2014. július 1.

Vadcseresznyés Graham süti





A Herbárium 2000 Kft-től kapott fagyasztva szárított vadcseresznyét akartam felhasználni, és mindenképp valamilyen egészségesebb fajta édességet terveztem. Izgalmas volt ezt a sütit elkészíteni, ui. eddig még csak egyszer sütöttem Graham-lisztből süteményt, de kelt tésztákhoz annál többet használtam. Szóval kicsit féltem tőle, hogy milyen süteményt eredményez. Egyrészt az aggodalmam miatt is kevertem hozzá a jól megszokott finomlisztet, ill. úgy sejtettem, hogy ehetetlen lenne, ha csak Graham-lisztet tennék bele. Végül még kókuszreszeléket is belecsempésztem, ill. joghurtot, hogy lágyabb legyen a tészta. Mivel az ananászparféhoz szinte csak tojássárgákat kellett használnom, így kimaradt egy csomó fehérje. Ehhez a sütihez viszont pont jól jött.
A vadcseresznye kellemesen savanykás íze jól érezhető, bár a tésztát még szoknia kell a mi fehér liszthez szokott gyomrunknak, hiszen kicsit sűrűbb, tartalmasabb így, és megdolgoztatja a rágóizmainkat. Ettől azonban nem szabad félnünk, és olykor-olykor nem árt eltérni a már bevált tésztáktól.
Ez a süti egész tojásokból is elkészíthető, de akkor elegendő lehet 4 tojás is.






Hozzávalók 21x26 cm-es tepsihez:

Tésztához:
15 dkg Graham-liszt
10 dkg finomliszt
5 dkg kókuszreszelék
½ cs. sütőpor
10 dkg puha vaj
10 dkg nyírfacukor
10 dkg natúr joghurt
2 ek. víz
4 dkg fagyasztva szárított vadcseresznye
7 tojásfehérje

Díszítéshez:
10 dkg étcsokoládé
1 dkg vadcseresznye
1 ek. pirított, durvára darált mandula

elkészítés:

  1. A vajat habosra kavarjuk a cukorral, hozzáadjuk a joghurtot, a vizet, a szárított gyümölcsöt, majd apránként elkeverjük a sütőporral, kókuszreszelékkel vegyített lisztkeverékkel.
  2. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, óvatosan a joghurtos masszához forgatjuk, és amíg a sütő bemelegszik, hagyjuk, hogy a vadcseresznye megszívja magát nedvességgel.
  3. A tésztát a kivajazott, liszttel behintett tepsibe simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük (tűpróba!).
  4. A tésztát a tepsiben hagyva rácsra tesszük, kihűtjük, majd négyzet alakú szeletekre vágjuk.
  5. 1 teáskanálnyi (gőz fölött megolvasztott) csokoládéval megöntözzük a süteményszeletek tetejét, majd megszórjuk 1-1 csipetnyi szárított vadcseresznyével és pirított mandulával.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc














5 megjegyzés:

  1. Hmmm... ez aztán a nekem való süti! :) Nagyon guszták, ahogy ott csücsülnek egymás mellett! Egyet már el is csentem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De örülök, hogy tetszik, kösziii! :) Az elcsent sütike mellé küldök még pár darabot, mert már biztos bepusziltad azt az egyet. ;)

      Törlés
  2. Szia! Kapsz tőlem egy vándordíjat, nézz be a blogomba: http://tuparna-habvero.blogspot.ro/2014/07/vandordij-liebster-award.html

    VálaszTörlés
  3. Csodaszép sütike! Nagyon guszta! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves vagy, köszönöm! Küldök neked is egy kis kóstolót. ;)

      Törlés