2013. október 7.

Csokis-banános töltött "kalapok"


 


A neten tagja vagyok egy csoportnak, ott láttam meg ezt a jópofa sütit. A Kutyánszki UFO sütinek nevezte el, de én ragaszkodtam a kalaphoz. A képhez nem mellékeltek receptet, de az látszódott, hogy linzertésztából készült. Aki pedig kicsit jártas már a sütésben, az el tudja képzelni az arányokat. Én most egy sajátot kísérleteztem ki.
Amikor a hétvégén a boltban feltankoltam a már kifogyóban lévő alapanyagkészletet, vettem banánt is, hogy elkészíthessem ezt az édességet. Annál is inkább időszerű volt ez, hiszen amióta hazajöttünk a kirándulásról, nem sütöttem semmilyen süteményt, és már elvonási tüneteim voltak. Duplán fontosnak éreztem a sütést, ui. Anyának is kedvezni akartam, aki most sajnos nem lehet velünk, és az elkövetkezendő hetekben tilos lesz majd vinnem neki bármit, amit ételnek nevezünk. Juj, ez most úgy hangzik, mintha olyan helyen lenne, ahol éheztetik. Nem, erről szó sincs, csak egy darabig nem ehet majd hazai kosztot. Márpedig akkor a mostani az utolsó alkalom néhány héten át, hogy sütit ehet. A linzert ő is nagyon szereti, s bár a banánért nem rajong, mégis úgy éreztem, ez ízleni fog neki. Jól tippeltem, hipp-hopp meg is evett belőle 2-3 darabot, én meg úgy vigyorogtam, mint a pereces.






Hozzávalók 20 darabhoz:

Tésztához:
20 dkg finomliszt
½ cs. sütőpor
15 dkg vaj
10 dkg pirított, darált dió
17 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 kis tojás

Töltelékhez:
1 nagy banán
3 dkg ét- vagy tejcsokoládé

elkészítés:

  1. A darált dióval vegyített lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a kétféle cukrot, a felvert tojást, és gyors mozdulatokkal tésztává gyúrjuk. Folpackba csomagolva, 1 órára hűtőbe tesszük.
  2. A banánt 0,5 cm vastag karikákra szeljük. A csokoládét nagy lyukú reszelőn lereszeljük.
  3. A tésztát lisztezett felületen 3 mm vékony körlapra nyújtjuk, majd 6 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval vagy pohárral kiszaggatjuk úgy, hogy páros számú karikát kapjunk.
  4. Egy tésztakör közepére 1 banánszeletet, arra pedig 1 mokkáskanálnyi reszelt csokoládét szórunk és befedjük egy másik tésztalappal. A széleket lenyomkodjuk. A sütemény így kissé kiterül, formátlanabbá válik, ezért érdemes – már ilyen töltött állapotában is – még egyszer kiszaggatni és a lehulló szélekből újabb adag sütit készíthetünk. Így járunk el a többi tésztával és töltelékkel is.
  5. A „kalapokat” sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és előmelegített sütőben készre sütjük. Mire megsülnek, kicsit meghíznak... és ha mindet megesszük, mi is. :D
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: 15-18 perc









2 megjegyzés:

  1. :D Emelem kalapom! :D Nagyon jópofa süti! Klassz, hogy "kisütöttél" hozzá egy receptet! :)

    VálaszTörlés
  2. :D Köszi! Annyira ízlett, hogy tegnap megint megsütöttem, de ezúttal banán nélkül, mert nem volt időm töltögetni, csak félig belemártottam a kekszeket a csokiba. Így is ízlett, de töltve érdekesebb és tartalmasabb. :)

    VálaszTörlés