2015. november 18., szerda

Narancskrém - orange curd






Ezt a receptet eredetileg nem szándékoztam feltenni a blogra, ui. egyrészt talán már unásig ismeri mindenki, másrészt pedig szinte pont úgy készítettem, mint a citromkrémet. Olyan hirtelen és későn kezdtem ui. hozzá egy süteményhez – amihez előbb narancskrémet akartam készíteni –, hogy nem volt időm a már meglévő lemon curd recept módosítására. Pedig egyébként tervben van, hogy egy kicsit másféleképpen készülő citrom- vagy narancskrémrecit is kipróbáljak.
Aztán mégis úgy döntöttem, hogy külön bejegyzést szentelek ennek a krémnek, ui. a görög narancsnak hála olyan finom, hogy nem akartam, hogy csak úgy megbújjon egy süti receptleírásban, ill. a vele készült torta receptje túl hosszú lett volna, ha ezt is beleveszem. Különben is, ez a krém önmagában is megállja a helyét, és máshogyan is fel lehet használni, nem csak mascarponéhoz keverve. Így hát íme az orange curd a la Macskanyelv! :D





Hozzávalók kb. 40 dkg krémhez:

3 tojássárgája
1 egész tojás
15 dkg nádcukor
2 görög narancs
6 dkg puha vaj

elkészítés:

  1. A narancsokat alaposan megmossuk, az egyiknek lereszeljük a héját, és mindkét narancs levét kifacsarjuk. 1 dl-re lesz szükségünk.
  2. A narancshéjat és -levet a tojássárgájákkal, az egész tojással és a cukorral együtt fém tálba tesszük, amit vízfürdő fölé helyezünk.
  3. Folyamatosan kevergetve közepes lángon addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik.
  4. A vajat fokozatosan a forró narancsos krémhez keverjük, majd kicsit hűlni hagyjuk.
  5. Befőttes üvegbe töltjük, lezárjuk, és a kihűlt krémet felhasználásig hűtőben tároljuk.










5 megjegyzés:

  1. Még jó, hogy külön bejegyzést kapott ez a finomság, mert nagyon is megérdemli! Pláne ezekkel a szépséges fotókkal! Imádom! ♥ :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A narancskrém nevében is köszönöm! :D Komolyan, tetszenek a képek!? De jó, úgy örülök. ♥ És még én akartam harmadnap újrafotózni. :D Na akkor nem cserélem le, hanem inkább dupla adag curdöt küldök neked. ;)

      Törlés
    2. Bizony, hogy tetszenek! :) A küldemény rendben megérkezett, tartalma némiképp már megfogyatkozott, de azért még maradt holnapra. ;)

      Törlés
    3. Te kis torkos... :D Ha véletlenül mégis elfogyna időnap előtt, akkor holnap küldök egy vele készült desszertet. ;)

      Törlés