2014. október 17.

Sonkával töltött "lóhere"





Nem tudtam jobb nevet kitalálni ennek a péksütinek, pedig olyan idétlenül hangzik így. :D Bízom benne, hogy senki sem a ló „azon” részére gondol majd, amit most nem szeretnék részletezni (nem mintha bármi bajom lenne vele), hanem arra a kis zöld növényre, aminek a négy levelű változatát olyan nagy elánnal kerestük gyerekkorunkban. Szóval lóhere és kész! :D
Sajnos ez megint nem az én ötletem, hanem ugyanazon a bosnyák (???) blogon láttam, ahol a lekváros-diós virágaim tésztájának formázási technikáját. Persze most is kicsit változtattam a recepten, mert eredetileg száraz élesztő kell hozzá, és a készítés lépései emiatt módosulnak, valamint szerintem egyszerűbb úgy elkészíteni, ahogy én tettem. Plusz változtatásként csempésztem bele egy kis teljes kiőrlésű lisztet is.
Szerintem ez a péksüti kiváló uzsonna lehet iskolás gyerekek számára, és gondolom, ők is élveznék evés közben a füllentyűk letörögetését, nem csak én. :D
A receptben szerepel sütőpor is, bár nem igazán értettem, hogy mi értelme beletenni, úgyhogy szerintem egyáltalán nem baj, ha ezt elhagyjuk, anélkül is könnyű tésztát kapunk.
Megjegyezném, hogy egyébként nem nagyon nézelődöm idegen nyelvű blogokon, de ennek az új kedvenc blognak hála rátaláltam más szláv nyelvű oldalakra is, és meg kell mondjam, fantasztikus miket művelnek ezek a bloggerek. Legszívesebben egymás után sütném meg az édes és sós sütiket; egy rakat számomra újdonságnak tűnő recept van, úgyhogy asszem már most az elején abbahagyom a nézelődést. Vagy mégse? :D








Hozzávalók 13 darab 10 cm átmérőjű „lóheréhez”:

50 dkg finomliszt
10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
1 ek. só
1 tk. sütőpor (elmaradhat)
1 dl tejföl vagy zsíros joghurt
1 tojás
0,5 dl olívaolaj
2,5 dkg friss élesztő
1 tk. cukor
2 dl tej
13 szelet (kb. 20 dkg) csirkemellsonka vékonyra szelve (vagy egyéb felvágott; a darabszám függ attól is, mekkora méretű a sonkaszelet)
1 kis tojás + kevés víz a kenéshez
szezámmag/fekete szezámmag/lenmag/köménymag/mák a szóráshoz

elkészítés:

  1. A liszt közepébe morzsolt élesztőhöz adjuk a cukrot, és 1 dl langyos tejjel simára keverjük. Rászórunk egy kevés lisztet, és letakarva felfuttatjuk.
  2. Hozzáadjuk a sót (a sütőport), a szobahőmérsékletű joghurtot vagy tejfölt, a felvert tojást, az olívaolajat, és a maradék tejjel tésztává dagasztjuk. Letakarva, meleg helyen megkelesztjük.
  3. A megkelt tésztát lisztezett felületen kb. 3 mm vastag körlappá kinyújtjuk, és a sonka átmérőjével megegyező méretű, kör alakú kiszúróval kiszaggatjuk. Dupla annyi tésztakört kell kapnunk, mint ahány sonkaszeletünk van. (A lehulló tésztaszéleket újra begyúrjuk, pihentetjük, kinyújtjuk, kiszaggatjuk és megformázzuk.)
  4. A tésztakörök felére ráhelyezünk 1-1 sonkaszeletet, befedjük a töltetlen lapokkal, és az így kapott töltött tésztaköröket 8 helyen bevágjuk a tészta közepének 2/3-áig. (Az óra számlapjához hasonló mintázatot kapunk, de itt csak a 12-es, a 3-as, a 6-os és a 9-es helye látható, illetve az ezek közötti 1-1 bevágás, amik már nem egyeznek az óra számlapjával.)
  5. A hozzánk legközelebb lévő, bevágott tésztafület, (azaz a jobb oldali csonka háromszög alakú tésztarészt) megfogjuk, és az óramutató járásával megegyezően csavarunk rajta egyet.
  6. Majd megfogjuk a mellette lévő (azaz a bal kezünk  felőli) füllentyűt, és az óramutató járásával ellentétesen csavarjuk el. Így két, egymással szembefordított tésztafület kapunk. (A két fület egyszerre is megfoghatjuk, és egymáshoz képest ellentétes irányba, kifelé csavarjuk – így gyorsabban haladunk.)
  7. Ugyanezt tesszük a többi bevágással is, mindig fordítva egyet a tésztán, és az így kapott 4 levelű lóhere alakú péksütiket süteménylapáttal átemeljük a sütőpapírral bélelt tepsire, egymástól kicsit távolabb.
  8. A „lóheréket” 20 percet letakarva pihentetjük, majd a tetejüket megkenjük kevés vízzel elkevert tojással. Előmelegített sütőben aranybarnára sütjük, majd rácsra szedjük, ésígy  hagyjuk langyosra hűlni. 
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc


Megjegyzés:
Az én sonkaszeleteim 10 cm átmérőjűek voltak, ezért a 8,5 cm-es kiszúróval kiszaggatott körökön picit még nyújtottam sodrófával.
Ha a megformázott lóherékre a tenyerünkkel finoman rányomunk, akkor veszik fel igazán a lóhere alakot, de szép lesz úgy is, ha a megcsavart fülek nem lapulnak le annyira - nekem így jobban tetszik.
Figyeljünk arra, hogy teljesen vágjuk át a tésztát, amikor a bevágásokat készítjük, különben nem lesz szép a csavarás, illetve nem lehet rendesen megcsavarni a tésztafüleket! 
 








Az elkészítés lépései:









 
Forrás: Tortelina 


8 megjegyzés:

  1. Nagyon csinosak ezek a péksütik! :D Szerencséje van annak, akinek ilyen klassz reggeli jut! ;) ...esetleg nekem is lesz szerencsém hozzájuk? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Nekem is nagyon megtetszettek, muszáj volt kipróbálnom. Azt hiszem kevés van koránkelő és hajnalban sütni szerető/akaró anyukákból, de akinek ilyen szülője van, az tényleg szerencsés. :) Szerintem te éppen ilyen anyuka vagy, de nem csak ezért, hanem egyébként is küldök neked ezekből a szerencsehozó péksütikből pár darabot. :)

      Törlés
    2. Ó, de drága vagy! ♥ :) Köszönöm szépen! Már majszolom, isteni. ...és tényleg jó muri letördelni a füllentyűket. :D

      Törlés
    3. :D Elárulom, én a letördelt füleket még vajjal is megkentem és beletunkoltam tejfölbe és reszelt sajba. Ez ám a dőzsölés. :D Egyszerűen nem tudok szabadulni a jól megszokott szendvicsre valóktól.

      Törlés
  2. Nagyon kívánatosak! :) Egyszerű a formázása, és mégis milyen szép mutatós! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, hogy azok! :D Örülök, hogy neked is tetszik. :)

      Törlés
  3. Nem hangzik idétlenül a neve! Tetszik a formázása, nagyon szép lóheréket sütöttél! :)

    VálaszTörlés