2014. július 5.

Blogplasztika





Nem tudom, mi ez nálam, de időről-időre felülkerekedik bennem az átalakító kedv. Állítólag nem rossz dolog megújulni, de ki tudja, hogy ez dicséretes-e minden téren. Ha jó, ha nem jó, én bizony a lakás után a blogot sem kímélem, és megint fazonírozok. Ha már az otthonunk új ruhát kapott, az én drága netes naplóm sem maradhat ki a csinosításból. Jó vicc, most legalább van mire fognom a blogrenoválást. Igaz, tavaly ősszel már megejtettem rajta egy csöppnyi plasztikázást, ami bizonyos okok miatt számomra indokolt volt, de még mindig nem voltam teljesen elégedett a színeivel. Mással se, de az most mindegy. :D Ha viszont nagyobb lélegzetű újítást terveznék, talán azt kockáztatnám, hogy elveszítenélek titeket, kedves Olvasóim, ezért inkább csak apróbb változtatásokkal sokkollak benneteket. Az elrendezés csak icipicit módosult, a kanalamtól viszont semmilyen formában nem váltam meg. Csupán a háttér, a fejléc, a színek és részben a betűk cserélődtek ki.
Bízom benne, hogy ez az ismételt átalakulás nem lesz zavaró számotokra, és továbbra is örömmel látogatjátok a blogot. :)

Jó nézelődést és örömteli sütés-főzést kívánok Mindenkinek! :)

UI.: Isten veled régi blogborító!




9 megjegyzés:

  1. Isten veled régi blogborító! Helló új Sünis kanál! :D Véééégre! Már úgy vártam! Nagyon szép lett! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Olyan aranyos vagy, köszönööööm! :) És nagy puszi jár azért, mert megerősítettél az elhatározásomban és a megvalósításban! ♥

      Törlés
  2. Részemről abszolút megértelek, én is rendszeresen átalakítok, újítok valamit - hol a lakásban, hol a munkahelyen, de a blog sem kivétel. :) Nagyon tetszik a blog új "ruhája", különösen a háttér és a fejléc! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kedves vagy Hankka, köszönöm szépen! Úgy örülök, hogy szerinted is jó dolog megújulni, és annak meg főképp, hogy tetszik neked a Sünis új külseje! :)

      Törlés
  3. Klasszikus tapéta... Hasonló van nálunk a fürdőben csak az antracit és fekete... Nagyon szép lett! Tetszetős!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves vagy, köszi! Örülök, hogy neked is tetszik! :) Tyű, az a fekete csempe nagyon szép lehet, különleges. Nekem mindig tetszett a fekete csempe, nagyon elegáns tud lenni, főleg, ha nem olyan mini a fürdőszoba, mint a miénk.

      Törlés
  4. Egyszerre izgalmas, és letisztult. Szerintem szép lett. Akkor is jönnénk ám ide, ha bólogató színes szőrmókok ugrálnának a háttérben. (De azért ne ugráljanak....ha lehet...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jupppíííí, kösziiii! :) :) :) Á, nem vigyorgok ám kicsit se. :D Úgy örülök a jelzőknek, amikkel véleményezted a blog új ruháját. ...és ígérem, nem biggyesztek sehova ugráló szőrmókokat, de még idétlenül cuki egérmutatót se fogok használni soha. :D

      Törlés