2012. augusztus 7., kedd

Rántott krumpli, rántott sárgarépa





Az egész úgy indult, hogy a húsmuffin után úgy éreztem, nem adhatom alább. Olyan ez, mint az Oscar-díj: ha valaki egyszer megkapta, akkor annak meg kell felelnie a későbbiekben is. Én annyi dicséretet kaptam legutóbb, hogy az felért egy Oscarral. Örültem, mint majom a farkának, amikor a múzsa ismét homlokon csókolt, és már megint az éj leple alatt. Legalábbis két napig azt hittem, hogy csakis engem ajándékozott meg egy új ötlettel. Aztán poénból bepötyögtem a neten a húsmuffin, a krumplirózsa és a rántott krumpli, ill. rántott sárgarépa kifejezéseket a keresőbe, és akkor lehervadtam. Az a fránya múzsa mást is megcsókolt, de szerencsére csak a két utóbbi ötlet kapcsán. Jó-jó, rábukkantam én a húsmuffinra is, de csak a darált húsos verzióra. A rántott krumpli és a rántott sárgarépa már létező ételek. Így hullt hamvába az én nagy ötletem, bár a „találmányom” mégis eltér némileg a neten lévőktől, így aztán megosztom itt.
A répát serpenyőben karamellizálhatjuk, és diós bundában is kiránthatjuk. Mindkét zöldség önmagában is fogyasztható.
 

Hozzávalók 2 személyre:

Rántott krumplihoz:

4 közepes burgonya

grillfűszer

finomliszt

1 tojás

zsemlemorzsa

napraforgóolaj


Rántott sárgarépához:

3 szál sárgarépa

Provence-i fűszerkeverék


1 tojás

kevés tej

zsemlemorzsa

napraforgóolaj


elkészítés:


  1. A megpucolt krumplit 0,5 cm vastag karikákra vágjuk, sós vízben félpuhára főzzük, majd leszűrjük és beszórjuk grillfűszerrel. Hűlni hagyjuk.
  2. A fűszeres krumplikarikákat megforgatjuk a lisztben, a tejjel felvert tojásban, a zsemlemorzsában, és forró olajban kisütjük.
  3. A sárgarépát 1,5-2 cm széles karikákra vágjuk, gőz fölött félpuhára pároljuk, majd hűlni hagyjuk. Enyhén megsózzuk, majd Provence-i fűszerrel kevert lisztbe, tejes tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk. Forró olajban kisütjük.
  4. A rántott zöldségeket külön-külön vagy vegyesen hurkapálcára vagy grillnyársra húzzuk, és mártogatónak tartár vagy besamel mártást, esetleg fokhagymás tejfölt kínáljunk hozzá.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése