2012. augusztus 3.

Kapros-túrós sonkapárnácska





Egy vízzel teli pohárba téve próbáltam megmenteni a maradék kaprot, és munkából hazafelé jövet ki is találtam, mihez kezdek vele. A kapros-túrós dolgokat nem szeretem, de mivel a múltkori kapros almasalátába beleszerettem, úgy gondoltam, vétek lenne kidobni a megmaradt kaporszálakat. Túróm is volt, és egy keveset ehhez az ételhez használtam fel. A sonkába való becsomagolásnak köszönhetően jól kiszúrtam magammal, megszenvedtem vele rendesen, mire egyben maradtak a kis párnák. Kész rémálom volt ezek után még be is panírozni őket, de kitartóan ügyködtem. Éppen ezért javaslom a téglalap alakú sonkát, mert azt könnyebb felhajtani. A panírozás miatt pedig csak azoknak ajánlom, akiket nem zavar, ha kicsit jobban oda kell figyelni és közben könyékig tojásos-zsemlemorzsásak lesznek. A hústűt nem javaslom, mert ebben az esetben csak kárt tennénk az ételben, de a vastagabb sonkaszelet sem jó, mert azzal nem lehet szépen dolgozni.
Bármilyen körettel készíthetjük. Én borsos-majoránnás rizzsel kínáltam, de magamnak a maradék kapros-almás salit kanalaztam mellé. Hidegen és köret nélkül falatnyi előételnek is jó. 


Hozzávalók 2 személyre:

24 szelet, téglalap alakú sertéssonka (20 dkg)
10 dkg túró
5 dkg reszelt trappista sajt
2 szál kapor

őrölt fekete bors
finomliszt
1 nagy tojás
zsemlemorzsa
napraforgóolaj

elkészítés:
  1. Az áttört túrót összekeverjük a reszelt sajttal, a fűszerekkel és az apróra vágott kaporral, majd 1-1 teáskanál túrós masszát a sonkaszeletek közepére halmozunk.
  2. A sonkát jobbról és balról, majd lentről és fentről ráhajtjuk a töltelékre, és kicsit ellapítjuk.
  3. A töltött sonkapárnácskát hajtással lefelé ráhelyezzük egy másik sonkaszelet közepére, és a fenti módon beburkoljuk. Óvatosan megfordítjuk.
  4. A kétszeresen beburkolt párnácskákat lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk, és forró olajban mindkét oldalukon pirosra sütjük. Papírtörlőre szedjük, majd azon melegében vagy kihűtve fogyasztjuk.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése