2017. január 18., szerda

Forró csokoládé feketén-fehéren






Az utóbbi időben megint rákaptam a kakaóra. Ez úgy kb. 15 évente előfordul velem. :D
Egyik alkalommal egy kicsit fel akartam dobni, és ez a kétféle csokoládéból készült itóka lett az eredmény. Jó pár hónapja a lecker.de-n láttam meg ezt a fekete-fehér változatot, de kicsit átdolgoztam, mert abban őrült sok volt a kakaópor, és pluszban még cukrot is írtak, ami szerintem túlzás, mert így is éppen elég édes. Csokilikőrrel is kipróbáltam, és naná, hogy úgy még finomabb volt. Persze ha gyerekeknek készül, akkor a likőr elhagyható.
Egy nyugodtan elfogyasztott téli reggeli vagy vacsora tökéletes kísérője lehet, de egy jó beszélgetés mellett, csak magában kortyolgatva is megjárja. :)








Hozzávalók 2 személyre:

12 dkg fehér csokoládé
6 dkg étcsokoládé
2 dkg keserű kakaópor
5 dl tej
2 ek. csokilikőr (elmaradhat)
kandiscukorpálcák a tálaláshoz

elkészítés:

  1. A durvára vágott fehér csokoládét felolvasztjuk 0,5 dl forró tejben, 2 üvegpohárba töltjük, majd hagyjuk langyosra hűlni.
  2. Az 1 dl hideg tejjel simára kavart kakaóport hozzáöntjük a felforralt 3,5 dl tejhez, összeforraljuk, majd felolvasztjuk benne a durvára darabolt étcsokoládét. (Ha melegítő italnak készítjük, adhatunk hozzá 2 evőkanál csokilikőrt is.)
  3. A csokoládés kakaót óvatosan a fehér csokoládéra öntjük, majd az italt tejszínhabbal díszítjük, és kakaóporral meghintve tálaljuk.












A recept a Kifőztük gasztromagazin januári számában is megjelent.


4 megjegyzés:

  1. Wooowwww! Csodás íz,felülmúlhatatlan látvány, 1000 kalória.:-) Forró csoki kategóriában IS tiéd az aranyérem. Eszméletlenül kreatív vagy. A receptet viszem, ma fog debütálni,óriási sikere lesz. Nagyon köszönöm.
    Mella

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, ha tetszik! :) Igen, ez nem éppen diétás itóka, de amikor csokit eszünk, az se sokkal jobb. :D Az érdem viszont nem teljesen az enyém, mert én csak egy picit alakítottam a hozzávalók mennyiségén. Az ötlet a www.lecker.de-é. ;)

      Törlés
  2. Ó, de szép! ♥ És csupa csoki! Kérek szépen! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! ♥ Kell majd az energia a nagy kalandhoz, úgyhogy most is, holnap is, sőt azután is küldhetek belőle. ;)

      Törlés