2014. október 8.

Almás leveles tortácskák





Ez az a süti, amihez megpróbálkoztam a klasszikus leveles tészta készítésével, de a 4. lépés után bevágtam a fagyasztóba, mert a karom már nem bírta a kiképzést, a vaj is kitüremkedett egy csomó helyen, és egyértelműnek látszott, hogy aznap már nem lesz belőle süti. 2 héttel később láttam elérkezettnek az időt, hogy megint nekiveselkedjek, és befejezzem az 5-6. lépést, de először is arra voltam kíváncsi, hogy egyáltalán menthető-e a nagy mű. Akkor megfeleztem a majdnem teljesen kész tésztát, így most csak az egyik felét vettem ki a fagyóból, de annak is csak kicsit több, mint a felét használtam fel, azaz a teljes tésztamennyiség kb. negyedét. Utóbb kiderült, hogy egész nyugodtan elkészíthettem volna a teljes fele adag kiolvasztott levelest ennek a sütinek.
Persze egy kis aggodalom volt bennem, amikor elkezdtem megpakolni a tésztát, de úgy voltam vele, egy életem, egy halálom, ráteszem a krémet és az almát, hátha mégis jó sül ki belőle. Tényleg nem hittem volna, hogy nem kell kidobnom a tésztát. Azt nem mondom, hogy már elsőre tökéletes lett, de ahhoz képest, hogy mit össze szenvedtem a nyújtással a kitüremkedő vaj miatt, a végeredmény mégis igazán finomnak mondható... és tényleg leveles lett. :D
Ez a süti eredetileg kevesebb krémmel készül, illetve passiógyümölcs is kerül az almára a sütés végén, de ilyen gyümim nem lévén, én most csak almával készítettem. De iszonyú kíváncsi vagyok a passiógyümölcsre, mert még sosem volt hozzá szerencsém.
Mivel nekem csak kisebb átmérőjű kiszúróm van, ezért több süti jött ki a tésztából, és krémet is többet használtam fel. Az almaszeleteket kör alakban is elrendezhetjük, de ahhoz vagy még kisebb alma kell, hogy elférjen a tésztán, vagy nagyobb átmérőjű kiszúró. Természetesen a kör alak kiszabása miatt kárba vész valamennyi tészta, de aki ezt nem szeretné (én se szerettem, de annyira tetszett a kör alak), az vágja inkább négyzetekre, megmentve ezzel az összes tésztát.
Bevallom, kevés volt ez a 9 tortácska, azonnal befaltuk az összeset, tekintve, hogy túl kicsik és túl finomak voltak ahhoz, hogy egyet is meghagyjunk későbbre. :D Érdemes dupla adaggal kezdeni. ;)






Hozzávalók 9 darabhoz:

35 dkg klasszikus leveles tészta (lehet bolti is)
25 dkg cukrászkrém
2 kis alma
9 mk. kristálycukor

elkészítés:

  1. A 4. lépésig elkészített leveles tésztát kivesszük a fagyasztóból, szobahőmérsékleten hagyjuk fölengedni, majd az itt leírtak szerint járunk el.
  2. A tésztát lisztezett felületen 3 mm vastag téglalappá nyújtjuk, majd 9 db 8 cm átmérőjű kört szaggatunk ki belőle. Hideg vízzel kiöblített sütőlemezre rendezzük, és 20 percre hűtőbe tesszük.
  3. Ha van kész cukrászkrémünk, akkor kimérünk belőle 25 dkg-ot, és alaposan átkeverjük. Ha nincs kész krémünk, akkor eszerint a leírás szerint, a következő arányokkal hasonló mennyiséget tudunk készíteni: 2 tojássárgája, 6 dkg cukor, 2 dkg liszt, 2 dl tej, ½ vaníliarúd vagy ½ cs. Bourbon vaníliás cukor). Hűlni hagyjuk.
  4. Az almákat meghámozzuk, cikkekre vágjuk, magházukat eltávolítjuk, és a cikkeket vékonyra szeljük.
  5. A kör alakú tésztalapokat sütőpapírral bélelt tepsire rendezzük, mindegyikre 1-1 evőkanál krémet kanalazunk, és kicsit elkenjük a kanál hátával úgy, hogy ne érjen ki teljesen a tészta széléig. Egymáshoz képest kissé eltolva kirakjuk az almaszeletekkel, és a tetejüket megszórjuk 1-1 mokkáskanál cukorral.
  6. Előmelegített sütőben készre sütjük a tortácskákat, majd rácsra szedve hagyjuk langyosra hűlni.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: hőlégkeverés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: 15-20 perc










Forrás: Michel Roux – Tészta varázs


10 megjegyzés:

  1. Nagyon szép és guszta kosárkákat készítettél! Kaphatok egyet reggelire? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, köszönöm! :) Bocsánat, de a reggeli köldeményről sajnos lekéstem, de ebéd utáni desszertnek mindenképp küldök, és kapsz vigasz-tortácskát is a késedelemért. ;)

      Törlés
  2. Ó, milyen nagyon helyes tortácskákat sütöttél! Megérte nagyon a tésztával foglalatoskodni, mert csoda szép leveles lett és biztosan sokkal finomabb is, mint holmi bolti. ;) Ha viszek almát, sütünk még? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy örülök, hogy tetszenek neked a kis leveles sütikéim! ♥ :)
      Valóban jól tettem, hogy nekifogtam a tésztának, mert én eddig nem nagyon szerettem a leveles tésztát, pont azért, mert a bolti nem olyan finom. Most már nagyon szeretem. :D
      Ó, komolyan, tényleg felpakolnál egy kis almát, és eljönnél?! De jó lenne! Vigyázz, mert szavadon foglak ám! ;) Addig is, amíg nem sütünk igazából is együtt, küldök neked kóstolót a tortácskáimból. :)

      Törlés
  3. Aranyos kis tortácskák és gyönyörű képek Gabika!

    VálaszTörlés
  4. Látom, a fő fotóháttered a csodaszép munkapult :D Én is alig várom, hogy a fa munkalapomon fotózhassam a finom péksütiket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van. :) Mondjuk én már picit unom, hogy mindig ugyanolyan a háttér, de jelenleg nincs más, amit alá/mögé tehetnék, a színes kartonos korszaknak pedig már vége. :D Egyelőre a nappali sincs berendezve, hogy "élő" háttérül szolgáljon, a hlóban pedig, ahol korábban fotóztam, még kevesebb hely lett, így ott sem tudok hátterezni. Amúgy nagyon szeretem az új munkalapot, fotózni is jó, csak kéne néhány másik is.
      Biztos te is szeretni fogod a tiédet. :)

      Törlés