2012. augusztus 7., kedd

Túrógaluska







Ezt az ételt Anyától tanultam, aki nem szerette a túrógombócot, és eme galuskává változtatta. Azért is imádom, mert azon túl, hogy Isteni finom, nagyon gyorsan elkészíthető, ami nálam fontos kritérium. Akkor igazán ízletes, ha a galuska ruganyos lesz. Ezt az állagot nem is olyan könnyű elérni, mert valószínűleg főleg a túró minőségétől függ, ill. a tojások mérete sem másodlagos. Kevés étel jó kihűlve, de ezt speciel majdhogynem jobban szeretem hidegen. Nem lehet abbahagyni, annyira eteti magát. Önmagában is fogyasztható, de köretként pörköltekhez, csirkepaprikáshoz is kiváló.
Ha magában fogyasztjuk, lehet rá sajtot is reszelni. Aki szereti, kaporral is készítheti.
Mostanában próbáltam ki úgy is, hogy a tejfölt elkeverem darált, csípős paprikával vagy zúzott fokhagymával, esetleg egyszerre mindkettővel, és ezzel keverem össze a galuskát. Így még finomabb. Ha pedig igazán meg akarjuk bolondítani, akkor futtassuk meg fűszerolajban, vagy használjunk olyan zsírt, amiben előzőleg grillfűszeres húst sütöttünk. És még sorolhatnám, mert igazából sokféleképpen ízesíthetjük. Egyik nagy kedvencünk pl. ez a magyaros elkészítési mód is.
Ez az étel az oka, hogy nálunk túró az mindig van itthon. :D








Hozzávalók 3-4 személyre: 

50 dkg tehéntúró
4 tojás
4-6 ek búzadara (attól függően, hogy mennyire lágy a massza) 
2-4 ek finomliszt
1 jó ek mangalicazsír vagy 2 ek fűszerolaj 


elkészítés:

  1. A tojásokat villával felverjük, hozzáadjuk a túrót, összekeverjük a tojással, majd megsózzuk.
  2. Fokozatosan adagolva belekeverjük a búzadarát is és jól összedolgozzuk.
  3. A masszát pihenni hagyjuk annyi időre, amíg a dara megpuhul benne, majd hozzáadjuk a lisztet és jól elkeverjük.
  4. Teás- vagy evőkanállal galuskákat formálunk és forrásban lévő sós vízbe szaggatjuk.
  5. Ha a galuskák feljöttek a víz felszínére, onnantól számítva még 1-2 percig főzzük, majd leszűrjük.
  6. Serpenyőben felforrósítjuk a zsírt/fűszerolajat, rászedjük a galuskákat, (tejfölt is keverhetünk hozzá) és kicsit összerotyogtatjuk. Önmagában vagy köretként tálaljuk.













2 megjegyzés:

  1. Igazad van! Ezt tényleg szeretnénk! :) Biztos, hogy ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
  2. Igen, ez az alapja, de ha igazán finomat akarsz, akkor a hagymás-paprikás verziót csináld meg. :-)

    VálaszTörlés