2017. július 13., csütörtök

Borparfé málnával







Egy ideje nem igazán kívánjuk se a fagyit, se a jégkrémet, pedig a krémes típusúak a kedvenceink, és korábban futószalagon gyártottam. Tavaly már alig készítettem, idén pedig meg csak most eszméltem, hogy a fagyi is opció, ha édességre vágyunk. Sőt, igazából ebben az évszakban ez kellene, hogy legyen a fő édességbeviteli forrás annál is inkább, mert hűsít és nem kell a forró sütő előtt szenvednünk, ha édességre vágyunk. Mondjuk számomra már nem oszt, nem szoroz, ha a nagy kánikulában még plusz 5 fokkal megtoldom az amúgy is magas hőmérsékletet. :D Legfeljebb a konyhai munkavégzés lehet fárasztóbb hőség idején, amikor valóban okosabb lenne, ha nem mozognánk túl sokat mindenféle habveréssel és keverés-kavarással, hanem helyette csak a jó hideg fagyit/jégkrémet kanalazgatnánk. :) Persze a házilagosan készült jégkrémet is meg kell valakinek csinálnia, így a keverés-kavarás mozzanata megmarad, de legalább nem kell sütni, csak pár óra múlva megenni. :)
Most ezt a főzött krémmel dúsított változatot készítettem, mert eszembe jutott, hogy egy időben ilyen típusú jégkrémeket is csináltam, és nagyon szerettük. Mivel volt egy üveg 2 éve felbontatlanul álló édes borom, úgy gondoltam, itt a jó alkalom, hogy végre megszellőztessem. A szellőztetés eredményeként rádöbbentem, hogy ez bizony egy nagyon finom fajta bor, nem is kéne mindet különböző desszertekbe elhasználnom, sokkal inkább azok mellé elkortyolgathatnánk a Kutyafüllel. Alig vártam, hogy hazaérjen, és elújságoljam neki, micsoda finomságot pakolgattam én 2 éven át ide-oda anélkül, hogy felbontásra érdemesnek tartottam volna. :D Miután ő is megkóstolta, közölte, hogy vétek édességekbe pazarolni. :D
És ha már a bor ilyen dicséretben részesült a fenti sorok által, akkor maga a parfé is megérdemli a tömjénezést, mert igen finomra sikeredett. A bor kellemesen érezhető. :)





Hozzávalók 4 személyre:

Parféhoz:
4 tojássárgája
8 dkg kristálycukor
1,2 dl édes fehérbor (pl. késői szüretelésű Tokaji hárslevelű)
20 dkg mascarpone
15 dkg tejszínhab
7 dkg natúr joghurt
4 dkg porcukor
2 ek. frissen facsart citromlé
16 dkg málna

Tálaláshoz és a díszítéshez:
málnaszemek
citromfűlevélkék

elkészítés:

  1. A tojássárgákat a cukorral fém keverőtálba tesszük, robotgéppel kihabosítjuk, majd a tálat gőz fölé állítjuk, és a bort is hozzáadva, folyamatos keverés mellett, kis lángon sűrűsödésig főzzük.
  2. Miután a krém kihűlt, elkeverjük a mascarponéval, a joghurttal, a porcukorral, a citromlével, és óvatosan hozzáforgatjuk a tejszínhabot.
  3. 4 db kis tálka formájú sütőformát vagy műanyag müzlis tálkát kibélelünk folpackkal, elosztjuk bennük a krémalapot, majd körkörösen elrendezve, kissé belenyomkodjuk az alaposan megmosott, lecsepegtetett málnaszemeket. Folpackkal letakarva néhány órára vagy másnapig fagyasztóba tesszük.
  4. A parfékat tányérokra borítjuk, leemeljük róluk a formát, lehúzzuk a folpackot, és negyedórát szobahőmérsékleten hagyjuk.
  5. A szélüket körben és a tetejüket friss málnaszemekkel, ill. citromfűlevélkékkel díszítjük. Tálaljuk.
Megjegyzés:
Az én tálkáim igazából teflon sütőformák, 11 cm átmérőjűek és 3,5 cm mélyek, az űrtartalmuk 2 dl.

Tipp:
Aki nem kedveli a borral készült desszerteket, az készítse inkább szőlőlével.
Málna helyett – stílusosan – kimagozott szőlőszemeket is használhatunk. Bár imádom a málnát, utólag úgy éreztem, a szőlő jobban illett volna a parféhoz, igaz, csak a bor miatt. :)












2 megjegyzés:

  1. Igaz, ami igaz, a bort én inkább elkortyolni szoktam (úgy nagyjából szökőévente egyszer), de ezt az édességet szívesen megkóstolnám, mert biztosan nagyon finom. :) Ezeken a hangulatos fotókon különösen jól néz ki! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dettó. :) Mi sem vagyunk nagy borosak. A Tokaji aszú fogy leginkább, úgy évente 1-2 alkalommal, de főzéshez viszonylag sűrűn használok fehér bort. Ez a desszert viszont olyan jól sikerült a bornak (is) hála, hogy bármikor szívesen megenném. Remélem, te is így fogod érezni, ha megkóstolod a neked szánt küldeményt. Most indítom. ;)

      Törlés