...március 15-i teraszmizéria a szülinapos/névnapos munkásokkal és az égből pottyant földmérővel
Mindjárt 2 éve, hogy családi házba költöztünk. Ez a fajta lét számunkra alapvetően örömteli. Kicsit talán másként is működünk itt, mint a társasházi lakásban. A közvetlen zajoktól való megszabadulás jó hatással van ránk. Az itteni szomszédainkkal problémamentes a kapcsolat – a kertnyi távolság lehet a békesség kulcsa. (?) Kinyílt a tér – a szabadság mindannyiunkat megnyugtat. Trygi cicánk boldog pofikája erre az abszolút garancia. :)
Szívesen teszek-veszek a kertben, még ha néha nyomasztó is az állandó gyomlálás, de a végére mindig jól sül el. Az ősszel tonnaszám lehulló platánlevelek összegyűjtését pedig már tökélyre fejlesztettem! :D A Kutyánszki itt végre saját műhelyben bütykölhet, ahová nem kocsival vagy bicajjal, hanem gyalog jár, akár papucsban, mert a házunk mellett van. :)
Barátra, jó ismerősökre is szert tettünk, akiktől az önzetlen segítség nem idegen. :) Itt szinte minden bolt 2 perc alatt elérhető, és a forgalomból is könnyen kikeveredünk.
A megszokott környezet persze néha hiányzik, Anya jelenléte pláne. A motoszkálását már nem hallhatom fölöttünk. Ha látni akarom, utazni kell. A térbeli távolság köztünk az egyetlen valódi negatívum. ...
A zavaró tényezőktől persze ez a hely sem teljesen mentes (játszótéren visítozó gyerkőcök, vagy az ünnepnapokon is kora reggeltől nyitva tartó pékséghez érkező autókból bömbölő tuc-tuc), de a kertes ház adta egyéb pozitívumoknak hála, ezekkel együtt lehet élni. A lakóhelyváltás jó döntés volt, ráadásul a lehető legjobbkor. :)
Mi egy teljeskörűen és frissen felújított, alapvetően szép és jó házat vettünk. Ez fontos szempont volt, hiszen sem a pénztárcánknak, sem az idegeinknek nem hiányzik az építőiparra jellemző, sokszor pofátlan mértékű drágaság és folyamatos várakozás. Egy kész házról természetesen legtöbbször elmondható, hogy szinte sosem tetszhet maradéktalanul, az mindig másvalaki ízlését tükrözi. Ilyen a mi otthonunk is, amit most a magunk stílusára és igényszintjére igyekszünk hangolni. Bár egy teljes házfelújításhoz képest ezek a módosítások és finomhangolások többnyire csak közepes vagy kisebb mértékű munkálatokat jelentenek, de manapság ez is bőven elég, és naná, hogy általában nincs meg pikk-pakk. Viszont legalább a saját elhatározásunkból történik, és ideális esetben egyenesen haladhatunk előre. Az előző tulaj által elkövetett hibák felfedezése ellenben bosszúságot, a kijavításuk pedig plusz terheket, többlet időt jelent, és olykor nem várt mértékben viszi a pénzt. Tehát csak kerülőutakon lépegetünk előre, félretolva a bajok észrevétele előtti terveinket.
Ilyen kényszerű és drága projekt most az egyébként új építésű terasz helyrehozatala, amelynek a szintje a nappalihoz képest talányos módon feljebb került. Emiatt komolyabb esőzésekkor a teraszajtó felől befolyik a víz. A rendbetételhez szükséges pénzösszeget naná, hogy szívesebben toltuk volna bele az ide megálmodott pergolába, meghagyva alatta a pöttyet konzervatív, de elfogadható küllemű járólapot. A sors azonban közbeszólt, mert „azért a víz az úr!” – De az ürömben mi megleltük az örömöt: innentől végre valóban olyan járólapon trappolhatunk, ami maradéktalanul tetszik! :)
A hátunk közepére kívánt munkálatok kapcsán továbbá az is szerencse, hogy a betoncsiszoló cég tulaja mondhatni családtag, ezért olcsóbban dolgozik. A beton felmarását és szint alá csiszolását pedig – tökéletes időzítéssel – a március 15-i hétvégén be tudta vállalni. Mi pedig hipp-hopp előkészítettük nekik a terepet, némileg átrendezve ezzel a korábban nagy műgonddal létrehozott sziklakertet.
A srácok ledúrták a régi járólapot, majd nem éppen zökkenőmentes körülmények között (értsd: a marógép kipurcant) „legyalulták” a korábbi tulaj által elcseszett (értsd: középen puklis) betont. Menet közben kiderült, hogy az egyiküknek szüli-, a másikuknak névnapja van, amely tény tortáért kiáltott, már ha az alap sütési szándékom nem lett volna ehhez elég. A marógép ünnepnapi kinyiffanása viszont sajnos a világ legfinomabb tortájával sem volt orvosolható, de másnapra lett kölcsön gép: zajosabb és kisebb, ami ennek ellenére vígan szántotta a betont. :D
A terasz szintkülönbségeit menet közben azért illik méricskélni is (fontos a kellő lejtés!), de egy mezei vízszintezővel ez bizony időrabló tevékenység. Márpedig az idő mindig sürgeti a mestert, a jövő hétvégén már más betonját (és idegeit) csiszolná. Akkor mégis hogy legyen a mérés?! – Á, a barátnőm! A férje földmérő!!! Itt laknak, tőlünk egy köpésre. Nyakamat erőteljesen behúzva bár, de csak egy hívás. Hétvége ide vagy oda, a szakember pattan, majd keze nyomán máris feláll az optikai szintező, csakúgy, mint kezemben az újabb adag tortakrémet bekeverő kanál.
Nincs vita itt kérem, ő a nap hőse! A helyes mérésnek köszönhetően egyből láthatóvá vált, hogy a srácokra még pontosan hol és mennyi csiszolás vár. Jóval kevesebb, mint gondolták, így lett végül mindenki vasárnapja vidám. :) A szívünkről legördülő kő illett volna a sziklakertbe. :D
Ám a nap hősét örömünkben a fejünk fölé emelve mégse vihettük, inkább egy tortával a kezünkben nyomtuk nála a csengőt, így hálálva meg az azonnali és önzetlen segítséget. – Ami neki semmiség, az nekünk nagyon sokat jelentő jó cselekedet. ;)
A barátnőm férjének és természetesen a srácok szakértelmének köszönhetően időben befejeződött a munka; jöhet az új járólap, majd rá a pergola – a meseterek jó ütemben adhatják át egymásnak a stafétabotot, hogy az idei nyártól végre árnyékban élvezhessük a teraszunkon elköltött ebédet, majd jóllakva elnyúljunk a nyugágyon. :)
A fent említett jeles napokra készült túrótorta mindenki szerint jól sikerült. A barátnőm férjének szánt torta pedig nagyon hasonló hozzá, és csak azért nem lett pont ugyanolyan, mert egyes hozzávalókból másnapra kifogytam. A különbségről az utolsó képen csak a díszítés árulkodik, de bízom benne, hogy a kis eltérések ellenére mindkettő egyformán finom volt.
A fotózás ezúttal nem a szokásos megkomponált módon zajlott, mégis muszáj volt lencsevégre kapnom az éppen hűlő sütiket, ha már amúgy is mindent dokumentálok. :D
Szívesen teszek-veszek a kertben, még ha néha nyomasztó is az állandó gyomlálás, de a végére mindig jól sül el. Az ősszel tonnaszám lehulló platánlevelek összegyűjtését pedig már tökélyre fejlesztettem! :D A Kutyánszki itt végre saját műhelyben bütykölhet, ahová nem kocsival vagy bicajjal, hanem gyalog jár, akár papucsban, mert a házunk mellett van. :)
Barátra, jó ismerősökre is szert tettünk, akiktől az önzetlen segítség nem idegen. :) Itt szinte minden bolt 2 perc alatt elérhető, és a forgalomból is könnyen kikeveredünk.
A megszokott környezet persze néha hiányzik, Anya jelenléte pláne. A motoszkálását már nem hallhatom fölöttünk. Ha látni akarom, utazni kell. A térbeli távolság köztünk az egyetlen valódi negatívum. ...
A zavaró tényezőktől persze ez a hely sem teljesen mentes (játszótéren visítozó gyerkőcök, vagy az ünnepnapokon is kora reggeltől nyitva tartó pékséghez érkező autókból bömbölő tuc-tuc), de a kertes ház adta egyéb pozitívumoknak hála, ezekkel együtt lehet élni. A lakóhelyváltás jó döntés volt, ráadásul a lehető legjobbkor. :)
Mi egy teljeskörűen és frissen felújított, alapvetően szép és jó házat vettünk. Ez fontos szempont volt, hiszen sem a pénztárcánknak, sem az idegeinknek nem hiányzik az építőiparra jellemző, sokszor pofátlan mértékű drágaság és folyamatos várakozás. Egy kész házról természetesen legtöbbször elmondható, hogy szinte sosem tetszhet maradéktalanul, az mindig másvalaki ízlését tükrözi. Ilyen a mi otthonunk is, amit most a magunk stílusára és igényszintjére igyekszünk hangolni. Bár egy teljes házfelújításhoz képest ezek a módosítások és finomhangolások többnyire csak közepes vagy kisebb mértékű munkálatokat jelentenek, de manapság ez is bőven elég, és naná, hogy általában nincs meg pikk-pakk. Viszont legalább a saját elhatározásunkból történik, és ideális esetben egyenesen haladhatunk előre. Az előző tulaj által elkövetett hibák felfedezése ellenben bosszúságot, a kijavításuk pedig plusz terheket, többlet időt jelent, és olykor nem várt mértékben viszi a pénzt. Tehát csak kerülőutakon lépegetünk előre, félretolva a bajok észrevétele előtti terveinket.
Ilyen kényszerű és drága projekt most az egyébként új építésű terasz helyrehozatala, amelynek a szintje a nappalihoz képest talányos módon feljebb került. Emiatt komolyabb esőzésekkor a teraszajtó felől befolyik a víz. A rendbetételhez szükséges pénzösszeget naná, hogy szívesebben toltuk volna bele az ide megálmodott pergolába, meghagyva alatta a pöttyet konzervatív, de elfogadható küllemű járólapot. A sors azonban közbeszólt, mert „azért a víz az úr!” – De az ürömben mi megleltük az örömöt: innentől végre valóban olyan járólapon trappolhatunk, ami maradéktalanul tetszik! :)
A hátunk közepére kívánt munkálatok kapcsán továbbá az is szerencse, hogy a betoncsiszoló cég tulaja mondhatni családtag, ezért olcsóbban dolgozik. A beton felmarását és szint alá csiszolását pedig – tökéletes időzítéssel – a március 15-i hétvégén be tudta vállalni. Mi pedig hipp-hopp előkészítettük nekik a terepet, némileg átrendezve ezzel a korábban nagy műgonddal létrehozott sziklakertet.
A srácok ledúrták a régi járólapot, majd nem éppen zökkenőmentes körülmények között (értsd: a marógép kipurcant) „legyalulták” a korábbi tulaj által elcseszett (értsd: középen puklis) betont. Menet közben kiderült, hogy az egyiküknek szüli-, a másikuknak névnapja van, amely tény tortáért kiáltott, már ha az alap sütési szándékom nem lett volna ehhez elég. A marógép ünnepnapi kinyiffanása viszont sajnos a világ legfinomabb tortájával sem volt orvosolható, de másnapra lett kölcsön gép: zajosabb és kisebb, ami ennek ellenére vígan szántotta a betont. :D
A terasz szintkülönbségeit menet közben azért illik méricskélni is (fontos a kellő lejtés!), de egy mezei vízszintezővel ez bizony időrabló tevékenység. Márpedig az idő mindig sürgeti a mestert, a jövő hétvégén már más betonját (és idegeit) csiszolná. Akkor mégis hogy legyen a mérés?! – Á, a barátnőm! A férje földmérő!!! Itt laknak, tőlünk egy köpésre. Nyakamat erőteljesen behúzva bár, de csak egy hívás. Hétvége ide vagy oda, a szakember pattan, majd keze nyomán máris feláll az optikai szintező, csakúgy, mint kezemben az újabb adag tortakrémet bekeverő kanál.
Nincs vita itt kérem, ő a nap hőse! A helyes mérésnek köszönhetően egyből láthatóvá vált, hogy a srácokra még pontosan hol és mennyi csiszolás vár. Jóval kevesebb, mint gondolták, így lett végül mindenki vasárnapja vidám. :) A szívünkről legördülő kő illett volna a sziklakertbe. :D
Ám a nap hősét örömünkben a fejünk fölé emelve mégse vihettük, inkább egy tortával a kezünkben nyomtuk nála a csengőt, így hálálva meg az azonnali és önzetlen segítséget. – Ami neki semmiség, az nekünk nagyon sokat jelentő jó cselekedet. ;)
A barátnőm férjének és természetesen a srácok szakértelmének köszönhetően időben befejeződött a munka; jöhet az új járólap, majd rá a pergola – a meseterek jó ütemben adhatják át egymásnak a stafétabotot, hogy az idei nyártól végre árnyékban élvezhessük a teraszunkon elköltött ebédet, majd jóllakva elnyúljunk a nyugágyon. :)
A fent említett jeles napokra készült túrótorta mindenki szerint jól sikerült. A barátnőm férjének szánt torta pedig nagyon hasonló hozzá, és csak azért nem lett pont ugyanolyan, mert egyes hozzávalókból másnapra kifogytam. A különbségről az utolsó képen csak a díszítés árulkodik, de bízom benne, hogy a kis eltérések ellenére mindkettő egyformán finom volt.
A fotózás ezúttal nem a szokásos megkomponált módon zajlott, mégis muszáj volt lencsevégre kapnom az éppen hűlő sütiket, ha már amúgy is mindent dokumentálok. :D
Hozzávalók 24 cm-es piteformához:
a tésztához:
17 dkg finomliszt
8 dkg őrölt mandula
8 dkg finomítatlan nádcukor
1 mk. sütőpor
1 kezeletlen citrom reszelt héja
12 dkg vaj
2 tojássárgája
3-4 ek. víz
a töltelékhez:
25 dkg túró
15 dkg tejföl
14 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
2 tojás
1 kezeletlen citrom reszelt héja
1 kezeletlen narancs reszelt héja
2-2 ek. frissen facsart citromlé és narancslé
3,5 dkg vaníliaízű pudingpor (ízfokozó- és tartósítószermentes) vagy étkezési kukoricakeményítő
10 dkg aszalt szilva
3 dkg kandírozott narancs
kevés zsemlemorzsa
a tetejére:
2 tojásfehérje
5 dkg porcukor
1 púpozott ek. mandulaforgács
4-5 kisujjkörömnyi vaj
1 ek. kristálycukor
elkészítés:
- A mandulával, sütőporral, cukorral vegyített lisztet elmorzsoljuk a hideg vajjal, és reszelt citromhéjjal ízesítjük. Hozzáadjuk a tojássárgákat, és annyi vizet, amennyitől jól nyújthatóra összeáll a tészta.
- Lisztezett felületen akkorára nyújtjuk, hogy ki tudjuk vele bélelni a piteformát (de az sem baj, ha csak kisebbre nyújtjuk, majd belenyomkodjuk a formába), és az alját villával több helyen megszurkáljuk. Nejlonzacskóba húzva 1 órára hűtőbe tesszük.
- A krémhez a tojásokat a kétféle cukorral habosra kavarjuk. A túrót villával áttörjük, és simára keverjük néhány evőkanál cukros tojással, a tejföllel, valamint a citromlével. Csomómentesre keverjük benne a pudingport. A túrós keveréket a többi cukros tojáshoz dolgozzuk, és reszelt citrushéjakkal ízesítjük.
- Az aszalt szilvát felaprítjuk vagy félbevágjuk, a kandírozott narancshéjjal együtt elosztjuk a zsemlemorzsával beszórt tésztakosárban, és ráöntjük a túrómasszát. 180°C-ra előmelegített sütőnek alulról a 2. rácsára téve, kb. 45 percig sütjük (alul-felül sütéssel).
- Ez idő alatt a tojásfehérjét a porcukorral kemény habbá verjük, és csillagcsővel ellátott habzsákba töltjük.
- A torát kivesszük a sütőből – a hőfokot 130°C-ra mérsékeljük –, és a tojásfehérjéből körben rózsákat nyomunk a megsült túrókrémre. A mandulaforgácsot a cukorral együtt a közepébe szórjuk, és elosztjuk benne a vajdarabkákat. Fölülről a 2. sínbe tolt rácson további 10 perc alatt készre sütjük a tortát.
- Amennyiben kivehető aljú sütőformánk van, a kész linzertortát óvatosan kibújtatjuk a forma karimájából, és rácsra tesszük. A tojáshabrózsákat karamellizálópisztollyal kissé megpörköljük, majd így hagyjuk kihűlni.
 |
| fel-fel, kalandra! |
 |
| (öhhöm...) ha a marógép gyorsan ki nem purcanna |
 |
| de a kölcsön-gép a ciki szitut megoldja, s bár kicsike, de erős a marója |
 |
| amit az felmar, ez szépen lecsiszolja... |
 |
| ...persze egy tartályhoz kapcsolódva... |
 |
| ...ami a port a csiszolóból magába szívja... |
 |
| ...avagy ezzel még segít rajta |
A szintmérésről egy kép épp ide kívánkozna,
de a személyiségjogokat inkább betartva,
helyette álljon itt a torta,
amit a földmérő kapott ajándékba. :)
 |
Szemrevaló, szép "szütemény", ami ennivalónak sem utolsó.Figyelemre méltó a cukrásznő novella-és versírói képessége. Csak így tovább!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy végigolvastad, meg a dicshimnuszt is! :) A "csak így tovább"-ra a felújítási munkálatoknak különösen nagy szüksége van. :D
Törlés