2021. június 3.

Eperhabos kosárka

 

 


 


Ez a süti nem épp egy matekzseni találmánya. :D Az én „vónék”. :D Azért fogalmazok így, mert a krém és a tészta is több lett a kelleténél. Bár ez is relatív, mert sütiből ugyebár sosem lehet elég. :D Arról nem is beszélve, hogy mindent fel lehet használni, ha az ember menet közben nem adja föl, és a maradékból „kikreatívkodik” valamilyen egyéb formát. Szóval ha matekzseni nem is, de sima géniusz az vagyok. :D :D :D Aúúú… rám szakadt a plafon… :D
Viccet félretéve, történt ui. hogy az eperkrémes csíkos piskótaroládhoz túl sok eperpudingot főztem, és megmaradt a fele. Három napig a hűtőben várt a sorára, mire a piskótatekercs elfogyott, és így végre felhasználhattam ehhez a sütihez – akárcsak a készre hajtogatott leveles tésztát, ami már 1 hete a fagyóban csücsült. Utóbbi kisebbre nyújtva túl vastag lett volna 12 kosárkához, a kellő vékonysággal viszont már sok, mint ahogyan a korábbi sütiből kimaradt eperpuding is, mivel menet közben tejszínhabbal lett dúsítva. Úgyhogy egyértelmű volt, hogy ezekkel a pluszokkal kezdenem kell valamit. Az apró malőröknek köszönhetően a végeredmény mégis csak sikernek nevezhető, hiszen 12 helyett 16 sütim lett, a kimaradt krémet pedig seperc alatt magában elnyalogattam. :D
Meg kell mondjam, ezek a kis kosarak nagyon etetik magukat – a házi leveles tészta garantáltam rabul ejti az embert, a könnyű, epres habról nem is beszélve. A kettejük házassága egyenlő néhány falatnyi boldogsággal. :)

 

 


Hozzávalók 12 kosárkához (+ 4 párnácskához):

a kosárkákhoz:
fél adag (kb. 60 dkg) házi leveles tészta
1 tojás a kenéshez
olvasztott vaj a tepsihez

az eperhabhoz:
25-30 dkg földieper
7,5 dkg cukor
3 dkg étkezési kukoricakeményítő
1 ek. frissen facsart citromlé
1 tk. vaníliapaszta
2,5 dl habtejszín

a díszítéshez:
3 dkg étcsokoládé
1 tk. napraforgóolaj
porcukor

elkészítés:

  1. A megmosott, kicsumázott epret leturmixoljuk. A keményítőt lábasba szórjuk, és egy kevés eperpürével simára keverjük. Hozzáöntjük a többi eperpürét, a cukrot, a citromlevet, és pudingot főzünk belőle. Többször átkeverve teljesen kihűtjük.
  2. Az eperpudinghoz hozzáadjuk a vaníliapasztát, és robotgéppel alaposan átkeverjük. A tejszínből kemény habot verünk, egy részével fellazítjuk az eperpürét, majd óvatosan hozzáforgatjuk a többi habot. A krémet habzsákba töltjük.
  3. A leveles tésztát 50x35 cm-esre nyújtjuk és 12 db 10 cm átmérőjű körlapot szaggatunk ki belőle.
  4. A muffintepsi mélyedéseit kikenjük olvasztott vajjal, beleültetjük a tésztalapokat, és vékonyan lekenjük felvert tojással. Előmelegített sütőben pirosra sütjük, majd rácsra téve hagyjuk kihűlni.
  5. A megmaradt tésztát, ami már nem elég ahhoz, hogy kiszaggassuk, négyzetekre vágjuk (nekem 8 db lett belőle), és körben a szélüket lekenjük felvert tojással. A fele tésztalap közepét 3 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszúrjuk, és az egészben hagyott négyzetekre ültetjük. A szélüket lekenjük felvert tojással, megszórjuk kristálycukorral, és sütőpapírral bélelt tepsiben kisütjük. Miután kihűltek, becsíkozzuk olvasztott csokoládéval, és száradni hagyjuk.
  6. A muffintepsiben készült kosárkák felpúposodott belsejét vékony pengéjű késsel körbevágjuk – ezek lesznek a kalapok a sütik tetején. A kalapokat is becsíkozunk a csokival, és száradni hagyjuk.
  7. A kosárkákat és a párnácskákat (lásd a fotókon, hátul) is betöltjük a krémmel, és rájuk helyezzük a kalapokat.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 15-20 perc

Megjegyzés:
A lehulló, girbegurba tésztaszélekből néhány darab idétlen külsejű sós sütit gyártottam, és így az összes tésztát felhasználtam.
Bolti leveles tésztából szerintem minimum 2 csomagot kell felhasználni. Egy 40x24 cm-es (Tante Fanny) lapból elvileg ki lehet szaggatni 8 db 10 cm-es körlapot, és így meglesz a 16 süti, amennyi nekem is. Kapható egyébként 52x32 cm-es tésztalap is, ami picit nagyobb, mint amekkorára én a saját gyártmányú leveles tésztámat nyújtottam. A mélyedésekbe több krémet is lehet tölteni – így nem marad ki belőle.




2021. május 28.

Eperkrémes csíkos rolád

 

 

 



Egy ismerősünk epertermesztésbe fogott, mi pedig a könnyebbik részét vállaltuk – vártuk, hogy beérjen a termés. :D Én már tényleg nagyon, de nagyon vágytam rá, lévén a napon ért földieper a kedvenc gyümölcsöm. Amikor végre leszüretelték a szabadföldit is, szóltak, hogy mehetünk érte. Lelki szemeim előtt már láttam, ahogy beleharapok, és boldogan ízlelgetem, ill. egymás után falom fel az összeset. Nem apróztuk el, vettünk is 3 kg-ot, de amikor megkóstoltam, eléggé elszontyolodtam: alig volt íze, a húsát pedig szalonnás állagúnak éreztem. Másnap, sőt 2 nap múlva is ugyanez volt a helyzet, hiába követtük a javaslatot, miszerint a szabad levegőre kitéve, 1-2 nap alatt teljesen beérik. A piacra szánt epret ui. még a teljes pirosodás/érés előtt leszedik (ugyan kit érdekel a zamata!?), nehogy idő előtt megszottyosodjon. Ettől persze nem lettek édesebbek a szemek, sőt egyre több folt éktelenkedett rajtuk. A sok eső és a felhős idő bizony nem kedvezett az termésnek, ezért történhetett ez. Még a vásárlás előtt meg is fogalmazódott bennünk a remény, hogy hátha mégis finom édes lesz az eper. Ráadásul fizetés előtt a Kutyafül meg is kóstolt egy szemet, amit közepesen jónak ítélt, ezért vételre érdemesnek tartotta. Ám a véleménye itthon hamar megváltozott, amikor velem együtt végigkóstolta az első evésre szánt mennyiséget. Még megcukrozva sem ízlett nekünk. Végül sopánkodva lefagyasztottam szinte az egészet. A többit leturmixoltam, és egy részéből elkészült ez a csíkoska, amit egyébként ősidők óta terveztem sütni. Ebben a formában persze már örülhettünk az idei epertermésnek, de tény, hogy a javát jobban szerettük volna frissen belakmározni. El is határoztuk, hogy jövőre megtermeljük magunknak, és végre nem génmódosított, kemény húsú, hanem olyan igazi, gyerekkori, apró szemű „paraszt” eprünk lesz, ami mézédesre érik, de szinte rögtön meg kell enni: korai Esterházy a neve, és bár a neten sehol sem találni semmiféle utalást a létezésére, a telekszomszédunknak még van ilyen. :)

 




Hozzávalók 35x30 cm-es tepsihez:


a piskótához:
5 tojás
12 dkg porcukor
12 dkg finomliszt
1,5 dkg holland kakaópor
1 ek. víz

a krémhez:
25-30 dkg földieper
3 dkg étkezési kukoricakeményítő
1 ek. frissen facsart citromlé
1 tk. vaníliapaszta
10 dkg porcukor
10 dkg vaj

elkészítés:
  1. A piskótához a tojásfehérjét kemény habbá verjük. A tojássárgákat a porcukorral habosra kavarjuk, a fehérjehabra öntjük, hozzászitáljuk a lisztet, és óvatosan összeforgatjuk.
  2. A tésztamasszát kétfelé vesszük, a fehér tésztát habzsákba kanalazzuk. A másik adag tésztát simára keverjük a vízzel, a kakaóporral, és azt is habzsákba töltjük.
  3. A kétféle tésztamasszát felváltva, ferdén a sütőpapírral bélelt tepsibe nyomjuk, és előmelegített sütőben megsütjük.
  4. A forró piskótáról lehúzzuk a sütőpapírt, majd egy tiszta sütőpapírt fektetünk arra az oldalára, ami sütéskor felül volt, és a papírral együtt, a rövidebbik oldalánál fogva felgöngyöljük. Konyharuhába csomagoljuk, és így hagyjuk teljesen kihűlni.
  5. A megmosott, kicsumázott epret leturmixoljuk. A keményítőt lábasba szórjuk, és egy kevés eperpürével simára keverjük. Hozzáöntjük a többi eperpürét, a fele mennyiségű cukrot, a citromlevet, és felfőzzük. Többször átkeverve teljesen kihűtjük.
  6. A puha vajat a többi porcukorral habosra kavarjuk, hozzáadjuk a vaníliapasztát, és robotgéppel hozzádolgozzuk az eperpudingot.
  7. A piskótát egy ív sütőpapírra téve óvatosan kitekerjük, és egyenletesen elkenjük rajta a krémet úgy, hogy a tőlünk távolabb lévő végénél szabadon hagyunk egy kb. 3 cm széles sávot. Felgöngyöljük. Tálcára fektetjük, és nejlonzacskóba húzva, dermedésig hűtőbe tesszük. Tálaláskor megszórhatjuk porcukorral.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc

 


 

2021. május 23.

Mandulapite

 

 




Asszem rákattantam a mandulára. :D Pedig jófajta földieperre vágyom. :D De amíg az nincs, és az összes mirelit gyümölcsöt is kiettük a mélyhűtőből, egyéb hozzávalókból kell édességet gyártanom. Nem mintha mandulalisztet gyakran vásárolnék, de a legutóbbi tortás felkérés nyomán maradt még belőle, ezért úgy gondoltam, felhasználom. Ahhoz képest, hogy a kedvencem, linzertortát nagyon rég sütöttem utoljára. Jó ötlet volt a mandulalisztet most ehhez felhasználni, és nem csak a tésztához, hanem a krémhez is ezt a csonthéjast keverni! :) Nekünk nagyon-nagyon ízlett, és szépen apránként be is termeltük az utolsó morzsáig. :D




Hozzávalók 24 cm-es pitesütőformához:

a tésztához:
15 dkg félfogós búzaliszt vagy finomliszt
10 dkg mandulaliszt vagy őrölt mandula
8 dkg finomítatlan nádcukor
8 dkg vaj
5 g sütőpor
1 tojás (kb. 50 g)

a krémhez:
35 dkg 20%-os tejföl
9 dkg finomítatlan nádcukor, darálva
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
10 dkg őrölt mandula
1 kezeletlen citrom vagy narancs reszelt héja
2 tojás
2 dkg vaníliaízű pudingpor (elhagyható)
2 ek. mandulalikőr (elhagyható)

továbbá:
mandula krokant és/vagy pirított mandulapehely a díszítéshez

elkészítés:
  1. A kétféle lisztet elvegyítjük a cukorral, a sütőporral, elmorzsoljuk a vajjal, a tojást a közepébe ütjük, felverjük, és sima felületű tésztává gyúrjuk.
  2. Liszttel hintett felületen akkorára nyújtjuk, amekkora a sütőforma, majd az ujjaink segítségével kialakítjuk a tészta szélét. Nejlonzacskóba húzva hűtőbe tesszük 1 órára.
  3. A lehűtött tésztát előmelegített sütőben 15 perc alatt elősütjük (akinek úgy szimpatikusabb, lesúlyozhatja sütőbabbal).
  4. A krémhez a hozzávalókat alaposan összekeverjük, a tésztakosárba öntjük, és további kb. 30 perc alatt készre sütjük a tortát. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.
  5. A tetejét megszórjuk mandula krokanttal és/vagy pirított mandulapehellyel, és felszelve tálaljuk.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés

Tipp:
A krémbe bármilyen bogyós gyümölcsöt is belekeverhetünk, vagy a kész tortát is díszíthetjük vele.