2012. augusztus 10., péntek

Bazsalikomos körített túró szalámival







A hétvégén tortát sütöttem, de kimaradt egy kevés túró. Ez nem lett volna elég a túrógaluska-ebédhez, és mivel elfelejtettem kivenni a fagyasztóból a többi túrót, ezért muszáj volt kiötölnöm valamit áthidaló megoldásként. A hűtőben sorsára váró, újonnan felfedezett és jól bevált, ámde nem túl egészséges magyaros sajtkrémet is ajánlatos volt már felhasználni. Azt akartam, hogy a szendvicstöltelék nyúljon is egy kicsit (ha melegen esszük), ill. legyen benne valami plusz. Így került bele a sajt és a szalámi, valamint az imádott lila hagyma. Szerényen jegyzem meg: nagyon ízlett a végeredmény.
Melegszendvicsbe, sima szendvicsre vagy pirítós kenyérre is kenhetjük.

Hozzávalók 2 személyre:

12 dkg túró
10 dkg magyaros ízű tömlős sajtkrém
5 dkg nagylyukú sajt
1 fej lila hagyma
8 szelet csípős szalámi

őrölt fekete bors
1 mk bazsalikom

elkészítés:

  1. A túrót áttörjük, elkeverjük a tömlős sajttal és fűszerezzük sóval, borssal és bazsalikommal.
  2. A szalámiszeleteket apróra vágjuk és a reszelt sajttal együtt hozzákeverjük a túrós krémhez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése