2012. augusztus 7.

Húsos-sajtos palacsinta tejszínes-paprikás hagymamártásban - hortobágyi a la Macskanyelv





Megint palacsintára vágytam, és szerettem volna felhasználni hozzá korábbi ötletemet, a paprikás vöröshagymakrémet. A Kedvesem még sohasem evett hortobágyi húsos palacsintát, ezért kicsit izgultam, hogy ízlik-e majd neki. Ő ui. nem rajong sem a disznóhúsért, sem pedig a palacsintáért. A hagymakrémemet viszont nagyon díjazta a múltkor. Ezúttal azonban kicsit másként csináltam, mert került bele lila hagyma is.
Az igazat megvallva fogalmam sem volt, hogyan készül a valódi hortobágyi, ezért úgy "alkottam" meg, ahogyan nekem ízlene. Mivel nemrég a piacon jártunk, sikerült gyönyörű, mélypiros őrölt pirospaprikát vennem. Szerencsére nagyon finom fajta, ám mégsem döfi annyira, mint az az Ápá-féle, aminek a maradéka kb. 7 éven át a konyhaszekrényben szunnyadt, és csak nagyon ritkán használtam belőle, hogy jó sokáig kitartson, de sajnos azóta már elfogyott. Az eredmény mégis önmagáért beszélt, alig bírtuk ki, hogy ne együk meg az egész tállal. Szerintem a róla készült fotók száma is azt jelzi, mennyire imádom ezt az ételt. :D
Azóta Anyáéknak és egy barátnőmnek is készítettem már, szóval le van tesztelve többször is. Nagyon ajánlom mindenkinek, mert „lepete”. Ó, pardon, ezt a kifejezést valószínűleg nem sokan értik. Apukám használja ezt a szót arra az ételre, ami nagyon ízlik neki, vagyis ez a „lepetézek tőle” rövidített változata. Nem valami szép, de legalább kifejező. Azt hiszem, legközelebb neki is készítek, hátha ő is díjazza majd. :D








Hozzávalók 12 palacsintához:

Palacsintához:
2 tojás
1 tk. só
1 mk. cukor
1 ek. olívaolaj
30 dkg finomliszt
5 dl tej
kb. 2 dl víz
sült mangalicazsír a sütéshez

Töltelékhez:
50 dkg sertés darált hús
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
őrölt fekete bors (ízlés szerint)

1 ek. mangalicazsír
20 dkg trappista vagy füstölt sajt (reszelve)

Mártáshoz:
1 fej vöröshagyma
1 fej lila hagyma
3 gerezd fokhagyma
1 kis szál hegyes erős paprika
1 púpozott ek. őrölt pirospaprika (édes-nemes)

őrölt csili ízlés szerint (hegyes erős paprika híján)

1 ek. mangalicazsír
2 dl víz
2,5 dl tejszín

elkészítés:

  1. A palacsintához a sóval, cukorral ízesített tojásokat felverjük, hozzáadjuk az olajat, majd apránként csomómentesre dolgozzuk benne a lisztet, a tejet, és végül hozzáöntjük a vizet. Fél órát pihentetjük.
  2. A töltelékhez a finomra aprított hagymát a felforrósított zsíron megdinszteljük, sóval, borssal fűszerezzük, majd hozzákeverjük az áttört fokhagymát.
  3. Rátesszük a húst, összekeverjük és készre sütjük. A húst szűrőkanálba öntjük, lecsepegtetjük, majd félretesszük.
  4. A mártáshoz az erős paprikát felaprítjuk, és a finomra vágott hagymával együtt a zsíron megdinszteljük. Közben sózzuk, borsozzuk.
  5. A tűzről levéve elkeverjük benne az áttört fokhagymát, a pirospaprikát, felöntjük vízzel, és a tűzre visszatéve, fedő alatt, kis lángon 5 percig főzzük.
  6. Fedő nélkül további kb. 5 percig rotyogtatjuk, majd botmixerrel pépesítjük, felöntjük a tejszínnel, és összeforraljuk. Hűlni hagyjuk. (Kb. 7 dl mártást kapunk.)
  7. A hús sütéséből felfogott zsírt használva, kicsit vastagabb palacsintákat sütünk, mindegyik közepére előbb egy kis kupac reszelt sajtot teszünk, majd erre halmozzuk a langyosra hűlt, púpozott evőkanálnyi húst. A túllógó tésztaszéleket minden oldalról ráhatjuk a töltelékre.
  8. 3-4 evőkanálnyi mártást elosztunk a sütőtálban, és a megtöltött palacsintákat egymáshoz képest kicsit eltolva belesorakoztatjuk.
  9. A palacsintákat meglocsoljuk 5 dl mártással úgy, hogy közéjük is kerüljön belőle, majd előmelegített sütőben készre sütjük.
  10. A megmaradt mártást felmelegítjük, és a kész palacsintához kínáljuk. (Készíthetünk dupla adag mártást is, hogy bőven jusson mindenkinek.)
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc














8 megjegyzés:

  1. Ez valami isteni lehet! :D A dupla adag mártást pedig támogatom! ...illetve eszem! ...mindjárt. ...mert hogy most indulok. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De örülök, hogy tetszik! :) Igen-igen, mindenképp javaslom hozzá a sok mártást, mert olyan, mint a tejföl meg a sajt: jó abból a kicsi, hát még a sok. :D Asszem, tripla adagot főzök, hátha nem lesz elég a dupla, és várlak ezerrel. :)

      Törlés
    2. :D Viszem a nagy kanalam, mert ehhez az ebédhez az dukál! Robogok! :D ♥

      Törlés
    3. Úgy-úgy! Ehhez most nem elég a sünis kanalad, de ha összerakjuk az enyémmel, még akkor is kevés. :D ;)

      Törlés
  2. Huú, most egy nagyot nyeltem .... nagyon FINOM! ;) Nem vagyok oda a sertéshúsért, de ezt a fogást most gondolkodás nélkül megkóstolnám, inkább egy jó nagy adagot eltüntetnék. :D Ja, és nekem is jöhet bőven mártás. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De örülök, hogy tetszik! :))) Még akkor is, ha sertéshús van benne. Persze elkészítheted csirkehúsból vagy marhából, ha azt jobban kedveled. Végülis a mártás a lényeg. :D

      Törlés
  3. Nagymamám nem tud 1kg-nál kevesebb lisztből palacsintát sütni, szóval képzelheted, mekkora adagot küldött ma. :) Gyorsan nekiálltam valami palacsintás receptet keresni, Nálad kezdtem. Nem is kerestem tovább. Megcsináltam vacsira. Nos! A férjem totál odáig volt. Először azt mondogatta, hogy ez a legjobb húsos palacsinta, amit valaha evett. Majd mikor ezt már tizedszer is elmondta, akkor meg azt mondta, hogy sőt, ez benne van a 3 legjobb kajában, amit valaha főztem neki. /10 éve vagyunk együtt/. Szóval óriási sikere volt! Köszönöm a receptet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most úgy vigyorgok, hogy azt le kellene fotózni. :D Ekkora dicséretet asszem még sosem kaptam, szóval sejtheted, mennyire jól esik. Nagyon-nagyon köszönöm! :) Annyira örülök, hogy a férjednél ekkora sikere volt az én szintén kedvenc palacsintámnak, aminek a lelke a paprikás hagymamártás, ami alapból is imádatnak örvend nálunk. :)
      Köszönöm, hogy megírtad nekem, és egyúttal visszaadtad a hitemet abban, hogy ne hagyjam abba. ♥

      Törlés