2015. február 27.

Fehér csokoládés mousse





Az utóbbi időben többször is étcsokis édességre vágytam, aminek az volt a hátulütője, hogy a Kutyafül nem járt olyan jól, mint én. Ő ui. nem rajong az étcsokiért. Neki kedvezve készítettem el ezt a fehér csokis habot, ami eredetileg étcsokival készül, és a receptje a Szakácsok könyve című nagyszerű kiadványban található.
A mennyiségeket a felére vettem, mert megítélésem szerint fehér csokiból sokkal töményebb ez az édesség, és bőven elég belőle egy kis pohárkával is. Nekem. A Kutyánszkinak nem, ő képes a sima olvasztott fehér csokit is bekanalazni egy ültő helyében. :D
Mindenképp még aznap fogyasszuk el, mert nyers tojást tartalmaz!







Hozzávalók 4 személyre:

15 dkg fehér csokoládé
2,25 dkg vaj
2 nagy tojás
1 ek. porcukor
1,2 dl zsíros tejszín
1 tk. vanília esszencia
1 ek. aprított pisztácia

elkészítés:

  1. A tojássárgájákat a porcukorral vízgőz fölött, kavargatva addig melegítjük, amíg buborékos nem lesz. (Közben vigyázunk, hogy ne melegítsük túl, nehogy szemcsés legyen.) Átöntjük egy másik tálba, és robotgéppel habosra kavarjuk.
  2. A csokoládéból félreteszünk egy keveset a díszítéshez, a többit vízgőz fölött összeolvasztjuk a vajjal, kicsit hűlni hagyjuk, majd simára keverjük a cukros tojáskrémmel, és hozzáadjuk a vanília esszenciát.
  3. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, két részletben a tojásos csokoládékrémhez forgatjuk, majd belevegyítjük a habbá vert tejszínt.
  4. A mousse-t poharakba kanalazzuk, két órára hűtőbe tesszük, majd a félretett csokiból forgácsokat vágunk, és az apróra vágott pisztáciával együtt a poharakban lévő habra szórjuk. Tálaljuk.










2015. február 26.

Batáta krokett parmezánnal





A spájzpolc legalján árválkodó utolsó darab édesburgonya felhasználására hirtelen nem volt jobb ötletem, mint a krokett. Ezúttal azonban nem olajban, hanem sütőben akartam megsütni. Na itt rontódott el a dolog, mert egyrészt 180°C-on elég lassan sült, másrészt miután már úgy láttam, hogy majdnem elkészült, megkóstoltam, de nem voltam vele megelégedve. Valahogy nekem nem jött be a sütőben sült zsemlemorzsa íze, és eszembe jutott, hogy egy lefotózott, ám a blogra fel nem került karfiolfasírt kapcsán is már ugyanez volt a problémám.
Nem volt mit tenni, gyorsan elővettem a serpenyőt, de hogy ne csorbuljon annyira az abba vetett hitem, hogy az olaj nélküli sütés egészségesebb, ezért ezúttal kókuszolajat hevítettem, és abban sütöttem készre a krokettkéimet. És láss csodát, így már ízlett! :) Persze a bejegyzésnek mégsem adhattam azt a címet, hogy „sütőben, majd olajban sült krokett”. :D
Bár most a köret a lényeg, de elárulom, hogy grillezett csirkemellet készítettem hozzá.





Hozzávalók 14 darabhoz:

25 dkg édesburgonya
2 dkg parmezán sajt reszelve
½ mk. currypor
1 kis szárított csilipaprika

1 tojássárgája
5-8 dkg liszt
zsemlemorzsa
kókuszolaj a sütéshez

elkészítés:

  1. A meghámozott batátát felkockázzuk, puhára főzzük, majd leszűrjük, és még melegen villával összetörjük. Hűlni hagyjuk.
  2. Az áttört batátához adjuk a tojássárgáját, a reszelt sajtot, a fűszereket, a felaprított csilipaprikát, és annyi liszttel, amennyit felvesz, viszonylag lágy tésztává dolgozzuk.
  3. A masszából evőkanállal kiveszünk egy adagot, nedves kézzel henger alakúra formázzuk, majd megforgatjuk a zsemlemorzsában. (Így alakíthatóbbá válik, és korrigálhatjuk az esetleges formai hibákat.)
  4. A megformázott kroketteket felhevített olajban pirosra sütjük, (sütés közben csökkentve a lángot), majd papírtörlőre szedjük és tálaljuk.






2015. február 25.

Gyümölcsös vaníliás túró





Sajnos nem vagyunk valami nagy gyümölcsfogyasztók, főleg, ha nyers gyümiről van szó, ezért néha muszáj rávennem magam, hogy ad hoc jelleggel vegyek a zöldségesnél valamilyen idénygyümölcsöt. Amióta a jó kis szabolcsi almafákat javarészt kivágták, az alma nemigen fogy nálunk, mégis abból szinte mindig van itthon, hátha kell valamilyen ételhez.
A hűtőben tehát volt pár szem almám, egy utolsó darab, felhasználásra váró túróm, valamint a már felbontott doboz mascarponém is csak azt leste, mikor járulhat végre hozzá, hogy valamilyen ételt tegyen finomabbá. Ezeket mind fel akartam használni, de az alma mellé mindenképp vennem kellett más gyümölcsöt is, mert egyedül kevésnek éreztem a kigondolt túrós édességhez. Így került a kosaramba kivi és vérnarancs. A banánnal is szemeztem, de végül úgy döntöttem, az most ott marad a zöldségesnél.
Igazából reggeli gyanánt készült ez a gyümölcsös túró, mert tudtam, hogy a Kutyafül későn ér haza, és nagyon eléheznék ebédig, ha szokás szerint semmit se reggeliznék. A Kutyánszki nélkül nem szeretek ebédelni, ezzel a tartalmas étekkel azonban szerencsére kihúztam délutánig, és aztán együtt költöttük el a kései ebédet.







Hozzávalók 1 személyre:

15 dkg tehéntúró
5 dkg mascarpone
3 ek. tej
2 ek. folyékony méz
1 vaníliarúd kikapart magjai
1 kis vérnarancs
1 kivi
1 kis alma fele
1 ek. frissen facsart citromlé
1 ek. pirított, szeletelt mandula

elkészítés:

  1. Éles késsel levágjuk a vérnarancs szár felőli és az alsó részét, majd deszkára tesszük, és fölülről lefelé haladva, a gyümölcs íves alakját követve, a többi héját is eltávolítjuk a keserű, fehér résszel együtt. Óvatosan kifilézzük úgy, hogy ék alakban kivágjuk a gyümölcshúst a gerezdek közötti hártyák közül.
  2. A kivit meghámozzuk, és előbb karikákra, majd cikkekre vágjuk. Az alma felét 4 cikkre vágjuk, a magházat kivesszük, majd az almacikkeket felszeleteljük és meglocsoljuk a citromlével. A gyümölcsöket tálba tesszük és összeforgatjuk.
  3. A vaníliarudat felhasítjuk, magjait kikaparjuk, és alaposan elkeverjük a túróval, a tejjel és a mézzel. Hozzáforgatjuk a gyümölcsöket, és megszórjuk pirított mandulával. Tálaljuk.

Megjegyzés:
Ha tízóraira esszük, akkor 2 személyre is elegendő ez a mennyiség.