2012. augusztus 7., kedd

Húsos palacsinta tejszínes mártásban





Ennek az ételnek nincs különösebb története. A jól bevált tejszínes szószomat párosítottam palacsintával, csak előbbibe kicsit kevesebb fajta fűszert tettem. A hortobágyi húsos palacsinta jut róla eszembe, na nem mintha olyan lenne az íze, csak hasonlóan szaftos.



Hozzávalók 3-4 személyre:

8 palacsinta
30 dkg darált sertéshús
1 közepes fej vöröshagyma
3 gerezd zúzott fokhagyma

őrölt fekete bors
1 jó ek. mangalicazsír
12 dkg trappista sajt reszelve

Mártáshoz:
2,5 dl tejszín
2 dl tej
1 ek. mustár
1 tk. majoránna
1 tk. bazsalikom
1 tk. oregánó
1 mk. őrölt csilipaprika

1 ek. étkezési keményítő vagy 1,5 ek. liszt

elkészítés:

  1. A szokásos módon palacsintát sütünk (a szokottnál kicsit vastagabbat), ki-ki a saját receptje szerint.
  2. A felaprított vöröshagymát kevés zsíron megdinszteljük, a tűzről lehúzva megfűszerezzük, majd hozzákeverjük a zúzott fokhagymát, és rátesszük a darált húst. Pirulásig sütjük, és ha szükséges, még sózzuk.
  3. A palacsinták közepére 1-1 evőkanálnyi reszelt sajtot szórunk, ráhalmozunk egy púpozott evőkanál darált húst, majd jobbról és balról a töltelékre ráhajtjuk a palacsintát. Lentről felfelé óvatosan feltekerjük.
  4. A tejszínt és a tej felét lábasba öntjük, beletesszük a mustárt, a fűszereket, és összeforraljuk.
  5. A maradék tejben csomómentesre keverjük a keményítőt/lisztet, és besűrítjük vele a mártást. Ha kell, még egy kis tejjel hígítjuk.
  6. A betöltött palacsintahengereket hőálló edénybe sorakoztatjuk, ráöntjük a mártást, és forró sütőben pirulásig sütjük.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 30-40 perc






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése