A következő címkéjű bejegyzések mutatása: metélőhagyma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: metélőhagyma. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. február 21.

Gombás és paprikás házi ravioli

 

 



 
Sokan azt gondolják, hogy a házi ravioli elkészítése túlságosan is pepecselős. Persze nem állítom, hogy seperc alatt megvan, ugyanakkor messze nem telik olyan sok időbe összehozni. Tény, hogy aki sűrűn megfordul a konyhában azon okból, hogy saját kezűleg gyártson ebédet, és például egyéb ételeknek köszönhetően a tésztanyújtás már a kisujjában van, annak a derelyekészítés mindennel együtt is maximum 1 óra. Ha egyesek ezt is soknak tartják, azoknak csak úgy mondom, hogy egy 2 személyre szánt, jól megpakolt szendviccsel is simán elbíbelődik az ember vagy 30 percet, mire mindent felaprít/lereszel hozzá. ;) Úgyhogy érdemes 2-3 alkalommal rászánni az időt a raviolira, hogy aztán megügyesedve már tényleg ne kelljen miatta sokat állni a konyhában. ;)
Ehhez az alábbihoz azért készült kétféle töltelék, mert én még mindig nem komálom a gombát, így hát kellett nekem is valami bele, amit szeretek. Kövezzetek meg, hogy már megint paprikát használtam és nem brokkolit, de azt még annyira sem bírnám lenyelni! Aki tehát izgatottan lesi, mikor jelenik meg a Sünisen valami brokkolis étel, az rossz helyen várakozik. :D De még mielőtt tényleg rám vetnétek az első követ, készítsétek el ezt a receptet, és biztos lenyugodnak a kedélyek! Már ha egyáltalán bárki is bántani akart volna. :D

 



Hozzávalók 2 személyre:

a tésztához:
18 dkg fehér tönkölyliszt + a nyújtáshoz
2 tojás
½ tk. só

a gombás töltelékhez:
6 dkg konzerv fehér csiperke
½ kis fej vöröshagyma (tisztítva kb. 3 dkg)
1 gerezd fokhagyma
morzsolt bazsalikom
őrölt rozmaring
őrölt fekete bors
tört chili cayenne

1 ek. olívaolaj

a paprikás töltelékhez:
½ Ramiro vagy kaliforniai paprika (aprítva kb. 5 dkg)
3 dkg póréhagyma
őrölt szerecsendió
tört chili cayenne


a raviolira:
4 ek. extra szűz olívaolaj
3 gerezd fokhagyma
1 púpozott tk. szárított petrezselyemzöldje (vagy frissen aprítva)
1 tk. szárított metélőhagyma (vagy frissen aprítva)

elkészítés:

  1. A finomra aprított vörös- és fokhagymát a felhevített olajon – előbb lefedve, majd fedő nélkül – pár perc alatt aranysárgára pirítjuk.
  2. Rátesszük a lecsepegtetett, nagyon apróra vágott gombát, és fedő alatt puhára pároljuk. A főzési idő végén a fűszerekkel ízesítjük, majd teljesen kihűtjük.
  3. A paprikás töltelékhez a paprikát nagyon apróra vágjuk, a felhevített olajon kissé lepirítjuk, majd hozzáadjuk a felaprított pórét, és lefedve készre pároljuk. Megfűszerezzük és hagyjuk teljesen kihűlni.
  4. A tésztához a tojást tálba ütjük, felverjük, megsózzuk, majd a lisztet villával fokozatosan hozzákeverjük. Kézzel sima felületű tésztává gyúrjuk, kettévágjuk, majd gömbölyűre formázzuk, és letakarva negyedórát pihentetjük.
  5. Az egyik tésztagombócot liszttel hintett munkalapon 40x20 cm-esre nyújtjuk, majd hosszában kettévágjuk.
  6. Az egyik tésztasáv bal oldalához közelebb, egymástól kis távolságra kávéskanállal 9 halmocskát teszünk a gombából, és ráhatjuk a szabadon maradt tésztarészt.
  7. Az ujjainkkal jól lenyomkodjuk a tésztát a töltelék körül, és derelyevágóval négyzetekre vágjuk. Ugyanígy járunk el a másik tésztasávval is, majd a raviolikat tányérra rendezzük és konyharuhával letakarjuk. A paprikás raviolit ugyanígy készítjük el. (Mindkét fajtából 18 db lesz.)
  8. A tálaláshoz az olívaolajat összekeverjük az áttört fokhagymával, a zöldfűszerekkel, és elosztjuk két serpenyőben.
  9. A kétféle tésztát lobogó, sós vízben egymás után pár perc alatt kifőzzük, alaposan lecsepegtetjük, és a két serpenyőben felhevített, zöldfűszeres-fokhagymás olajra szedjük. Utánasózzuk és két tányérra tálaljuk.
Tipp:
A két tölteléket össze is keverhetjük.
Aki nem akar vergődni a ravioli betöltésével, az a kinyújtott tésztát csak vágja fel négyzetekre vagy metéltre, és miután kifőtt, forgassa össze a gombás/paprikás alappal, valamint a zöldfűszeres-fokhagymás olajjal.



2021. május 2.

Fűszervaj friss zöldfűszerekkel, négyféle ízben

 

 


 

A fűszervaj nagyon jó találmány, és házilag elkészítve sokkal finomabb, változatosabb és olcsóbb is, mint a bolti. Főleg, ha a hozzá használt zöldfűszereket is magunk termesztjük. A vaj otthoni köpüléséről nem is beszélve! De ettől azért eltekintek. ;) Bár, nálam nagy ritkán tejszínhab felveréskor sikerül ez is. :D Na, de vissza a fűszervajhoz! Most újra felfedeztem magamnak. A minap ugyanis egy nagy csokor petrezselymet kaptam ajándékba, és miután egy részét levesbe főztem bele, a megmaradt levélkék arra sarkalltak, hogy kb. 10 év után végre ismét vajjal házasítsam össze őket, azaz fűszervaj készüljön belőlük. A Kutyafülnek sikerült hatalmas örömet szereznem vele. :) Mivel a telekszomszédunknak hála, pár hete egy cserép metélőhagyma boldog tulajdonosa is vagyok, azzal is dúsítottam a kencét. Néhány nappal később újabb zöldfűszerekkel gazdagodtam, így a másik kettő is elkészülhetett. Tobzódtam a friss, „zöld illatokban”, az ízekről nem is beszélve! :) Nekem nem is kellett más egyéb a sokmagos bagelre, hiszen a fűszervaj így érvényesül a legjobban. ;)

 



Hozzávalók 4 rúdhoz:

2 cs. (40-50 dkg) vaj
1 nagy csokor petrezselyemzöldje (aprítva 2 ek.)
1 kis csokor metélőhagyma (aprítva 1 ek.)
3 dkg lila hagyma (aprítva 2 ek.)
1 újfokhagymaszár (aprítva 1 púpozott ek.)
2 ágacska zsálya (aprítva 1 tk.)
3 rövid ágacska rozmaring (aprítva 1 tk.)
6 szál zsenge kapor (aprítva 1 púpozott ek.)
késhegynyi őrölt kurkuma
késhegynyi currypor
szerecsendió, reszelve
őrölt fekete bors
só (adagonként 1 csipet)
1 tk. frissen facsart citromlé

elkészítés:
  1. Az összes vajat robotgéppel önmagában habosra kavarjuk, sóval, őrölt borssal fűszerezzük, majd 4 adagra osztjuk.
  2. A zöldfűszereket megmossuk, lerázzuk/leitatjuk róluk a vizet, és a leveleket lecsipkedjük a szárról. Egymás után felaprítjuk. A lila hagymát és az újfokhagymaszárat nagyon finomra aprítjuk.
  3. Az egyik adag vajhoz hozzáforgatjuk az aprított petrezselymet, a metélőhagymát, és kurkumával ízesítjük.
  4. A másikhoz lila hagymát és szintén petrezselymet keverünk, és curryporral ízesítjük.
  5. A harmadik adag vajhoz újfokhagymát, zsályát és rozmaringot adunk.
  6. A negyediket kaporral, szerecsendióval és citromlével ízesítjük.
  7. A fűszervajakat egy-egy kis ív sütőpapír szélére szedjük, kanállal kissé elegyengetjük, majd a papír segítségével feltekerjük, és kb. 10 cm átmérőjű rudakká formázzuk. A végeket összesodorjuk. Hűtőben hagyjuk dermedni.
  8. Fogyasztás előtt szobahőmérsékleten hagyjuk, hogy könnyen kenhető legyen.

Tipp:
A fűszervajat nem szükséges henger alakúra formázni – kis tálkába téve akár azonnal kenhetjük is a kenyérre/péksüteményre. Az ízesítésnek pedig csak a fantáziánk szabhat határt. ;)


2021. április 28.

Túrós-füstölt sonkás tekercs

 

 


Miután a húsvétról megmaradt sonka javát a nemrég posztolt kalácsba göngyöltem, a kimaradt mennyiség már olyan kevésnek bizonyult, hogy jobbnak láttam, ha megint az imádott kelt tésztával kombinálom egyéb étel helyett. Elsősorban azért, mert fel kellett töltenem az időközben leapadt reggeli péksüteményes dobozt a mélyhűtőben, hogy a Kutyinyeknek legyen mit ennie reggel, mielőtt munkába indul.
Bár a tölteléket most is a tésztába tekertem bele, ezúttal mégis teljesen más sült ki belőle: ez a hajtoványhoz hasonló finomság. Ezzel el is fogyott a sonka – a nyári grillszezonig hús stop van. :D A tekercs tésztája szándékosan édeskés, de aki jobb szereti sósabban, az csökkentse a cukor mennyiségét. ;) Aki készített már Franzbrötchent, annak ismerős lehet ez a fajta formázás, amihez egyébként mindössze egy fakanál szükséges. ;)


Hozzávalók 14 darabhoz:

a tésztához:
50 dkg fehér kenyérliszt
5 dkg porcukor
1 ek. só
1 tojás
2,5 dkg friss élesztő
2 dl natúr joghurt
kb. 1,5 dl víz

a töltelékhez:
10 dkg füstölt sajt (nálam házi pasta filata)
10 dkg túró
5 dkg füstölt, főtt sonka (nálam a megmaradt húsvéti sonka)
1 ek. aprított metélőhagyma
4 dkg olvasztott vaj

a tetejére:
1 kis tojás
szemes mák
szezámmag

elkészítés:
  1. A porcukorral vegyített liszt közepébe morzsolt élesztőt elkeverjük a vízzel hígított, meglangyosított joghurttal, és egy kis liszttel befedve felfuttatjuk.
  2. Hozzáadjuk a felvert tojást, a sót, az olajat, és robotgéppel megdagasztjuk a tésztát. Enyhén lisztezett munkalapon kicsit átgyúrjuk, majd kiolajozott tálba tesszük, és letakarva, huzatmentes helyen megkelesztjük.
  3. A töltelékhez a túrót villával áttörjük és összekeverjük a késes aprítóval ledarált sonkával, valamint az aprított metélőhagymával. A vajat felolvasztjuk, hűlni hagyjuk.
  4. A megkelt tésztából 2 gombócot gömbölygetünk, és negyedóra pihentetés után egymás után 35×30 cm-es téglalapokra nyújtjuk.
  5. Mindkettőt megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk a sonkás töltelékkel, reszelt sajttal, és a hosszabbik oldaluknál fogva felgöngyöljük. A töltött tésztarudakat 5 cm széles tekercsekre vágjuk.
  6. Egy tekercs közepére függőleges helyzetben ráhelyezünk egy fakanalat, és erősen lenyomjuk. (A tekercsek végei ennek köszönhetően kissé felpördülnek).
  7. A péksüteményeket sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és letakarva 20 perc alatt megkelesztjük.
  8. Lekenjük felvert tojással, megszórjuk szemes mákkal, szezámmaggal, és előmelegített sütőben megsütjük. Rácsra szedve hagyjuk langyosra hűlni.

sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 15 perc







2021. április 16.

Füstölt sonkás-zöldfűszeres kalács

 

 



Aki követi a Sünist, az talán emlékszik rá, hogy 2020. január 1-én a Kutyafüllel mi is csatlakoztunk a Veganuár nevű kezdeményezéshez, ami a húsmentes életmódot hirdeti. Azóta a húsfogyasztásunk olyannyira leapadt, hogy tavaly összesen kb. 6, idén pedig még csak 2 alkalommal ettünk húst. És nagyon úgy tűnik, hogy a húsevészet a jövőben karácsonyra, húsvétra és a nyári grillszezonra fog korlátozódni. Az igazat megvallva, egyikünknek sem hiányzik, de ha őszinte akarok lenni, a húsos káposztáról és a húsvéti sonkáról azért egyelőre nem tudunk lemondani. :D Nálunk az előbbi is ünnepi étek – december 25-én és január 1-én Anya jóvoltából van hozzá szerencsénk. A húsvéti sonkát pedig idén is én főztem meg magunknak. Miután egy kis részét elajándékoztam, ill. a javát húsvétkor megettük, azt a kevéske megmaradt sonkát egyéb ételekbe használtam el. Az egyik ez a töltött kalács. Vajjal megkenve, citromos teával kísérve kiváló (húsvéti) reggeli. :)




Hozzávalók:


a tésztához:
25 dkg finomliszt
4 dkg porcukor
1 csapott tk. só
4 dkg vaj
1 tojássárgája
1,5 dkg friss élesztő
1,5 dl tejszín
felvert tojásfehérje a kenéshez
szemes mák a díszítéshez

a töltelékhez:
10 dkg főtt, füstölt sonka (nálam a megmaradt húsvéti sonka)
2 ek. aprított metélőhagyma
1 csapott ek. aprított petrezselyemzöldje

elkészítés:
  1. A porcukorral vegyített liszt közepébe morzsoljuk az élesztőt, elkeverjük a meglangyosított tejszín felével, és egy kis liszttel betakarva felfuttatjuk.
  2. Hozzáadjuk a többi tejszínben elkevert tojássárgáját, a sót, a puha vajat, és robotgéppel jól kidagasztjuk. Kézzel épp csak átgyúrjuk, majd a tésztát kivajazott tálba tesszük, és letakarva 1 óra alatt megkelesztjük.
  3. A megkelt tésztából 3 egyforma gombócot gömbölygetünk, és letakarva negyedórát pihentetjük.
  4. A sonkát késes aprítóban ledaráljuk. A zöldfűszereket felaprítjuk.
  5. A tésztabucikat 30x20 cm-es téglalap alakúra nyújtjuk, az egyik tésztalapra rászórjuk a sonkát, a másikra a zöldfűszereket, a harmadikat töltetlenül hagyjuk. Mindhármat felgöngyöljük, kissé megsodorjuk és összefonjuk.
  6. A kalácsot sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és letakarva 30 percet kelesztjük. A tetejét lekenjük lágy habbá vert tojásfehérjével, megszórjuk mákszemekkel, és előmelegített sütőben megsütjük. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc

 

 



2018. március 6.

Almás hagymakrémleves








Sajnos nem túl sűrűn fogyasztunk levest, de amikor igen, akkor nagyon jól tud esni. :) Olyankor minimum 2 napig kitart a megfőzött mennyiség. Mivel a tartalmas leveseket részesítjük előnyben, ezért általában nem is eszünk utána második fogást, főleg mert ezen ritka alkalmakkor kétszer is szedünk a tálból. :D
Most olyan levest főztem, amilyet még soha, mert egyéb recept keresése közben megakadt a szemem ezen az almával ízesített hagymalevesen. Úgy éreztem, én ezt bizony szeretném, és reménykedtem benne, hogy a Kutyinyek is.

A hagymaleves nálunk abszolút nyerő, és bár almalevest nemigen szoktam főzni, azért azt is megesszük. Gondoltam, ezek ketten együtt jó párost alkothatnak, persze csak a megfelelő arányban keverve. Az eredeti recepten alig változtattam, szinte csak a víz és a balzsamecet mennyiségét vettem kevesebbre, és úgy érzem, nem is szorul több módosításra, mert így is tökéletes. Nekem kifejezetten jól esett. :) Különleges ízhatású, kissé édeskés, de mégis jól kiérezhető belőle a hagyma. A tálalásra szánt levesbetétekkel együtt alkot kerek egészet. Egyszerű, gyorsan elkészíthető, mindenkinek csak ajánlani tudom.
:)






Hozzávalók 4 személyre:

a leveshez:

1 nagy fej vöröshagyma

1 nagy alma

2 ek. vaj

4 dkg fehér tönkölybúzaliszt

8 dl víz

2,5 dl almás cider vagy félédes fehérbor

2 dl habtejszín

½ zöldségleveskocka

őrölt fehér bors



a tálaláshoz:

15 dkg kockázott, füstölt, húsos szalonna

½ alma

1 kis fej lila hagyma

1 kis fej vöröshagyma

1 púpozott ek. finomítatlan nádcukor

1 ½ ek. balzsamecet

1 ek. frissen facsart citromlé

½ csokor metélőhagyma


elkészítés:

  1. A hagymát finomra aprítjuk, a felhevített vajon megdinszteljük, majd rászórjuk a lisztet, és rövid ideig pirítjuk.
  2. Hozzáforgatjuk a meghámozott, felkockázott almát, felöntjük a vízzel, a ciderrel, beletesszük a leveskocka felét, és forrástól számítva 10 percig főzzük.
  3. Sóval, borssal ízesítjük és leturmixoljuk. Hozzáöntjük a tejszínt, és épp csak összeforraljuk.
  4. A szalonnát zsiradékmentes serpenyőben megpirítjuk, majd kivesszük a zsírból és félretesszük.
  5. A tálalásra szánt hagymákat vékonyra szeljük és megpirítjuk a visszamaradt szalonnazsíron. Rászórjuk a cukrot, 1-2 perc alatt megkaramellizáljuk, majd felöntjük az balzsamecettel, és elforraljuk a levét. Félretesszük.
  6. A fél almát héjastól apró kockákra vágjuk, megforgatjuk a citromlében, és a pirított szalonnakockákkal, a karamellizált hagymával, valamint a felaprított metélőhagymával együtt a leveshez kínáljuk.










Forrás: lecker.de

2017. április 4.

Főtt tojásos-besameles párna

 






Nem is tudom, mikor vettem utoljára bolti leveles tésztát, mert egy ideje már magam készítem, sőt annak is a gyors verzióját részesítem előnyben. Mivel ennek a gyors változatnak a tésztája csak részben hasonlít a valódi leveleséhez, ill. még ha gyorsan meg is van vele az ember, azért mégis csak több munkába kerül elkészíteni, mint ha boltban vásárolnánk. Ráadásul a fagyasztóban sem volt már a saját készítésű tésztából. Most a készet választottam, és ez a szerintem nagyon finom töltött párna kanyarodott ki belőle. Mivel ennek a szép rácsmintának köszönhetően elég mutatós, vendégváráshoz is bátran választható. A húsvéti locsolóvendégek is örömmel fogyasztanák a kis kupica pálinka után. :D






Hozzávalók 8 darabhoz:

4 lap gyorsfagyasztott leveles tészta (20x10,5 cm-es téglalap alakú, kb. 35 dkg)
4 főtt tojás
2 ek. aprított metélőhagyma
2 dl tej
2 dkg vaj
2 dkg fehér tönkölybúzaliszt
5 dkg reszelt parmezán
½ mk. curry vagy ízlés szerint
őrölt fehér bors
1 csapott mk. só
1 kis tojás a kenéshez
szezámmag a szóráshoz

elkészítés:
  1. A vajat kis lángon felolvasztjuk, simára dolgozzuk a liszttel, majd folytonos keverés mellett hozzáöntjük a curryval, sóval, borssal ízesített, felforrósított tejet, és sűrű mártássá főzzük.
  2. Felolvasztjuk benne a reszelt sajtot, belekeverjük a metélőhagymát, és miután a mártás langyosra hűlt, hozzáforgatjuk a felaprított főtt tojásokat.
  3. A tésztalapokat egyenként 20x20 cm-esre kinyújtjuk, majd mindegyiket 4 db 10x10 cm-es négyzetre vágjuk.
  4. 8 lap közepén elosztunk 1-1 púpozott evőkanálnyi tölteléket, és a tészta széleit körben megkenjük felvert tojással.
  5. A másik 8 tésztalapból rácsozóhenger segítségével rácsmintát vágunk a úgy, hogy a kezünkkel lefogjuk a tésztát, és a hengert minden alkalommal lisztbe mártva, jól lenyomva végighengerítjük a tésztán. (A tésztát nem kell végigvágni).
  6. A rácsmintás tésztákat kissé széthúzzuk és befedjük velük a töltött lapokat. A tetejüket lekenjük a megmaradt felvert tojással, megszórjuk szezámmaggal, és előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. Langyosan fogyasztjuk.
sütési hőfok 180°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 20 perc













A recept a Kifőztük gasztromagazin áprilisi számában is megjelent.


2017. március 13.

Parmezánszószos spagetti metélőhagymával







Mostanában nagyon rákaptunk a spagettire. Egyszerűen megunhatatlan mindkettőnk számára, és szerintem képesek lennénk 2 hétig is csak ezt enni. :D Hol tejfölösen, hol paprikaszósszal vagy éppen bolognai raguval, persze ezeket is pluszban tejföllel és sajttal megbolondítva. :D
Úgy gondoltam, ezúttal parmezános besamelmártással próbálom ki, de közben a bocskorpaprika is ajánlkozott, hogy ő bizony megint szívesen átlényegülne pépes konzisztenciájúvá. Végül a két ötletet vegyítve ez a sajtos-paprikás besamelmártás lett a végeredmény. Azt hiszem, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy elkészítettem. :)
Időközben újra elkészítettem, és a korábbi, zsázsacsírás díszítés helyett metélőhagyma került rá. Őszintén szólva, így mindkettőnknek jobban ízlett. :)






Hozzávalók 2 személyre:

20 dkg spagetti (pl. Barilla)
5 dkg reszelt parmezán
1 bocskorpaprika
2 nagy gerezd fokhagyma
1 dl tejszín
2 dkg vaj
2 dkg fehér tönkölybúzaliszt
2 dl tej
4 ek. mustárolaj
őrölt fekete bors
zöldfűszeres só
metélőhagyma a tálaláshoz

elkészítés:
  1. A kis kockákra vágott paprikát a felaprított fokhagymával együtt 2 evőkanál felforrósított mustárolajon megdinszteljük, közben fűszeres sóval ízesítjük.
  2. Felöntjük 1 dl tejszínnel, és amikor a levét majdnem teljesen elfőtte, a zöldségalapot a botmixer poharába szedve pürésítjük.
  3. A felhevített vajat kézi haberővel csomómentesre dolgozzuk a liszttel, és folyamatosan kavargatva felöntjük a forró tejjel.
  4. Miután besűrűsödött, fűszeres sóval, borssal ízesítjük, majd felolvasztjuk benne a reszelt parmezánt, és összevegyítjük a paprikapéppel.
  5. A tésztát bő, sós vízben kifőzzük, majd alaposan lecsepegtetjük, és 2 evőkanál mustárolajon megfuttatjuk.
  6. Jól elkeverjük a sajtszósszal, tányérokba szedjük, megszórjuk aprított metélőhagymával, és tálaljuk.










A recept a Kifőztük gasztromagazin februári számában is megjelent.


2015. október 2.

Élesztős gofri gazdagon






A gofrisütőnk nem igazán vált be, sajnos – az édes gofri kívül is puha marad, nem olyan ropogós, mint amilyet megboldogult gyerekkoromban a Körös-torokban lehetett kapni. Sajnos ezek az olcsóbb és még a kicsit drágább gofrisütők is bili anyagból készülnek, nincs tömegük, ami jól tartaná a hőt sütés közben. Úgyhogy fuccs a gofrievésnek. Mivel azonban eszem ágában sincs kidobni ezt a kis béna sütőt, simán használni lehet élesztős gofri sütésére. Ez az első próbálkozásom ilyenfajta tészta kapcsán ebben a sütőben, de máris nagyon jól sikerült. Melegen vagy langyosan az igazi, és igen-igen laktató, főleg ilyen gazdag feltéttel. Én 3 darabot ettem belőle, de 2 is bőven elég lett volna. :)






Hozzávalók 8 darabhoz:

a gofrihoz:
20 dkg finomliszt
5 dkg vaj
2 tojás
2,5 dl tej
1,3 dkg friss élesztő
½ tk. cukor
½ tk. só
olvasztott vaj, kókusz- vagy napraforgóolaj a sütéshez

a szendvicskrémhez:
25 dkg 20%-os tejföl
10 dkg csípős kolbász
3 főtt tojás
3 ek. aprított vagy szárított metélőhagyma
7 dkg reszelt sajt (pl. Pannónia)

elkészítés:
  1. A cukorral vegyített liszt közepébe morzsolt az élesztőt simára keverjük a langyos tejjel, és egy kis liszttel betakarva felfuttatjuk.
  2. Hozzáadjuk a sót, a felvert tojást, és fakanállal simára keverjük. Letakarva pihentetjük 10 percet.
  3. Beledolgozzuk a langyos olvasztott vajat, majd letakarva, huzatmentes helyen minimum fél órát kelesztjük.
  4. A gofrisütőt előmelegítjük, az alsó és a felső sütőfelületét megkenjük olvasztott vajjal vagy olajjal, és elosztunk bennünk 2-2 evőkanál tésztamasszát. Ráhajtjuk (nem zárjuk rá) a sütő fedelét, és a gofrikat kb. 5 perc alatt megsütjük. (A sütőt minden sütés előtt újra megvajazzuk/beolajozzuk. Sütés közben fordíthatunk a gofrikon, ha nem sülnek egyenletesen.) Rácsra szedve kicsit hűlni hagyjuk.
  5. A szendvicskrémhez a kihűtött főtt tojásokat és a kolbászt felaprítjuk, a metélőhagymával együtt a tejfölhöz keverjük, és a langyos gofrikra halmozzuk. Reszelt sajttal megszórva tálaljuk.
Tipp:
  • A nyers tésztába frissen aprított zöldfűszereket, kemény sajtféléket és/vagy sonkát is tehetünk.
  • Gofrisütő híján palacsintasütőben is megsüthető a tészta: kiolajozott serpenyőbe 2 evőkanál tésztamasszát teszünk, és miután a palacsinta egyik fele megsült, fordítunk rajta, és a másik oldalát is pirosra sütjük.










A recept a Kifőztük gasztromagazin októberi számában is megjelent.