2015. március 13.

Citromos tejföltorta





A hűtőben megint összeszaporodott néhány tojásfehérje, ráadásul megint édességre vágytam, de valamilyen könnyedebb, nyárias sütire, olyasmire, amit nemrégiben készítettem, és hamarosan a blogon is látható lesz. Volt még egy citromom is.
Most azonban picit megvariáltam a krémet, mert tejföllel készült, és került bele puding is, amitől krémesebb lett. Ez a fajta krém a puding kapcsán igazából kísérletnek indult, de olyan jól sikerült, hogy valószínűleg ezután így fogom készíteni azokat a tortáimat, amelyeknek a tölteléke zselatinos. Imádom a citromos sütiket, így ez a torta ezzel a krémmel most toplistás lett nálam, sőt a család is dicsérte. :) Igazi nyári süti így tavasz kezdetén.








Hozzávalók 18-20 cm átmérőjű tortaformához:

Piskótához:
6 tojásfehérje
12 dkg porcukor
12 dkg finomliszt
1 tk. sütőpor

Krémhez:
3 dl tej
1 cs. vaníliás pudingpor
50 dkg tejföl
15 dkg porcukor
0,5 dl frissen facsart citromlé
1 nagy citrom reszelt héja
8 zselatinlap

Tetejére:
2 dl tejszín
1 ek. porcukor
1 kis citrom

elkészítés:
  1. A piskótához a tojásfehérjét kemény habbá verjük, kisebb adagokban fényesre verjük a cukorral, majd óvatosan simára keverjük benne az apránként hozzászitált sütőporos lisztet.
  2. A tésztamasszát kivajazott, kilisztezett tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben készre sütjük. A formából kivéve, rácson hagyjuk kihűlni.
  3. A krémhez 0,5 dl tejben simára keverjük a pudingport, a többi tejet felforraljuk, és a pudingporos tejet hozzáöntve, krémmé főzzük. Néha megkeverve langyosra hűtjük.
  4. A tejfölt elkeverjük a cukorral, a citromlével, kiveszünk belőle 1 evőkanálnyit, és egy kis tejkiöntőben felmelegítjük. Hozzáadjuk a hideg vízbe áztatott, majd alaposan kinyomkodott zselatint, felolvasztjuk benne, és hozzákeverünk 2-3 evőkanálnyi cukros-citromos tejfölt.
  5. A pudinghoz apránként - nehogy csomós legyen - hozzáforgatjuk a többi cukros tejfölt, a reszelt citromhéjat, majd belekeverjük a zselatinos tejfölt. Hűtőbe tesszük, amíg kicsit kocsonyásodni nem kezd.
  6. A tortát két lapra vágjuk, az alsó tortalapot visszatesszük a sütőformába, rásimítjuk a krémet, beborítjuk a másik tésztalappal, és egy éjszakára, vagy legalább pár órára hűtőbe tesszük.
  7. A tejszínt a cukorral kemény habbá verjük, és a torta tetejére halmozzuk, vagy körbekenjük vele a torta teljes felületét. A citromot cikkekre vagy szeletekre vágjuk, és tetszés szerint feldíszítjük vele a tortát.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul felül sütés (alulról a 2. sínen)
sütési idő: kb. 30 perc

Tipp:
Ha a pudingot nem sikerült csomómentesre kevernünk a tejföllel, botmixerrel rásegíthetünk, és csak ezután adjuk hozzá a zselatinos tejfölt.

Megjegyzés:
A tészta, miután kihűl, kissé összeugrik, ezért a sütőforma picit nagy lesz neki. De ez nem baji, nyugodtan beletehetjük. Így a krém le tud csurogni a tésztalap szélére is, és nem kell körbekenni a torta oldalát tejszínhabbal. A halványsárga krémé lesz a főszerep. :)
 









8 megjegyzés:

  1. Csodás! :) Nagyon szép tortát készítettél! Az a citromos-tejfölös krém isteni finom lehet! :) Kérhetek egy szeletkét?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszik neked! Köszi! :) Igen, a citrom a tejföllel is remek párost alkot, olya finom, üde torta lett belőle. Két vastag szelet már úton is van hozzátok. :)

      Törlés
  2. Csodás ez a torta! Imádom én is a citromos krémeket, a tejfölt már próbáltam így krémre és nagyon ízlett. Szerintem nem tudsz nekem annyit küldeni ami elég lenne így egyszer megsütöm!:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszönöm, és nagyon örülök, hogy te te is kedveled az ilyen típusú tortákat! :) Ugye, nem lehet vele betelni?! :D Remélem, ha megsütöd, tényleg nem csalódsz majd benne.

      Törlés
  3. Finom és csodálatos! Szeretem az ilyen könnyed tortákat! Hmmmm.....

    VálaszTörlés
  4. Jaj, de guszta torta! Egyszer megsütöm, amúgy is imádom a citromos dolgokat. Éppen most lettem kész egy citrusos tortával. Ha időm engedi, hamarosan posztolom...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy neked is tetszik! :) Hű, várom, hogy posztold a tortát, kiváncsi vagyok rá. :)

      Törlés