2012. augusztus 4.

Túró Rudi torta









Azt hiszem, ez az egyik kedvenc tortám. Nem is csoda, hiszen mivel szeretem a Túró Rudit, ez a süti is nyerő nálam. Egy blogon találtam rá, de láttam már egy csomó más helyen is. Így aztán nem hiszem, hogy bárkit zavarna, ha én is reklámozom. Eddig háromszor sütöttem meg, és az eddigi tapasztalataim alapján nyugodtan mondhatom, hogy egy kis citromlével dúsítva szerintem finomabb. A csokimáz is jobb vékonyan, mert egyrészt így sokkal könnyebben szeletelhető, ill. nem olyan hangsúlyos a keményre dermedt csoki. Persze, akit a vastag bevonat nem zavar, az csinálja meg úgy.
Ezúttal lapzselatinnal készítettem, mert egyrészt egészségesebb, másrészt az instant zselatinfix korábban egy kis fura mellékízt kölcsönzött a túrónak, bár kétségkívül könnyebb volt vele dolgozni.








Hozzávalók 16 cm-es tortaformához:

Brownie-hoz:
6,5 dkg étcsokoládé
6,5 dkg puha vaj
8,5 dkg finomítatlan nádcukor
1 tojás
3,5 dkg liszt

Töltelékhez:
50 dkg túró
2 dl habtejszín
8 dkg cukor
1 citrom reszelt héja
2 ek. citromlé
4 zselatinlap (vagy 1-2 cs. zselatinfix)

Rétegek közé és a tetejére:
12 dkg étcsokoládé
1 tk. napraforgóolaj

elkészítés:
  1. A vajat a cukorral habosra kavarjuk, majd simára dolgozzuk a tojással, a liszttel és a gőz fölött megolvasztott, langyosra hűlt csokoládéval.
  2. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt, kapcsos tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben készre sütjük. Óvatosan kivesszük a formából, és teljesen kihűtjük. Lehúzzuk róla a sütőpapírt, és a brownie-t visszatesszük a sütőformába.
  3. A töltelékhez a túrót villával áttörjük, belereszeljük a citromhéjat, hozzáadjuk a citromlevet, a cukrot, 1,5 dl tejszínt, és alaposan elkeverjük. (Ha instant zselatinfixszel dolgozunk, akkor az összes tejszínnel együtt ezt is a krémhez keverjük.)
  4. A maradék tejszínben felolvasztjuk az előzőleg hideg vízbe áztatott, majd alaposan kinyomkodott zselatint, hozzákeverünk 2-3 evőkanál túrókrémet, és többi krémhez forgatjuk.
  5. A krém felét a brownie-ra simítjuk, majd eloszlatjuk rajta a gőz fölött megolvasztott, olajjal kevert, langyosra hűlt csokoládé felét (ha egyenletesen csorgatjuk, kanállal szépen el tudjuk kenni a még híg krém tetején). Hűtőbe tesszük dermedni.
  6. Rákanalazzuk a túrókrém másik felé, ráöntjük a megmaradt csokoládét, és óvatosan elkenjük rajta.
  7. Fogyasztásig hűtőben dermesztjük, majd forró vízbe mártogatott késsel felszeleteljük. (A tortaszeleteket akkor is bejelölhetjük, amikor a csoki éppen csak megkötött. Így még könnyebb lesz szeletelni.)
sütési hőfok: 160ºC
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 20 perc




























2 megjegyzés:

  1. Ó, ez a tortan nagyon kedvemre való volna! :D Isteni lehet! Tuti, hogy nem lenne elég egy szelet! A képek nagyon klasszak! Oltári jó az a pöttyös alátét is! :D ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De örülök, hogy te is szereted! :) Még van 2 szelet, azt elküldöm, de legközelebb frisset kapsz. Köszi a képekkel kapcsolatos dicséretet is! ♥
      A pöttyös alátétet átmentettem a régi fotókról. :D

      Törlés