2013. július 15.

Fehér torta málnával





Anyáék kirándulni voltak, aztán alig hogy hazaértek, rengeteg sárgabarackot kellett leszüretelniük a parasztházunk kertjéből. Anya ezért egész hétvégén rendíthetetlenül főzte a lekvárt, és nem jutott arra ideje, hogy vasárnapi ebédet is rittyentsen. Én vállaltam ezt a feladatot, és kérésére olyan ételt főztem, amire nagyon vágyott. Miközben az ebédet készítettem, rájöttem, hogy a desszertre nem is gondoltam. Vasárnapi ebéd azonban nem múlhat el édesség nélkül, ezért gyorsan ki kellett találnom valami könnyen és gyorsan elkészíthető finomságot. Mivel a Kutyafül épp hozott a piacról egy nagy adag málnát (már majdnem lemaradtunk róla), adódott az ötlet, hogy valamilyen málnás süteményt sütök. Csupa maradék hozzávalóból dolgoztam, felhasználtam a fagyikészítésből megmaradt kevéske házi mascarponét, egy kis túrót, ill. az utolsó zacskó tejszínt. A megmaradt tojásfehérje különösen jó szolgálatot tett, mert így nem kellett egész tojásokat használnom, ráadásul nagyon megszerettem a fehér piskótát, amióta barátnőm csudafinom, fehér piskótával készült sütijét megismertem. Így született meg ez a könnyű, krémes torta. Mivel már majdnem 11 óra volt, mire hozzáfogtam, így a krémnek nem volt ideje teljesen megkötni, gyorsan kellett dolgoznom, hogy időben elkészüljek vele. Ezért csak a krém ¾ részét tudtam rákenni a tortára, nem volt időm rákapcsolni a sütőforma peremét, hogy végül tökéletes külsejű tortát kapjak. Az enyém „földcsuszamlásos” lett. Azt javaslom, hogy akinek van rá módja, az a receptben leírtak szerint járjon el, és akkor még sokkal szebb lesz a sütije - magas piskóta magas krémmel lesz a jutalma. Mi a megmaradt krémet a tortaszelet mellé szedtük, hogy meglegyen az élmény.
Az ebéd nagyon jól sikerült, degeszre ettük magunkat, és a torta volt a meglepetés, mert Anya nem számított rá, hogy még sütök is. Elégedettséggel falatoztuk, miközben az úti beszámolójukat nagy hahotázások közepette hallgattuk.
Aki alacsonyabb piskótát szeretne, az 20 cm-es tortaformában is megsütheti, vagy ha úgy jobban tetszik, a 16 cm-eset vágja ketté, és töltse közé a krémet.






Hozzávalók 16 cm-es tortaformához:

Piskótához:
4 tojásfehérje
8 dkg finomliszt
8 dkg porcukor
1 mk. sütőpor
vaj és liszt a sütőformához

Krémhez:
15 dkg házi mascarpone
10 dkg túró
2,5 dl tejszín
10 dkg cukor
4 zselatinlap

Díszítéshez:
20 dkg málna
porcukor

elkészítés:

  1. A tojásfehérjét a porcukorral fényes, kemény habbá verjük, majd fokozatosan és óvatosan hozzáforgatjuk a sütőporos lisztet.
  2. A tésztamasszát a kivajazott, liszttel behintett tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. A kész piskótát kicsit hűlni hagyjuk, majd kivesszük a formából, és rácson hagyjuk teljesen kihűlni.
  3. A krémhez a zselatint pár percre hideg vízbe áztatjuk. A túrót villával áttörjük, majd a mascarponéval és a cukorral krémesre keverjük.
  4. 2 dl tejszínt habbá verünk, óvatosan a krémhez forgatjuk, majd hozzákeverjük a 0,5 dl felforrósított tejszínben feloldott zselatint. A krémet hűtőbe tesszük, amíg kenhető állagúra nem dermed.
  5. A krémmel körbekenjük a piskótát, és a tetejét feldíszítjük a megmosott, lecsepegtetett málnaszemekkel. Porcukorral hintve tálaljuk.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc











2 megjegyzés:

  1. Csoda helyes! Nekem így tetszik, ahogy van! :) Rusztikus. :D Biztos nagyon finom!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszi! Még én is meglepődtem, milyen finom lett, pedig alig volt rá időm. Én imádom az ilyen lágy, krémes sütiket.

    VálaszTörlés