A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rakott tészta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rakott tészta. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 31.

Meggyes tésztafelfújt







Emlékezetem szerint még nem ettem tésztafelfújtat, ezért nagyon kíváncsi voltam, milyen lehet. Annál is inkább, mert mostanában többször is szembe jött velem itt-ott. Nem várhattam tovább, muszáj volt végre nekifognom. Nem bántam meg, mert azon túl, hogy rendkívül egyszerű elkészíteni, nagyon finom is. Tulajdonképpen bármilyen bogyós gyümölcsöt választhatunk hozzá, de én most savanykás ízre vágytam, ezért került bele meggy.
A képen látható sütőtál nem 24 cm-es, mint ahogyan azt a receptben egyébként javaslom, hanem egy kicsivel kisebb, de ez csak az én heppem miatt készült most ebben. A maradékot másnap egy egészen kicsi tálkában sütöttem meg.






Hozzávalók 24 cm-es sütőtálhoz:

25 dkg penne tészta
15 dkg túró
15 dkg mascarpone
2 tojás
6 dkg cukor
2 dkg vaníliás cukor
1,25 dl tejszín
egy csipet só
vaj a formához

Meggyzseléhez:
1 üveg (700 ml) meggybefőtt
2,5 dkg étkezési kukoricakeményítő
4 dkg cukor
1 kezeletlen citrom héja

Tetejére:
1 dkg mandulapehely
1 tk. kristálycukor

elkészítés:

  1. A tésztát enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük, hideg vízzel átmossuk, és lecsepegtetjük.
  2. A meggyzseléhez a citromot vékonyan meghámozzuk (a belső fehér része nem kell), és nagyon vékony csíkokra vágjuk.
  3. A meggybefőttet szűrőkanálba öntjük, a levét (kb. 3,5 dl) felfogjuk, és 4-5 evőkanálnyit simára keverünk a keményítővel.
  4. A többi levet a cukorral és a citromhéjjal együtt felforraljuk, majd kivesszük belőle a citromhéjat, és a léhez hozzákeverjük a keményítős meggylevet. Pár pillanatig forraljuk, majd hozzáöntjük a meggyet.
  5. Az áttört túrót elkeverjük a mascarponéval, a tojások sárgájával, a cukrokkal, a tejszínnel, és hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét, valamint a főtt tésztát.
  6. Egy réteg tésztát lerakunk a kivajazott sütőtálban, elosztjuk rajta a meggyet, befedjük a többi tésztával, és megszórjuk mandulával, ill. cukorral. Előmelegített sütőben készre sütjük. Negyedórát hűlni hagyjuk, majd tálaljuk.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés (aluról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 30 perc



 















A recept a Kifőztük gasztromagazin júliusi számában is megjelent.

2015. június 1.

Húsos rakott tészta paradicsomosan





Újabban nem finom a paradicsom. Ezt persze nem én állapítottam meg, hanem a Kutyinyek, aki emiatt ezeket a szép piros gyümölcsöket rendre ott is hagyja a hűtőben, mígnem azok vagy totálisan megtottyadnak, vagy valamilyen főtt ételben végzik. Most is ezt az utóbbi sorsot szántam nekik, még mielőtt megint a kukában landoltak volna.
Hiába voltak túlérettek, ízre még így is savanyúak. Sebaj, legalább kapóra jöttek egy előző napokban kifundált tésztaételhez! Ráadásul darált húsból is rengeteg volt itthon, mert nemrégiben úgy megfeledkeztem a korábbi vételről, hogy megtámogattam azt egy másikkal, ezért aztán muszáj most futószalagon fogyasztani. :D
Úgy látszik, ez az étel maradékmentéshez hasonló szerepet töltött be, mert a penészedésnek indult füstölt sajtot is mindenképp fel kellett hozzá használnom, de így azzal lett kerek egész, és nagyon jót ebédeltünk belőle. :) Persze utólag mindketten kevertünk hozzá tejfölt is, mert számunkra anélkül nem élet az élet, és nem étel az étel. :D






Hozzávalók 4 személyre:

25 dkg bazsalikommal ízesített tagliatelle
40 dkg darált sertés- és marhahús vegyesen
40 dkg paradicsom
15 dkg zöldpaprika
5 dkg pritaminpaprika
3 gerezd fokhagyma
1 kis doboz sűrített paradicsom
1 tk. morzsolt oregánó
1 tk. morzsolt bazsalikom
őrölt fekete bors

1 ek. cukor (vagy a paradicsom édességétől függően)
5 ek. olívaolaj
10 dkg füstölt sajt

elkészítés:

  1. A megmosott paradicsomok héját 3 helyen bemetsszük, mély tálba téve felöntjük forrásban lévő vízzel, 2-3 perc után lehúzzuk a héjukat, és felkockázzuk.
  2. A paprikákat a megtisztított vöröshagymával késes aprítóban ledaráljuk, vagy ilyen robotgép híján a hagymát lereszeljük, a paprikákat pedig nagyon apróra vágjuk.
  3. Az aprított zöldségeket 3 evőkanál felhevített olívaolajon megdinszteljük, közben sózzuk, majd hozzákeverjük az áttört fokhagymát, a paradicsomot, és oregánóval, bazsalikommal, borssal ízesítjük. 2-3 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a sűrített paradicsomot a hússal együtt, és a levét a felére elforraljuk.
  4. A tésztát lobogó, sós vízben megfőzzük, leszűrjük, 2 evőkanál felhevített olajon megfuttatjuk, majd a fele mennyiségű tésztát sütőtálba szedjük.
  5. Elosztjuk rajta a húsos ragu felét, megszórjuk reszelt sajttal, majd újabb réteg tészta, ragu és sajt következik.
  6. A rakott tésztát előmelegített sütőben addig sütjük, hogy a sajt ráolvadjon vagy rápiruljon. Tálaljuk.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felülsütés
sütési idő: kb. 15 perc


Tipp:
Ha nem akarunk bíbelődni a rétegezéssel, a megfőtt tésztát egyszerűen csak összeforgatjuk a raguval. Keverhetünk hozzá tejfölt is, és tálaláskor megszórjuk sajttal.












A recept a Kifőztük gasztromagazin júniusi számában is megjelent.

2013. február 3.

Rakott zöld tea tészta





Hétről-hétre, napról-napra egyre nehezebb kitalálni, mit főzzek, pedig teli vagyok receptekkel – nem csak saját, hanem innen-onnan gyűjtött, még soha ki nem próbált recikkel is. Mégse sűrűn fordul elő, hogy kísérletezek. Valahogy nincs hozzá kedvem, és jó ideje legtöbbször az időt is sajnálom rá, hogy órákon át álldogáljak a konyhában, hogy aztán 10 perc alatt befaljuk a fáradságos munka eredményét. Pedig szeretünk enni, pláne jókat. Egy szó, mint száz, most se tudtam kitalálni, mit együnk vasárnap délre. A Kutyafület hívtam segítségül, ugyan árulja már el, mit kívánna. Az unásig hallott „nem tudom, Macka” kezdetű mondat utáni fintorgásom láttán azonban szinte azonnal rávágta, hogy „kifőtt tésztát!” Pfííí! Már megint! Ha tehetné, mindig tésztát enne hol pizza, hol kenyér, hol pedig tejfölös-sajtos tészta formájában. Most sem jutott jobb az eszébe, én meg rest voltam gondolkodni valami máson. Jó, akkor legyen megint tészta. Bevallom, én sűrűn vágyom rá amúgy, de nem tesz jót a kilóimnak. Előző este kiolvasztottam egy kis darált húst, találtam még pár szem paradicsomot a hűtőben, és eszembe jutott, hogy maradt még egy csomó zöld teaporom, amiről nem őrzök túl jó emlékeket. Egyszer ui. egy lapáttal tettem a tésztába, és azon kívül, hogy szerintem megbüdösítette azt, még az íze se jött be. Akkor megfogadtam, hogy ha újra dolgom lesz vele, akkor csak módjával vegyítem a liszthez. Most érkezett el a pillanat, meg a módjával vegyítés, és láss csodát, se íze, se bűze – akarom mondani, tényleg finom lett. Állítólag egészséges a zöld tea, szóval a tésztás bűnözésbe belevegyült egy kis egészségtudatosság is. A ragu meg csak még jobbat tett a tésztával, így együtt valóban ízletes ebédet alkottak.
Mivel egyelőre még nincs tésztagépem, magam nyújtom és vágom a tésztát. A tésztagombócot én 2 vagy 4 részre szoktam osztani, így nem kell vacakolnom Mami régi, hatalmas nyújtódeszkáján az egyetlen nagyobb gombóc kinyújtásával. Simán megoldom egymás után 4 adagban a konyhaszekrényen, és így csíkokra vágni is könnyebb a tésztát.





Hozzávalók 4 személyre:

Húsraguhoz:
50 dkg darált sertéshús
25 dkg vöröshagyma
6 gerezd zúzott fokhagyma
45 dkg paradicsom
1 ek. őrölt pirospaprika
1 tk. őrölt fekete bors
1 mk. őrölt kömény
őrölt csili

1,5 ek. mangalicazsír
½ zöldségleveskocka
1,5 dl víz
1 jó ek. tejföl
10 dkg trappista sajt

Tésztához:
25 dkg liszt
1 mk. zöld teapor
egy csipet só
2 tojás
0,5-1 dl víz
kevés mangalicazsír

elkészítés:

  1. A darált húst ½ evőkanál zsíron fehéredésig sütjük, megsózzuk, majd félretesszük. A paradicsomokat 1 percre forró vízbe dobjuk, majd meghámozzuk, felkockázzuk.
  2. A vöröshagymát 1 evőkanál zsíron megdinszteljük, hozzákeverjük a zúzott fokhagymát, rátesszük a felkockázott paradicsomot, és 15 perc párolás után belekeverjük a fűszereket.
  3. A paradicsomos alapot a húshoz forgatjuk, ha szükséges, még sózzuk, felöntjük a leveskockás alaplével, és elforraljuk a levét. Belekeverjük a tejfölt, hozzáreszeljük a sajtot, és alaposan összekeverjük.
  4. A teaporral, sóval vegyített liszthez adjuk a felvert tojásokat, kisebb adagokban hozzáadjuk a vizet, és tésztává gyúrjuk. Gombóccá formázzuk, és letakarva negyedórát pihentetjük.
  5. A tésztát lisztezett felületen nagyon vékony kör- vagy téglalap alakúra nyújtjuk, miközben folyamatosan lisztezzük, hogy ne ragadjon.
  6. A kinyújtott tésztát meglisztezzük, majd jobbról a kör közepéig hajtjuk, és ismét meglisztezzük. Balról is behajtjuk és meglisztezzük. (Így a tésztaszélek egymásra kerülnek, és könnyebb lesz szeletelni.) Éles késsel tetszés szerinti szélességű csíkokra vágjuk.
  7. A tésztacsíkokra lisztet szórunk és felrázzuk, nehogy összeragadjanak. Bő, sós vízben kifőzzük. Leszűrjük.
  8. Serpenyőben pici zsíron megfuttatjuk, majd hőálló edénybe rakjuk és rákanalazzuk a darált húsos ragut. Forró sütőben addig sütjük, míg a teteje kissé pirulni nem kezd. Tálaljuk.
sütési hőfok: 180-200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc