2015. február 20.

Kókuszos-mascarponés csokiszelet







Nem tudom megmondani, mióta ücsörgött a hűtőben pár tojásfehérje egy kis tálkában. Folyamatosan szaporodtak, pár nap eltéréssel lettek egyre többen. De okulva a korábbi „szaporítás” várakoztatásának csúfos eredményéből (szegények ki lettek dobva), ezt az újabb „neveldét” most már muszáj volt felhasználnom. Kapóra jött a hétvége meg újabban a csokis sütik iránt nem szűnő vágyam, és úgy gondoltam, valamilyen csokoládés édességet készítek belőle. Torta helyett szeletes süteményt szerettem volna, és jó csokisat. A jól bevált fehér piskótámat hívtam segítségül némi kis csavarral, valamint egy másik süteményemhez használt csokikrémet, amit ezúttal a maradék mascarpone egy részével házasítottam össze. „Legyen mignonféle!” Végül nem pont az lett. :D
Már első kóstolásra úgy éreztem, hogy katarzisban van részem. Sokkal finomabb volt annál, mint ahogy első alkalommal kinézett.
Az első próbálkozásból okulva 2. alkalommal több tojásfehérjéből készült a piskóta, és a bevonathoz is hígabb típusú csokoládét használtam. Eredmény: a tészta sajnos így is vékony lett a picit nagyobb tepsi miatt, nem is sikerült pontosan a közepén kettévágnom. Ennek ellenére szerintem egy fokkal mégis szebb lett az első sütéshez képest. És ami a lényeg – még mindig nagyon-nagyon ízlik. :D 






Hozzávalók 28x18 cm-es tepsihez:

Tésztához:
6 tojásfehérje
12 dkg porcukor
9 dkg liszt
4 dkg kókuszreszelék
1 csapott tk. sütőpor

Krémhez:
15 dkg vaj
12 dkg porcukor
3,75 dkg kakaópor
0,75 dl tej
15 dkg mascarpone

Bevonáshoz és a díszítéshez:
25 dkg étcsokoládé

elkészítés:
  1. A tésztához a tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd a porcukrot kisebb adagokban hozzászitálva, fényesre verjük a habot.
  2. Apránként hozzáforgatjuk a sütőporral vagyített lisztet, és a tésztamasszát kivajazott, kilisztezett tepsibe simítjuk. Előmelegített sütőben megsütjük, majd hűlni hagyjuk. (Ha szükséges, a széleit egyenesre vágjuk, de ez esetben csak 12 szelet süteményünk lesz.)
  3. A krémhez  a cukor egyik felét elvegyítjük a kakaóporral, hozzáöntjük a felforralt tejet, és csomómentesre dolgozzuk. Hűlni hagyjuk.
  4. A puha vajat a porcukor másik felével felhabosítjuk, összekeverjük a csokoládémázzal, kissé felhabosítjuk, majd alaposan összedolgozzuk a mascarponéval.
  5. A piskótát két lapra vágjuk, az egyik tésztalapot egyenletesen megkenjük a krémmel, rátesszük a másik lapot, és a süteményt néhány órára hűtőbe tesszük dermedni.
  6. A süteményt négyzet alakú szeletekre vágjuk, körben bevonjuk az olajjal kevert, vízgőz fölött megolvasztott csokoládéval, és tortarácsra téve hagyjuk, hogy megszáradjon rajtuk a bevonat.
  7. A maradék (kb. 5 dkg) olvasztott csokoládéból tetszés szerinti mintákat rajzolunk a sütemények tetejére, és miután a díszítés megszáradt, tálaljuk..
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 20-25 perc

Tipp:
A piskótalap elég vékony, de ha ügyesek vagyunk, ketté lehet vágni. Így 1 cm vastag tésztalapokat kapunk. 6 helyett mégis inkább 8 tojásfehérjét javasolok, hogy könnyen két lapra tudjuk vágni, és alul-fölül egyforma vastag legyen a tészta. De a kisebb tepsi is megoldás lehet a problémára, és akkor maradhat a 6 tojásos piskóta.
Mivel a fehér piskóta teteje ragadósabb, célszerű egy ív sütőpapírt ráfektetni, és a lapra vágás közben erre tegyük rá a tenyerünket.












11 megjegyzés:

  1. Most nagyon vigyorgok! Egyrészt, mert olyan klassz sütit készítettél, hogy azonnal be tudnék termelni belőle jó néhány kockával, másrészt, mert a tálalás is igen tetszik! :D Oltári jól mutatnak a sütik a szögletes tányéron! ♥ Már el is emeltem őket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyáááj, te.... ♥ :D Olyan aranyos vagy! Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik. Az az igazság, hogy ez a süti lett a kedvenc csokis sütim, nagyon büszke vagyok rá. :D Pedig tudod, hogy én nem vagyok túl jó sütis ötletelésben. De ezt tényleg sikerült eltalálni. Anya is nagyon dicsérte, úgyhogy szerénytelenül állíthatom, hogy biztos vagyok benne, hogy neked is ízlene. Nagyon szívesen sütök ilyet akkor is, ha majd jöttök hozzánk, legfeljebb a Kutyafül miatt mad mást is készítek. De addig is küldök neked egy szögletes tányérnyi kóstolót, csak hogy köszönhessen a tesójának, meg hogy te sokat ehess a sütiből. ;)

      Törlés
    2. :D :D :D Kösziiii! Szerintem ez a süti tuti kedvenc lesz nekünk is! ♥ ...és így van! Ami jó, az jó! :D Azt bizony dicsérni kell! ;)

      Törlés
  2. Jaj, de szép süteményt készítettél, nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy szépnek találod, bár inkább finom, mint tetszetős. :D

      Törlés
  3. Annyira guszta! Már a munkahelyemen megcsodáltam, gondoltam most is megnézem magamnak... Szerintem ahogy ismerem magamat, az négy süti meg sem kottyanna... Isteni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösziiii! :) Örülök, hogy tetszik! Bevallom, kettő után rá kellett parancsolnom magamra, hogy ne egyek meg többet. Sikerült is egy darabig, de később a másik kettő is elpárolgott. :D

      Törlés
  4. Annyira jóóóóó, a tésztája, a krém ... tökéletes! :) és nagyon csokis, köszönöm a receptet

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juhuhuhúúú, nagyon örülök, hogy ennyire ízlett! Köszönöm, hogy megírtad! :) Épp nemrég jutott az eszembe, hogy újra elkészítem, mert a fotók sem tetszenek, és kívánom is a nagyon csokis sütit. Köszi, hogy emlékeztettél rá! :D

      Törlés
  5. ...és nekem még mindig nagyon tetszik. :) Tartom a tesótányérom egy szeletke reményében. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köfi! :) A régi szögletes és az újabb tesótányérra is küldök néhány szelet süteményt. ;)

      Törlés