2020. július 29.

Dióbundában rántott sajt egres csatnival, burgonyacsipsszel







A büszke szószként nagyon illik a főtt húsból készült fogásokhoz, és bár én csatnit csináltam belőle, úgy gondoltam, így sem illene kevésbé hozzá. Az anyósom által nevelt csirke melléből épp akkor kaptunk egy kis kóstolót, amikor az egres csatnit készítettem, úgyhogy grillezett formában eredetileg amellé szántam. Mégis másként döntöttem, mert egyrészt egy régi receptemben a csatni + grillezett hús párosítás már szerepel, másrészt a hűtőben lapuló camambert már piszkálta a fantáziámat. Ehhez ugyebár előszeretettel adnak áfonyalekvárt, így aztán – gondoltam – az egres csatnival sem lőhetek mellé, ha már rántott sajtról van szó. Jelentősebb mennyiségű francia sajt híján azonban Pannóniát választottam az édeskés íze miatt, meg azért is, mert nagy kedvencünk. Ebédnél persze már ott figyelt a tányérunkon az az árva darab rántott camambert is. :D
Az egres csatni egyébként egyformán ízlett mindkétféle sajttal, a ropogós csipsz pedig csak még jobban emelte az étel élvezeti értékét. :)






Hozzávalók 4 személyre:

40 dkg Pannónia sajt
teljes kiőrlésű búzaliszt
3 tojás
8 dkg durvára darált dió
10 dkg zsemlemorzsa
4 nagyobb krumpli (sütni való)

kókusz- vagy napraforgóolaj a sütéshez
egres csatni a tálaláshoz

elkészítés:
  1. A diót késes aprítóval durvára daráljuk, majd összekeverjük a zsemlemorzsával.
  2. A sajtot kisujjnyi vastagra felszeljük, és a szeleteket átlósan félbevágjuk. Vízbe mártjuk és kicsit lerázzuk.
  3. Előbb lisztbe, majd a felvert tojásba mártjuk és megforgatjuk a diós morzsában. A sajtszeleteket újra tojásba, majd zsemlemorzsába forgatjuk. 1 órát hűtőben pihentetjük.
  4. A csipszhez a meghámozott, megmosott krumplit zöldséghámozóval vagy V-gyaluval hajszálvékonyra szeljük, és kisebb adagokban kisütjük a bő, forró olajban. Papírtörlőre szedjük, majd megsózzuk.
  5. A sajtszeleteket kisujjnyi mély, forró olajban mindkét oldalukon kisütjük, majd leitatjuk róluk a zsiradékot.
  6. A rántott sajtot a burgonyacsipsszel tálaljuk, és egres csatnit kínálunk mellé. (Utóbbi melegen is hidegen is finom.)





2020. július 25.

Rumos csokoládé tarte







Két-három héttel ezelőtt nagyon megkívántam a csokoládés pitét, de nem találtam hozzá olyan leírást, ami igazán elnyerte volna a tetszésemet, és valahogy nem volt kedvem kiötölni egy sajátot. Aztán meg is feledkeztem erről a sütiről. Amikor a napokban a neten kavilláltam, szembe jött velem a nem várt, de tökéletesnek tűnő recept. A japánokra jellemző precíz készítési technika és a desszertjeik külleme engem mindig lenyűgöz, úgyhogy a videós útmutatás azonnal levett a lábamról. Másnap neki is álltam, de 18 cm-es sütőforma híján 2 db 12 cm-eset vetettem be, a töltelék mennyiségét egy icipicit csökkentve. A tésztát nem „bántottam”, ezért abból egy kevés kimaradt.
Az ítélet a következő: a töltelék kellemes, csokiimádóknak telitalálat. Ebben a borongós, esős időben igazi vigasz süti, de délutáni, filmnézős bekuckózáshoz is tökéletes. ;)






Hozzávalók 2 db 12 cm átmérőjű pitéhez:

Mandulás tésztához:

7,5 dkg vaj
2,5 dkg őrölt mandula
5 dkg porcukor
egy kis csipet só
1 kis tojás (felütve 30 g)
12,5 dkg finomliszt
1 tojássárgája a kenéshez

Rumos csokoládé ganache-hoz:
15 dkg tejcsokoládé
1 dl habtejszín
1 tk. folyékony méz
10 ml rum
1,5 dkg vaj

Glazúrhoz:
5 dkg kristálycukor
2 dkg holland kakaópor
2 zselatinlap (3 g)
35 g víz
30 g habtejszín

Díszítéshez:
tejcsokoládé forgács
holland kakaópor

elkészítés:

  1. A puha vajat önmagában kihabosítjuk, és beledolgozzuk a porcukorral, sóval összeszitált őrölt mandulát. Hozzákeverjük a felvert tojást, majd az átszitált lisztet.
  2. A lágy tésztamasszát (két pite esetén kettévesszük) egy ív folpackra tesszük, és a fóliát ráhajtva, 10-12 cm átmérőjű körlapot formázunk belőle (két adag esetén kisebbeket). Becsomagolva, 5-6 órát hűtőben pihentetjük.
  3. A lehűtött tésztát lisztezett felületen 0,5 cm vékonyra kinyújtjuk és kibéleljük vele a sütőformá(ka)t. A túllógó tésztaszéleket levágjuk, és villával több helyen megszurkáljuk. 1 órára hűtőbe tesszük.
  4. Alufóliából akkora betéte(ke)t készítünk, amivel ki tudjuk bélelni a nyers tésztakosara(ka)t úgy, hogy a fóliának a tészta pereméhez hasonló szélt készítünk. Ezt a betétet a tésztakosár(ak)ba helyezzük, és kerámiagolyókat vagy sütőbabot öntünk bele.
  5. 160°C-ra előmelegített sütőbe toljuk, és 35 perc alatt készre sütjük. A kész tésztakosár(ak)ból kiöntjük a sütőbabot, kivesszük az alufóliát. (Ha a tészta nem elég barna, visszatesszük a sütőbe még néhány percre.)
  6. A tésztakosár(ak) belsejét lekenjük tojássárgájával, és 140°C-os sütőben 5 percig szárítjuk. Rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.
  7. A töltelékhez a csokoládét finomra aprítjuk vagy lereszeljük. A mézzel és a rummal ízesített tejet épp csak felforraljuk, a csokoládéra öntjük, és kevergetve felolvasztjuk.
  8. Amikor a ganache kézmelegre hűlt, hozzákeverjük a puha vajat, és a tésztakosár(ak)ba öntjük. 3 órára hűtőbe tesszük.
  9. A glazúrhoz a cukrot alaposan összekeverjük a kakaóporral. A zselatinlapokat néhány percre hideg vízbe áztatjuk.
  10. A tejszínt a vízzel felhevítjük, a tűzről levéve simára keverjük benne a cukros kakaót, és a tűzre visszatéve összeforraljuk. Még forrón feloldjuk benne az alaposan kinyomkodott zselatint, és a folyadékot szitán átszűrjük. Hagyjuk langyosra (kb. 30°C-osra) hűlni.
  11. A glazúrt a töltelék közepére öntjük, finoman mozgatva a formát, szétoszlatjuk, és 1 órára hűtőbe tesszük.
  12. A sütemény(ek) közepét tejcsokoládé forgáccsal, a szélét körben kakaóporral díszítjük.

Megjegyzés:
Akinek van 18 cm átmérőjű pitesütő formája, az a töltelék mennyiségét az itt látható javaslat szerint növelje.






2020. július 21.

Hagymaleves








Vagy 20 évvel ezelőtt az akkori párom anyukája jóvoltából kóstoltam először hagymalevest. Rosszul lettem tőle. :D No nem az anyósjelölttől, hanem a levesétől. A hagyma ui. vastagra volt szelve, és nem főtt meg rendesen, minekutána olyan erőteljes hagymaíze volt, hogy megfájdult tőle a gyomrom. Ez az élmény meghatározta a hagymaleveshez és az anyósjelölthöz fűződő viszonyomat, ami ezután a nullához konvergált. Míg nem, a blog újdonsült és büszke tulajdonosaként úgy éreztem, hogy nekifutnék én ennek a levesnek. Meg is született az első – az óvatosságom okán – krémesített formában, és nagyon ízlett. Aztán időről-időre újra előkerült, mint ahogyan most is. A különbség az eddigi hagymaleveseimhez képest csak annyi, hogy ebben a mostaniban ezúttal nem csak összeturmixolva, hanem vékonyra szelve is benne van, viszont alaposan megfőzve, hogy se állagra, se ízre ne legyen zavaró őhagymasága ereje. Kijelenthetem, hogy így bizony már nagyon is szeretem ezt a levest. :)






Hozzávalók 4 személyre:

2 fej vöröshagyma
1 fej lila hagyma
4 gerezd fokhagyma
őrölt szerecsendió
őrölt fekete bors
tört csili
aprított zellerlevél
3 dkg vaj
1 ek. finomliszt
1 l növényi főzet zellerzöldből és/vagy petrezselyemből vagy zöldségalaplé
2 dl habtejszín

elkészítés:

  1. Az egyik vöröshagymát és a fokhagymát felaprítjuk, megsózzuk, a felhevített vajon megdinszteljük, majd rászórjuk a lisztet, és alaposan elkeverjük.
  2. Felöntjük annyi növényi főzettel (alaplével), amennyi épp ellepi, és puhára főzzük.
  3. Leturmixoljuk, befűszerezzük és hozzáadjuk a többi főzetet, a (V-gyaluval) hajszálvékonyra szelt vörös- és lila hagymát. Lefedve, kis lángon addig főzzük, amíg a hagyma teljesen megpuhul.
  4. Hozzáöntjük a tejszínt, épp csak összeforraljuk, és a levest utánaízesítjük, ha szükséges. Tálaljuk.
Tipp:
Krutonnal az igazi. ;) Én ehhez kenyérrudat használok, amiket felszelve meglocsolok olívaolajjal vagy fokhagymás olvasztott vajjal, és 230°C-os sütőben pár perc alatt ropogósra pirítom. Mindig másféle tésztával készítem, pl. jó lehet ez a recept is.