2014. április 18., péntek

Húsvéti kalács gyerekeknek







Olyan nagy elánnal kezdtem neki ezeknek a kalácsoknak! Úgy kezdődött, hogy leteszteltem ezt a díszítési technikát egy kovászos kenyéren, és tök jól mutatott, szóval bevált. Aztán arra gondoltam, legközelebb ezt alkalmazom majd kalács esetében is, és az is kovászos lesz (most nem vadkovászos). Addig minden rendben is ment, amíg a tészta be nem került a sütőbe. Ott aztán borult az én nagy művem. Szó szerint borult, ui. majdnem kiborult a belseje, vagy legalábbis kissé szétnyílt a teteje. Fuccs a gyönyörű mintázatnak! El is döntöttem, hogy nem teszem fel a blogra, mert nem szeretek előnytelen külsejű péksütiket mutogatni. Egyébként nagyon finom volt, igazán könnyű tésztájú és tojás nélküli. A kovászt annál az első próbánál utólag választottam ketté, de az úgy elég macerás volt. Persze nem hagyott nyugodni a dolog, úgy éreztem, igen is helye lehet ennek a kalácsnak a húsvéti asztalon vagy bármikor máskor, és miután a recepten módosítottam egy kicsit, roham tempóban újra próbálkoztam. Azt hiszem, ez az első olyan receptem, ami a készítés napján kerül fel a blogra. :D
Ezúttal a kétféle tésztához való kovászt külön-külön tálakban kevertem be, és tojás is került a tésztába. Az eredmény még finomabb lett, sőt végre olyanra sikerült, mint amilyen kalácsokat még gyerekkoromban ettem. Gyorsan készítettem is hozzá kakaós krémet, hogy fokozzam az élvezeteket. Persze hagyományosan, vajjal megkenve is isteni. Gyerekek és felnőttek egyaránt szeretni fogják.










Hozzávalók 4 kis kalácshoz: 

Kovászokhoz: 
2 x 25 dkg finomliszt
2 x 6 g élesztő
2 x 1,65 dl víz 

Fehér tésztához: 
az egyik adag kovász
25 dkg finomliszt
4 ek cukor
1 csapott tk só
1 tojás sárgája
6 g élesztő
kb. 1,5 dl tej
4 dkg olvasztott vaj 

Kakaós tésztához: 
a másik adag kovász
25 dkg finomliszt
1 jó ek cukrozatlan kakaópor
4,5 ek cukor
1 csapott tk só
1 tojás sárgája
6 g élesztő
kb. 1,5 dl tej
4 dkg olvasztott vaj 

Kenéshez és szóráshoz: 
1 kis tojás sárgája + 2 ek tej
nagy szemű cukor
csokidara 

Kakaós krémhez: 
10 dkg vaj
8 dkg porcukor
2 dkg cukrozatlan kakaópor
2 ek tej

elkészítés:


  1. Előző este külön-külön elkészítjük a kovászokat: az élesztőt feloldjuk a vízben, a lisztet tálba szitáljuk, hozzákeverjük az élesztős vizet, tésztává dolgozzuk, és letakarva hagyjuk őket szobahőmérsékleten egy éjszakát.
  2. Másnap a fehér tésztához az élesztőt feloldjuk a langyos tejben és villával felverjük benne a tojássárgáját. Az egyik adag kovászhoz szitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a sót és a cukrot, és az élesztős, tojásos tejjel együtt lágy tésztává dagasztjuk.
  3. A kakaós tésztával ugyanígy járunk el, csak a kakaóport is a liszthez adjuk. Lágy tésztává dagasztjuk.
  4. Mindkét tésztát külön tálakba téve letakarjuk és negyed órát pihentetjük. Ezután újra megdagasztjuk őket, majd megint pihentetjük negyed órát.
  5. Az összesen 8 dkg vajat közben megolvasztjuk, hűlni hagyjuk, majd az egyik felét a fehér tésztába, másik felét pedig a kakaós tésztába dolozzuk. Mindkettőt letakarva 1 órát kelesztjük.
  6. Ha a tészták megkeltek, lisztezett felületre borítjuk, mindkettőt 4-4 egyenlő részre osztjuk és gombócokká formázzuk.
  7. A fehér és a kakaós gombócok közül kettőt-kettőt egyenként rudakká formázunk, vigyázva, hogy ne szökjenek meg belőlük a légbuborékok.
  8. A maradék 2 fehér, ill. 2 kakaós tésztagombócot pedig egyenként kb. 4 mm vastag téglalap alakúra nyújtjuk.
  9. A 2 fehér tésztarudat a kakaós tésztalapok közepére fektetjük, a 2 kakaós tésztarudat pedig a fehér tésztalapok közepére.
  10. A tésztarúd alsó és felső végénél kiegyenesítjük a tésztát, amennyiben kicsit nagyobbra sikerült nyújtanunk (de nem kell egyenesre vágni, csak késsel elegyengetni úgy, hogy a tészta ne nyúljon túl a rúdon). A jobbra és balra eső tésztaszéleket 1 cm-enként bevágjuk egészen a tésztarúdig.
  11. Fentről lefelé haladva a jobb, majd a bal oldali tésztacsíkot lazán ráhajtjuk a tésztarúdra, és amelyik oldalon befejeztük a hajtást, arra hajtjuk rá a következő tésztacsíkot. Fontos, hogy ne „fonjuk” szorosra, hogy sütéskor legyen helye növekedni az alatta lévő tésztarúdnak.
  12. Amikor már majdnem a végére értünk a fonásnak, cserélünk, és lentről felfelé hajtjuk végre a fonási műveletet, amíg eljutunk a megmaradt tésztacsíkokig. Ezt is ráhajtjuk a tésztarúdra, és kicsit aláhajtjuk a tésztának. Így járunk el a többi tésztarúddal is.
  13. Két tepsit kibélelünk sütőpapírral, rátesszük a kalácsokat és letakarva további 20 percig kelesztjük.
  14. Ha megkeltek, lekenjük tojásmázzal, megszórhatjuk nagy szemű cukorral/csokidísszel, és előmelegített sütőben készre sütjük. Rácson hagyjuk langyosra hűlni.
  15. Közben a krémhez a hozzávalókat fém tálba tesszük és gőz fölött összemelegítjük (nem kell forralni). Ha a krém kihűlt és kissé megdermedt, már kínálhatjuk is a kalács mellé.

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc


















Az elkészítés lépései:







13 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki! Mutatós kalács! Én is szeretném, nemcsak a gyerekek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik a kalácsom! :) És naná, hogy felnőtteknek is szánom, nem csak a gyerekeknek. ;)

      Törlés
  2. Hát én ezekbe a kalácsokba beleszerelmesedtem! :D ♥
    Fantasztikus, hogy milyen jól néznek ki; és biztos vagyok benne, hogy az ízük is legalább úgy elvarázsolna, mint a küllemük!
    ...és igen, tudom, hogy már írtam, de most is muszáj: Annyira ügyes vagy! Na megyek, legeltetem tovább a szemem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, de aranyos vagy Ágikám, nagyon köszi! Úgy örülök, hogy ennyire tetszenek! ♥ Nagyon igyekeztem valóban, mert éreztem, hogy megér még egy próbát. És valóban nagyon finom, jobb, mint eddig bármelyik kalácsom. Igazán könnyű tésztája van, talán épp a kovász miatt, és pont eltaláltam az édességét is. Mondjuk ez nem épp sonkához való, de ha valaki nagyon akarja, még talán azzal is elmegy. Küldök neked mindkettőből. :)

      Törlés
    2. Már ide is ért a küldemény! Most már nem csak a szemem legeltetem. :D ♥

      Törlés
  3. Nagyon guszta kalácsok, igazi különlegességek! Áldott Húsvétot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Kriszti, aranyos vagy! Én is kellemes húsvéti ünnepeket kívánok Neked!

      Törlés
  4. Mintha valami szuper magazinnak dolgoztál volna. És az ötlet nagyon jó, mutatós és nyilván finom is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Ezen most jót nevettem. Örülök, hogy tetszenek a képek. :) Szerencsére a kalács is finom, sőt annyira, hogy már csak 2 van, a többit megettük. :)

      Törlés
  5. Ezeket a kalácsokat én is szívesen megkóstolnám. Kalács rajongó vagyok :-D Békés, finomságokkal teli ünnepet kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó! :) Persze sejtettem én, hiszen épp tegnap olvastam, hogy kelt tészta rajongó vagy, a kalács pedig a kelt tészták egyik legjobbja, úgyhogy nem is csoda, ha szereted. :) Én is kellemes húsvéti ünnepeket kívánok neked Andi!

      Törlés
  6. Válaszok
    1. Nagyon igyekeztem, hogy az legyen. Köszi Timi! :)

      Törlés