2020. augusztus 22.

Mézes-mustáros cheddarsajt-leves pirított, fokhagymás zsemlével







 
Végérvényesen eldőlt, hogy levesrajongó lettem. :D Amennyire nem szerettem gyerekként, kb. annyira odavagyok érte most. Igaz, mamám tyúkhúslevese és az Anya készítette becsinált leves azért toplistás volt már régen is, de az ún. vizes leveseket tényleg nem csíptem soha. Másfajtát meg – 1-2 kivételtől eltekintve, mint pl. az utált zöldbableves – valahogy sosem volt szerencsém kóstolni. Pedig krémesített formában biztos szívesen megettem volna többfélét is. Na, de nem így történt, és jó sokat kellett várni, mire eljutottam a mostani szintre.
A sajtleves már jó ideje kedvencnek számít nálam. De hát van ember, aki a sajtot nem szereti?! :D Most egy olyan változatot készítettem, amit a mézes-mustáros húson való ábrándozás ihletett. Azt ui. most egy darabig biztos nem főzök, hiszen negyed év kihagyás után, ebben a hónapban egy ünnepi alkalom és egy hamburgeres csábítás okán már kétszer is ettünk húst. Úgyhogy maradt a mézes-mustáros alap, de hús nélkül, krémlevesnek, sajttal dúsítva. :D Nekünk nagyon ízlett, annál is inkább, mert mellé megint feltálalhattam az imádott pirított zsemlét és még nagyobb kedvencemet, a fokhagymás kenyérrúdkarikákat. :D
Talán furcsának tűnhet, de ez a leves laktatóbb volt, mint legutóbb a sajtgombóccal vagy a túrógombóccal dúsítottak. Úgyhogy most sem kellett más ebédre. ;)






Hozzávalók 2 személyre:

a leveshez:
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 kis zöldpaprika
1 csilipaprika
3 ek. konzervkukorica
2 ek. mustár
1 ek. méz
őrölt fekete bors
morzsolt oregánó

10 dkg vörös cheddar sajt
10 dkg tejföl
6 dl zöldségalaplé
1 púpozott ek. szilárd mangalicazsír

a tálaláshoz:
2 zsemle
2 ek. olívaolaj
1 nagy gerezd fokhagyma

elkészítés:
  1. A magjaitól megfosztott kétféle paprikát a vörös- és a fokhagymával együtt vékonyra szeljük, megsózzuk, és a felhevített zsíron üvegesre pároljuk. Megborsozzuk, rácsorgatjuk a mézet, és hagyjuk egy kicsit karamellizálódni.
  2. Hozzákeverjük a kukoricát, az oregánót, a mustárt, felengedjük az alaplével, és fedő alatt puhára főzzük a zöldségeket.
  3. A levest turmixgépben leturmixoljuk, majd kiveszünk belőle egy keveset, és simára keverjük a tejföllel.
  4. A krémlevest visszaöntjük a lábasba, lassan hozzácsorgatjuk a tejfölt, és épp csak összeforraljuk.
  5. Beleszórjuk a reszelt sajtot, és kevergetve felolvasztjuk benne. Elzárjuk alatta a lángot, és hagyjuk langyosra hűlni, hogy az ízek összeérjenek.
  6. A zsemléket félbevágjuk, megmártjuk a zúzott fokhagymával kevert olívaolajban, és sütőben vagy mini grillben megpirítjuk. Megpörgetjük kevés sóval, és az újra felmelegített leveshez kínáljuk.

Tipp:
A levesbe több kukoricát is tehetünk, és csak egy részét turmixoljuk le.