2013. december 27.

Vásárhelyi sós túrós lepény


 




Pár évig a piacon szereztük be a túrós lepényt az akkori párommal, és annyira imádtuk, hogy kisebb ünnepnek számított, ha vettünk. Aztán elváltak útjaink, és a lepény is feledésbe merült. Szerencsére van nekem egy nagyon kedves családtagom, Ani néni, aki gyakran süt ilyen lepényt, ha vendégségbe megyünk hozzájuk. Sokszor készültem elkérni a receptjét, de valahogy mindig elmaradt. Nemrég megint náluk jártunk és előételnek - az én legnagyobb örömömre - lepényt kaptunk. A receptleírás azonban ismételten elfelejtődött. Nem hagyott nyugodni a dolog, míg végül emilben kértem el tőle. Ő készséggel és kellő részletességgel megosztotta velem az áhított titkot, én pedig pár nappal később nagy boldogan hozzá is láttam a hőn szeretett túrós lepény elkészítésének. Nagy hőstett volt ez, hiszen életemben először én magam süthettem meg a lepénykét, amiről kb. ugyanolyan tévképzeteim voltak, mint apukám kalácsáról, miszerint ilyet csak a beavatottak tudnak sütni. Vagy az történt, hogy közben én is beavatott lettem, vagy valóban nem is egy nagy ördöngösség ez. Talán mindkettőben van egy kis igazság. ;)
Ani néni receptjén egy csöppet alakítottam – kevesebb liszttel és tejjel készült, de a töltelék mennyiségén nem változtattam. Így lett tökéletes. Szűk családunk befalta az egész tepsivel.
Drága Ani néni, ezúton is köszönöm neked a nagyszerű receptet! Most már én is boldogan előrukkolok vele előttetek. ;)
Egy kis bosszúság is ért közben, ui. épp amikor fotóztam volna a tepsit, Leopold, ez az izgága „anyaszerelme” macskapasi, vízmániája által vezérelve belekalamolt a dizájnelemnek odatett kancsóba, és az egészet ráborította a kellékekre. Elázott minden, így aztán újra kellett háttereznem. Egy hosszabb szárítási procedúra után végre megörökíthettem nagyanyáink méltán imádott receptjének megtestesülését.






Hozzávalók 35x23,5 cm-es tepsihez:

Tésztához:
25 dkg + 1 ek. finomliszt
1 ek. mangalicazsír
egy csipet só
1 kis tojás (!)
kb. 1,5 dl tej
2 dkg friss élesztő
1 mk. cukor
zsír és liszt a tepsihez
zsemlemorzsa a szóráshoz

Töltelékhez:
1 kg házi tehéntúró (nem túl folyós állagú)
2-3 ek. búzadara
kb. 1 tk. só
cukor ízlés szerint
3 tojás + 1 tojásfehérje

Tetejére:
15 dkg házi tejföl
1 tojássárgája

elkészítés:

  1. Az élesztőt belemorzsoljuk a langyos, cukros tejbe, simára keverjük 1 evőkanál liszttel, és letakarva felfuttatjuk.
  2. A többi lisztet elmorzsoljuk a zsírral, hozzáadjuk a sót, a felvert tojást, a felfuttatott élesztőt, és lágy tésztává dagasztjuk.
  3. A tésztát lisztezett deszkára tesszük, befedjük egy tállal, és langyos helyen, kb. fél óra alatt a kétszeresére kelesztjük.
  4. A töltelékhez a túrót áttörjük, megsózzuk, elkeverjük az egész tojásokkal, a tojásfehérjével, és az így kapott massza lágyságától függően hozzáadunk 2 vagy 3 evőkanál búzadarát. Ízlés szerinti mennyiségű cukorral ízesítjük.
  5. A megkelt tésztát tepsi méretűre nyújtjuk, a kizsírozott, liszttel behintett tepsibe igazítjuk, megszórjuk zsemlemorzsával, és rásimítjuk a tölteléket.
  6. A tejfölt elkeverjük a tojássárgájával, egyenletesen elosztjuk a tölteléken, és a lepényt 250°C-ra előmelegített sütőbe toljuk. A hőfokot visszavesszük 175-180°C-ra, és készre sütjük a süteményt. Kicsit hűlni hagyjuk, és még melegen felszeleteljük. Azon melegében tálaljuk.
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 60 perc (régi típusú gázsütőben 35-40 perc is elegendő lehet)


Tipp:
Ha a túró túl savanyú, akkor ízlés szerint tehetünk hozzá cukrot, de épp csak annyit, hogy a lepény ne veszítse el sós jellegét. (Én úgy szeretem, ha sós, de közben kicsit édeskés is.)
 









28 megjegyzés:

  1. Ó... hűha! Jó, hogy sikerült elkérni a receptet, mert ezt a finomságot mindenkinek meg kell kóstolni! :D Én is kérek szépen vagy két kockával, mert olyan nagyon szép, hogy mindjárt lekapom onnan a képről. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó de kedves vagy, köszönöm! :) Nagyon szívesen küldök neked egy nagy tányérral, mert megérdemled! <3

      Törlés
  2. Jaj, be régen is kóstoltam már ezt a mennyei finomságot! :)) Köszi, hogy elhoztad, így már én is el fogom tudni készíteni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most tényleg nagyon örülök, hogy feltettem ezt a receptet! :) Nagyanyáink bizony tudták, mi a jó, és szerencsére egyre többen nyúlunk vissza a rég ismert finomságokhoz. Biztos vagyok benne, hogy jól fog sikerülni, ha elkészíted. :)

      Törlés
    2. Nagyon jó leírás, köszönöm szépen. Vásárhelyiként kötelező volt elkészítenem, nagyon finom lett :) Anyukámnak vittem kóstolót, nagyon tetszett neki is. A zsemlemorzsát és a búzadarát nem szokta bele tenni, de különben hasonló mennyiséggel és hozzávalókkal készíti Ő is.

      Törlés
    3. De szuper, örülök, hogy ízlett a lepény, és annak különösen, hogy ezt egy vásárhelyi mondja, még ha titokzatos is a neved. :D ;)

      Törlés
    4. ❤szia Gabi :)
      Ez csodálatos h feltetted ezt a receptet ,köszönöm :)
      Én is vásárhelyi vagyok,de 16 évesen elköltöztem...azt hittem soha többé nem találkozom ezzel a felejthetetlen vásárhelyi csodával ...köszönöm még1xer!!! Isten Áldjon érte Gabi :)

      Törlés
    5. Kedves KINCS-Ő! Mindig öröm számomra, ha olyat tudok mutatni a blogon, amit esetleg valaki régről ismer, de recept híján nincs módja elkészíteni, de itt nálam rátalál a leírásra. Örülök, hogy örömet tudtam szerezni neked, és köszi, hogy megírtad. :)
      A neved nagyon ismerős, az egyik általános iskolai évfolyamtársamat is úgy hívták, ahogy téged. ;)

      Törlés
  3. Az igazi vásárhelyi lepény sós, sohasem édes. Én igazi "édesszájú" gyerek voltam, de a lepényt csak sósan ettem, úgy adja ki a jellegzetes ízét, hátha még kemencében sül:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez így van, számomra is csakis sós lehet az igazi vásárhelyi lepény, kedves Mariann. ;)

      Törlés
  4. Nagyon szeretjük a túrós süteményeket.Sokféle túrós sütit készítettem már, de azok mind édesek.
    Régóta keresek sós túrós lepényt,( ami nem kapros).
    Úgy látom ez lehet az, amit keresek, de nem tudom mégis mennyi cukrot tegyek bele, hogy megmaradjon a sós íz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy rátaláltál erre a lepényre. :) Igen, ez valóban sós. :)
      Azt javaslom, hogy először csak 1 ek. cukrot tegyél a sóval ízesített túróhoz, és így állítsd be a neked tetsző ízt. Szerintem elég is lesz bele az az 1 ek. Én úgy érzem, kell bele egy kis cukor, mert így lesz jellegzetesen vásárhelyi a lepény, azaz inkább sós, de egy csöppet édeskés is. :) Remélem, ízlik majd, ha elkészíted. Örülnék, ha visszajeleznél majd, mert érdekel, jó lett-e. :)

      Törlés
  5. Köszönöm szépen a gyors választ.
    Mindenképpen el fogom készíteni, és majd jelentkezem.
    Üdvözlettel:
    Moncsesz

    VálaszTörlés
  6. Ez az igazi lepény! Szívem szakad meg amikor látom Vásárhelyiként hogy Hódmezővásárhelyen édes vagy semleges ízű lepényeket árulnak! Ezt a fajtát nem vagy csak nagyon kevés helyen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszönöm, és örülök, ha így látod! :) Szerintem a piacon, a Jókai-Rárósi u. sarkán, ill. a belvárosban a sarki farmerüzlet mellett most is lehet sós túrós lepényt kapni. :) Legalábbis én ezeket is sósnak érzem. Az édes lepény se rossz, de az egészen más, számomra sem az az igazi vásárhelyi túrós lepény.

      Törlés
  7. Szeretném megkérdezni mekkora tepsire van a recept megadva? Köszönöm :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tepsi mérete a lepény hozzávalói fölé van írva. ;)

      Törlés
  8. óH AZ ELKERÜLTE A FIGYELMEMET! BOCSÁNAT! éS KÖSZI :)

    VálaszTörlés
  9. Szeretnèm megkèrdezni, hogy ez valóban az az omlós aljú, puha túrós töltelèkű lepèny, amit a picon lehet kapni? 3n eddig csak olyan receptet találtam, ami kemèny ès száraz lepènyt eredmènyezett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez tényleg puha tésztájú lepény, mint a piaci lepény. :) A félreértések elkerülése végett, ez nem linzertészta (más néven omlós tészta), hanem élesztős! Remélem, nem csalódsz benne, ha elkészíted.

      Törlés
  10. Szuper lett! Örülök, hogy rstalaltam a receptedre. Szerintem sokkal finomabb, mint, amit a piacon lehet kapni. ☺️☺️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy megírtad! ♥ Nagyon örülök neki, hogy megsütötted, annak meg pláne, hogy jobbnak találtad a piacos lepénynél. :) Most nagyon vigyorgok. :D

      Törlés
  11. 52-ik érettségi találkozóra mentem Vásárhelyre, barátnőm meglepett egy lepénnyel, felejthetetlen volt. Most a recepted alapján én is elkészitem Velencén, remélem sikerem lesz vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, de igzi! Szorítok, hogy jól sikerüljön! Örülök, hogy az én receptemet választottad. :)

      Törlés
  12. Ma elkészült a lepény, köszi a receptet, finom lett./ Képet nem tudtam feltölteni!/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy jól sikerült a lepény! :) Köszönöm, hogy megírtad! :)

      Törlés
  13. Holnap,fogom először elkészíteni a családnak!😊 a férjem már nagyon várja..😋

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha megsütöd. Remélem, mindenki meg lesz elégedve a recepttel. :)

      Törlés