2013. április 11., csütörtök

Tojás pikáns mustárszószban







A tojásevés húsvétkor majdhogynem elmaradt, csak 2-3 darab fogyott el a sonka és a kalács mellé. Most viszont nagyon megkívántam, és elkészítettem ezt a finom, krémesen sima mártást, amit természetesen nem csak tojáshoz, hanem sonka vagy egyéb húsok mellé és kínálhatunk, sőt ha kicsit sűrűbbre főzzük, akkor akár még a szendvicsünkre is tehetünk belőle majonéz helyett, vagy sült krumplit is tunkolhatunk bele.
A Kutyafül a mai rántott hús mellé kért belőle, és közölte, hogy ezt mindenképp készítsem el máskor is. Nem lepődtem meg, mert hatalmas mustár-fan a drágám, így már előre sejtettem, hogy nem fogok mellé ezzel a szósszal.



Hozzávalók 2 személyre:

4 tojás
2 ek. vaj
1 tk. liszt
1,5 dl zöldségalaplé
1,5 dl tejszín

durvára darált színes bors
01 mk. cukor
1-2 ek. mustár
1 csokor petrezselyem vagy zsázsa

elkészítés:
  1. A tojásokat 8 perc alatt megőzzük, lehűtjük, majd meghámozzuk és félbevágjuk.
  2. A vajat felhevítjük, hozzáadjuk a lisztet, és kevergetve 2-3 percig sütjük. Felöntjük a zöldségalaplével, a tejszínnel, sóval, borssal, cukorral ízesítjük, és közepes lángon 10-15 percig főzzük.
  3. Lehúzzuk a tűzről, elkeverjük benne a mustárt, a kész szószt tányérokra szedjük és rátesszük a félbevágott tojásokat. Petrezselyemmel vagy sázsával díszítjük.