folpackkal lefedve, teljesen kihűtjük. Hozzáforgatjuk az aprított diót.
  9. Az alsó tésztalapot áttesszük a sütőpapírral bélelt tepsire, és elosztjuk rajta a tölteléket úgy, hogy nem kenjük ki a tészta széléig. Ráhelyezzük a mintás tésztalapot, kicsit hagyjuk szoba-hőmérsékletűre lágyulni, majd a szélét körben finoman lenyomkodjuk. Lekenjük felvert tojással, és megszórjuk szeletelt mandulával.
  10. Előmelegített sütőben megsütjük, majd tortarácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni. Porcukorral hintve kínáljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc

Megjegyzés, tipp:
A töltelékhez 30 dkg szilva is elegendő (arányosan csökkentve hozzá a töltelék többi hozzávalóját), és akkor biztos nem reped szét a közepén lévő lyuk. Én többet tettem bele, ezért a szélek összenyomkodásakor szépséghibás lett.
Az eredeti recept szerint 28 cm-es a süti, és nincs sütőpor a tésztájában. Az én sütőformám viszont kisebb, így csak azzal tudtam kiszúrni a tésztalapot. Továbbá nem szeretem, ha ropogósra sül, ezért – hogy lazább legyen – sütőport is tettem bele.


 





2025. július 6.

Málnás eperkrémtorta

 

 


 
És végre felkerült ez a torta is a blogra! Igaz, pont nem úgy néz ki, ahogyan itt eredetileg szerepeltetni akartam, ill. ahogyan még áprilisban a prototípust kidekoráltam. :D Azt ui. 24 cm-es méretben a Kutyafül apukájának a szülinapjára készítettem, és bár a receptjét nem, de a róla készült egyetlen fotót anno megosztottam a Sünis fb-oldalán. Mivel az „akit érdekel a 24 cm-es tortára vonatkozó mennyiség, az kommentben jelezze igényét!”-kérésre a facebookon mindösszesen ketten jelentkeztek, így – az olvasói komolyabb érdeklődés hiányának okán – teljes nyugalommal sütöttem meg újra, szokás szerint kis kivitelben, ezúttal a Kutyinyek névnapjára. (Persze, az a két lelkes olvasóm, aki a nagy torta receptjét várja, az alább megtalálja, természetesen csokikrémmel a tetején. ;))
Egyébként ezt a tortát nemrég egy nagyobb családi összejövetelre is megsütöttem szintén 24 cm átmérővel, de a krém akkor kizárólag eperből készült, ráadásul az elsőhöz képest másfélszeres mennyiségben, így a tetejére csokikrém helyett is eperkrém került, és babarózsaszín lett. Hogy azért a málna is szerephez jusson, az enyhén lecukrozott, plöttyedt szemeket a krémrétegeken osztottam el. Felszelve őrült jól nézett ki, úgyhogy a mostani (ezúttal már blogra fotózandó) alkalomra mindenképp ötvözni akartam a kettőt. Igaz, a csokikrémet most is lespóroltam róla, mivel a krém mennyisége kapcsán kissé elszámoltam magam.
Na, de hogy ne csak azt ecseteljem, hogy mikor mekkora méretben és milyen kis változtatásokat eszközölve sütöttem meg háromszor is ezt a tortát, arról is be kell számolnom, hogy a felhasznált epret Anya vette és küldte el nekem. Mégpedig azért, mert azon túl, hogy ez a legkedvesebb kedvenc gyümölcsöm, már évek óta nem ettem olyat, mint amilyennek én az igazi földiepret gyerekként megszerettem. Anya tudta ezt. Mivel egy árusnál talált végre kis szemű, magyar szabadföldi epret, rögtön orvosolta a problémámat. Másnap már hozta is haza a Kutyinyek a zsákmányt, és este izgatottan ültünk neki a kóstolásnak. Sajnos, néhány valóban mézédes példány után hamar kiderült, hogy az eper java bizony most is savanyú (mert ezt is éretlenül szedték le), hiába voltak végre kicsik az eperszemek. Mivel a névnap – amire a fent ecsetelt tortát terveztem sütni – már a nyakunkon volt, jobbnak láttam, ha a krémhez az ajándékba kapott, friss epret választom a korábbi mirelit helyett. Ez a kis cukiság lett belőle, ami szerintem ízre abszolút lekörözi az elődeit, az eper-málna kombó igazán harmonikus ízt ad: abszolút érezhető benne mindkettő, úgyhogy megérte kivárni ezt a harmadik alkalmat. :) (Bevallom, nekem ez a változat a két gyümölcs arányait tekintve finomabb, viszont a csokikrémes díszítéssel tetszetősebbnek tartom.)
Boldog névnapot, Kutyánszki!

 

 

Hozzávalók 16 cm-es tortaformához:

a sifon piskótához:
3 nagy tojás
10 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
11 dkg finomliszt
2 dkg étkezési kukoricakeményítő
3 g sütőpor
3 és ½ ek. forró víz
3 ek. napraforgóolaj

a krémhez:
35 dkg földieper (csumázott mennyiség)
25 dkg málna (nálam mirelit)
2,5 dl tej
15 dkg porcukor
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
7 dkg étkezési kukoricakeményítő
15 dkg puha vaj

a díszítéshez:
friss eperszemek
fehér csokoládéból nyert forgács

elkészítés:
  1. A mirelit gyümölcsöket előbb szobahőmérsékleten hagyjuk kiengedni. (Ha friss gyümölcsöt használunk, akkor megmossuk és alaposan lecsepegtetjük.) Az eperből és a málnából kiveszünk 5-5 dekát, és hűtőbe tesszük. (Ezt majd a krémen fogjuk elosztani.)
  2. A többi gyümölcsöt magas falú edényben botmixerrel összeturmixoljuk, majd az így kapott kb. 5 dl pürét lábasba öntjük, hozzáadunk 5 dkg cukrot, és közepes lángon elkezdjük melegíteni.
  3. A keményítőt közben csomómentesre keverjük a tejjel, szűrőn át a forró gyümölcspüréhez öntjük, és közepes lángon, kevergetve pudingot főzünk belőle. Folpackkal betakarva teljesen kihűtjük. Szobahőmérsékleten hagyjuk.
  4. A puha vajat a többi porcukorral, a vaníliás porcukorral kihabosítjuk, és robotgéppel magas fokozaton az előzőleg alaposan átkevert gyümölcspudinghoz dolgozzuk.
  5. A piskótához a tojásokat a cukorral, vaníliás cukorral robotgéppel magas fokozaton jó 5 perc alatt habosra kavarjuk. Kisebb adagokban hozzászitáljuk és alacsony fokozaton beleforgatjuk a lisztkeveréket, majd folyamatos keverés mellett a forró vizet és az olajat.
  6. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben megsütjük. A kész piskótát a résnyire kinyitott ajtajú sütőben hagyjuk 5-10 percet, majd tortarácsra tesszük, és a formában teljesen kihűtjük. A piskótát vékony pengéjű késsel elválasztjuk a karimától, és 3 lapra szeljük.
  7. A korábban félretett eperszemeket négybe vágjuk. A tésztalapokat betöltjük 25-25 dkg krémmel, majd elosztjuk és kissé belenyomjuk a negyedelt eperdarabokat és a málnaszemeket. Befedjük a 3. tésztalappal.
  8. A túlcsorduló krémet körben elsimítjuk a torta oldalán, majd további kb. 15 dkg krémmel a tetején és az oldalán is körbekenjük a tésztát.
  9. 25 dkg krémet csillagcsővel ellátott habzsákba töltünk, és krémrózsákat nyomunk a tortára. Eperszemekkel és fehér csokoládéforgáccsal tovább dekoráljuk, majd 2-3 órára hűtőbe tesszük. 8 vagy 12 szeletre vágva tálaljuk.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 45 perc

Megjegyzés, tipp:
Végül krémileg annyira sikerült elszámolnom magam, hogy még a dekorálás után is kimaradt egy kis adag, amit persze boldogan elnyalogattunk, így vészelve át a másnapi tortakóstolásig eltelő időt. :D Gondolom, a többlet krém nem okoz majd gondot másnak sem, úgyhogy jobbnak láttam nem agyalni utólag a receptben megadott mennyiségek csökkentésén. ;)
Csokiforgácsot zöldséghámozóval szoktam kreálni, de bonyolultabb módon is készíthetjük: az olvasztott csokit tálcára öntjük, majd hagyjuk annyira megdermedni, hogy a felülete még épp annyira puha legyen, hogy a spaklit tolva rajta, forgácsokat tudjuk csinálni.
Ha nem áll rendelkezésünkre elegendő mennyiségű eper/málna, akkor készítsünk fele adag krémet, és a torta tetejét díszítsük mascarponés habbal, vagy felváltva krémmel és mascarponés habbal.

 


 





Málnás eperkrémtorta csokoládékrémmel díszítve



Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:

a sifon piskótához:
6 nagy tojás
22 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
23 dkg finomliszt
4 dkg étkezési kukoricakeményítő
6 g sütőpor
75 ml forró víz
60 ml napraforgóolaj

a krémhez:
40 dkg földieper
10 dkg málna
a többi mennyiség megegyezik a 16 cm-es tortánál leírtaknál

a csokoládékrémhez:
15 dkg ét- és tejcsokoládé vegyesen (nálam fele-fele arányban)
12 dkg kristálycukor
15 dkg puha vaj
3 tojás 

A tortát a fent leírt módon készítjük el, de a kész krémet ezúttal másként osztjuk el:
  • kiveszünk belőle 20 dkg-ot, a többit két adagra osztjuk, és betöltjük a tésztalapokat. A 20 dekányi krémmel körbekenjük a torta oldalát és a tetejét. Hűtőbe tesszük annyi időre, amíg a csokoládékrémet elkészítjük.
  • A csokoládékrémhez a tojásokat a cukorral fém tálba tesszük, összekeverjük, majd vízgőz fölött kis lángon, folyamatosan kevergetve sűrű krémmé főzzük (ez jó néhány percet vesz igénybe, de türelem!). Még forrón hozzáadjuk a feldarabolt ét- és tejcsokoládét, és kevergetve felolvasztjuk benne. Hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni, miközben többször átkeverjük.
  • A puha vajat önmagában felhabosítjuk, robotgéppel magas fokozaton a csokoládékrémhez dolgozzuk, majd csillagcsöves habzsákba töltjük és megmintázzuk vele a torta tetejét.
  • A krémet csokoládéforgáccsal vagy -reszelékkel (esetleg friss eperszemekkel) továbbdíszítjük. Fogyasztásig hűtőbe tesszük.

 

2025. június 12.

Pekándiókrémes sifon torta kókusztejszínből

 

 


 
A Kutyafül sem ússza meg az öregedést, neki is évente van szülinapja – még jó, hogy csak egyszer! :D A diótorta és a pizza elmaradhatatlan ilyenkor, így ma is megkapta a vágyott kedvenc étkeit. :)
A diótortán szerencsére mindig van lehetőségem változtatni egy kicsit, szóval nem az van, hogy csakis azt a családi receptet süthetem meg neki, amit gyerekkora óta szeret, és ami egyébként fent van itt, a Sünisen is. Időközben lett egy újabb kedvence, a két évvel ezelőtti pekándiókrémes torta, ami nálam a csúcstartó. Azt kapta tőlem tavaly is, mert annyira szerettük mindannyian, hogy lemondtam az újítási igényemről. Most viszont csak piszkálta a fantáziámat az a fránya variálás, így a fent említett pekándiósat alapul véve alkottam meg ezt a mostanit. Ezúttal nem csak a krémbe, de a piskótába is belenyúltam (mármint ötletileg, nem csupán kanállal, lapáttal, mutatóujjal). Előbbi csak azért készült kókuszkrémből, mert a hűtőben várakozó UHT tej megpimpósodott (???), és nem volt kedvem eltekerni a boltba. A tészta egy másik szülinapi torta és a húsvéti torta kapcsán szuperül vizsgázott, ezért most is ezt a fajtát választottam, csak darált dióval dúsítva.
A piskóta kapcsán meg kell jegyeznem, hogy utólag kicsit felhúztam a szemöldökömet, mert a videós recept azt sugalmazta, mintha a sifon piskóta nem alapanyag használatában, hanem csak a készítési technikájában térne el a jól ismert piskótáétól. Nevezetesen abban, hogy a cukrot nem csupán tojássárgájával, hanem egész tojásokkal kell felhabosítani, és akkor már hívhatjuk is chiffon vagy sifon piskótának. Az, hogy víz, olaj és sütőpor (utóbbi szerintem simán elhagyható) is kell bele, nem tűnt újdonságnak, legfeljebb csak az, hogy a víznek forrónak kell lennie. És itt elkapott a gépszíj: elkezdtem utánajárni a klasszik és a sifon piskóta közötti különbségeknek, tudva azt, hogy a jól ismert piskóta kapcsán egyébként is vannak készítéstechnikai és alapanyagbeli eltérések. Ezeken végigrágva magam, végül lemondtam róla, hogy hosszabb elemzésbe bocsátkozzam a sifonról (arról inkább olvasd el ezt a részletes és érdekes bejegyzést).
Lényeg a lényeg: még ha nem is attól lesz sifon piskóta a piskóta, hogy milyen technikával készítjük, számomra konkrétan a piskótatészta kapcsán mindenképp újdonságnak hatott a cukrot egész tojásokkal kihabosítani, sőt forró (!) vizet adni hozzá. Egyébként az olaj és a víz egyidejű használatában van a kutya elásva, ez visz közelebb a különbségek megértéséhez. Tehát a klasszik piskóta és a sifon nagyon hasonlítanak egymásra, csak az utóbbi a folyadéknak és az olajnak (és talán egy kicsit a sütőpornak) köszönhetően légiesebb, puhább, szaftosabb és ruganyosabb. :) Szerintem sokan alapból is sifon piskótát sütnek, csak épp nem tudják, hogy az az. :D
Miután a fejemben kitisztult a kép, ennek tudatában kóstoltam meg ezt a tortát, és valóban éreztem a különbséget. A Kutyinyeknek viszont nem szükséges tudnia az efféle praktikákat, számára csak az a fontos, hogy finom legyen. :D Szerencsére a széles mosolya, amikor belekóstolt a tortájába, ezt támasztotta alá. :) A krém is pozitív értékelést kapott, és külön örültem neki, hogy megérezte azt a kis eltérést, hogy ezúttal kókusztejszínből készült. Valóban lehetett érezni a különbséget, az enyhe kis kókuszos ízt.
Boldog szülinapot, Kutyánszki!

 

Hozzávalók 16 cm-es tortaformához:

a piskótához:
4 nagy tojás
15 dkg porcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
15 dkg finomliszt
5 dkg pirított, darált dió
2,5 dkg étkezési kukoricakeményítő
4 g sütőpor
50 ml forró víz
40 ml napraforgóolaj

a diókrémhez:
5-6 dkg étkezési kukoricakeményítő
3 dl kókusztejszín
1,5 dl víz
12 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
10 dkg pirított, darált pekándió
1 kezeletlen citrom reszelt héja

a díszítéshez:
5 dkg ét-, tej- vagy fehér csokoládé
1 tk. napraforgóolaj
1-2 ek. darált dióbél

elkészítés:
  1. A pekándióból a teljes mennyiséget zsiradékmentes serpenyőben megpirítjuk, és miután kihűlt, ledaráljuk. 10 dkg darált dióhoz reszelt citromhéjat keverünk, a többit a keményítővel és a sütőporral együtt a liszthez vegyítjük.
  2. A piskótához a tojásokat a cukorral, vaníliás cukorral robotgéppel magas fokozaton jó 5 perc alatt habosra kavarjuk. Kisebb adagokban hozzáforgatjuk előbb a lisztkeveréket (robotgéppel nagyon alacsony fokozaton kevertem bele), majd folyamatos keverés mellett a forró vizet és az olajat.
  3. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, 3-4-szer a konyhapulthoz ütögetjük, hogy a légbuborékok egy része távozzon, és előmelegített sütőben megsütjük. A kész piskótát a félig kinyitott ajtajú sütőben hagyjuk 5-10 percet, majd tortarácsra tesszük, és a formában hagyjuk kihűlni.
  4. A krémhez a kókusztejszínt vízzel hígítjuk, hogy kókusztejet kapjunk. A keményítőt a porcukor felével lábasba szórjuk, csomómentesre keverjük egy kevés kókusztejjel, majd a többi tejet is hozzáöntjük. Közepes lángon pudingot főzünk belőle. Folpackkal letakarva hagyjuk kihűlni, majd alaposan átkeverjük.
  5. A puha vajat a többi porcukorral és a vaníliás porcukorral habosra kavarjuk és beledolgozzuk a reszelt citromhéjjal kevert, pirított darált diót és a kókusztejpudingot. Magas fokozaton 1 percig keverjük. A krémet 3 egyenlő részre osztjuk.
  6. A piskóta tetejét egyenesre vágjuk, 3 lapra szeljük és betöltjük a krémmel. A 3. adag krémmel körbekenjük a tortát, és egy keveset habzsákba töltve tetszés szerint kidíszítjük a torta tetejét, ill. megszórjuk darált dióval.
  7. A csokoládét az olajjal vízgőz fölött felolvasztjuk, majd nejlonzacskóba töltjük, aminek az egyik csücskére lyukat vágunk. Egy tálcára sütőpapírt teszünk, és a csokiból szívformákat rajzolunk rá. Dermedésig mélyhűtőbe tesszük.
  8. A csokiszívekkel körben kidekoráljuk a torta oldalát és a tetejét. Fogyasztásig hűtőbe tesszük.

sütési hőfok: 175°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 45 perc

Megjegyzés, tipp:
A keményítőből főzött, kicsit masszívabb kókuszkrémpuding a vajjal összeforgatva kissé ikrás lesz. Ezt kiküszöbölendő, először robotgéppel alaposan át kell keverni a pudingot, majd miután összeforgatjuk a kihabosított cukros vajjal, botmixerrel pár perc alatt teljesen csomómentesre dolgozzuk.

 


 

 

2024. november 28.

Bounty tarte

 

 


Nem gyakran fordul elő, hogy a délután kellős közepén nekifogok egy édességnek, de a reggeli fények most aranyat érnek, úgyhogy a fényképezés miatt így az ősz vége felé csakis előző nap süthetem meg a fotóalanyt, hogy másnap esélyem legyen gyorsan lencsevégre kapni. Főleg, ha a készítés okán nem akarok hajnal 3-kor kelni. És hát ugye akar a fene, bőven elég Trygi miatt kivánszorogni az éjszaka kellős közepén. :D
Nálam most a kókusz van soron, ezért rövid időn belül három édességet is készítettem vele, amelyeknek egytől egyig nagy sikerük volt. Ebből kettő linzertészta alappal készült, de nem csak küllemben van köztük különbség, hanem abban is, hogy az alábbi torta tésztájába mandula is került. E tény pedig mind ízében, mind omlósságban az előzőhöz képest kicsit mássá teszi a receptet. A töltelékről nem is beszélve, ami aztán végképp eltér a korábbi tartlettől.
A fenti magyarázkodásnak azért érzem szükségét, mert a linzertészta gyakori használata nálam biztosan szembetűnő. :D Akár zavarja ez a kedves olvasót, akár nem, a linzer a jövőben is visszatérő vendég lesz itt, tekintve hogy hatalmas kedvenc – kókusz- és csokikrémmel is. ;) Egyébként szerintem meglehetősen laktató, nekünk bőven elég volt belőle egy szelet.



Hozzávalók 24 cm-es piteformához:


a tésztához:
15 dkg finomliszt
10 dkg őrölt mandula (héjas)
12 dkg vaj
8 dkg cukor
1 nagy tojás fele
½ mk. sütőpor

a töltelékhez:
15 dkg kókuszreszelék
8 dkg cukor
1 cs. vaníliás cukor
2 és ½ tojás
1 kis pohár (125 g) natúr joghurt
1 dl kókusztejszín (pl. Delcoco)
2 dkg vaníliaízű pudingpor vagy étkezési kukoricakeményítő
1 púpozott ek. (5 dkg) házi sárgabaracklekvár

a csokoládékrémhez és a díszítéshez:
12 dkg ét- és tejcsokoládé tetszés szerinti arányban (nálam 2/3-1/3)
porcukor ízlés szerint (elhagyható)
1,5 dl kókusztejszín
2 dkg pirított, aprított mandula
kókuszreszelék

elkészítés:
  1. A tésztához az őrölt mandulával, cukorral, sütőporral vegyített lisztet összemorzsoljuk a kis kockákra vágott, hideg vajjal. A felvert tojást a közepébe öntjük, villával fokozatosan hozzádolgozzuk a morzsalékos lisztet, majd gyors mozdulatokkal sima felületű tésztává gyúrjuk.
  2. A lágy tésztát enyhén lisztezett sütőpapíron kb. 27 cm átmérőjű körlapra nyújtjuk, majd 20 percre hűtőbe tesszük.
  3. A tésztával kibéleljük a piteformát, majd a tésztakosarat villával több helyen megszurkáljuk. Nejlonzacskóba húzva, további 20 percre visszatesszük a hűtőbe.
  4. A töltelékhez a tojásokat összekeverjük a cukorral, a joghurttal, beleforgatjuk a pudingporral vegyített kókuszreszeléket, és hozzákeverjük a kókusztejszínt.
  5. A tésztakosarat egyenletesen megkenjük a baracklekvárral, és rásimítjuk a kókuszkrémet. Előmelegített sütőben készre sütjük, majd tortarácsra téve hagyjuk kihűlni.
  6. A mandulapelyhet zsiradékmentes serpenyőben kis lángon megpirítjuk. Hűlni hagyjuk.
  7. A csokoládékrémhez a kókusztejszínt kis lángon, kevergetve felhevítjük, a darabolt csokoládéra öntjük, és 1 perc elteltével alaposan összekeverjük. (Ha szükséges, ízlés szerinti mennyiségű porcukorral édesíthetjük.)
  8. A csokikrémet a süteményre öntjük, körkörösen eloszlatjuk, majd a szélét körben megszórjuk pirított, aprított mandulával és kókuszreszelékkel. Hűtőbe tesszük dermedni, majd cikkekre vágjuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc

Megjegyzés, tipp:
Kókusztejszín helyett a kókuszkrémhez tejet, a csokoládékrémhez habtejszínt is használhatunk.



 


2024. november 1.

Gyors körtés kókusztorta

(némi almával)

 

 


A diófa alatti földet már harmadik napja próbáltam megszabadítani a lúdhúrtól (tudtam, hogy jó ötlet volt elegendő mennyiségű rántott palacsintát csinálni! :D), miközben a derekamat fájlalva, és az egyre szaporábban hulló falevelek miatt anyázva, valami gyorsan elkészíthető sütiről ábrándoztam. Bár ez utóbbi vágyat igyekeztem elhessegetni, mert tudtam, hogy azt sem fogja más megsütni helyettem, de hogy én sem, az tuti fix. Aztán a magamnak tett komolytalan ígéretet jól megszegtem, és ebéd után mégis nekiduráltam magam a sütésnek, miután beláttam, hogy nem bírom ki édesség nélkül nem „aszalhatom” tovább a hűtőben gubbasztó gyümölcsöket. Így került a tésztába alma, a tetejére pedig körte. Utóbbit egyébként egy korábban kiötlött és letesztelt sütihez vettem, hogy újrasütve lefotózhassam végre, de – a gyomlálás sürgető belső kényszere és részben a kedvhiány miatt is – a szándék végül dugába dőlt.
Bár ezt a süteményt eredetileg 24 cm-es tortaformában akartam megsütni, végül a tészta mennyisége okán úgy döntöttem, hogy inkább két kisebb torta legyen belőle. Ilyen módon két legyet üthettem egy csapásra: megvolt a vasárnapi gyors süti, ugyanakkor másnapra is lett egy érintetlen példány a fotózáshoz. :)
Kóstoláskor mindketten megállapítottuk, hogy érdemes volt elkészíteni ezt a enyhén szaftos tésztájú, zamatos sütit. :)


Hozzávalók 24 cm-es vagy 2 db 16 cm-es tortaformához:

a tésztához:
3 nagy tojás
15 dkg finomítatlan nádcukor
1 tk. vaníliapaszta
1 alma (reszelve 15 dkg)
1 kezeletlen citrom héja
15 dkg finomliszt
15 dkg kókuszreszelék
1 ½ tk. (7 g) sütőpor
egy csipet só
1,5 dl kókusztejszín (pl. Delcoco)
1 dl kókuszolaj

a tetejére:
2 körte (Bosc kobak)
2 ek. kókuszreszelék
2 ek. finomítatlan nádcukor

elkészítés:

  1. A megmosott, szárazra törölt körtéket négybe vágjuk, kivesszük a magházukat, majd további 3-4 szeletre vágjuk.
  2. A tésztához a tojásokat a cukorral felhabosítjuk, nagy lyukú reszelőn belereszeljük a meghámozott almát, és reszelt citromhéjjal, vaníliapasztával, sóval ízesítjük.
  3. Hozzákeverjük előbb a sütőporral, kókuszreszelékkel vegyített lisztet, majd a kókusztejszínt és az olajat.
  4. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt, vékonyan kiolajozott tortaformába simítjuk, levél alakban vagy körkörösen (sőt, tetszés szerint) elrendezzük rajta a körteszeleteket, és megszórjuk kókuszreszelékkel, nádcukorral.
  5. Előmelegített sütőben megsütjük, majd tortarácsra téve, a formában hagyjuk kihűlni. Felszeletelve, esetleg pici porcukorral hintve kínáljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 45 perc

Megjegyzés, tipp:
Alma nélkül is leteszteltem: úgy is teljesen jól működik. ;)



 

 

2024. június 28.

Málnás joghurtmousse torta

 

 


 

Ezt a tortát eredetileg a kedvenc gyümölcsömmel, földieperrel szerettem volna elkészíteni, de az évek óta tapasztalható tendencia miatt, miszerint a mostani kínálat csupa felfújt, kemény közepű, ízetlen epreket jelent, inkább letettem róla. Persze lehet, hogy másokat kielégít a – csumájánál sokszor még fehér, tehát félig éretlenül leszedett – mai eprek édessége, és a felhúzott szemöldökünk alatt csak a Kutyinyek meg én nézünk szúrósan, értetlenkedve a fölött, hogy hogy lehet az, hogy mások szerint a fent nevezett gyümölcs minősége változatlan maradt. Szóval akinek ízlik az (v)egye, én viszont pénzt nem adok érte. Úgyhogy a tortába inkább másik nagy kedvencünk, málna került.
Az alábbi receptleírás terjedelme senkit se rettentsen el, mert ugyan picit hosszadalmas ecsetelni az egyes lépések mikéntjét, de a torta elkészítése valójában nem bonyolult (még azzal együtt sem, hogy a torta belseje ezúttal érdekesebb lett), és alapvetően kevés hozzávalóból dolgoztam.
Sajnos a másnapi fotózásnak pont nem kedveztek a fények (sem a hőmérséklet), és mire oda jutottam, hogy külön a tortaszeletet is lefotózzam, még erősebb lett a napsütés, majd pedig bosszantó ellenpontként totál beborult az ég. Úgyhogy a nagy műgonddal készült (időközben pöttyet csáléra rogyott) tortáról kevés használható kép született, sőt azokkal sem vagyok elégedett. Szerencsére kóstoláskor minden bosszúságom tovaszállt. :D A könnyed joghurtos mousse a málna savanykás édességével igazi nyári tortát eredményezett még akkor is, ha ez nem egy sütés nélküli változat.


Hozzávalók 20 cm átmérőjű tortához:

a tésztához:
4 tojás
12 dkg cukor
8 dkg finomliszt
5 dkg étkezési kukoricakeményítő
1 tk. 5 g sütőpor
3 ek. meleg víz

a málnapüréhez:
45-50 dkg friss vagy mirelit málna (utóbbit előbb szobahőmérsékleten hagyjuk kiengedni)
1 citrom reszelt héja

a málnapudinghoz:
12 dkg málnapüré
2 dkg cukor
1 tk. (5 g) étkezési kukoricakeményítő

a joghurtmousse-hoz:
20 dkg málnapüré
50 dkg görög joghurt
2,5 dl habtejszín
10 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor vagy 1 tk. vaníliapaszta
6 zselatinlap

a díszítéshez:
15 dkg málnapüré
2 dkg cukor
2 zselatinlap
10 dkg mascarpone
1 dl habtejszín
1 ek. porcukor
3 ek. pirított mandulapehely vagy pisztácia
friss málnaszemek
citromfűlevélkék

elkészítés:
  1. A tésztához a tojásokat a cukorral robotgéppel magas fokozaton habosra kavarjuk, majd rászitáljuk a sütőporral, keményítővel vegyített lisztet, és alacsony fokozaton összekeverjük. Beledolgozzuk a meleg vizet, és a tésztamasszát a sütőpapírral bélelt kb. 38x33 cm-es gáztepsibe öntjük. Hagyjuk elterülni, majd elsimítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük.
  2. A tésztalapról rögtön lehúzzuk a sütőpapírt, áttesszük egy tiszta konyharuhára, és a rövidebbik oldalánál fogva, konyharuhástól felgöngyöljük. Így hagyjuk kihűlni.
  3. A málnapüréhez a teljes gyümölcsmennyiséghez hozzáadjuk a reszelt citromhéjat, és leturmixoljuk (ezt a pürét használjuk az egyes elemekhez).
  4. A málnapudinghoz a püréből elvesszük a kellő mennyiséget, és csomómentesre keverjük a lábasba szórt keményítővel, cukorral. Folyamatosan kevergetve, kis-közepes lángon pudinggá főzzük. Folpackkal közvetlenül lefedve hagyjuk langyosra hűlni.
  5. A kihűlt tésztalapot kitekerjük, és a széleit egyenesre vágjuk. A felületét megkenjük a málnapudinggal, és a rövidebbik oldalától kiindulva, kb. 5 cm széles csíkokra szeljük.
  6. Egy tésztacsíkot felgöngyölünk, és a talpára állítva tortaalapra (vagy tortatálra/tálcára/tortaforma aljára) helyezzük. Folytatólagosan e köré tekerjük a többi tésztacsíkot (így egy 16 cm átmérőjű tésztacsigát kapunk). Letakarjuk.
  7. A joghurtmousse-hoz a szükséges mennyiségű málnapürét a cukorral felforraljuk, majd belekeverjük a hideg vízbe áztatott, kinyomkodott zselatinlapokat. Langyosra hűtjük.
  8. A hideg habtejszínt kemény habbá verjük, majd hozzáforgatjuk előbb a hideg görög joghurtot, majd a zselatinos, édes málnafőzetet.
  9. A tésztacsiga köré egy 20 cm-esre beállított tortagyűrűt (vagy tortakarimát) helyezünk, körben kibéleljük vax fóliával (vagy enyhén vajazott sütőpapírcsíkkal), és a krémet a formába öntjük. A tetejét elsimítjuk, és másnapig hűtőbe tesszük.
  10. A díszítéshez a málnazselé-díszhez a gyümölcspürét a cukorral felforraljuk, és forrástól számítva 2 percig főzzük. Hozzáadjuk az előzőleg hideg vízbe áztatott, kinyomkodott zselatinlapokat, és szépen elosztva, 4 vagy 8 szilikon mini muffinformába kanalazzuk (attól függően, hogy egész vagy félbevágott díszeket szeretnénk). Tálcára sorakoztatjuk, és fagyasztóba tesszük.
  11. A habgömbökhöz a tejszínt a porcukorral együtt a mascarponéhoz adjuk, felverjük, majd sima csöves habzsákba kanalazzuk. 1 órára hűtőbe tesszük.
  12. A lehűtött tortáról leemeljük a gyűrűt, és eltávolítjuk a fóliát (ha szükséges, a torta oldalát körben elsimítjuk, hogy szebb legyen). A málnazselé-díszeket kiapplikáljuk a szilikon formákból.
  13. A torta tetején késsel bejelöljük a 8 szelet helyét, majd tetszés szerint elhelyezzük rajtuk a zselédíszeket. A torta szélét körben mascarponés habgömbökkel, friss málnaszemekkel, pirított mandulapehellyel és citromfűlevélkékkel díszítjük.
sütési hőfok: 185°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 15 perc

Megjegyzés, tipp:
Én 8 helyett csak 4 zselédíszt használtam fel (a 2 különböző mintájú szilikon minikuglófforma közül nekem ui. az egyik fajta jobban tetszett, de abból csak 4 darab van), és azokat félbevágva díszítettem ki velük a torta szélét.
A dekoráláshoz nem vettem igénybe az összes mascarponés habot, inkább a tortaszelet mellé kínáltam, ahogyan a felhasználatlan zselédíszeket is.

 





2024. május 20.

Banántorta csokidarabokkal (gluténmentes)

...édesség egy emlékezetes napra

 

 


 
Számunkra a grillezés eddig szeretett egykori telkünket jelentette, ami egyébként pár km-re volt az otthonunktól. Öreg-Kishomokon nomád körülmények között tök jókat sütkéreztünk a saját gyártású, samottlapos grillezőnknek hála. Még egy keserédes emlékű búcsúebédet is megejtettünk ott, és miután ősz végére a telek odalett, a mi kis szerkezetünk is jött velünk az új lakhelyünkre. Mostanáig mégsem került sor a szabadban való sütögetésre, pedig az ember azt gondolná, hogy a családi házba költözésnek ez is nagy előnye, amit rögtön ki kell használni. Igaz, tavaly ősszel volt azért egy dugába dőlt próbálkozás, aminek a meghiúsulását nagyon bántuk (az ui. szintén egy búcsúebéd lett volna, nevezetesen a német szomszédunktól, aki visszaköltözött a hazájába), mert a heves eső eloltotta az épp jóra leégett parazsat, és bekergetett bennünket a konyhába, hogy végül a serpenyő melege mentse meg a helyzetet.
Az igazi grillezés azonban már nem várathatott tovább magára! A régi grillezőt a Kutyinyek most nyugdíjba küldte, a helyét átvette egy szintén általa tervezett és kivitelezett, jóval komolyabb új szerkentyű. A grillvizsga napjának május 2. vasárnapját jelöltük ki, amire mindketten izgatottan készültünk. A Kutyafül csilivilire csutakolta a platformot, asztalt és székeket pakolt ki a diófa alá, én pedig előkészítettem a sütésre váró étkeket.
Naná, hogy az édesség sem maradhatott el, már csak azért sem, mert 1 hónapja nem sütöttem semmit, úgyhogy igencsak ki voltunk éhezve a desszertre, nem csak a grillezett husikára és zöldségekre. Viszont sem kedvem, sem időm nem volt sokat vacakolni a sütivel, ezért ezt a gyorsan bekeverhető, ám nagyon finom tortát hoztam össze. Jó kakaós, ennek ellenére a banán aromája abszolút kiérezhető. Dugig ettük magunkat az ebéddel, a kávé mellé mégis jólesett egy szelet ebből a szaftos állagú tortából.
A lakoma végén elégedetten dőltünk hátra, és boldogok voltunk attól, hogy az otthoni grillezős élmény is végre megadatott. :)

 


 

 

Hozzávalók 16 cm-es tortaformához:

20-25 dkg érett banán (2-3 db)
2 tojás
nádcukor vagy kókuszvirágcukor, darálva (a banán édességétől függően; én 3 dkg nádcukrot tettem bele)
3 dkg holland kakaópor
1 tk. (4 g) sütőpor
10 dkg őrölt mandula vagy mandulaliszt
10 dkg aprított ét- és/vagy tejcsokoládé

elkészítés:
  1. A kapcsos tortaformát alját kibéleljük sütőpapírral, a belső oldalát pedig kikenjük kókuszolajjal.
  2. A felkarikázott banánokat botmixerrel pürésítjük, ízlés szerinti mennyiségű porcukorral ízesítjük, majd belekeverjük a tojásokat, és rászitáljuk a sütőporral vegyített kakaóport. Alaposan összekeverjük, majd beleforgatjuk az őrölt mandulát és a fele mennyiségű aprított csokoládét.
  3. A tésztamasszát a tortaformába öntjük, és rászórjuk a többi csokoládét. Előmelegített sütőben megsütjük, majd tortarácsra téve hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 45 perc

Megjegyzés/tipp:
Én dupla mennyiségű tésztát kevertem be, és a massza másik feléből 12 darab muffint sütöttem, ahogyan azt a képek is mutatják. Szerintem tortaformában (vagy tepsiben) sütve jobban érvényesül a tészta zamata, mint muffinként.