A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csirkemellfilé. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csirkemellfilé. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. február 17.

Csirke piccata sült koktélparadicsommal

 

 


 
Ismét egy olyan recept, aminek nem egy, nem két változata létezik. A lényege a citromos-vajas, kapribogyós mártás. A nevében a vékonyra szelt húsra (azaz piccata) utaló, olasz-amerikai eredetű étel 1930-as évekből származó valódi ötletének nem jártam utána, de több receptet is áttanulmányozva, végül összehoztam egy Sünis kanál-félét. Bevallom, – azon túl, hogy életemben először használtam kapribogyót – első alkalommal, amikor elkészítettem ezt a fogást, nem lett a kedvencem, viszont a Kutyinyek elég sok pontot adott rá a tízből. :D Úgyhogy juszt is újráztam, és ezúttal úgy módosítottam a saját korábbi átalakításomon, hogy végre én is elégedetten dőljek hátra, miután megettem az utolsó falatot is.
A titok számomra a savanyúság komoly szabályozásában rejlett, amit kevesebb citromlé, de picit több méz hozzáadásával, ill. édesebb koktélparadicsom használatával értem el.
Igaz, emiatt nem annyira autentikus, hiszen odalett a lényeg: a karakteres citromíz. Akit azonban ez utóbbi nem riaszt el, az savanyítsa bátrabban.
Azt azért hozzátenném, hogy a koktélparadicsom alapból nem képezi az étel részét, de az általam látott receptek némelyikében felfedezhető, úgyhogy én sem spóroltam ki belőle. Friss, üde, nyarat idéző húsétel lett a végeredmény még úgy is, hogy kevesebb benne a citrom. :)

 

Hozzávalók 3 személyre:

a csirke piccatához:

1 kisebb, egész (kb. 45 dkg) csirkemellfilé
őrölt fekete bors

2 dkg finomliszt
3 dkg parmezán sajt
4 nagy gerezd fokhagyma
5 dkg kapribogyó (ecetes lében)
1 dl csirke alaplé
1 dl száraz fehérbor (pl. Sauvignon Blanc)
1-2 ek. frissen facsart citromlé
1 kis kezeletlen citrom reszelt héja
2 ek. akácméz
2-3 ek. olívaolaj
3 dkg vaj
1 púpozott ek. frissen aprított petrezselyemzöldje

a sült paradicsomhoz és a tálaláshoz:
25 dkg koktélparadicsom (mézédes fajta)
½ kezeletlen citrom, felkarikázva
1 ek. olívaolaj


elkészítés:
  1. A megmosott, szárazra törölt egész koktélparadicsomokat meglocsoljuk olívaolajjal, finoman sózzuk, és felhevített serpenyőben, fedő alatt közepes lángon – néha megrázogatva – addig sütjük, hogy a héjuk megfonnyadjon. Félretesszük. (Sütőben is elkészíthetjük.)
  2. A megmosott, szárazra törölt felezett csirkemellfiléket 3-3 szeletre vágjuk, mindkét oldalukon sóval, őrölt borssal fűszerezzük, és megforgatjuk a fele adag finomra reszelt parmezán és a liszt keverékében.
  3. Egy nagy serpenyőben felhevítjük az olívaolajat 1 dkg vajjal, és két részletben mindkét oldalukon pirulásig sütjük rajta a szeletek mindkét oldalát. Tányérra szedjük.
  4. A fokhagymát széles pengéjű kés lapjával szétnyomjuk, felaprítjuk, és a visszamaradt zsiradékon (ha szükséges, pótoljuk azt) kis-közepes lángon fél percig pároljuk-sütjük.
  5. Hozzáadjuk a kapribogyót, a mézet, és felöntjük a borral, az alaplével. A lét közel a felére elforraljuk, miközben a főzés vége felé beleszórjuk a reszelt parmezán másik felét. Végül felolvasztjuk benne a vajat.
  6. Rátesszük a csirkemellszeleteket, hozzáadjuk a reszelt citromhéjat, az aprított petrezselyem felét, és meglocsoljuk citromlével. A szószt néha a húsdarabokra meregetve 2-3 percig főzzük, vagy addig, hogy kissé besűrűsödjön. Végül beleforgatjuk a sült koktélparadicsomot, a citromkarikákat, és a többi petrezselyemmel megszórva, tetszés szerinti körettel garnírozva, rögtön tálaljuk. 
Megjegyzés, tipp:
Köretnek főtt tésztát vagy héjában főtt, pirított burgonyát, esetleg krumplipürét, sőt rizst vagy pirított zöldségeket is adhatunk mellé.
A csirkemellfiléket kisebb darabokra is vághatjuk – én is így tettem első alkalommal.
A mártást tejszín hozzáadásával selymesebbé tehetjük.

 




 



 

2026. január 24.

Aszalt paradicsomos-csirkés bulgur kókusztejszínnel

 

 

 

A kamrapolcon aszalt paradicsomból két üveggel is találtam, úgyhogy az egyiket gyorsan felhasználtam két, egymáshoz nagyon hasonló karakterű, mégis eltérő ételhez. Kókusztejszínt mindkettőbe tenni akartam, mert abból nekünk van egy vagonnal. Ipari mennyiségben fogyasztjuk, ui. tejszínhab helyett azzal isszuk a kávét. Az eddig általunk megszokott márkákéhoz képest azonban legutóbb olyan fura állagú kókusztejszínt (All-co) sikerült rendelnünk a neten, hogy hamar kiderült, azzal bizony nem szeretjük a kávét. Ezért csak főzéshez, sütéshez tudom használni – úgy 30 évig :D. Szerencsére, ezt a bulgurral készült egyszerű egytálételt nem rontotta el, sőt! Mindkettőnknek nagyon ízlett, be is toltuk az egészet. :)

 

 

Hozzávalók 2-3 személyre:

25 dkg csirkemellfilé
20 dkg bulgur
1 fej lila hagyma
3 nagy gerezd fokhagyma
5 dkg olajban eltett, aszalt paradicsom
1 ek. édes paprikakrém (házi)
2 ek. akácméz
1 tk. Provence-i fűszerkeverék
őrölt fekete bors

3 ek. olívaolaj (az aszalt paradicsomról)
1,5 dl kókusztejszín
3,5 dl víz

elkészítés:
  1. Az aszalt paradicsomról lecsepegett olajból 2 evőkanálnyit serpenyőbe öntünk. Az aszalt paradicsomot felaprítjuk.
  2. A csirkemellet felkockázzuk, és sóval, őrölt borssal ízesítjük. Félretesszük.
  3. A megtisztított lila hagymát négybe vágjuk, vékonyra szeljük. A fokhagymagerezdeket szétlapítjuk, felaprítjuk, és a lila hagymával együtt a serpenyőben felhevített olajon lefedve, félpuhára dinszteljük.
  4. Hozzáadjuk a húst, és előbb fedő alatt fehéredésig pároljuk, majd fedő nélkül addig sütjük, hogy egy kis pírt kapjon. Ekkor a fűszerkeverékkel ízesítjük, hozzákeverjük a paprikakrémet, az aszalt paradicsomot, és közepes lángon néhány percig sütjük. A végén mézzel édesítjük, és 1-2 perc alatt készre sütjük. Elzárjuk alatta a lángot, és lefedjük, amíg a bulgurt elkészítjük.
  5. A bulgurt a lábasban felhevített 1 evőkanál olívaolajra öntjük, és 1 percig kevergetve sütjük. Megsózzuk, felöntjük a forró vízzel, a kókuszkrémmel, és lefedve, kis-közepes lángon (a levét teljesen elforralva) puhára főzzük.
  6. Közben a húst újramelegítjük, és alaposan összeforgatjuk a bulgurral. Tálaljuk.

Megjegyzés, tipp:
A megfőzött bulgurt nem szükséges a húshoz forgatni, köretként is adhatjuk mellé.
Úgy is készíthetjük, hogy a nyers bulgurt a készre sütött húshoz keverjük, felöntjük a vízzel, kókuszkrémmel, és így főzzük készre az ételt.

 



 

 

 

2025. október 22.

Indiai fűszerezésű, kókusztejes-csirkés bulgur piláf

 

 



Jó régen – júliusban – posztoltam utoljára „normális” főtt kaját, sőt ahogy utánanéztem, alapból is ritkán mutogatok meleg ételt a blogon. Pedig szinte minden nap főzök, de csupa olyasmit, amiben nincs semmi érdekes, és/vagy már megmutattam itt. Igaz, ez a most posztolt ebéd is pofonegyszerűen elkészíthető, de mi annyira szerettük, hogy muszáj volt a nagyérdemű elé tárnom. :D Most készítettem el másodjára, mert már az első alkalommal is olyan jól vizsgázott, hogy mindenképp újráznom kellett. Először húsmentesen csináltam, csak mert előző este elfelejtettem kivenni a mélyhűtőből a csirkemellet (úgy is szerettük), de a Sünisre már az eredeti elképzelés szerint szerettem volna feltenni. Úgyhogy egy szép, napsütéses vasárnap sort is kerítettem rá, és annyira ízlett, hogy felfaltuk az egészet. Tiszta szerencse, hogy nem volt itt egy 3. személy is, mert neki már nem jutott volna belőle. :D

 
Hozzávalók 2-3 személyre:

½ csirkemellfilé (30-35 dkg)
20 dkg bulgur
1 édes paprika (pl. Palermo, Ramiro vagy Dulce, aprítva kb. 10 dkg)
1 fej lila hagyma (aprítva kb. 10 dkg)
4-5 nagy gerezd fokhagyma
hüvelykujjnyi gyömbér, reszelve
1 mk. currypor
1 mk. őrölt kurkuma
1 csapott mk. őrölt koriander
1 csapott mk. őrölt kardamom
1 csapott mk. őrölt római kömény
½ mk. őrölt szerecsendió
½ mk. őrölt rozmaring
késhegynyi kashmiri chili

4 dkg ghí (tisztított vaj)
2 dl kókusztejszín
kb. 4 dl víz
4 tk. frissen aprított koriander vagy petrezselyemzöldje

elkészítés:

  1. A megmosott, szárazra törölt csirkemellet szeletekre vágjuk, majd kis kockákra aprítjuk és enyhén megsózzuk. 2 dkg felhevített ghín kissé lepirítjuk, majd kivesszük a lábasból, és félretesszük.
  2. A ghít pótoljuk, fedő alatt megpároljuk rajta az aprított lila hagymát, a paprikát, majd hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a lereszelt gyömbért, és lefedve, kis lángon 1-2 percig pároljuk.
  3. Hozzáadjuk a fűszereket, az átmosott, lecsepegtetett bulgurt, a pirított húst, és felöntjük kókusztejszínnel, valamint 2 dl vízzel. Lefedve, nagy lángon felforraljuk, majd kis-közepes lángon, a többi vizet is hozzáadva főzzük. Amint sűrűsödni kezd, fedő nélkül főzzük készre.
  4. Frissen aprított korianderrel vagy petrezselyemmel megszórva tálaljuk.


Megjegyzés, tipp:
Csirkehús és ghí helyett vegán módra tofuval és valamilyen növényi olajjal is elkészíthetjük. Kókuszkrém+víz helyett pedig kókusztejet is használhatunk.




2025. október 2.

Csirkés dinamit szendvics

 

 


Imádjuk a szendvicseket! Igazából ez az az étel, amit ha mindenképp választanunk kellene, akkor hol puritánabb, hol totálisan felturbózott módon életünk végéig képesek lennénk enni – na jó, a pizzával fej-fej mellett. :D Nem könnyű lemondani róla, vagy legalábbis limitálni a fogyasztását, amit pedig muszáj megtennünk, mert pont ez szaporítja legjobban mindkettőnk kilóit. Úgyhogy a magam részéről nagyon ritkán eszem szendvicset. Néhanapján viszont már csak lélekmelengetőként is készítenem kell, főleg grillezett szendvicskiflinek vagy zsemlének, mert az a kedvencünk. Most viszont a neten nemrég meglátott dinamit szendvics került asztalra, mert annyira szerethetőnek tűnt, hogy mindenképp tenni akartam vele egy próbát. Na, nem mintha próba nélkül ne tudtam volna, hogy nyerő lesz, hiszen minden alkotóeleme nekünk való. :) Ezt a fajta szendvicset egyébként leginkább darált marhahússal készítik, de mi azt nem eszünk, a darált sertéshúst pedig (amit szintén csak néhanapján fogyasztunk) másra tartogatom. Maradt hát a csirkemell, amit úgyszintén elvétve, de a húsok közül azért a leggyakrabban csinálok. Az utóbbi dinamit szendvics változathoz találtam is néhány receptet, amelyek a csípős szósz tekintetében mind nagyon hasonlóak, legfeljebb a tálaláshoz szánt pluszokban térnek el egy hangyányit.
A csípősségét jelentősen visszavettem, és szerintem még így is eléggé annak mondható, még ha nem is könnyeztet meg. Bár szeretjük az erőset, de amilyen mennyiségű csiliszószt/-pelyhet/-port egyesek beletesznek, az szerintem nem embernek való, és valójában kiüti az ízlelőbimbókat a szendvicsben rejlő egyéb zamatok érzékelésére. Persze, aki nagyon bírja, az ne habozzon még csípősebbé tenni! ;)
Fontos még megemlítenem a csípős szószhoz használt majonézt, amit én hosszú idő után újra magam készítettem el hozzá. Mégpedig csakis azért, mert ehhez a szendvicshez viszonylag sok kell belőle, és az amúgy kedvenc bolti majonézünk kapcsán is be kellett látnunk, hogy jobb, ha lemondunk róla a káros anyag tartalma miatt. Lehet forgatni a szemeket, de engem tényleg zavar az a sok fura cucc, ami benne van, és ha már elkészíthető házilag, aminek köszönhetően legalább tudom, hogy csak az van benne, amit én beletettem, akkor ugyan miért ne keverhetném ki én magam?!
Ezt az igen laktató szendvicset lehetetlenség szépen enni, de kit érdekel, amikor annyira imádni való! (A mellékelt fotók nagy száma is mutatja, hogy mennyire nem tudtam betelni vele még látványilag sem. :D)


 
Hozzávalók 6 szendvicshez:

a csípős csirkéhez:
40 dkg csirkemellfilé
10 dkg házi majonéz
1 kis fej (kb. 5 dkg) vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 púpozott tk. őrölt pirospaprika
1 mk. őrölt kömény
1 csapott mk. habanero csilipehely
½ mk. őrölt fekete bors

1 tk. akácméz
1 nagy tojás
étkezési burgonya- vagy kukoricakeményítő

a kencéhez:
8 dkg házi majonéz
8 dkg görög joghurt
1 ek. morzsolt oregánó vagy egyéb zöldfűszer
1 ek. akácméz

továbbá:
6 db panko morzsás szendvicszsemle
6 salátalevél (pl. jégsaláta vagy fodros saláta)
1 nagy fej lila hagyma

elkészítés:
  1. A csípős csirkéhez a vöröshagymát lereszeljük, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a fűszereket, és elkeverjük a majonézzel. Legalább 2 órát vagy másnapig hűtőben állni hagyjuk.
  2. A két fél mellfilét másfél ujjnyi vastag darabokra szeljük, és a nagyobb darabokat félbevágjuk. Egymás után keményítőbe, sóval ízesített felvert tojásba, majd ismét keményítőbe forgatjuk.
  3. Felhevített, mély olajban aranybarnára sütjük, majd alaposan lecsepegtetjük, és papírtörlőre szedjük. Még forrón beleforgatjuk a csípős szószba.
  4. A sütőben felmelegített szendvicszsemléket szétnyitjuk, az alsó oldalukat megkenjük 1-1 púpozott evőkanál joghurtos majonézzel, rájuk fektetünk 1-1 salátalevelet, betöltjük a csípős csirkedarabokkal (3-4 darabbal szendvicsenként), és megszórjuk a felkarikázott lila hagymával. Rögtön fogyasztjuk. 

Megjegyzés, tipp:

A csípős szószhoz adhatunk ketchupot vagy sűrített paradicsomot is, sőt tejföllel is szaporíthatjuk a mennyiségét. A lila hagyma mellé frissen karikázott vagy aprított csilipaprikát is szórhatunk a szendvicsbe.




 




 

 

2025. szeptember 4.

Ciabatta szendvics mustáros tejfölben pácolt rántott csirkével, pikáns kukoricasalátával

 

 


 
Az elmúlt hetekben többször is olyan szendvicseket ettünk ebédre, amilyeneket alapból nem gyakran szoktam készíteni. Például a saját termesztésű koktélparadicsomnak köszönhetően végre két pofára tolhattuk a felturbózott bruschettát. Na jó, a két pofára tolás azért erős túlzás, mert egyrészt kovászos kenyerünk csak akkor van itthon, ha ajándékba kapunk (nincs türelmem kovászolni), másrészt mindig ki kell várni, hogy beérjen az újabb adag közepes tálkányi adag paradicsom, amit aztán egy evés erejéig valóban két pofára tolhatunk. Utána pangás van. Az ilyen esetekre pedig – az egyéb étkeken kívül – ki kell találni másféle szendvicset. Ezt az alábbit egyébként nem is szándékoztam asztalra tenni, ám mivel egy kirándulást követően a rántani szánt pácolt csirkemell helyett végül inkább pizzáztunk a hazaúton, ezért a hűtőben várakozó husit másnap már muszáj volt ebédre feltálalnom. Ehettük volna alakbarát módon csak salátával, vagy hagyományosan: sült krumplival, de miután kedvem támadt a ciabattához, ezért aztán a husi ebben a szendvicsben landolt – és megdicsőült. Istenem, de jó döntés volt ciabattát sütni! Az első falat után felsejlettek bennem a korábbi emlékek egy szegedi hamburgerezőben, ahol szintén kukoricasalátát kértem a hambihusi alá. Igaz, az marhahús volt buciban, nem rántott csirke ciabattában, de az ízhatás némileg hasonló.
Az első fotók sajna nem adták vissza, hogy a valóságban mennyire guszta ez a szendvics. Bántam is, hogy nem örökítettem meg úgy is, hogy harapásnyom van benne. – Gyakran járok úgy egy-egy étel kapcsán, hogy nem is a fotózásra kitálalt példány sikerül a legétvágygerjesztőbbre, hanem éppen az, amit (pár órával vagy perccel) a fotózás után újra elkészítek, és azt esszük meg. Ez a szendó is úgy mutatott a legjobban, amikor szét volt nyitva, ill. amikor az összeborított változatba beleharaptam, és potyogott ki belőle a cucc – minden egyszerre volt látható: a különböző textúrák, a finom részletek. Az ízekről, állagokról nem is beszélve: a pirult vaj aromája a finoman roppanó felületű, mégis puha ciabattán, a panko morzsától kívül ropogós, belül omlós, forró csirkemell íze, a kukoricasaláta nem tolakodó pikánssága, és a jégsaláta hűvös frissessége… hmmm… nagy szavak, de valóban fenséges kombináció, amit nem lehet máshogyan leírni! :)
Nem sokkal később csináltam egy új fotósorozatot a ciabatta zsemlének is, és akkor záróakkordként újra megpakoltam salival, husival, hogy végre még kívánatosabb formában is megmutathassam. :D Sajnos az ég beborult, mire összeborított külsővel is lencsevégre kaphattam volna, ezért az első fotózás (kissé eltérő színű) eredményét utolsó képként mégis be kellett csempésznem a bejegyzésbe.
Bevallom kettőt-kettőt ettünk fejenként, annyira abbahagyhatatlannak éreztük mindketten. Mégsem terheltük meg a gyomrunkat. Talán a hosszú kelesztésű ciabatta könnyedsége és a viszonylag kis mennyiségű hús lehet a dolog kulcsa. :D Az biztos, hogy emlékezetes marad. :)

 

Hozzávalók 4 darabhoz:

a rántott csirkéhez:
egy nagy csirkemellfilé fele
1 mk. fokhagyma granulátum
őrölt fekete bors

2 ek. tejföl
1 ek. mustár
finomliszt és étkezési kukoricakeményítő keveréke
1 tojás
panko morzsa
növényi olaj a sütéshez

a kukoricasalátához:
8 dkg 20% zsírtartalmú tejföl
5 dkg görög joghurt
1 tk. Dijoni mustár
1 ek. méz
10 dkg konzervkukorica
5 dkg aprított lila hagyma
1 ek. aprított petrezselyemzöldje vagy medvehagyma
őrölt fekete bors
késhegynyi habanero csili

továbbá:
4 ciabatta zsemle
vaj
jégsaláta levelek

elkészítés:
  1. A rántott húshoz a fél csirkemellfilét megmossuk, szárazra töröljük, majd lapjában kettévágjuk. Az így kapott vastag hússzeleteket 4-4 darabra szeljük.
  2. Tálba téve a tejfölt, összekeverjük a mustárral, őrölt borssal ízesítjük, és beleforgatjuk a húst. Néhány órára hűtőbe tesszük.
  3. A salátához a tejfölt kikeverjük a joghurttal, a mustárral, mézzel, megfűszerezzük, majd hozzáforgatjuk a kukoricát és a lila hagymát. Hűtőbe tesszük.
  4. A ciabattákat megvajazzuk, és egy nagy serpenyőben a vajazott felükkel lerakunk annyit, amennyi belefér. (Még nem kezdjük el pirítani.)
  5. A pácolt csirkemelldarabokat megsózzuk, átkeverjük, majd darabonként keményítős lisztbe, felvert tojásba és panko morzsába forgatjuk. Annyi felhevített olajban, amennyi félig ellepi, elkezdjük sütni. Amint a húsdarabok egyik fele megsült, átfordítjuk, és így sütjük tovább.
  6. Ekkor rögtön elkezdjük pirítani a ciabattákat. Közben az elkészült húsdarabokat papírtörlőre szedjük.
  7. A megpirult ciabatták alsó felére optimális mennyiségű jégsalátalevelet fektetünk, ráhalmozzuk a kukoricasalátát, és mindegyikre 2-2 rántott csirkedarabkát teszünk. Tálaljuk.






2024. június 11.

Kapros-csirkés minipite

 

 


 
Jó rég sütöttem sós pitét, pláne hússal! Most viszont gyors egymásutánban kétszer is, bár nem így terveztem. Történt ui., hogy a külső vinyómon szereplő receptek között elkezdtem rendet tenni, és megakadt a szemem egy 8 évvel ezelőtti zöldséges minipitémen. Máris tudtam, mi lesz a másnapi ebéd. Pontosabban az a recept csak ihletadó volt, a kis pitécskéket ui. ezúttal húsos töltelékkel terveztem megsütni. Pont jól jött hozzá a megmaradt kapor és a még felhasználatlan dobozka cottage cheese. A pite jól sikerült, a róla készült fotók viszont nem, köszönhetően a fényképezőgép és a laptop közé dugandó átjátszókábel hibája okozta idegbajnak, amit persze megspórolhattam volna, ha a topimon be lenne állítva a Wi-Fis képátküldési lehetőség. Szóval a zsinórhiba meghiúsította az elkészült fényképek fotózás közbeni csekkolását (értsd: menet közben muszáj látnom, hogy kell-e még tovább szórakoznom a kattogtatással, vagy van már elegendő mennyiségű éles kép a kajáról), amitől olyan ideges lettem, hogy szó szerint minden fotó gáz lett. :D Az előző sor végére biggyesztett emoji-helyettesítő mondjuk pont nem az akkori lelkiállapotomat írja le.
Egyébként egy bibis kábeltől még nem kéne elcsesződnie a képeknek is, de a méreg, amit fotózás közben amiatt éreztem, hogy nem láthatom az elkészült képeket, megzavarta az átszellemült állapotba kerülést, így a megszokott flow-élmény híján jócskán alulteljesítettem. De nem is én lennék, ha nem akarnám kiköszörülni a csorbát, illetőleg folttalanítani a becsületemet, ezért 2 nappal később újrasütöttem, majd ismét lencsevégre kaptam a kis pitéket. Bár az aprított kaprot a fotóapparát éppúgy nem komálja, mint a porcukrot vagy a lisztet, de szerencsére végre mégis lett jó pár éles kép, és egy másik kábelnek hála, minden visszatért a régi kerékvágásba. :)

 


Hozzávalók 12 darabhoz:

a tésztához:
20 dkg finomliszt
5 dkg Graham-liszt vagy teljes kiőrlésű búzaliszt
1 ek. finomítatlan nádcukor
1 mk. só
10 dkg vaj
1 nagy tojás
3-4 ek. hideg víz

a töltelékhez:
20 dkg csirkemellfilé
20 dkg cottage cheese vagy rögös túró, esetleg feta (utóbbiak esetén kevés tejföllel keverve)
10 dkg kaliforniai paprika
5 dkg vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
1 marék aprított friss kapor (kb. 1 dkg)
1 nagy tojás
őrölt fekete bors

2-3 ek. növényi olaj (nálam fűszeres pácolaj)
6 dkg mozzarella sajt a tetejére

elkészítés:
  1. A tésztához a lisztekhez vegyítjük a cukrot, a sót, és összemorzsoljuk a felkockázott, hideg vajjal.
  2. A közepébe ütjük a tojást, hozzáadjuk a vizet, felverjük, majd villával hozzákeverjük a morzsalékos lisztet. Kézzel sima felületű tésztává gyúrjuk.
  3. A tésztából 12 egyforma gombócot gömbölygetünk, enyhén lisztezett munkalapon 10 cm átmérőjű körlapokra nyújtjuk, és kibéleljük velük a muffintepsi mélyedéseit. Nejlonzacskóba húzva 30-60 percre hűtőbe tesszük.
  4. A töltelékhez a vöröshagymát és a paprikát felaprítjuk, majd felhevített olajon lefedve elkezdjük dinsztelni.
  5. A húst közben apró kockákra vágjuk, sóval, őrölt borssal ízesítjük, majd rátesszük a hagymás alapra, és fedő alatt megsütjük. Amikor már kezd pirulni, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, és fedő nélkül 1 perc alatt készre pirítjuk. Kihűtjük.
  6. A cottage cheese-t a tojással együtt tálba tesszük, összekeverjük. Hozzáadjuk az aprított kaprot, és beleforgatjuk a húst.
  7. A tésztakosárkákat hurkapálcikával több helyen megszurkáljuk, majd elosztjuk bennük a tölteléket.
  8. A mozzarellát nagyon apróra vágjuk, és a pitékre szórjuk. A tepsit előmelegített sütőbe toljuk, és pirosra sütjük a pitéket. Tortarácsra tesszük, és gömbölyű végű késsel óvatosan alájuk nyúlva, a pitéket kiemeljük a tepsi mélyedéseiből. Azon melegében vagy langyosra hűlve fogyasztjuk.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 27 perc

Megjegyzés, tipp:
A tölteléket a tepsibe való adagoláskor érdemes többször átkeverni, hogy minden mélyedésbe jusson a tojásos léből is, ne csak a húsból.
Friss saláta illik hozzá. ;)

 



2024. február 24.

Karamellizált zöldségleves csirkehússal

...a szenvedély íze, végre!




Néhány évvel ezelőtt futószalagon főztem a tartalmas zöldségleveseket, szinte mást sem ettünk, csak azt. Majd, ahogyan az nálunk lenni szokott, telítődtünk, és jó ideje már csak ritkán főzök ilyesmit. Amikor viszont igen, akkor mindig a nagy leves-ehetnék vágya hajt, és iszonyú jól tud esni. :)
Nemrégiben A szenvedély íze c. Juliette Binoche-mozi sok szempontból olyan szinten magával ragadott (mindkettőnket), hogy mindenképp elő akartam rukkolni valami jó kis rusztikus levessel. Persze, nem kívántam túlbonyolítani, és csupán a klasszikus leveszöldségek után nyúltam. Mint sokan mások, mi sem rajongunk a főtt zellerért, sőt a gyökér sem tartozik a kedvenceink közé, arról nem is beszélve, hogy az ezúttal szándékosan nagy darabokra vágott főtt hagyma sem tűnt túl étvágygerjesztőnek a lében úszkálva. Gondoltam, teszek egy próbát, és minden, levesbe belefőtt zöldséget külön-külön megkaramellizálok, majd így teszem vissza a kondérba. Azon túl, hogy a csodálatos illat körbelengte az egész konyhát, udvart, a leves kóstoláskor is fantasztikus élményt nyújtott – hasonlót, mint maga a film. :) Rögtön tudtam, hogy ezt újra meg kell csinálnom, de inkább piaci, nem pedig bolti zöldségekből, és akkor majd jól lefotózom.
Pár nappal később be is szereztük a hozzávalókat, és még a piaci árusnak is elregéltem a karamellizálás adta örömöket, ill. új távlatokat. Ő pedig közölte, hogy ezt neki is ki kell próbálnia, mert amúgy ő is utálja a főtt zellert és gyökeret. :D
Nagy boldogan hazahoztuk a „zsákmányt”, és akkor bumm, estére lebetegedtem/-tünk! Az akkori kornyadt állapotunkban pláne jól jött volna ez a kis leveske!
A zöldségek napokig várták sorsukat a hűtőben, mire (majd' egy héttel később) végre teljesíthették küldetésüket. Ám – részben az utálatosan kevés fokozatú indukciós főzőlap (amin vagy nagyon lobog, vagy meg se moccan a lé) és talán a betegség utáni elcsigázottság miatt is – ezúttal kissé túlfőztem a zöldségeket (a hagymát sem úgy daraboltam, ahogy először), amelyek ettől kevésbé mutatós módon, a karamellizáltságukat szinte teljesen elrejtve (a husi nem különben) néztek vissza rám a fotózásra kirakott tányérból. Van ilyen: sokszor elsőre, eltervezettség nélkül szebb az étel, mint komolyan rákészülve és megkomponálva. De bízom benne, hogy azért így is hihető az ítélet, miszerint ez a tartalmas, vasárnapi levesként is tálalható fogás tényleg naaagyon finooom! ;)
Anyaaa, innen üzenem, hogy ha legközelebb betegek leszünk, ezt a levest főzd meg nekünk! ;)

 


Hozzávalók:

2 egész csirkecombfilé (kb. 30 dkg)
1 kisebb csirkemellfilé (kb. 30 dkg)
3 kis öklömnyi, friss zellergumó (pucolva kb. 30 dkg)
1 nagy, friss petrezselyemgyökér (pucolva kb. 15 dkg)
2 nagy, édesebb fajta sárgarépa (pucolva kb. 20 dkg)
2 batáta (pucolva kb. 30 dkg)
4 nagyobb fej vöröshagyma (pucolva kb. 50 dkg)
1 nagy fej fokhagyma (pucolva kb. 5 dkg)
2 kis csokor zellerzöldje
2 kis csokor petrezselyemzöldje
1 ek. Provence-i fűszerkeverék
1 ek. ételízesítő (színezőanyag- és ízfokozómentes)
1 tk. majoránna
1 tk. oregánó
1 tk. tárkony
1 mk. őrölt babérlevél
½ mk. őrölt szerecsendió
késhegynyi csilipehely (habanero chili)
őrölt fekete bors

suhintásnyi finomliszt
3 ek. szilárd mangalicazsír
3 dkg étkezési kukoricakeményítő
2,2 l víz (egy része lehet zöldség- vagy húsalaplé)
4 csapott tk. finomítatlan nádcukor
kevés olívaolaj

elkészítés:
  1. A zeller és a gyökér zöldjét folyó víz alatt lemossuk, lerázzuk. A zellerzöldet az egyik csokor petrezselyemzölddel együtt zsineggel összekötjük. A másik csokor petrezselymet felaprítjuk.
  2. A többi zöldséget megtisztítjuk/meghámozzuk, mindegyiket rusztikusra daraboljuk. A vöröshagymákat negyedeljük. A fokhagymagerezdek egyik végét keresztben bemetsszük.
  3. A kicsontozott csirkecombot a mellfilével együtt nagyobb darabokra vágjuk. Kevés őrölt borssal, sóval fűszerezzük, megszórjuk egy kis liszttel, és alaposan összeforgatjuk. Serpenyőben, 2 evőkanál felhevített zsíron hirtelen átsütjük. Félretesszük.
  4. A többi zsírt nagy lábasban felhevítjük, rátesszük előbb a zeller- és a gyökérdarabokat, és lefedve pároljuk. 2-3 perc elteltével a répát, a batátát, a vörös- és fokhagymát is hozzáadjuk, enyhén megsózzuk, és kétszer megkeverve 3-4 percig pirítjuk.
  5. A tűzről lehúzva megfűszerezzük, rátesszük az elősütött húsdarabokat, a fele mennyiségű aprított petrezselyemzöldet, az összekötözött zeller- és petrezselyemzöldet, és felöntjük 2 l hideg vízzel. Közepes lángon felforraljuk, majd a főzés intenzitását mérsékeljük, és a levest majdnem teljesen lefedve, gyöngyözve addig főzzük, hogy a zöldségek roppanósra puhuljanak benne. (Leghamarabb az édesburgonya fő meg, azt kivehetjük a levesből, amíg a többi zöldség is elkészül.)
  6. A levest félrehúzzuk a tűzről. Kiszedjük belőle a zeller és a petrezselyem zöldjét, kinyomkodjuk, a felfogott levet pedig visszaöntjük a levesbe. Külön tálkákba kiszedjük továbbá a szétmállott hagymát, a fokhagymát és a többi zöldséget is. (A zeller, a gyökér, sárgarépa, batáta mehet ugyanazon tálkába.)
  7. A keményítőt csomómentesre keverjük 2 dl vízzel, kevés forró levessel, és kissé besűrítjük vele a tűzre visszatett, forrásban lévő levest. Elzárjuk alatta a lángot.
  8. Serpenyőben pici olívaolajat hevítünk, és 1 csapott teáskanál nádcukorral megpörgetve, megkaramellizáljuk rajta a vöröshagymát és a fokhagymát. A levesbe szedjük.
  9. A többi olívaolajon 2-3 részletben – a fennmaradó cukor hozzáadásával – megkaramellizáljuk a többi zöldséget is, majd ezeket is visszatesszük a levesbe. Kitálaljuk.
Megjegyzés, tipp:
Ha csak tehetjük, otthon nevelt csirkéből, és saját termesztésű zöldségekből készítsük. ;)
Tény, hogy a főtt zöldségek levesből való kihalászása kicsit molyolósabb feladat, de megéri bíbelődni vele, mert az eredmény önmagáért beszél. ;)
Aki fokozni akarja az élvezetet, az – a leves igen laktató és kalóriadús volta ellenére – elropogtathat mellé egy szelet olívaolajjal vagy vajjal megkent, sóval megpörgetett, pirított kalácsot vagy kenyeret. Mi kipróbáltuk, és naná, hogy így aztán pláne pazar élményt nyújt! :D

 

 


 


 

2023. október 13.

Mézes-fokhagymás, sült csirkemell sok fűszeres vöröslencse-főzelékkel

 

 


 
Szeretem az ilyen típusú laktató főzelékeket – a hűvös őszi napokon pláne jól jönnek. :)
A vörös lencse egy ideje nagy kedvencem, és általában indiai módon szoktam fűszerezni: gyömbérrel, kardamommal, koriandermaggal, kókuszkrémmel – jó illatos, ízében is melengető étel. :)
Mivel most nem kaptam szép gyömbérgyökeret, ezért – sokfajta fűszert használva – másként ízesítettem a lencsét. Az eredménnyel annyira elégedett voltam, hogy gyorsan leírtam a receptet, és a következő alkalommal egy kicsit továbbgondolva, húst is sütöttem hozzá. Bár az indiai változatát, a dahlt én mindig tofuval készítem, de ezt a főzeléket csirkemellel képzeltem el. A fehér holló ritkaságú húsevésünkbe ennyi azért belefér. :) Annyira finom és laktató, hogy estére sem éheztünk meg. :D

 


 

Hozzávalók 2 személyre:

a sült csirkemellhez:
kb. 40 dkg csirkemellfilé
6 nagy gerezd fokhagyma
1 mk. őrölt pirospaprika
½ mk. csípős pirospaprika

1 púpozott ek. görög joghurt
2 ek. (akác)méz
3 ek. olívaolaj

a lencsefőzelékhez:
15 dkg vörös lencse
1 nagy fej lila hagyma
6 nagy gerezd fokhagyma
1 ek. sűrített paradicsom
1 ek. füstölt pirospaprika
1 ek. szárított petrezselyemzöldje
1 ek. szárított árvácskával kevert paradicsompehely (elhagyható)
1 csapott ek. morzsolt oregánó
1 tk. currypor
1 tk. őrölt kurkuma
1 csapott tk. őrölt kömény
1 mk. őrölt csípős paprika
1 mk. őrölt római kömény
1 mk. őrölt szerecsendió
1 jó ek. kókuszzsír
1 ek. (akác)méz
6 dl víz
1 dl habtejszín

elkészítés:
  1. A csirkemellet két filére vágjuk, és mindkét darabot fél centinként rézsútosan félig bevagdossuk.
  2. A fűszereket összekeverjük a zúzott fokhagymával, 1 evőkanál mézzel, 2 evőkanál olívaolajjal, a joghurttal, és bedörzsöljük vele a filéket. Folpackkal letakarva, 1 órára hűtőbe tesszük.
  3. A lencsét alaposan átmossuk, leszűrjük.
  4. A megpucolt lila hagymát finomra aprítjuk, enyhén sózzuk, és a felhevített olajon fedő alatt megpároljuk. Hozzáadjuk az áttört fokhagymát, és kis lángon 1 percig együtt pirítjuk.
  5. A tűzről lehúzva belekeverjük a fűszereket, a sűrített paradicsomot, majd a tűzre visszatéve, pár másodpercig kevergetve pirítjuk.
  6. Hozzákeverjük a lencsét, felöntjük a vízzel, és lefedve, kis-közepes lángon elkezdjük főzni.
  7. Közben a pácolt mellfiléket mélyebb serpenyőbe tesszük, egy kis vizet öntünk alá, és negyedóra alatt fedő alatt – egyszer átfordítva – puhára pároljuk (ha egy hústűvel könnyedén át tudjuk szúrni a húst, akkor jó.) Ezután fedő nélkül magasabb fokozaton addig főzzük, hogy a levéből kiforrjon a víz. Közben a húsdarabokat 2-3-szor átfordítjuk.
  8. A filéket sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, beecseteljük olívaolajjal, ráöntjük a megmaradt szaftot, és grillezve 15-20 perc alatt megsütjük, miközben a sütési idő felénél megkenjük mézzel.
  9. A kész húsokat – 10 perc pihentetés után – a bevágások mentén felszeleteljük.
  10. Amint a lencse megpuhult, a főzeléket mézzel ízesítjük és utánasózzuk. A sült csirkemellel együtt tálaljuk.
Megjegyzés:
Nálam 2-es grill fokozaton, a középső sínbe tolva sült a hús, de akinek a sütője ilyet nem tud, az 200°C-on, alul-felül sütéssel készítse el.

 


 

2023. március 16.

Mézes, dijoni mustáros-tejfölös csirkemell szalagok vérnarancsos salátaágyon

 

 


 
Amikor elkezdtem készíteni ezt a salátát, nem hittem volna, hogy ennyire ízleni fog a Kutyafülnek. A sima narancsos sali ui. előző nap nem igazán nyerte el a tetszését. Úgy tűnt, hogy az említett gyümi az oka, úgyhogy másnap csak az én salátámat gazdagítottam vérnaranccsal. Én persze sejtettem, hogy számomra nyerő lesz így, mert a most már inkább delikát üzletként működő, egykori kedvenc éttermünkben éppen egy hasonló saláta volt a kedvencem. Igaz, a Kutyánszkié is, de a saláta ott a málnától volt pikáns. Dióbundás kecskesajtom nem lévén, az előző nap kiolvasztott csirkemell nagy részét használtam fel, és bár tényleg nagyon ritkán eszünk húst, ebben a könnyű és friss salátában most kimondottan jólesett. :) A tejfölös pácnak köszönhetően kellemesen puha husin igazán íncsiklandó az édes, mézes és finoman roppanós pörzsanyag, a vérnarancs savanykás zamata pedig imádni való az üde zöldségekkel. :) Egyszóval cakkummpúder nekem nagyon tetszett. :)
A poén az, hogy egy narancsszeletet csak sikerült rábeszélnem a Kutyára, aki miután megízlelte azt a többi salátalakatrésszel együtt, közölte, hogy mégiscsak kéri bele a többi narancsot is. :D Majd pedig jóízűen felfalta, miközben többször is megjegyezte, mennyire jólesett neki ez a könnyű ebéd. Szerintem mindketten úgy éreztük, hogy most, a tavasz küszöbén már nagyon kiéheztünk az ilyen szép zöld, vitamindús salátákra. Az tuti, hogy visszatérő fogás lesz nálunk! :)

 



Hozzávalók 2 személyre:

25 dkg csirkemellfilé
1 púpozott ek. (kb. 4 dkg) magas zsírtartalmú tejföl
1 ek. dijoni mustár
2 gerezd fokhagyma
1 tk. vöröshagymapor
1 jó tk. (akác)méz
őrölt bors

2 ek. olívaolaj
10 dkg jégsaláta
2 marék rukkola
2 vérnarancs
1 jó ek. fenyőmag
1 ek. szezámmag
balzsamecet

elkészítés:

  1. A tejfölt elkeverjük a mustárral, a zúzott fokhagymával, olívaolajjal, és – a só kivételével – a fűszerekkel ízesítjük.
  2. A húst vékony csíkokra szeljük, és a tejfölös páchoz forgatjuk. Lefedve 2-3 órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük.
  3. A vérnarancsot úgy hámozzuk meg, hogy a belső fehér héját is eltávolítjuk, és a gyümölcshúst vastagabb karikákra szeljük (a karikákat cikkekre is vághatjuk). Félretesszük.
  4. A magvakat zsiradékmentes serpenyőben, egymás után megpirítjuk. Félretesszük.
  5. A húst megsózzuk, és felhevített serpenyőben néhány percig fedő alatt párolva sütjük. Fedő nélkül elforraljuk róla a tejfölös-mustáros szaftot, majd a mézet is hozzáadva, pirulásig sütjük.
  6. A jégsalátát kisebb darabokra tépkedjük, összeforgatjuk a rukkolával, a vérnarancsszeletekkel vagy -cikkekkel, elosztjuk két tányéron, és megpörgetjük tarka borssal.
  7. A csirkemellcsíkokat a salátaágy közepére rendezzük és megszórjuk a pirított magvakkal. Balzsamecettel meglocsolva tálaljuk.

 


 

2023. március 2.

Narancsos-csicseriborsós csirkemell saláta Cheddarral

 

 


 
Annyira odavagyunk a szőlős tofusalátáért, hogy már szinte szégyellem, hányszor került asztalra az elmúlt hetekben. :D Muszáj volt hát kiötölnöm egy olyan alternatívát, ami legalább annyira szerethető, ugyanakkor kevés időbe telik elkészíteni, és ugyanúgy tele van egészséges hozzávalókkal. Mindenképp a narancsra szavaztam, mert azt egy ideje kifejezetten kívánom. Ezúttal – annyi vegán kaján túl – hús is került a salátába, mert a fagyasztóban még ott várakozott a karácsonyi húsételekhez vásárolt, kimaradt csirkemell. A kiolvasztott husi egészen kis része tehát ilyen módon felhasználódott.
Az igazat megvallva, még mindig meglep, mennyire finom tud lenni az olyan saláta, amiben bármilyen üde, citrusos gyümölcs zöldségekkel, sőt ebben az esetben sült hússal van kombinálva. Igazán harmonikus ízkombinációt alkotnak, és én ennek a salátának az esetében is úgy éreztem, hogy számomra egyszerűen megunhatatlan. Sajnos, a Kutyafül most nem osztozott a véleményemben, a narancs miatt nem volt oda ezért a saliért. :( Sebaj, legalább több maradt nekem! :D

 


Hozzávalók 2 személyre:

10 dkg csirkemellfilé
10 dkg konzerv csicseriborsó
7 dkg vörös Cheddar sajt
3 dkg kesudió
2 narancs
1 nagy ek. görög joghurt
1 ek. majonéz
1 tk. reszelt torma
1 tk. akácméz vagy agavészirup
őrölt tarka bors

3-4 szál petrezselyemzöldje
1 szűk ek. extra szűz olívaolaj
1 szűk ek. olívaolaj

elkészítés:

  1. A csirkemellet kisebb kockákra vágjuk, sóval, őrölt borssal ízesítjük, összekeverjük az olívaolajjal, és negyedóra pihentetés után felhevített erpenyőben pirosra sütjük. Félretesszük hűlni.
  2. A kesudiót durvára daraboljuk, és zsiradékmentes serpenyőben megpirítjuk. A sajtot felkockázzuk. A petrezselymet finomra aprítjuk.
  3. A narancsot úgy hámozzuk meg, hogy a belső, fehér héja se maradjon rajta. A gyümölcshúst kifilézzük és a filéket 2-3 darabra vágjuk.
  4. A hártyában maradt narancslevet kipréseljük, elkeverjük a joghurttal, a majonézzel, tormával, mézzel, olívaolajjal, és őrölt borssal, kevés sóval ízesítjük.
  5. A csicseriborsót villával pépesre törjük, hozzáadjuk az aprított petrezselyemzöldet, összekeverjük a joghurtos narancslével, és beleforgatjuk a sült csirkemellkockákat, a kockázott sajtot és a pirított kesudiót. Behűtve kínáljuk.

 


 

2019. november 8.

Diós húsrolád karamellizált birsalmával







Karácsonyra egyebek mellett mindig készítek töltött húsroládot. Általában aszalt szilvával szoktam megtölteni, mert azt nálunk mindenki nagyon szereti. Tavaly is így volt, de a szilváson kívül készült dióval töltött változat, sőt olyan is, amiben mindkettő szerepelt. Olyan jól vizsgázott, hogy egyértelműnek látszott, idén karácsonykor is helyet kap az ünnepi asztalon. Ezúttal húsos szalonnával kombináltam, és őzgerincformában sütöttem meg, mert így egyszerűbb, hiszen nem kell óvatoskodni a hús felgöngyölésével, becsomagolásával, és ennek köszönhetően gyorsabban elkészülhetünk vele. Mivel a maradék birsalmát valamilyen húsételhez tartalékoltam, kézenfekvő volt, hogy akkor már ehhez a recepthez fogom felhasználni. Annál is inkább, mert a birsalma jól harmonizál a dióval. A köret kapcsán nem gondolkodtam sokat, mert szerintem az előző kettő a tejfölös krumplipürével alkot tökéletes összhangot. :)






Hozzávalók 30x11x5 cm-es őzgerincformához:

a húsroládhoz:
1 egész csirkemellfilé
30 dkg pácolt, füstölt, szeletelt császárszalonna
10 dkg pirított, durvára darált dió
majoránna
őrölt fehér bors
szerecsendió

1 dl tejszín
1-2 tojásfehérje
mangalicazsír a sütőformához

a karamellizált birsalmához:
80 dkg birsalma (magház nélkül mérve)
1 nagyobb citrom leve
1 ek. méz
5 dkg fehérítetlen nádcukor
3 dkg vaj

elkészítés:

  1. A belső filéktől megfosztott egész csirkemellet félbevágjuk, majd a fél filéket 2-2 nem túl vastag szeletre vágjuk. Ezeket kiklopfoljuk, és mindkét oldalukon sóval, borssal ízesítjük.
  2. A többi húst a belső filékkel együtt késes aprítóval ledaráljuk, majd hozzákeverjük a darált diót, a tejszínt, és sóval, borssal, majoránnával, szerecsendióval fűszerezzük. Beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét.
  3. A sütőformát vékonyan kizsírozzuk, kibéleljük a szalonnával úgy, hogy a szeletek túllógjanak a formán, majd keresztben belefektetjük a hússzeleteket.
  4. A diós tölteléket elosztjuk a kibélelt sütőformában, ráhajtjuk a túllógó húst, a szalonnát, és az előmelegített sütő középső rácsára toljuk.
  5. 30 percig a formában sütjük, majd a húsroládot átfordítjuk a sütőpapírral bélelt tepsire, és további kb. 15 percig sütjük.
  6. Miközben a hús sül, elkészítjük a karamellizált birsalmát: lábasban mézzel ízesített vizet forralunk.
  7. Az alaposan lesúrolt gyümölcsöt negyedeljük, magházát kivesszük, és a gyümölcshúst (héjastól) kisebb darabokra vágjuk. Amint feldaraboltunk valamennyit, rögtön meglocsoljuk citromlével, és jól átforgatjuk, nehogy megbarnuljon.
  8. A birsalmát a forrásban lévő vízbe tesszük, és félpuhára főzzük. Leszűrjük és hagyjuk lecsepegni róla a főzővizet.
  9. A cukrot serpenyőbe szórjuk, kevergetés nélkül, kis lángon megkaramellizáljuk, majd hozzáadjuk a vajat, és összekeverjük. Rátesszük a birsalmát, és néha megkeverve addig pároljuk, hogy egy kis pírt kapjon. Félretesszük, melegen tartjuk.
  10. A húst negyedóra pihentetés után felszeleteljük, és a karamellizált birsalmával együtt tálaljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 45 perc


Megjegyzés, tipp:
Köretnek tejfölös burgonyapüré vagy krokett illik hozzá.
A töltelékbe aprított aszalt szilvát is keverhetünk. A szilvát egészben is felsorakoztathatjuk a hússzeletekkel kibélelt forma közepén úgy, hogy a diós húsmasszát kétfelé véve, a szilva alá is teszünk belőle, és a töltelék másik felével befedjük azt.