A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rántott hús. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rántott hús. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. május 20.

Sonkás-sajtos csirke nuggets pikáns tartármártással







Tudom-tudom, a húsvét már rég elmúlt, de mit csináljak, ha még mindig van sonkánk. :D Amúgy direkt azért, hogy az ünnepek után is ehessünk még belőle. :D Nem győzök olyan recepteken agyalni, amihez felhasználhatom a maradék sonkát. Ez az alábbi étel azonban nem kívánt sok gondolkodást, mert a csirke nuggetset már régóta ki akartam próbálni. Hasonlót ugyan már csináltam, de az mégis más volt. Természetesen magában túl tömény lett volna, ezért én sült krumplit és vajon futtatott kukoricát készítettem hozzá. Pillanatok alatt bekapkodtuk. :D






Hozzávalók kb. 30 darabhoz:

Csirke nuggetshez:
45 dkg csirkemell
15 dkg főtt, füstölt sonka
10 dkg reszelt cheddar sajt
80 ml habtejszín
őrölt fekete bors

zsemlemorzsa + szezámmag keveréke
napraforgó- vagy kókuszolaj a sütéshez

Tartármártáshoz:
20 dkg tejföl
5 dkg majonéz
1 púpozott tk. Dijoni mustár
1 csapott tk. fokhagymakrém
1 csapott tk. porcukor
őrölt fehér bors
1 tk. extra szűz olívaolaj

elkészítés:

  1. A sonkát késes aprítóban ledaráljuk és összekeverjük a reszelt sajttal.
  2. A csirkemellet feldaraboljuk, szintén késes aprítóban ledaráljuk, kevés sóval és borssal ízesítjük, majd elkeverjük a tejszínnel és a sajtos sonkával.
  3. A masszából evőkanálnyi mennyiségeket veszünk ki, és duci hengerekre formázzuk. Letakarva, 1 órára hűtőbe tesszük.
  4. A lehűtött húst megforgatjuk szezámmag és zsemlemorzsa keverékében, és bő, forró olajban kisütjük. Pikáns tartártármártással, ketchuppal és/vagy majonézzel együtt tálaljuk.
Tipp:
Köretnek sült krumplit, friss salátát adhatunk mellé.











2018. április 30.

Pácolt csirkemell keleties fűszerezésű bundában, krumplis gofrival, zöldcitromos-fokhagymás mártogatóval







Idejét sem tudom, mikor tettem fel utoljára főételt a blogra. Ez csak azért alakult így, mert jó ideje nem kísérleteztem semmivel, csak a régi, jól bevált, könnyen és gyorsan elkészíthető étkek voltak repertoáron. De most végre megint újdonsággal jelentkezem. :)
Bár a hús pácolása nálam leginkább a nyári időszakban, szabad tűzön való grillezéskor jön szóba, most mégis olyan húsételt készítettem, amihez ugyan pácot használtam, de a husikát nem szabad tűzön, hanem konyhai tűzhelyen sütöttem meg. Grillételnek ennek ellenére a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető. Igaz, az idő már igencsak emlékeztet a nyári melegre, ami okot adhatott volna a grillezésre, ráadásul a hús pont vasárnapi ebédnek készült, amikor is kifejezetten jó ötlet lett volna a kertben falatozni.
No, de grillszezon ide vagy oda, ez a husi bizony különlegesre sikeredett a sokféle fűszernek köszönhetően. :) Markáns, keleties ízű, amihez szerintem különösen illik a lime-nak köszönhetően pikáns ízű mártogató. A krumplis gofrihoz használt „tésztamassza” éppenséggel krokett is lehetne, de sokkal érdekesebbnek tartottam ebben a formában megsütni. Igazán laktató ebédünk lett. :)






Hozzávalók 4 személyre:

2 csirkemellfilé (kb. 80 dkg)

kókuszolaj a sütéshez

Páchoz:

5 dl író
3 dkg gyömbér reszelve
1 kis csilipaprika finomra aprítva vagy ½ tk. őrölt csili
1 kis vöröshagyma reszelve
4 gerezd fokhagyma
1 ek. kakukkfű
1 púpozott ek. barna cukor darálva

Fűszeres bundához:
8 dkg finomliszt
8 dkg kukoricaliszt
2 ek. aprított petrezselyemzöldje
1 csapott tk. pirospaprika
1 csapott tk. morzsolt kakukkfű őrölve
1 csapott mk. őrölt szerecsendió
1 csapott mk. őrölt fekete bors
1 csapott mk. cayenne bors
1 mk. porcukor
¼ mk. őrölt fahéj
¼ mk. őrölt szegfűbors

Krumplis gofrihoz (16 db):
60 dkg krumpli (hámozva mérve)
5 dkg vaj
5 dkg tejföl
0,5 dl tej
1 kis vöröshagyma reszelve
3 gerezd zúzott fokhagyma
2 tojás
12 dkg finomliszt
10 dkg reszelt Pannónia sajt
1 mk. sütőpor
őrölt fekete bors

kókuszolaj a sütéshez

Mártogatóhoz:
15 dkg 20% zsírtartalmú tejföl
10 dkg majonéz
1-2 gerezd fokhagyma
1 zöldcitrom reszelt héja
1 tk. zöldcitromlé (elmaradhat)
őrölt fehér bors
1 mk. barna cukor darálva

elkészítés:

  1. A fél mellfiléket lapjában kettévágjuk, a szeleteket az egyik oldalukon keresztben és hosszában beirdaljuk.
  2. A páchoz a hozzávalókat a só kivételével az íróhoz keverjük és belefektetjük a húsdarabokat. Folpackkal lefedve hűtőbe tesszük 1 napra.
  3. A mártogatóhoz a hozzávalókat alaposan elkeverjük. Félretesszük. (Ha előző nap készítjük, a citromlevet csak közvetlenül tálalás előtt keverjük hozzá.)
  4. A krumplis gofrihoz a meghámozott, felkockázott burgonyát sós vízben puhára főzzük, leszűrjük. Hozzáadjuk a vajat, a tejfölt, a tejet, pürésítjük, majd miután kicsit hűlni hagytuk, elkeverjük benne a vörös- és a fokhagymát, a sütőporos, borsos lisztet, a tojásokat és a sajtot.
  5. A gofrisütőt konyhai ecsettel kiolajozzuk, előmelegítjük, majd a sütőfelületre 1-1 púpozott evőkanál tésztamasszát kanalazunk, és kisütjük a gofrikat. Így járunk el a többi tésztával is, miközben a sütőt minden alkalommal kiolajozzuk. A kész gofrikat melegen tartjuk, amíg mindegyikkel elkészülünk.
  6. A hús bundázásához a hozzávalókat összekeverjük. A hússzeleteket mindkét oldalukon enyhén megsózzuk, megmártóztatjuk a fűszeres lisztkeverékben, és bő, forró olajban, közepes lángon mindkét oldalukon pirosra sütjük.
  7. Papírtörlőre szedve leitatjuk róluk a felesleges zsiradékot, és a gofrival, valamint a mártogatóval együtt tálaljuk.

Megjegyzés:
A krumplis gofri esetében a zsírban/olajban sütést azért nem ajánlom, mert ez a fajta massza – függetlenül a sütés intenzitásától – nagyon sok olajat képes magába szívni, ami igencsak képes lerontani az élvezeti értékét. Tudom, mert (kókusz)olajban kisütve is leteszteltem, hogy milyen lenne mini palacsintának. :D
Javaslom az ipari gofrisütő használatát, mert azzal a bóvli kategóriájúval, ami sajnos nekem is van, nem pont olyan lett a gofri, amilyennek megálmodtam. De majd még kísérletezni fogok más lisztekkel is, amitől talán a bóvli gofrisütőmmel is ropogósabb köretet tudok sütni. :)








 

2016. december 6.

Fetával, édes pepperónival töltött csirkemell dióbundában, édesburgonya pürével









Nemrégiben megint az egyik kedvenc éttermünkben ebédeltünk. Az étlapjukat igen nagy választék jellemzi, mégis kevés olyan húsétel van, ami kedvemre való, mert vagy gomba vagy velő vagy olyan zöldség szerepel bennük töltelékként, amit nem szeretek. Így jár, aki válogatós. :D Most mégis olyat sikerült találnom, amit még sosem kóstoltam, de úgy éreztem, tetszeni fog.
Az eredetileg pulykamellből készülő rántott szelet a Zorba kedvence nevet viseli, és már első kóstolásra belopta magát a szívembe. Egyértelmű volt, hogy itthon is elkészítem, de pulyka helyett csirkehúsból. A panírt is felturbóztam egy kicsit, így került bele dió. Az étteremben sült krumplival ettem, de igazából bármi jó hozzá. Sőt, ha azt akarjuk, hogy igazán görögös jellege legyen, akkor görög salátát javasolok hozzá, persze feta nélkül, hiszen az a hús töltelékében már benne van.
Mi szinte semmilyen salátát nem eszünk, amit meg igen, az nem annyira illik ehhez a fajta húshoz, így ez kilőve, ill. a nyár is rég elmúlt, amikor is a saláta jobban fogy. Ettől függetlenül nem kell lemondanunk erről a húsételről télen sem, mert megállja a helyét az adventi időszakban vagy akár karácsonykor az ünnepi asztalon. Hogy különlegesebbé tegyem, a megszokott köretek valamelyike helyett édesburgonyát készítettem hozzá. Nagyon finom volt így együtt. :)








Hozzávalók 2 személyre:

Töltött húshoz:
1 egész (kb. 45 dkg) csirkemellfilé
15 dkg feta sajt
2 (kb. 4 dkg) édes pepperóni paprika
őrölt fekete bors
egy csipet őrölt római kömény
zöldfűszeres- vagy normál só
1 dkg vaj
teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
1 nagy tojás (+ kevés tej, ha szükséges)
7 dkg durvára darált dió
5 dkg zsemlemorzsa
kókuszolaj a sütéshez

Édesburgonyapüréhez:
2 (kb. 75 dkg) édesburgonya
2 ek. tejföl
2 dkg puha vaj
1 fej (kb. 10 dkg) lila hagyma
3 nagy gerezd fokhagyma
őrölt fekete bors


elkészítés:

  1. A körethez a meghámozott, kockákra vágott batátát forrásban lévő, sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük, alaposan lecsepegtetjük, és villával pürésítjük.
  2. A felaprított lila hagymát a felforrósított vajon megdinszteljük, majd a kis kockákra vágott fokhagymát is hozzáadva, kissé megpirítjuk.
  3. Rátesszük az édesburgonyapürét, sóval, borssal, pici római köménnyel ízesítjük, alaposan összekeverjük, majd a tejföllel selymesre kavarjuk. Melegen tartjuk.
  4. A lecsumázott, magházától megfosztott pepperónikat feldaraboljuk, és felforrósított vajon megdinszteljük. A feta sajtot villával áttörjük, majd elkeverjük a dinsztelt paprikával.
  5. A két fél mellfiléről levágjuk a belső filéket, félretesszük, a többi húst pedig oldalt majdnem teljesen bevágjuk. Mindkettőt széthajtjuk, mint egy könyvet, és 2 ív folpack között kiklopfoljuk.
  6. Mindkét oldalukon meghintjük kevés zöldfűszeres sóval, őrölt borssal, majd a filék egyik felére halmozzuk a pepperónis feta sajtot, és kissé ellapítjuk rajta.
  7. A húsok szabadon maradt felét ráhajtjuk a töltött részre, (ha szükséges, fogvájóval összetűzzük), majd előbb lisztbe, utána felvert tojásba mártjuk, végül pedig megforgatjuk a diós morzsában. (A félretett 2 kisebb húsdarabot töltetlenül panírozzuk be.)
  8. Felforrósított kókuszolajban, közepes lángon, mindkét oldalukon kisütjük, majd papírtörlőre szedjük.
  9. Mindkét hússzeletet keresztben, rézsútosan 2-3 szeletre vágjuk, és az édesburgonyapürével együtt tálaljuk.







2015. március 16.

Kijevi csirkemell – Szakácsmustra 9. forduló





Nemrégiben először vettem részt a Szakácsmustra nevű játékban, és mivel a staféta most kedves netes ismerősömhöz, Fűszermánia Gabihoz került, úgy éreztem, semmiképp sem maradhatok ki a buliból. A 9. forduló témája Lajos Mari, akitől nekem is van 2-3 szakácskönyvem, de mivel kb. 2 éve a neten rátaláltam a hölgy honlapjára – mert hogy olyan is van ám neki –, ezért most onnan mazsoláztam. Nagyon megörültem, hogy rátaláltam erre a receptre, ui. nemrégiben, amikor vendéglőben ebédeltünk, éppen a kijevi csirkemell volt az egyik, ami az étlap nézegetésekor bekerült a kalapba a mit-is-egyek kérdés kapcsán. El is határoztam akkor, hogy én magam készítem el, és erre láss csodát, épp Lajos Marinál jött szembe velem egy jónak tűnő változata.
Én egyébként sajt nélkül, fokhagymás, zöldfűszeres vajjal töltve ismertem, és bevallom nekem úgy jobban ízlik. Nagy valószínűség szerint eredetileg is így készül, de manapság sok étteremben reszelt sajtot is kevernek a vajhoz, hogy tartalmasabb és felszelve tetszetősebb legyen.
Sült krumplit készítettem mellé, illetve díszítésnek egy kis pritaminpaprikával és retekkel dúsított káposztasalátát.
 
 
A kijevi csirke- vagy jércemell ukrán eredetű étel, bár az orosz élelmiszer-történész, William Pokhlebkin állítása szerint a 20. század elején találták ki, és Novo-Mikhailovsky szelet néven szolgálták fel a Szent Pétervári Kereskedelmi Egyletben. Csak később nevezték át egy akkori szovjet étteremben. (Forrás: Wikipédia)




Hozzávalók 4 személyre:

1 nagy csirkemellfilé (kb. 70 dkg)
8 dkg trappista vagy eidami sajt reszelve
5 dkg puha vaj
1 kis csokor vagy 1 ek. szárított petrezselyem
10 szál vagy 1 ek. szárított metélőhagyma
1 mk. mustár
½ mk. csípős paprikakrém
1 nagy csipet őrölt vagy morzsolt tárkony
1 ek. frissen facsart citromlé
őrölt fekete bors

finomliszt
1 nagy tojás
zsemlemorzsa
kókuszolaj vagy mangalicazsír a sütéshez

elkészítés:
  1. A töltelékhez a vajat villával szétnyomkodjuk, alaposan elkeverjük a többi hozzávalóval, majd beledolgozzuk a reszelt a sajtot.
  2. Az vajas masszát folpackra kanalazzuk, a fólia segítségével feltekerjük úgy, hogy kb. 15 cm hosszú rudat kapjunk, majd a fólia végeit megsodorjuk, és a vajas rudat 25 percre mélyhűtőbe tesszük.
  3. A húst két darabra vágjuk, a filéket a mellcsont felőli oldaluktól kiindulva, óvatosan bemetsszük, és szétnyitjuk, mint egy könyvet. Folpack alatt kiklopfoljuk, vigyázva arra, hogy ne lyukadjon ki, majd a mellek mindkét oldalát enyhén sózzuk és borsozzuk. Mindkettőt egy-egy ív alufóliára helyezzük.
  4. A lehűtött vajról lehámozzuk a folpackot, és 8 egyforma vastag korongra szeljük. Mindkét hússzeletre, a hozzánk közelebb eső szélükhöz közel, 4 töltelékkorongot fektetünk úgy, hogy kissé fedjék egymást, majd jobbról és balról ráhajtjuk a túlnyúló hússzéleket. A fólia segítségével szorosan feltekerjük. (A fóliát nem hagyjuk rajta, az csak a tekerést könnyíti meg.)
  5. A húsroládokat előbb lisztbe, majd felvert tojásba, végül zsemlemorzsába forgatjuk, és bő zsiradékban, közepes lángon minden oldalukon pirosra sütjük. Papírtörlőre szedjük, majd rézsútosan félbevágjuk, és tetszés szerinti körettel tálaljuk.

Tipp:
Lajos Mari receptje szerint a húst másként kell megtölteni, de én ezt csak a kisebb fajta csirkemellek esetében javaslom. Eszerint 4 fél csirkemellel számolva a mellhús mellcsont felőli szélétől kiindulva zsebet vágunk a húsba, mindegyikbe 2-2 töltelékkorongot dugunk, és fogvájóval lezárjuk a nyílást. A panírozáshoz pedig 3 tojást ajánl, mert duplán kell bundázni, nehogy a zsebből kifolyjon a töltelék.
Nagy csirkemellek esetén jó alternatíva lehet a töltésre, hogy a puha, fűszeres vajjal megkenjük a kiklopfolt hússzeleteket, rászórjuk a sajtot, felgöngyöljük és bepanírozzuk.








2015. január 30.

Karajszelet pirított hagymabundában petrezselymes sült burgonyával, mustáros tejföllel





Az egyik szupermarket polcán rám köszönt egy dobozka pirított hagyma, és mivel még sosem láttam előre gyártottat, úgy megörültem neki, hogy azonnal a kosaramba tettem. Nem mintha én itthon nem tudnék hagymát pirítani. :D Nem is egyszer előfordult már, de jó néhány fej hagymát meg kell ahhoz sütni, mire egy kisebb kupac összegyűlik, ráadásul csak kisebb adagokban tehetjük a serpenyőbe, különben egy örökkévalóságig tart, mire elkészül. Nem szakad ránk az ég, ha néha készen vesszük, pláne ha a (remélhetőleg tényleg) bio változatot részesítjük előnyben. Persze azért a mustáros sertésszűzhöz mindenképpen saját pirítású hagyma kell. :)
Amikor ezt a hagymát megvettem, még nem tudtam, mihez fogom felhasználni. Most jött el az ideje az ötletelésnek. Karajt nem mostanában ettem, és amikor a fagyasztóban megláttam, megkívántam. Nem akartam túlbonyolítani, most leginkább rántott hús formájában ettem volna meg szívesen. Közben észrevettem a spájzpolcon gubbasztó műanyag dobozos pirított hagymát is. „Miért ne lehetne ezeket összeházasítani?” - ötlött fel bennem a nagy kérdés. Úgy rémlett, mintha már láttam volna valahol ilyen panírt. A gondolatot tett követte, és pár pillanat múlva azon kaptam magam, hogy már össze is kevertem egy maréknyi hagymát a zsemlemorzsával.
Az eredménnyel nagyon elégedett voltam – és itt nem a hagyma+zsemlemorzsa „vegyületre” célzok. :D Amúgy is szeretem különböző panírozással feldobni a sima rántott húst/sajtot vagy akár a zöldségeket, így most a pirított hagymának hála egy újfajta bundának való született, legalábbis az én konyhámban ez most újnak számít. :)




Hozzávalók 4 személyre:

Hagymabundás rántott húshoz:

4, ujjnyi vastag sertéskaraj (40-50 dkg)
őrölt zöld bors

2 tojás
15 dkg zsemlemorzsa
7 dkg pirított hagyma (dobozos, pl. az Aldiból)
liszt
kevés kókuszzsír a sütéshez

Körethez:
1,2 kg krumpli
2 ek. szárított petrezselyemzöldje

mangalicazsír a sütéshez

Mártogatóhoz:
4 ek. tejföl
1 púpozott ek. mustár

elkészítés:

  1. A hússzeleteket 2 ív folpack között kiklopfoljuk, és mindkét oldalukon meghintjük borssal. Kicsit állni hagyjuk.
  2. A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk, és forró zsírban aranybarnára sütjük. Papírtörlővel bélelt tálba szedjük, megsózzuk, megszórjuk szárított petrezselyemzölddel, és alaposan összerázzuk.
  3. A pirított hagymát evőkanál hátával vagy késes aprítóban finomabbra törjük és elvegyítjük a zsemlemorzsával.
  4. A hússzeleteket lisztbe, sóval ízesített, felvert tojásba, majd a hagymás morzsába forgatjuk, és kevés felhevített kókuszzsíron, először kis, majd közepes lángon, mindkét oldalukon 2 perc alatt pirosra sütjük. Papírtörlőre tesszük.
  5. A tejfölt elkeverjük a mustárral, és a sült burgonyával együtt a hús mellé tálaljuk.







2015. január 3.

Parmezánbundás csirkefalatok





Egyik kedvenc sajtom a parmezán. Hosszú évekig nem is tudtam, mit veszítek azzal, hogy csak nézegetem, de nem veszek belőle. Aztán tavaly a Kutyafül gondolt egyet, és meglepett vele. Azonnal a szívembe zártam ezt a sajtfélét - akkor készült belőle ui. a parmezánbundás fokhagyma snack-em. Aztán jó darabig nem vettünk, míg nem az óévben ismét megleptük vele magunkat. Én már akkor tudtam, hogy hússal fogom kombinálni, és vártam az alkalmat, amikor kipróbálhatom.
Bár ez az étel nem vall túl nagy fantáziára, viszont annál finomabb, ráadásul hipp-hopp elkészíthető. Kifejezetten ajánlott az olyan háziasszonyok számára, akik hozzám hasonlóan utálnak órákig a konyhában dekkolni.
Én maradék lencsesalátát ettem mellé, de bármilyen más köret is illik hozzá, legyen az a jól megszokott krumplipüré vagy akár friss zöldségekből készült nyári saláta.




Hozzávalók 3-4 személyre:

1 egész (kb. 50 dkg) csirkemellfilé
5 dkg parmezán sajt
2 nagy tojás
2 ek. tej
őrölt fekete bors

liszt
2 ek. mangalicazsír a sütéshez

elkészítés:
  1. A megmosott, szárazra törölt húst két fél filére vágjuk, majd a csúcsaiktól indulva, a kést srégen tartva mindkettőt ujjnyi vastag szeletekre vágjuk.
  2. A hússzeletkéket mindkét oldalukon enyhén sózzuk, borsozzuk, majd lisztbe forgatjuk.
  3. A tejjel dúsított tojásokat felverjük, hozzákeverjük a reszelt parmezánt, és egyenként megmártjuk bennük a hússzeleteket.
  4. Felforrósított zsíron mindkét oldalukon pirosra sütjük (sütés közben a zsírt pótoljuk, ha szükséges), majd papírtörlőre szedjük. Tetszés szerinti köretet adunk mellé.







2014. október 29.

Majoránnás-rozmaringos almával töltött csirkemell tejfölös burgonyapürével

 

 


Valamiért sosem rajongtam a gyümölcs+hús kombinációért, és így van ezzel a Kutyinyek is. Most mégis kedvem támadt kísérletezni, mert a hűtőben találtam egy darab árva almát, illetve húst is olvasztottam ki, nem tudva még, hogy mit csinálok belőle. Szerencsére elég hamar eldőlt, hogy juszt is kombinálom a kettőt, hátha megszeretjük. Csak azt nem tudtam, hogy tepsis hús lesz-e belőle szaftosan, és sajttal bolondítva, vagy inkább töltött formában, natúr kisütve avagy rántva. Aztán a rántott verzió mellett döntöttem. Valamiért úgy éreztem, hogy én szeretni fogom, de a Kutyában nem voltam biztos. Ő ui. nem ápol túl jó barátságot az almával, és úgy általában – az aszalt szilva kivételével – semmilyen gyümit nem szeret húsba töltve vagy azzal rétegezve látni, pláne megenni.
Az ebéd hamar elkészült, és két oldalt beszippantott orcával, csillogó szemekkel vizslattam életem párjának arcát annak reményében, hogy azonnal le tudom olvasni róla az ételről alkotott ítéletet.
Jellemző rá, hogy bármilyen újdonságot sütök vagy főzök, ő az első falatot mindig olyan érdekes, fancsali képpel veszi a szájába, amitől én persze rögtön elszontyolodom, és türelmetlenül érdeklődni kezdek, hogy „mégis, mondjál már valamit!”. Erre ő általában elmosolyodik, és többnyire az a válasz, hogy „úúú, ilyet csinálj máskor is”, vagy ritkábban úgy reagál, hogy „aham, egész jó”, esetleg „végülis nem rossz”. Most ez az utóbbi mondat hagyta el a száját, úgyhogy megnyugodtam, van még remény a gyümölcs és a hús házasságát illetően. Most már bátrabban próbálkozhatok más gyümikkel is. :)
(A 2014-hez képest 11 évvel későbbi újrafotózás után a Kutyafül már ott tart, hogy „ilyet csinálj máskor is”, szóval megérte újra elkészíteni ezt a húsételt. :D)



Hozzávalók 2 személyre:

az almás csirkemellhez:
1 kisebb, egész (kb. 40 dkg) csirkemellfilé
1 édes alma (pl. Fuji vagy Golden)
2 tk. morzsolt majoránna
őrölt rozmaring
őrölt fekete bors

finomliszt
1 nagy tojás
1 ek. tej
2,5 dkg panko morzsa
2,5 dkg zabpehely
növényi olaj a sütéshez (nálam kókuszolaj)

a tejfölös burgonyapüréhez:
60 dkg krumpli (hámozott mennyiség)
10 dkg 20% zsírtartalmú tejföl
2 dkg vaj
őrölt fekete bors


elkészítés:
  1. A megmosott, szárazra törölt egész csirkemellet két fél filére vágjuk, és folpack alatt kiklopfoljuk. A két tenyérnyi nagyságú szeleteket mindkét oldalukon sóval, őrölt borssal fűszerezzük.
  2. A meghámozott almát 4 cikkre vágjuk, a magházat kivesszük, és a cikkeket vékonyra szeljük.
  3. Mindkét hússzelet egyik oldalát beszórjuk majoránnával, majd egymáshoz képest kissé eltolva elrendezzük rajtuk az almaszeleteket, és meghintjük rozmaringgal, majoránnával. Az almára ráhajtjuk a hús töltetlen felét, majd kétoldalt és lent megtűzzük fogvájóval.
  4. A panko morzsán és a zabpelyhen 2-3 fordulatnyit darálunk, hogy finomabb szemcséjűek legyenek. A töltött mellfiléket előbb lisztbe, majd tejjel szaporított, felvert tojásba, végül zabpelyhes morzsába forgatjuk. Folpackkal letakarva félretesszük.
  5. A burgonyapüréhez a meghámozott, felkockázott krumplit sós vízben feltesszük főni. Amikor a krumpli már majdnem kész, a húst 2 ujjnyi mély felhevített olajban közepes lángon elkezdjük sütni.
  6. A puhára főtt krumplit leszűrjük, áttörjük, majd hozzáadjuk a puha vajat és a tejfölt. Őrölt borssal, sóval ízesítjük és habosra kavarjuk.
  7. Eközben a mellfiléket mindkét oldalukon aranybarnára sütjük, majd 1-2 percre papírtörlővel fedett rácsra tesszük. A kész töltött húsokat ezután a burgonyapürével együtt kitálaljuk.







2014. szeptember 23.

Rántott sertésmáj és rántott sertéshús hagymás-borsos, tört krumplival – avagy Ápá és a „szexis főzés”





Tegnap közös főzést rendeztünk az apukámmal. Eredetileg szombatra terveztük a fúziót, de nem is Ápá lenne, ha nem hagyta volna otthon a lényeget: a májat. :D Ő bosszankodott miatta, én viszont jót derültem rajta. Nem volt mit tenni, elnapoltuk a témát. Még jó, hogy az előkészített máj kibír 2-3 napot, így hétfőig tolódhatott a finom ebéd.

Bár a máj és a hús elkészítése sokak számára talán nem nagy ördöngösség, azért el lehet ám rontani rendesen. Éppen ezért gondoltam, nem árt erről egy bejegyzést írni, hátha valaki hasznát veszi. :)
Most csak egy kisebb mennyiség készült mindenből.

Sertésmáj őfelsége nagy tiszteletnek örvend nálunk; olyan szinten piedesztálra van emelve, hogy azt a legcsodásabb hús is megirigyelné. Épp csak vörös szőnyeget nem terítünk le elé, amikor a zsírból frissen kiszedve megteszi az ebédlőasztalig terjedő utat, ahol aztán hálát adunk a Teremtőnek, hogy kitalálta ezt a belső szervet csak azért, hogy mi imádhassuk.
Mivel Ápás nagyon ért a készítéséhez, én meg ugye neki köszönhetően kb. rántott májon nőttem fel (meg sajtos-tejfölös tésztán), ember legyen a talpán, aki nekem pont olyat tud sütni, mint ő. Rajta kívül nem is csinált nekem májat senki, csak Anya, aki szintén apukámtól tanulta, ezért egész ehetőre tudta készíteni. :D

Hú, ódákat tudnék zengeni Ápáról és az ő imádott főzéséről! Azt hallgatom egészen kicsi korom óta, hogy nem is érdemes enni, ha az étel nem jól van elkészítve, de nyilván élni se érdemes nélküle. És ezt az egész témát nagyon lehet ám cifrázni. A fenti megállapítással, illetve az e köré épített érvrendszerrel és az ezzel kapcsolatos egyéb szövegeléssel valamiért nagyon egyet tudok érteni. :)
Tudom, milyen fontos, hogy csakis jó minőségű alapanyagokból főzzünk, illetve, miután jól elkészített ételeken nőttem fel, pontosan tudom, ízre milyennek kell lenniük. Vagyis azt tudom, hogy Ápásos szerint milyennek kell lennie, én meg ezt szívtam magamba, és elhittem neki. Mindig nagy sütés-főzést csapott, ha nála vendégeskedtem, és minden alkalommal úgy tudott beszélni az adott ételről, mintha az egy gyönyörű nő lenne. Talán éppen ezért is nevezte így a konyhai ténykedést: „szexis főzés”. De abba most nem mennék bele, hogy szerinte mi másban is jó még az, aki jól tud főzni. :D
Mint minden valamire való séfnél (ő nem az, de olyan, mintha az lenne, és simán bevállalt már egy komplett lagzimenüt is), a főzés szerinte is a piacon kezdődik, ahol gondosan kiválasztja az alapanyagokat, hogy aztán hozzáértő módon finom ételt készítsen belőle. Csakis olyan hentesnél és zöldségesnél vásárol, aki friss és szép portékát kínál. Ápá messze elkerüli a multikat, ahol csak felpumpált és ki tudja, mivel színezett húsokat árulnak. Pontosan ismeri a sertés, a marha, a szárnyasok és egyéb, evésre szánt állatok húsrészeit, illetve azok feldolgozási lehetőségeit.
Ezzel szemben én egyáltalán nem értek a húsokhoz - max. ízletesen tudom elkészíteni, bár jóllehet, az is valami - és szégyenszemre azt sem tudom megmondani, hogy a pultban látott máj friss-e, vagy inkább jobb otthagyni, ahol van.
Jó darabig nem főzőcskéztem, amikor meg már igen, akkor se rántott májat. Nem is tudom, hogy maradhatott ki a repertoárból. Eddig csak egyszer vettem sertésmájat - hevesen imádkozva vásárlás közben, hogy jó legyen -, és az a kétféle étel, ami készült belőle, talán véletlenül, de szerencsére nagyon jól sikerült. De ennek is már legalább 3 éve.
Ezért is kértem meg a nagy költőt hetekkel ezelőtt, hogy ha lát szép sertésmájat, akkor vegyen, és majd együtt elkészítjük. Mivel sikerült disznóvágásos májat szereznie, egy kis hússal (persze az is a poca legjobb részéből való) és saját termesztésű krumplival megfejelve, a fent említett malőrt leszámítva azonnal elhozta, és el is készítette, naná, hogy talpig öltönyben, mert ugyebár a májnak ez kijár. :D Én ezúttal szinte csak néző voltam, pont, mint gyerekkoromban, illetve aládolgoztam egy csöppet, és közben hevesen kattintgattam a fényképezőgépet a borús-esős idő ellenére. Mégiscsak történelmi esemény volt ez, hiszen nem sűrűn találkozunk, a közös főzés pedig pláne ritkaságszámba megy.
Jó móka volt, igazi apa-lánya nap! :)








Hozzávalók 3 személyre:

Rántott májhoz és a rántott húshoz:

30-40 dkg sertésmáj

25-30 dkg sertéscomb (a diója)
3 nagy gerezd zúzott fokhagyma
1 mk. őrölt fekete bors

liszt
1 nagy tojás
zsemlemorzsa (házi készítésű)
mangalicazsír

Körethez:
60 dkg krumpli (sárgás húsú, homoki krumpli, pl. Balatoni rózsa)
1 nagy fej vöröshagyma
2 ek. mangalicazsír (legjobb a sült zsír)
őrölt fekete bors


elkészítés:

  1. A körethez a krumplit alaposan megmossuk, felengedjük annyi vízzel, amennyi ellepi, és héjában megfőzzük. Leöntjük róla a forró vizet, hagyjuk, hogy a krumpli megszáradjon (ez pár perc), majd lehúzzuk a héját.
  2. A megtisztított hagymát finomra aprítjuk, serpenyőbe téve megsózzuk (így könnyebben fog pirulni), és a zsíron kissé megpirítjuk. Lehúzzuk a tűzről, megborsozzuk és összekeverjük. (A bors így kellőképp kiengedi az ízét.)
  3. A hagymás alapot visszatesszük a tűzre, darabonként rátesszük a még meleg főtt krumplit, villával összetörjük, és alaposan összeforgatjuk a hagymás-borsos zsírral. Ha kell, fűszerezzük még, majd ellapogatjuk, és kicsit hagyjuk pirulni (nem sütjük le!). Félretesszük, amíg a húst és a májat elkészítjük.
  4. A húst szeletekre vágjuk, vízbe mártott klopfolóval (így nem ragad hozzá a hús) mindkét oldalát kiverjük, majd mindkét oldalán meghintjük kevés sóval és borssal.
  5. A szeleteket lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk, majd bő olajban, közepes lángon, fedő alatt készre sütjük a húsok egyik oldalát.
  6. A serpenyőről levesszük a fedőt, átfordítjuk a hússzeleteket, és így sütjük készre a másik oldalukat. Papírtörlőre szedjük.
  7. A máj vastag részéből centis szeleteket vágunk, rákenjük az áttört fokhagymát, és megszórjuk borssal. Jól zárható dobozban pihentetjük minimum 2 órát, de jobb hűtőbe téve 1 egész éjszakán át. (A májnak akkor sem lesz még baja, ha így áll 2-3 napot. Ha nem túl friss, akkor tegyük jól zárható, lehetőleg üveg dobozba, és áztassuk 1 napra fokhagymás tejbe.)
  8. A májszeleteket lisztbe forgatjuk, és 5-10 percig állni hagyjuk. Ha szükséges, még lisztezzük, majd felvert tojásba és zsemlemorzsába mártjuk.
  9. Bő zsírban, közepes lángon elkezdjük a sütést, és amikor kezd rózsaszínűvé válni, akkor megfordítjuk, és szükség szerint (ha már pirosodnia kellene) emeljük a hőmérsékletet. Közben többször át lehet fordítani, hogy egyenletesen süljön. Tűvel egy helyen megszúrjuk a vastag részét (nem szabad össze-vissza szurkálni), és ha a lyuk mentén fölhabzik, akkor még nem jó. Ha már nem habzik, papírtörlőre szedjük, és csak ekkor sózzuk meg.
  10. A kész tört krumplit újramelegítjük, majd tálba szedjük, elsimítjuk a tetejét, az evőkanál íves részével pikkelyformákat nyomunk bele, és meghintjük pirospaprikával. A májjal és a hússal együtt tálaljuk.
Tipp:
Ha egyetlen serpenyővel dolgozunk, akkor célszerű előbb a húst kirántani, utána pedig a májat. Ehhez azonban javasolt időben, pl. előző este előkészíteni a májat, hogy legyen ideje pihenni, illetve, hogy a kirántott hús ne hűljön ki, mire a máj is kisül.
Természetesen egy időben két serpenyővel is dolgozhatunk, külön-külön és nem egymás után sütve a húst és a májat, de jobb egy serpenyőt használni, mert így csak egyszer kell nagyobb adag zsírt olvasztanunk.
A májban erek, inak is vannak, ezeket természetesen el kell távolítani, és csak ezután fűszerezzük és panírozzuk.
 






Az elkészítés képei a teljesség igénye nélkül:


az imádott máj, amiről végül alig készült fotó :D

hús szeletelése és klopfolása...

...sózása és lisztbe forgatása (majd tojásba és zsemlemorzsába)...

...sütése fedő alatt, majd fedő nélkül
balra: nagy fedő híján is megoldható a sütés, lényeg, hogy a hús fölött tartsuk a gőzt