2016. május 9.

Hagymás-aszalt paradicsomos minipiték







Ezek a kis piték azonnal belopták magukat a szívembe. Igaz, nem volt nehéz dolguk, mert a tészta, amiből készültek, már jó barátom egy ideje. :) Flantészta a neve, amiből korábban sütöttem már néhány finomságot. Most azonban kíváncsi voltam, hogy működik másfajta liszttel, és rögtön kétfélét is összevegyítettem. A zabpehelylisztet még nem ismertem, bár gyanítom, hogy ez majdnem ugyanaz, mintha porrá őrölnénk a zabpelyhet. Egész szemű zabpehellyel pedig egyszer már készítettem fasírtot. Tésztát viszont még soha. Mindig nagyon izgalmasnak tartom az eddig még nem használt lisztekkel való kísérletezést, úgyhogy ez a zabpehelylisztes tészta is jópofa kalandnak ígérkezett. Meg kell mondjam, nem csalódtam, vagyis igen: pozitívan. A flantészta ui. pontosan ugyanolyan finom, sőt már a nyers tészta is éppen olyan tökéletes állagú volt, mint a fehér liszttel készült eredeti változat. Úgyhogy nagy volt az örömöm. :)
Nagyon szeretem ezt a tésztát, mert imádni valóan ropog, ugyanakkor omlós, és ízre is igazán kellemes – csöppet édeskés, ugyanakkor mégis inkább sós. Én legalábbis sós pitékhez szeretem használni a leginkább. Most ezt a hús nélküli változatot kívántam meg. Bár inkább vendégvárónak vagy előételként tudom elképzelni, mi mégis ebédre ettük. Pont elég volt a fejenként 6 pitécske. :)






Hozzávalók 12 darabhoz:

Tésztához:
12,5 dkg fehér tönkölybúzaliszt
12,5 dkg zabpehelyliszt
12,5 dkg vaj
1 tojás
1 ek. cukor
½ tk. só
kb. 40 ml hideg víz

Töltelékhez:
10 dkg póréhagyma (tisztítva mérve)
6 dkg újhagyma (tisztítva mérve)
8 dkg bocskorpaprika (tisztítva mérve)
6 dkg olajban eltett aszalt paradicsom
2 ek. fűszeres olaj (pl. a paradicsom olaja)
5 dkg reszelt trappista sajt
10 dkg 20%-os tejföl
3 ek. habtejszín
1 kis tojás
1 tojássárgája


elkészítés:

  1. A tésztához a cukorral, sóval vegyített lisztkeverék közepébe tesszük a tojást, felverjük, morzsalékossá dolgozzuk a felkockázott, hideg vajjal, majd a vizet kisebb adagokban hozzáöntve összeállítjuk a tésztát. Sima felületűvé gyúrjuk.
  2. Enyhén lisztezett deszkán 3 mm vastag körlapra nyújtjuk, 8-9 cm-es pogácsaszaggatóval vagy pohár szájával kiszaggatjuk, és a tésztakörökkel kibéleljük a muffintepsi mélyedéseit. nejlonzacskóba húzva hűtőbe tesszük, amíg a tölteléket elkészítjük.
  3. A töltelékhez a pórét hosszában négybe vágjuk és felaprítjuk. Az újhagymát felkarikázzuk.
  4. A kis kockákra darabolt paprikát az aszalt paradicsom olaján 1-2 perc alatt megdinszteljük, hozzáadjuk a pórét, az újhagymát, sóval, borssal ízesítjük és összesütjük. Belekeverjük a lecsepegtetett, felaprított aszalt paradicsomot, majd a zöldséges alapot hűlni hagyjuk.
  5. Az öntethez a tejfölt elkeverjük az egész tojással, a tojássárgájával, a tejszínnel, és sóval, borssal ízesítjük.
  6. A pihentetett tésztakosárkák alját villával 3-4 helyen megszurkáljuk, mindegyikbe 1-1 púpozott evőkanálnyi tölteléket halmozunk, rámerünk 2-3 evőkanál öntetet, és a tetejüket megszórjuk reszelt sajttal.
  7. Előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a sajt pirulni nem kezd. Miután a piték 2-3 percet hűltek, kerek végű kés segítségével kiemeljük a tepsi mélyedéseiből, és tortarácsra szedjük. Melegen vagy langyosra hűlve kínáljuk.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 25 perc

Tipp:

A tésztát 24 cm-es pitesütő formában is megsüthetjük, de akkor dupla adag tölteléket készítsünk hozzá. Az öntethez azonban szerintem elég csak másfélszeres mennyiséggel számolnunk.

Megjegyzés:
A tészta 18 pitéhez is elegendő. Akinek van 6-os muffintepsije, felhasználhatja az összes tésztát, de akkor szaporítani kell a töltelék hozzávalóinak mennyiségét, vagyis másfélszeres adagokkal kell számolni.
 















12 megjegyzés:

  1. Jaj, úgy örülök, hogy aszalt paradicsomos receptet is megosztasz velünk! Évek óta aszalom a paradicsomokat, aztán csak itt áll hegyben. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Majmóka! Nagyon örülök, hogy rátaláltál a blogomra és erre a receptre. Jó érzés, ha tudok segíteni aszalt paradicsomos recept-ügyben. :) Ez a kis pite nagyon-nagyon finom tényleg, remélem, neked is ízleni fog, ha elkészíted.
      De ajánlok egy teljesen más jellegű ételt, szintén aszalt paradicsommal. Néhány ismerősöm is elkészítette már, és mindenkinek nagyon ízlett. A neve: aszalt paradicsomos-hagymás csirkemell mozzarellás krumplipürével. A húsételek között is megtalálod, de elég, ha csak beírod ide a keresőbe.

      Törlés
    2. Hú, de jól hangzik, mindjárt meg is keresem. :)
      Amúgy facebookon írtam múlt héten neked kommentben /nem biztos, hogy láttad/, hogy eddig valamelyik másik bolygón járhattam, hogy nem ismertem a blogodat. Aztán ráakadtam és 2 nap alatt végignéztem. Nagy élmény volt! :)
      Az első recept, amit itt láttam és kipróbáltam, az a teljes kiőrlésű lisztes, joghurtos kifli volt. Már kétszer is elkészítettem. :)

      Törlés
    3. Most nagyon vigyorgok ám! :D Úgy örülök, hogy tetszik a blogom! Komolyan, végignézted az összes recit?! Nem semmi! :D Köszönöm a kedves szavakat! :) Sajnos a fb-os hozzászólásodra nem emlékszem, valószínűleg nem láttam. Sajnos előfordul néha, hogy valamiért nem kapok értesítést a hsz-ról. Bocsánat, nem volt szándékos! A blog fb-jára írtál, vagy a gasztroblogokon valamelyik receptemhez?
      Ajánlom figyelmedbe, ha még nem láttad, az oldalsávban látható vigyorgó macskát "kedvenc receptjeim" felirattal. Azokat ajánlom a leginkább, bár a többi is jó, csak ezek a személyes legnagyobb kedvenceim. :D

      Törlés
  2. Bizony, végignéztem az összeset. Ha rákattanok egy blogra, akkor képes vagyok ilyesmire. :) Én nem vagyok túl nagy konyhatündér, szeretek új recepteket kipróbálni, lelkes vagyok, de nem sütök-főzök extrán jól, viszont ha ilyen szép képekkel "reklámozott" receptekre találok, akkor hirtelen azt érzem, hogy rögtön ki kell próbálnom őket. :)
    A blog fb-jára írtam kommentet. Semmi baj, tudom, hogy működik, én sem látom sokszor a hozzáaszólásaimat a varrós oldalam facebookján.
    Jövök rendszeresen, nagyon szeretem a szépet, legyen az étel, ital, kézimunka, kert, ház, bármi. :) Már pár barátnőmnek ajánlottam a blogodat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D :D :D Nagyon rendes vagy, hogy ajánlottad, köszi! :) Én sem úgy kezdtem ám, hogy azonnal szuper voltam a konyhában, de gyakorlat teszi a mestert. ;) Persze az is igaz, hogy mint mindenhez, a főzéshez is kell némi érzék, de biztos vagyok benne, hogy te is ügyes vagy.
      Akkor, ha a kertet is szereted, és a szép képeket virágokról, egyéb ételekről, ajánlom a barátnőm blogját is, a ...konyhán innen - kerten túl... nevűt. Bár gondolom, már ismered azt is. ;) Jó nézelődést ott is. :)

      Törlés
  3. Juj, na végre ideértem én is! :) Ó, hát ezek a kis piték igen csak kedvemre valóak. Már csak a tészta és az aszalt paradicsom miatt is! ;)
    :D Bárcsak nálunk is hegyekben állna... Remélem idén szép termés lesz és végre aszalhatok én is sajátot. :D Addig is szeretnék kérni egy kis pitekóstolót! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy örülök, hogy ideértél... :D De főleg annak, hogy tetszenek a piték. :) Már összekészítettem a csomagot (jó nagy lett), és most küldöm, hogy vacsira feltálalhasd a tartalmát.
      Bizony, a saját aszalvány a legjobb, és azok biztos édes fajtájú paradicsomok. :)

      Törlés
  4. A Te blogoddal egyidőben találtam rá is. Szintén végignéztem. :) Még szerencse, hogy csak évente 1-2 olyan blogra akadok, amire rá tudok kattanni, különben a gépnél tölteném az életem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Nem is ajánlok többet, mert csúnya vagyok, és azt akarom, hogy ne menj máshova! :D

      Törlés
  5. Elkeszitettem szilveszterre es hatalmas sikert aratott! Hidegen, melegen egyarant nagyon finom!
    En a toltelekbe champignon gombat is tettem! Gratulalok a blogodhoz! Nagyon ugyes vagy! Szeretem bongeszni az oldalt!
    Sok sikert tovabbra is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ágnes! De örülök, hogy elkészítetted! Annak pedig pláne, hogy ennyire ízlettek a kis pitécskék. :) Gombával is biztos finom, és igazából a töltésnek csak a fantáziánk szabhat határt. Nagyon kedves vagy, jól esnek a dicsérő szavak a blogom kapcsán, köszönöm! :) Remélem, találsz még nálam kedvedre való recepteket. :) Jó sütést-főzést!

      Törlés