Háromsajtos göngyölt csirkemell köleses-hagymás kukoricával

Összesen 3 első unokatestvérem van, de bármilyen szomorú is, egyikükkel sem tartjuk a kapcsolatot. A másod unokatestvéreim pedig olyan messzire laknak, hogy a gyerekkori 1-2 találkozást leszámítva szinte nem is ismerjük egymást. Van viszont egy negyed unokatesóm, akit kb. 9 éves koromban ismertem meg a mamájának köszönhetően, aki a szomszéd lépcsőházban lakott. Adrika akkor olyan 5 éves lehetett. Úgy rémlik, egy ideje már barátnők voltunk, amikor kiderült, hogy apai ágon rokonok vagyunk, a nagymamáink ui. első unokatestvérek.
Mivel elég későn érő típus voltam, 10 évesen is simán elhomokozgattam Adrikával. Irtó finomakat főztünk ám pocsárból, miközben a magnóból ezerrel szólt a „Tócsing”, hiszen akkoriban még a zenei ízlésünk is egyezett.
Emlékszem, micsoda nagy öröm volt az is, amikor a kólásüveg formájú gumicukorból kaptam néhány darabot, amit egyébként az apukája hozott mindig külföldről más egyéb, akkoriban iszonyú menőnek számító, általam rettentően irigyelt édességgel együtt.
Adrikával egyébként rajongásig szerettük egymást, és amikor másik városba költöztek, a mamája akkor is mindig mondogatta, mennyit emleget engem. Mire 14 éves lettem, sajnos onnantól már nem találkoztunk, hiszen az ő számára akkor én már nagylánynak számítottam (fú, pedig mennyire nem voltam az :D ), és csak a mamájától hallottam róla 1-2 csekélyke infót.
Nem emlékszem pontosan, mikor lehetett, de még javában énekes-színészként dolgoztam, amikor összefutottunk az egyik helyi kávézóban, ahol felszolgálóként dolgozott nyári munka keretében. Bár azonnal felismertük egymást, csak futólag tudtunk beszélni. Valahogy mégis úgy alakult, hogy nem lett folytatása annak a röpke, felnőttkori találkozásnak.
Aztán eljött a facebook-korszak, sőt már javában benne voltunk, amikor egyszer csak eszembe jutott, hogy meg kellene keresnem. Bár megtaláltam, és ő később hozzá is szólt 1 fotómhoz, az én feledékenységem miatt ez válasz nélkül maradt. Míg nem egy nap észrevettem, hogy nem reagáltam a kommentre, és akkor írtam neki. Ő 2 hétre rá válaszolt, amire én kis idő múlva írtam. Aztán hónapokig csend, míg végül tavaly szeptemberben végre összejött a nagy találkozás. :)
Nagyszerű élmény volt újra látni egymást. Mindketten nagyon izgultunk, hiszen majdnem 30 év után az újbóli találkozás valóban izgalmas dolog. Adrika kedves, okos, szép, és ami számomra a legfontosabb, őszinte ember. Pont olyan szeretni való, mint amilyen kicsinek is volt. Mindkettőnket mélyen érintette a találkozás, és úgy érezzük, nem is véletlen, hogy most jött el az ideje annak, hogy újra építsük a régi barátságot. Mindketten nagyon bízunk benne, hogy most már nem veszítjük el egymást. :)
Az első találkozás után pontosan 1 hónappal ismét összejöttünk, ezúttal őnála, ami azt eredményezte, hogy az első nagyon jó benyomás csak még pozitívabb lett. Egész nap együtt voltunk, és mindketten tudtuk, hogy ezt még nagyon sokszor meg kell ismételnünk. A karácsonyt is együtt töltöttük, apukámmal kiegészülve, úgyhogy az örömünk csak fokozódott. :)
Az alábbi húsételt az Adrikánál töltött remek nap emlékére készítettem. Az a töltött husi ihlette, amit ő sok más egyéb mellett feltálalt nekünk. Az egy rántott változat volt, és a sajtkrémen kívül nem tartalmazott másfajta sajtot.

Köszönjük a szuper napot és az azóta megélt többit is, drága Unokatesóm! ♥

Hozzávalók 4 személyre:

Töltött húshoz:
1 egész (kb. 50 dkg) csirkemellfilé
10 dkg natúr krémsajt
10 dkg kemény sajt vegyesen (pl. Grana Padano, Pannónia)
kb. 40 dkg szeletelt, füstölt császárszalonna
1 mk. nyers, darált erős paprika
1 mk. nyers, darált édes paprika
őrölt fekete bors
só

Köleses-hagymás kukoricához:
15 dkg köles
25 dkg konzerv főtt kukorica
2 fej vöröshagyma
só
1 ek. mangalicazsír

elkészítés:

1. A töltött húshoz a két fél csirkemellet oldalt bemetsszük, óvatosan széthatjuk, majd két ív folpack között vékonyra kiklopfoljuk. (Ha a hús kiszakadna, az előzőleg a húsról levágott és kiklopfolt belső filékkel befedjük a lyukat.) Mindkét oldalukon sóval, borssal fűszerezzük.
2. A hússzeleteket 1-1 ív alufóliára fektetjük úgy, hogy hozzánk közelebb legyen a hosszabbik oldaluk, majd innen kiindulva, a szeletek közepéig rákenjük a kétféle darált paprikával alaposan elkevert sajtkrémet.
3. Rászórjuk a reszelt sajtok keverékét, majd a húst jobbról és balról ráhajtjuk a töltelékre, és az alufólia segítségével feltekerjük.
4. Az alufóliát ismét kihajtjuk – a húsroládokat addig áttesszük egy tányérra –, és egymással kicsit fedésben, ráfektetünk annyi szalonnaszeletet, amennyivel be tudjuk burkolni a húst.
5. A szalonna közepére helyezünk egy húsroládot, majd jobbról, balról, alulról és fölülről ráhajtjuk a szalonnaszeleteket. Így járunk el a másik töltött hússal is.
6. A hústekercseket zsiradékmentes, hőálló edénybe fektetjük, és előmelegített sütőben pirosra sütjük. Közben megfordítjuk, hogy az alja is megpiruljon. Melegen tartjuk.
7. A körethez a felaprított vöröshagymát a zsíron megpirítjuk, félretesszük. A hideg vízzel alaposan átmosott kölest lábasba tesszük, felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel, majd nagy lángon felforraljuk.
8. Fedő nélkül, közepes lángon, néhányszor megkeverve készre főzzük, majd összeforgatjuk a pirított hagymával és a kukoricával. A göngyölt húsokat félbevágjuk, és a körettel együtt tálaljuk.

sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 40 perc

Joghurtos pogácsa kacsazsírral

...avagy lehet, hogy mégis csak tudok pogácsát sütni :D

Nincs mit szépíteni rajta, a pogácsasütés terén nem vagyok ügyes. Ez magam számára is meglepő volt anno, amikor először szembesültem ezzel a problémával, hiszen megannyi, elsőre is jól sikerült egyéb kelt tésztás tapasztalat után ez valóban elég megmagyarázhatatlan eredménynek tűnt. Nem is szoktam pogácsát sütni, pont ezért. Fent van ugyan a blogon egy árva darab pogirecept, ami annyira azért mégse lett gázos + Anyáéknak nagyon ízlett, így fel mertem tenni, viszont ugyanezt a receptet újrasütve, már csalódásban volt részem kétszer is. Később, jócskán lecsökkentett vajmennyiséggel sem sikerült ui. ezt a kis galádot olyanra produkálni, mint amilyen a szerintem kiváló pogácsa, ezért jó időre besértődtem rá, és pogi helyett egyéb sós sütikkel örvendeztettem meg magunkat.
Most valahogy mégis kedvet éreztem a pogácsasütéshez, és az Anyától kapott kis bödönnyi kacsazsírt gondoltam felhasználni hozzá. Na jó, azért nem az egész bödönnel! :D
Aztán ráfelejtettem a kacsazsírra és mangalicák zsírja került a tönkölylisztes tésztába, amiből kihagytam a sót, de a megkelt tészta nyilván nem ezért lett „platty” állagú. A sótlanságra csak utóbb jöttem rá, és ebből kifolyólag most először még örültem is annak az amúgy dühítő ténynek, hogy sok várakozás ellenére sem keltek meg a kiszaggatott pogácsák. Úgyhogy a nyers tészta s(z)ótlanul a kukában végezte.
Nem értem én ezt! Hogy lehet az, hogy másoknak azzal a nagy mennyiségű vajjal/zsírral se lesz túlzottan lágy a nyers pogácsatésztájuk, míg az enyém megkelve csicsog a zsiradéktól, amiből pedig az alaprecepthez képest is kevesebb kerül bele? A liszt jó, az élesztő jó, a folyadék nem túl sok, a hozzávalók se hidegek, és a kelesztéshez megvan a kellő hőmérséklet is – mégse tudtam eddig felmutatni egy épkézláb pogácsát sem.
Nem hagyott nyugodni a dolog, és a kikukázott adag után rögvest nekiláttam egy újabbhoz, ezúttal végre kacsazsírral és kivételesen fehér lisztből. Úgy értem, nem a liszt volt kivételesen fehér, azaz fehérebb az átlagosnál, hanem nem tönköly volt. :D
A tészta összeállítása közben folyamatosan méricskéltem a tejföl és a zsír mennyiségét „még egy kicsit, még egy kicsit... na, most jó” alapon, és így tudtam elérni végre azt az állagot, amiről már nyers állapotában is úgy éreztem, hogy ebből talán valami jó is kisülhet.
Persze a hosszú kelesztési időt nem lehet megspórolni, hiszen az a pogácsa lelke – bár nem feltétlenül muszáj hajtogatni, de én úgy szeretem a legjobban –, így aztán jó nagy adag türelemmel felvértezve – legalábbis most úgy éreztem, kifejezetten erősen kellett koncentrálnom arra, hogy türelmesen tudjak várni – hajtogattam és pihentettem a tésztát, minekutána mégis csak sikerült majdnem olyan pogit összehoznom, amit már nem csak a család tudott dicsérni. Ám az igen erőteljesen kritikus személyem még mindig elégedetlen volt, ezért 2 nappal később továbbfejlesztettem a prototípust. Tejföl helyett joghurt és még egy kicsivel több tej került bele. Így már én is meg voltam elégedve az állagával, és boldogan eszegettem az én kis „bástyáimat” a gyerekkoromban kifejlesztett módon: először az alja, aztán a rétegek tépkedése, végül a ropogós kis kockák. :D
Ebből kiindulva bátran vállalkozom most már a különféle pogácsa variációk elkészítésére, tökéletesítve a külalakot is, mert az még hagy némi kívánni valót maga után. :)

Hozzávalók 64 darabhoz:

50 dkg finomliszt
12 dkg natúr joghurt
10 dkg kacsazsír + a kelesztéshez
2 tojás
1 ek. só,
3,5 dkg friss élesztő
1 csapott ek. cukor
1 dl tej

elkészítés:

1. A liszt közepében kialakított mélyedésbe morzsolt élesztőhöz egy kevés cukrot és lisztet adunk, majd a langyos tejjel simára keverjük és felfuttatjuk.
2. A sóval vegyített liszthez adjuk a lágy kacsazsírt, a szobahőmérsékletű joghurtot, egy felvert tojást, és se nem túl lágy, se nem túl kemény tésztává dagasztjuk. (Dagasztás közben 2x10 percre konyharuhával letakarva pihentetjük.) Enyhén kizsírozott tálba tesszük, és letakarva, huzatmentes helyen bő 1 óra alatt megkelesztjük.
3. A megkelt tésztát lisztezett felületen ujjnyi vastag téglalapra nyújtjuk, majd képzeletben vízszintesen 3 sávra osztjuk. A tésztát fentről lehajtjuk a tészta 2/3-áig, ráhajtjuk az alsó részt, majd balról is behajtjuk, és 90°-kal elforgatjuk. Letakarva 20 percet kelesztjük. Ezt a műveletet még 3-szor ismételjük, miközben a tésztát minden alkalommal 90°-kal elforgatjuk.
4. A hajtogatott tésztát 1,5 cm vastag 24x24 cm-es négyzetlapra nyújtjuk, éles késsel átlósan berácsozzuk, majd vízszintesen és függőlegesen 8-8 sávra vágjuk.
5. Ilyen módon 3x3 cm-es, kocka alakú pogácsákat kapunk, amiket a sütőpapírral bélelt tepsire rendezünk, és letakarva 30 percet kelni hagyjuk.
6. A tetejüket lekenjük felvert tojással, majd előmelegített sütőben készre sütjük. Langyosra hűlve kínáljuk.

sütési hőfok: 185°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 25 perc

Sült virsli sárgarépás burgonyarösztivel, mustárcsírával

A virsli nálunk egy időben heti szinten vagy kétszer asztalra került, aztán úgy meguntuk, hogy igencsak megritkítottam a virslievős napokat. Annyira, hogy hónapokig messzire elkerültem azt a polcot, ahonnan korábban olyan sűrűn leemeltem és a kosaramba tettem ezt a sokszor mentőövként szolgáló élelmiszert.
Most azonban megint vettem, és aznap, amikor nem volt kedvem túlbonyolítani a főzést, ismét asztalra került.
A sült virsli egyébként az egyik fő elkészítési mód nálam, ha virsliről van szó, de most egy kicsi pluszt is vittem bele a maradék parmezánnak hála, valamint a töltési módszeren is változtattam. Azt hiszem, ennek az amúgy pofonegyszerű technikának köszönhetően örökre búcsút intettem a szeletelt hagymával és szintén szeletre vágott sajttal való töltésnek, ui. az aprított hagyma és a reszelt sajt sokkal jobban bevált. :)
Általában sült krumplit vagy főtt kukoricát, csalamádét szoktunk enni hozzá, de most a nálam méltatlanul mellőzött rösztin volt a sor. Ez az étel ilyen formában a mustárcsírával alkot kerek egészet, de persze egy olyan megrögzött mustárrajongó elől, mint amilyen az én Kutyinyekem, még így sem spórolgatom le a mustárt. :D

Hozzávalók 2 személyre:

Sült virslihez:
5 szál frankfurti virsli
5 szelet húsos szalonna
5 dkg parmezán reszelve
1 fej lila hagyma

Rösztihez:
30 dkg burgonya (tisztítva mérve)
10 dkg sárgarépa (tisztítva mérve)
2 ek. teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
1 nagy tojás
2 gerezd fokhagyma
őrölt fekete bors
só
3 ek. kókuszzsír

Tálaláshoz:
mustár ízlés szerint
2 marék mustárcsíra

elkészítés:

1. A virsliket hosszában bevágjuk, és a rést egy teáskanál segítségével megtöltjük a finomra aprított hagymával és a reszelt sajttal. (Ha a sajtot összenyomkodjuk, az abból letördelt darabkákkal könnyebben meg tudjuk tölteni a virslit.)
2. Mindegyiket körbetekerjük 1-1 szelet szalonnával, majd sütőtálba rendezzük. Előmelegített sütőben addig sütjük, hogy a szalonna megpiruljon.
3. A rösztihez a tojást elkeverjük az áttört fokhagymával, a sóval, a borssal, a liszttel, majd beleforgatjuk a nagy lyukú reszelőn lereszelt krumplit és a sárgarépát. Hűtőben 2 órát pihentetjük, majd a hűtőből kivéve, szobahőmérsékleten hagyjuk.
4. Az átkevert masszából evőkanálnyi halmokat teszünk a serpenyőben felhevített olajra, mindegyiket ellapítjuk úgy, hogy ne érjenek össze, és közepes lángon mindkét oldalukon pirosra sütjük. Papírtörlőre szedjük.
5. Személyenként 2 és fél virslit tányérra teszünk, megszórjuk mustárcsírával, és a rösztivel, valamint mustárral együtt tálaljuk.

sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc

A recept a Kifőztük gasztromagazin januári számában is megjelent.

Darált húsos-aszalt paradicsomos köles

A köles még mindig nagy szeretetnek örvend nálunk, és még ha eddig nem is sikerült túl sok módját kitalálni a felhasználásának, egytálételnek rengetegféleképpen variálható. Most ez a darált húsos változat kerekedett ki belőle, és olyan jól sikerült, hogy a Kutyinyek már a legelső falat után közölte, hogy „ilyet máskor is csinálhatsz”. Én is így éreztem, bár ahogy magamat ismerem, következő alakommal úgy is variálok rajta, csak hogy sose legyen egyforma az ízesítés. :D

Hozzávalók 4-5 személyre:

50 dkg darált sertéslapocka
10 dkg olajban eltett aszalt paradicsom
1 bocskorpaprika
1 fej lila hagyma
6 gerezd fokhagyma
1 dl száraz fehérbor
1 dl tejszín
1 ek. paradicsompehely
1 tk. koriandermag
1 tk. őrölt fűszerkömény
1 tk. krétai vad oregánó
1 mk. kashmiri csili
őrölt fekete bors
só
1 ½ ek. mangalicazsír
20 dkg köles

elkészítés:

1. A húsraguhoz az egész szemű fűszereket ledaráljuk, vagy mozsárban porrá törjük, majd összekeverjük a többi fűszerrel és a sóval.
2. A megtisztított vöröshagymát félbe, majd nagyon vékony szeletekre vágjuk, és a zsíron az apró kockákra vágott bocskorpaprikával együtt kissé megpirítjuk.
3. Hozzáadjuk a felaprított fokhagymát, összesütjük, majd rátesszük a húst. Megszórjuk az fűszerkeverékkel, fehéredésig sütjük, majd felöntjük a borral, a tejszínnel, és addig főzzük, amíg még van egy kis leve. Beletesszük a kis kockákra aprított aszalt paradicsomot, és a ragu levét teljesen elforraljuk.
4. A kölest szűrőkanálba öntve, hideg vízzel alaposan átmossuk, lábasba tesszük, és felengedjük kétszeres mennyiségű vízzel. Lefedve, nagy lángon felforraljuk, majd fedő nélkül, közepes lángon készre főzzük a kölest.
5. A kölest a raguhoz keverjük, az ételt utánasózzuk és tálaljuk.

Tipp:
Kenyérrudakat vagy kiflit kínálhatunk hozzá.

Forró csokoládé feketén-fehéren

Az utóbbi időben megint rákaptam a kakaóra. Ez úgy kb. 15 évente előfordul velem. :D
Egyik alkalommal egy kicsit fel akartam dobni, és ez a kétféle csokoládéból készült itóka lett az eredmény. Jó pár hónapja a lecker.de-n láttam meg ezt a fekete-fehér változatot, de kicsit átdolgoztam, mert abban őrült sok volt a kakaópor, és pluszban még cukrot is írtak, ami szerintem túlzás, mert így is éppen elég édes. Csokilikőrrel is kipróbáltam, és naná, hogy úgy még finomabb volt. Persze ha gyerekeknek készül, akkor a likőr elhagyható.
Egy nyugodtan elfogyasztott téli reggeli vagy vacsora tökéletes kísérője lehet, de egy jó beszélgetés mellett, csak magában kortyolgatva is megjárja. :)

Hozzávalók 2 személyre:

12 dkg fehér csokoládé
6 dkg étcsokoládé
2 dkg keserű kakaópor
5 dl tej
2 ek. csokilikőr (elmaradhat)

elkészítés:

1. A durvára vágott fehér csokoládét felolvasztjuk 0,5 dl forró tejben, 2 üvegpohárba töltjük, majd hagyjuk langyosra hűlni.
2. Az 1 dl hideg tejjel simára kevert kakaóport hozzáöntjük a felforralt 3,5 dl tejhez, összeforraljuk, majd felolvasztjuk benne a durvára darabolt étcsokoládét. (Ha melegítő italnak készítjük, adhatunk hozzá 2 evőkanál csokilikőrt vagy rumot.)
3. A csokoládés kakaót óvatosan a fehér csokoládéra öntjük, majd az italt tejszínhabbal díszítjük, és kakaóporral meghintve kínáljuk.

A recept a Kifőztük gasztromagazin januári számában is megjelent.

Forrás: www.lecker.de

Húsos túrókifli

Mivel mással is kezdhettem volna 2017-et receptügyileg, mint kelt tésztával! Így cselekszik az, aki nem tesz újévi „most aztán lefogyok!” fogadalmat. :D A kelt tészta idén is a legjobb barátom lesz, és eszem ágában sincs lemondani róla. Legfeljebb kevesebbet eszem belőle és nem vacsorára, már ha épp nem csábulok el a mennyiséget és az időpontot tekintve. :D No, de ez most mellékes, lényeg, hogy ezt a kiflit a sörkiflim ihlette, amiből az utóbbi hetekben annyit sütöttem, hogy az már vicc, de még mindig nem sikerült megunni. :D A legutóbbi kiflisütés közben agyamban ismét fény gyúlt, és már láttam is magamat, ahogy darált hússal töltöm a kifliket. A „nagy” ötletet pár nappal később tett követte, és bár a tésztát jelentősen átalakítottam (és közben az is kiderült, hogy ehhez hasonló kiflim már van fent a blogon), a töltés-tekerés legalább pont úgy történt, ahogy elképzeltem. :D
A Kutyafülnek a kisült péksütikkel megint sikerült mosolyt csalnom az arcára, de én se voltam morcos, amikor beleharaptam. :)

Hozzávalók 16 darabhoz:

Tésztához:
30 dkg fehér tönkölybúzaliszt
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
25 dkg túró
1 tojás
5 dkg olvasztott vaj
1 púpozott ek. morzsolt oregánó
1 ek. só
1 csapott ek. cukor
1 dl tej
2,5 dkg friss élesztő

Töltelékhez:
45 dkg darált sertéshús
1 fej vöröshagyma
2 nagy gerezd fokhagyma
1 ek. grillfűszer (pl. Kotányi grill klasszikus fűszersó)
őrölt fekete bors
1 ek. mangalicazsír
10 dkg natúr krémsajt

Kenéshez és szóráshoz:
1 tojás
szezámmag

elkészítés:

1. A kétféle liszt közepében kialakított mélyedésbe morzsoljuk az élesztőt, beletesszük a cukrot, simára keverjük a langyos tejjel, majd letakarva felfuttatjuk.
2. Hozzáadjuk a felvert tojással és a langyosra hűlt olvasztott vajjal elkevert túrót, az oregánót, a sót, és megdagasztjuk. Vajjal vékonyan kikent tálba tesszük, és letakarva, a kétszeresére kelesztjük.
3. A töltelékhez a finomra aprított vöröshagymát a zsíron megdinszteljük, majd az áttört fokhagymát is hozzáadva, 1 percig továbbsütjük. Rátesszük a darált húst, fűszersóval, borssal ízesítjük, és készre sütjük. Szűrőkanálba öntjük és lecsepegtetjük róla a felesleges zsiradékot.
4. Miután a töltelék teljesen kihűlt, késes aprítóval finomabbra daráljuk, majd alaposan elkeverjük a krémsajttal.
5. A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk, négyfelé vesszük, és mindet meggömbölygetjük. Letakarva pihentetjük negyedórát.
6. A tésztagombócokat egyenként 30 cm átmérőjű körlapokká kinyújtjuk, és mindegyiket 8-8 cikkre vágjuk.
7. 16 tésztaháromszögön elosztjuk a tölteléket úgy, hogy a szélek szabadon maradjanak, majd mindegyiket befedjük a töltetlen tésztadarabokkal, és kissé összenyomkodjuk.
8. Kiflikké formázzuk, sütőpapírral bélelt tepsire rendezzük, és letakarva kelesztjük még kb. 20 percig.
9. A kiflik tetejét megkenjük felvert tojással, megszórjuk szezámmaggal, és aranybarnára sütjük. A kész péksüteményeket rácsra szedjük, majd langyosra hűlve kínáljuk.

sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc

Tipp:
Mártogatónak tejfölt kínálhatunk hozzá.

6. fejezet: "Csöndes Makka-sirató"

Kumpi kapcsán sokáig azt hittem, hiba volt kivárni, hogy a daganat túl nagy legyen. Úgy éreztem, hamarabb meg kellett volna operáltatni, mert akkor esélye lett volna felépülni, és még ma is velünk lenne. Ebben most már egyáltalán nem vagyok biztos.

2015. november legvégén vagy december legelején Makka pocakján bal oldalt a 2009-ben megműtött emlődaganat addig eltűntnek hitt helyén sejtburjánzás indult meg. Először csak az emlőbimbó volt duzzadtabb, de később az udvara is kezdett furcsán elváltozni. Szerencsére viszonylag lassú ütemben növekedett, de aggasztott, hogy egyre sűrűbben nyalogatja. Pár hónappal később jobb oldalt a hóna alatti egyik emlőben és a már burjánzó rész alatt bal oldalt egy másik emlőben is borsszemnyi bogyót tapintottam. Az állatorvos megállapította a tényt, hogy ezek bizony daganatok, de mivel az 1-2 havonta megejtett kontrollvizsgálatok során ő is lassúnak ítélte a fejlődésüket, azt javasolta, várjunk még a műtéttel, az ő szavaival élve, hogy időt nyerjünk. Ráadásul a régi heg helyén növekvő duzzanat annyira mélyen ült a hasfalban, és olyan amorf alakú volt, hogy azt eredetileg nem is akarta volna bolygatni.
A bogyók idővel egyre nagyobbak lettek, és mivel könnyen elhatárolódtak a körülötte lévő szövetektől, így mindvégig jól operálhatónak ítéltettek. Nyár végégre az állatorvos számára is egyértelművé vált: nem kockáztathatjuk, hogy kifakadjanak.

élete 1. műtétje utáni napon - 2009. augusztus 27.

1 órával a nagy műtét előtt - 2016. augusztus 23.

Makka a műtét előtti és utáni vizsgálatokra való utazásokat nagyon rosszul tűrte, egészen másként reagált, mint korábban a testvére, Kumpi. A sírás mellett folyton a hordozó fémből lévő ajtórácsához dörgölte a pofiját, amitől olyan szinten beindult nála a nyáltermelés, hogy úgy lógott két oldalt a nyála, mint valami buldogkutyának. Bár épp nevethettünk is volna az ennek köszönhető mulatságos ábrázatán, mi mégis inkább sajnáltuk és együttéreztünk vele.
Az is előfordult, hogy bepisilt és betojt a hordozóba, aminek az lett az eredménye, hogy félútról vissza kellett fordulnunk, mert ilyen szagkísérettel mégsem lett volna ildomos a doktorbácsi elé járulni. Ha a vizit meghiúsítása volt Makka célja, akkor jól kitervelte. De mi nem kíméltük, akkor is menni kellett az ő érdekében.

Az augusztus 23-ai operációt követően Kumpi révén a 2 évvel korábbi tapasztalatok miatt már abszolút felkészült voltam a műtét utáni teendők kapcsán, és egy kicsit nyugodtabb lelkiállapotban figyeltem Makka ébredését, ill. támogattam a még kómás lépteit. Miután a másnapot is szinte átaludta, harmadnapra újult erővel tekintett a jövőbe. Nem haragudott ránk, elfogadta a helyzetet, és azon volt, hogy minél hamarabb helyrejöjjön. Mindez leginkább a jó étvágyában, a rendszeres ivásban és a hasi szőr jó ütemben történű visszanövekedésében mutatkozott meg. Makka hamarosan újra a régi volt: ugyanúgy visszapasszolta az alufólialabdát, hallatta a hangját, mutogatta a pocakját, és fokozott igény mutatkozott éjjelente a mellettem való alvásra is.
Úgy tűnt, teljesen felépül, és mi örültünk, hogy attól a daganattól is megszabadult, amit az állatorvos először nem akart kivenni.

2 hónappal a műtét után - 2016. október 23.

Aztán október közepén feltűnt valami. Egy több macskás gazdi akkor is tudja, melyik cicája iszik éppen a tálkából, ha nem is néz oda, és csak a nyelvcsapásokat hallja. Sőt a székletet látva is be tudja azonosítani, melyik „kábel” melyik macskához tartozik. Én is azonnal tudtam, ki kakil egyre kisebbeket és állagra nem megfelelőeket. Persze, hogy Makka volt az. Az egyre apadozó mennyiségű végtermék oka pedig egyértelműen a csökkent étvágy volt. Az étvágytalanság pedig a kiújult daganat(ok) számlájára írható – mint ez utóbb ki is derült.
Ezúttal nem azért vittük Makkát megint orvoshoz, hogy a műtét utáni gyógyulás tényét harmadjára is megerősítse, hanem azért, hogy étvágyfokozó löttyöt és vitamininjekciót kapjon. A pocakvizsgálat kapcsán az orvos ekkor még mindig jó hírekkel szolgált. Nem úgy 2 hétre rá, amikor újabb vitamininjekció és pocakszemle után már a doki is a fejét csóválta. Innentől kezdve Makka fokozott figyeléséé és a napi imáé volt a főszerep.
Hogy is csináltam én azt anno az agykontrollal? – tettem fel magamnak a kérdést, és naponta mentem le alfába, hogy őt gyógyítsam, majd pedig azért, hogy így kapjak segítséget valahonnan.
Makka étvágya rohamosan csökkent, aminek vérvétel lett a vége, abból pedig megtudtuk, hogy egekben a cukorszintje. Azzal együtt egy másik szint is magas volt – az LDH enzimé, ami daganat jelenlétére utal. A diagnózis eredménye: imádkozás naponta többször, és erős hit a csodában.
Csodavárás közben Makka étvágya totálisan odalett. Nem kellett neki az időközben berendelt hatféle prémium száraz eledel egyike sem, sem a minikonzerv, sem pedig a prágai sonka. A Béres Cseppeket, amit az orvos javasolt, szintén nem fogadta el.

Irány a 30 km-re lévő, állítólag még jobb macskaspecialista több szem többet lát alapon. A kézzel végzett hasi vizsgálat eredménye: megint ott vannak azok a rohadék bogyók! Röntgen, ultrahang: nincs áttét, de ez nem 100%. A daganat sűrűsége ui. közel azonos a körülötte lévő szövetekével, ezért ha a bogyók még picik, az áttétet a gépek nem érzékelik. Az újabb műtétnek nincs értelme, annak is újbóli daganatképződés lenne a vége, és ennek a tortúrának nem tehetem ki a cicámat. Ő egészen biztosan nem akarná, de mivel beszélni nem tud, nem mondhatja el nekem, hogy „anya, ne!”. De mivel szeretem, megérezhetem, meddig lehet enyém a döntés őhelyette, és mi az a pont, ahonnan már nincs jogom beleszólni.
Csak egyvalamit tehettünk: az orvos javaslatára DMGuard immunerősítő cseppeket adagoltunk neki naponta, vízzel keverve, fecskendővel szájon át beadva.
Nagy néha csak akkor evett, ha közben őt simogatva megkértem rá, és eléje tartottam egy-egy kis falatkát. Akkor is csak napi 2-6 darabot, azt is elosztva egész napra. A porrá tört, meleg vízzel hígított, fecskendőbe felszívott száraz eledel nem kellett neki.
Egyedül inni volt hajlandó és nyilván kénytelen is, mert a magas cukorszint erre ösztönözte.

Makkát a születésnapom körül, november közepén láttam utoljára önmagának, de a tekintete onnantól kezdve mély szomorúságot tükrözött. Ezt követően – élete utolsó 1 hónapjára – beköltöztem hozzá a hálószobába a nagy ágyra, hogy napközben is együtt legyünk, és őriztem az álmát.
Napról-napra egyre gyengébb lett, és november végére már az ajtót sem tudta kilökni. Ő ui. sosem használta a macskaajtót, hanem felágaskodva kilökte a nagy ajtót, majd visszafelé a karmaival húzta maga felé, hogy a résen be tudjon jönni. Legyengült állapotában csak a visszafelé jövetel ment neki a régi módszer szerint, és hihetetlen módon az átlagosnál magasabb francia ágyunkra is mindvégig, bár egyre nehezebben, fel tudott ugrani.
A hangját már csak néhanapján hallottam, és hiányzott az az igazi, mintaszerű nyávogás, ami csak őrá volt jellemző a 4 cicánk közül.

a vérvétel előtt volt utoljára önmaga - 2016. november 10.
a legkedvesebb Makka-fotóm - pont ilyen volt

Az emberi léptékkel számított 75-80 éves kort az operáció előtt pláne nem, de még ebben a szívfájdító állapotában sem lehetett látni rajta – a pofikája nem változott semmit 1 éves kora óta. Bár a heteken át tartó nem evéstől rettentően lesoványodott, de látványra még így sem volt annyira rossz állapotban, mint a testvére. A tekintete mégis elárulta, hogy pontosan ugyanaz történik vele is, ami Kumpival. Viszont volt egy hatalmas különbség közte és a testvére között: Makka feladta. Nem akart tovább élni. És erre csak utólag jöttem rá.
Már ketten is mondták, hogy altassuk el, de én még mindig a csodában bíztam, és kértem rá reikit, deeksha-t, hátha épp az segít, ill. szüntelenül imádkoztam.
A névnapom előtt hasított belém a felismerés, hogy ez így nem mehet tovább, és talán éppen az a válasz, hogy nincs válasz a kérdésemre. Makka akkor már menni is alig bírt, ill. rengeteget ivott és járt az alomba éjjelente. Sem ő, sem én nem aludtunk éjjelente napokon át, csak el-elszenderedtünk.
Akkor már azt kívántam, bárcsak mellettem, álmában menne el. Nem volt szívem állatorvosi segítséget kérni ehhez, mégis így lett végül.

2016. november 18.

Kumpi halálának napján - 2016. december 5.

A névnapomat most is, mint mindig nagyon szűk családi körben ünnepeltük, és erre az alkalomra én készítettem harapnivalót. A konyhai elfoglaltság miatt nem tudtam Makkával lenni, csak be-benéztem hozzá, biztosítva őt arról, hogy azért jelen vagyok. Mindeközben már tudtam, hogy a holnap lesz az utolsó együtt töltött idő. Aztán a kora estét is Makkától távol kellett töltenünk, és nehéz volt tartani magunkat a névnapozás ideje alatt.
Másnapra semmit sem terveztem, vele akartam lenni, és bekuckóztam mellé – a lábamon Mollyval és Leoval – a hálószobába. Az állatorvostól délelőtt akartam megkérdezni, kijönne-e házhoz, de képtelen voltam felhívni. Az agykontrollal ezúttal kudarcot vallottam, nem tudtam ellazulni annak érdekében, hogy fogjam a jeleket. Még utoljára feltettem a gyakran ismételt kérdést, és azért imádkoztam, hogy valamilyen formában választ kapjak. Egyszer csak belém hasított, hogy apukám verseskönyvét kell levennem a polcról, és ahol az kinyílik, ott lesz a válasz – a Búcsú c. versén, annak is a 2. strófáján akadt meg a szemem.

Szenti Ferenc:

Búcsú

Öreg kézben öreg kéz.
Nem fogjuk soha.
Egy-két elhamvadt mosoly
alatt az Ígéret,
nem piroslik, rohad.

Szürkülő fejem fölött
szomjas madár:
csőrében a halál.
Torkában rekedt
énekével száll.

Valamit súgnék még
a szikrázó szivárványkagyló
fülébe, hogy én már
Óceán vagyok –
parttól partig.

Így kell hát lennie… És már megint december van.

1 órával a végső búcsú előtt - 2016. december 13.

Felhívtam az orvost, aki megnyugtatott, hogy nem kell a cicát az utolsó útja előtt felzaklatni az általa annyira utált utaztatással, és ígérte, hogy 2-3 óra között kijön.
A következő telefon Anyának ment, aki azonnal lejött hozzánk. Sírva búcsúzott az „unokájától”, akit nagyon szeretett.
Déltől a Kutyafül is csatlakozott hozzánk a nagy ágyon – együtt vártuk a halált.
Makka végre elaludt mellettem a kis takaróján a lila párnák között – talán megnyugodott, hogy vele vagyunk.
Az orvos negyed 3-kor érkezett. Túl hamar.
Makka az altató injekciótól 10 perc alatt mély álomba merült, mi közben mellette voltunk. Becézgettük, puszilgattuk, sírtunk, búcsúztunk. Hallania kellett, hisz még élt.
10 perccel később megkapta a végső injekciót: a szívébe. Én sokkos állapotban, kiürült fejjel a konyhában vártam, a Kutyafül pedig könnyek között az előszobában. Hallottam, ahogy kattan az orvosi táska – a sztetoszkóp megtette kötelességét, kihallgatta hogy már nem ver a kicsi szíve, és visszavonult a táska mélyére. Már jött is az orvos, könnyezve, én pedig futottam a szobába – Hozzá.
Arcocskáján megláttam az elmúlást, a mellkasa már nem járt fel s alá – csak feküdt ott, üresen, mi pedig fölötte zokogtunk. Elment. ...

Molly és Leo megszagolgatták, hagytuk, hogy ők is elbúcsúzzanak tőle. És tudták, biztos, hogy tudták...

Fehér vászonlepedőbe takartam, és együtt helyeztük a kis sírba, a diófa tövébe Kumpi mellé.
Nem hagyott maga után mást, csak a hiányt, és ami újdonságként hat rám, az üresség érzését. Mi ez? Miért nem fáj? Vagy ilyen az, ha nagyon fáj? Nem szabad éreznem?
Az a rissz-rossz kis búcsúvers, amit neki írtam, nem fejezi ki elég jól, mit jelentett Ő nekem.

Vele együtt kihalt az a vérvonal, ami három olyan tökéletes cicával ajándékozott meg, amilyen MAKKA, Kumpi és Makka volt.
Ők mindhárman az élet ajándékai voltak, amit csak az érthet meg, aki úgy szereti az állatokat, ahogyan a Kutyafül és én.

Pontosan ma 1 hónapja nincs többé Makka.

"Mellesleg, ha valaki ebnek emel mauzóleumot, kár nevetni. Tanulj nevetségig szeretni." (Weöres Sándor)

2010. november 11.

Szenti Ferenc:

Csöndes Makka-sirató

Nem a hó, nem a hóhiány…
Valami mégis feketül,
pedig jön, jön a Karácsony,
megcsendül lelke szép hangja
a szívnek – szeretet-lángok élnek:
holtaknak, élőknek –
Könnyű szelídségű lélek
várakozó örömében
mégis ott, ott a fájdalom –
Szebbnél szebb emlékek élnek:
a legelső nyávogástól
az utolsó sóhajáig – – –
A Kicsi Állat úgy tudta lelkét,
mintha valós gyermek volna,
és szinte: AZ.
Gazda-Anyja most siratja:
MAKKA, MAKKA, MAKKA, MAKKA…

2016. december 23-24.