2017. július 11.

Indiai ihletésű serpenyős csirkecomb currys rizzsel







Le sem merem írni, mióta várt a sorára a fagyóban 4 csirkecomb. Lényeg, hogy nagyon régóta, úgyhogy picit izgultam, amikor kiolvadtak, nehogy a kukában kelljen végezniük. Szerencsére nem kellett olyan gaztettre vetemednem, hogy ilyen csúfosan váljak meg tőlük, mert még fogyasztható állapotban voltak. Még jó, hogy csak igen ritkán fordul elő velem, hogy fagyott állapotban ilyen sokáig várakoztatom a húst, de ezek valahogy túlságosan is sikeresen lapultak a csirkemellek alatt. :D
Mivel a tandoori csirke nagy imádatnak örvend nálunk, ezért ezt az ételt is indiai jellegű ízesítéssel akartam elkészíteni. Persze úgy, hogy kicsit mégis más legyen, vagy nem is annyira kicsit. :D Igazából nem hangsúlyosan indiai, csak éppen annyira, hogy megállapítható legyen: a fűszerezés eltér a megszokottaktól, azaz nem magyaros, de nem is olaszos, sem pedig kínai. Bár ez utóbbi nemzet ételei az én konyhámból eddig valahogy kimaradtak.
Szóval ez a kicsit indiai ízű husika lett a vasárnapi ebédünk, és nem is hittem volna, hogy ennyire finom lesz.
Ebben a vad melegben kifejezetten jó, ha nem a sütőben, hanem serpenyőben készül az étel. :)






Hozzávalók 4 személyre:

Serpenyős csirkecombhoz:
4 egész csirkecomb
25 dkg tejföl
1 fej lila hagyma
1 kis fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
10 g goa masala fűszerkeverék
1 csapott tk. morzsolt oregánó

teljes kiőrlésű búzaliszt
4 ek. olívaolaj
1 púpozott ek. mangalicazsír

Currys rizshez:
35 dkg barna és vadrizs vegyesen
1 tk. curry

2 ek. folyékony kókuszolaj

elkészítés:
  1. A megmosott, szárazra törölt csirkecombokat az ízületnél kettévágjuk és lebőrözzük. A húsok felületét hosszában 2-3 helyen bemetsszük, mindkét oldalukon enyhén sózzuk és beszórjuk a fűszerkeverékkel. Negyedórát állni hagyjuk.
  2. A combokat lisztbe forgatjuk, a felforrósított zsíron hirtelen kisütjük, majd mindegyik darabot megmártjuk a zúzott fokhagymával, oregánóval, olívaolajjal elkevert tejfölben. Tálba tesszük, és lefedve néhány órát hűtőben érleljük.
  3. A körethez az átmosott rizst 1 evőkanál kókuszolajon kissé megpirítjuk, felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel, nagy lángon felforraljuk, majd félig lefedve, kis lángon puhára főzzük.
  4. A kész rizst a felforrósított 1 evőkanálnyi kókuszolajon megfuttatjuk, miközben curryval és sóval ízesítjük. Melegen tartjuk.
  5. A hagymákat félbevágjuk, vékonyra szeljük, a paprikát felaprítjuk, és a visszamaradt zsíron megdinszteljük.
  6. Rátesszük a bepácolt húst, és lefedve, közepes lángon kb. 30 perc alatt puhára pároljuk. Közben többször fordítunk rajtuk. Fedő nélkül pirulásig sütjük.
  7. A kész csirkecombot a rizzsel együtt azonnal tálaljuk, és fogyasztáskor meglocsoljuk pár csepp citromlével.

A goa masala összetevői: 

fűszerpaprika, fokhagyma, koriander, római kömény, gyömbér, csili, fekete bors, kardamom, édeskömény, szegfűszeg, fahéj, szerecsendió.










2 megjegyzés:

  1. Ó, de finom lehet! :) Szívesen megkóstolnám, mert nagyon szeretem az indiai és indiai ihletésű ételeket. Biztos vagyok benne, hogy ez is nagyon ízlene. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Én is úgy érzem, hogy szeretnéd ezt az ételt, mert tudom, hogy te is jó kapcsolatot ápolsz az indiai ízekkel. :) Már össze is készítettem neked a kóstolót, ma délre küldöm. ;)

      Törlés