2014. április 19., szombat

Húsvéti sütemény





A Húsvét már itt toporog az ajtóban, és mi mással is tudnánk jobban ráhangolódni, mint egy - az ünnepet idéző - süteménnyel. Nálam ismét túrós édesség készült. :D Hiába, nem tudok elszakadni tőle. Túró asszonyság meg én nagyon jó kapcsolatot ápolunk, nélküle már semmi nem lenne az igazi. :D Na jó, csak viccelek. Igazából megvagyok én Húsvétkor túró nélkül is, sőt valószínűleg vasárnapra és hétfőre nem is rukkolok elő olyan édes vagy sós süteménnyel, ami tartalmazza ezt a szívemnek annyira kedves hozzávalót. Most azonban jónak láttam elhasználni a fagyasztóban gubbasztó maradék málnámat, ami Anyáék egykori kertjének számunkra utolsó terméséből való. Szomorú, de az a kert nem terem több málnát nekünk. Na de vissza a sütihez!
A málna elég jól működik túróval, hát még, ha marcipánnal is megfejeljük; van is 1-2 olyan tortám, ami az említett 3 hozzávaló összeházasításából jött létre, csak nem pont úgy, mint ez a mostani sütike.
A díszítéshez vehettem volna csokitojásokat is, de amikor egyik nap a kezemben tartottam egy teáskanalat, rádöbbentem, hogy tojás alakja van. Gondoltam, megmártom csokiban, lesz, ami lesz, és ha megszilárdulás után ki bírom belőle feszegetni, akkor tök jó lesz vele dekorálni. Nem bírtam, ezért más módszerhez folyamodtam, de tényleg tök jó volt dekorálni. :D Amúgy nem vagyok egy rózsaszín típus (csak nagyon néha, amikor éppen álmodozom), de Húsvétkor ez talán megbocsátható. Á, viccelek, semmi bajom ezzel a színnel, nyugodtan rózsaszínkedhetünk az év bármely másik napján is, csak ne kelljen ezt a színt magamon hordani. :D ...és akkor talán nem is írnék többet erről a sütiről, mert kezdek nagyon elkanyarodni tőle. ...ja még annyit, hogy nagyon finom volt, és még azt is hozzátenném, hogy...






Hozzávalók 30x11x7,5 cm-es sütőformához:

Tésztához:
4 tojás
15 dkg cukor
10 dkg liszt
5 dkg étkezési keményítő
1 tk. sütőpor
3 ek. víz

Krémhez:
20 dkg fagyasztott málna
25 dkg túró
8 dkg porcukor
2,5 dl tejszín
3 zselatinlap

Rózsaszín marcipánhoz:

30 dkg cukrozott marcipánmassza (ha szükséges, porcukorral utánaédesítjük)
kb. 1 tk. piros ételfesték

Rózsaszín kókuszreszelékhez:
1 ek. kókuszreszelék
1 mk. málnalé


Továbbá:

6 dkg ét- vagy tejcsokoládé1,5 dl habtejszín
1 cs. habfixáló


elkészítés:

  1. 6-8 teáskanalat a fagyasztójába teszünk.
  2. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük, 3 részletben hozzáforgatjuk a vízzel hígított, felvert tojássárgáját, majd kisebb adagokban beleszitáljuk a sütőporral, keményítővel vegyített lisztet, és óvatosan összekeverjük.
  3. A tésztamasszát a kivajazott, liszttel behintett sütőformába simítjuk, és előmelegített sütőben készre sütjük. A tésztát kiborítjuk a sütőformából, rácson hagyjuk kihűlni, majd vízszintesen 3 lapra vágjuk.
  4. A málnát kiolvasztjuk (a levéből megmentünk egy keveset), villával pépesítjük, majd összekeverjük a túróval és a porcukorral.
  5. A zselatinlapokat 10 percre hideg vízbe áztatjuk, majd kinyomkodjuk és feloldjuk egy kis tejkiöntőben felforrósított 0,5 dl tejszínben. Hozzákeverünk 3 evőkanálnyi málnás túrókrémet, majd hozzáforgatjuk a többi túrókrémhez. Hűtőbe tesszük, amíg zselésedni nem kezd, majd óvatosan beleforgatjuk a habbá vert többi tejszínt.
  6. Az elmosogatott sütőformát kibéleljük folpackkal úgy, hogy a fólia túlnyúljon a sütőformán, majd belefektetjük a legkeskenyebb süteménylapot. Rákenjük a túrókrém felét, ráhelyezzük a középső tésztalapot, és rákanalazzuk a maradék túrókrémet. Befedjük a 3. piskótalappal. 2 órára hűtőbe tesszük.
  7. A marcipánt összegyúrjuk az ételfestékkel. A kókuszreszeléket elkeverjük a málnalével, szétterítjük egy ív alufólián,  és száradni hagyjuk.
  8. A csokoládét gőz fölött felolvasztjuk. Egyenként elővesszük a fagyasztóban lévő teáskanalakat, megmártjuk az olvasztott csokoládéban, hagyjuk, hogy lefolyjon róluk a felesleg, és a kanalakat a domború felükkel lefelé alufóliára tesszük, amíg megköt rajtuk a csokoládé.
  9. A kanál domború felét egy pillanatra forró vízbe mártjuk, majd egy hegyes végű kés segítségével letoljuk a csokitojásokat a kanalakról. Felhasználásig visszatesszük őket a fagyasztóba. (Ha nincs elég kanalunk, akkor a már felhasznált kanalakat újra visszatesszük a fagyasztóba, és megismételjük a műveletet.)
  10. A tejszínt lágy habbá verjük, kiveszünk belőle kb. 3 evőkanálnyit, ami félretesszük, a többi tejszínhabot pedig a habfixálóval kemény habbá verjük.
  11. A süteményt a fólia segítségével kivesszük a formából, és tálcára tesszük. Ahol kicsit kifolyt a krém, ott késsel elkenjük, és ahol szükséges, ott bekenjük a tésztát a félretett, lágy tejszínhabbal.
  12. A rózsaszín marcipánt 2 ív folpack között a sütemény teljes felületénél nagyobbra nyújtjuk, majd ráhelyezzük a süteményre, és szépen elsimítjuk rajta a marcipánlapot.
  13. A kemény habbá vert tejszínből 2 teáskanál segítségével galuskákat formázunk, a habgaluskákat a sütemény tetejére ültetjük, és mindegyiket megszórjuk rózsaszín kókuszreszelékkel. (Minden egyes galuska után meleg vízbe mártjuk a kanalat, és folytatjuk a formázást.)
  14. A csokitojásokat kivesszük a fagyasztóból, és a habgaluskák közé ültetjük. A kész süteményt tálalásig hűtőbe tesszük.
sütési hőfok: 175 °C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 40 perc