2012. július 31., kedd

Rumos diós-mascarponés krémfagylalt







Na igen! Ez a fagylalt nem az én nagyszerű találmányom, hanem sajnos másé. Egészen konkrétan Csilláé a Szépségtár blogról, és anno a Kifőztük magazin egyik számában olvastam - azonnal megtetszett. Csak egy picit módosítottam rajta, illetve annyit tettem hozzá, hogy egy kis márványos díszítést vittem bele. Ez a fagyi „a fagylaltok fagylaltja” számomra. Olyannyira finomságos, hogy csakis szuperlatívuszokban lehet róla nyilatkozni. Nem vagyok egy dióőrült, sem pedig alkoholpárti, de éppen ez az a 2 hozzávaló, amit krémekben, ill. fagylaltban imádok, pláne ha mascarpone is van benne. Kötelezővé tenném az elkészítését mindenki számára. Nekem egy picit soknak tűnt az 1 dl rum, ezért csökkentettem a mennyiségét, de ez mindenkinek a saját ízlésére van bízva.
Ha az ember épp fogyózik, ebből tuti képtelen megállni 2 gömbnél, viszont 3 már abszolút elegendő belőle – még az én torkos Kedvesemnek is. Mindenképp fogjon hozzá, akinek a leírás alapján megtetszett, mert garantáltan nem fog csalódni benne. Csalódott csak én vagyok, mert nem az én fejemből pattant ki. :D











Hozzávalók kb. 25 gömbhöz:

Fagylaltalaphoz:

10 dkg finomra darált dió
1 jó ek kandírozott narancshéj vagy 3 dkg aszalt sárgabarack felaprítva
1 dl cukrozott sűrített tej
0,6 dl Portorico rum
2 ek vanília esszencia
6 dkg cukor
25 dkg
házi mascarpone
2,5 dl habtejszín


Márványozáshoz:

5 dkg durvára darált dió
2 ek kandírozott narancshéj vagy 6 dkg aszalt sárgabarack
2 ek Portorico rum
4-5 ek csokiöntet (pl. Nesquick)

elkészítés:

  1. A fagylaltalaphoz a diót késes mixerben durvára daráljuk, kiveszünk belőle 5 dkg-ot a márványozáshoz, félretesszük, a többit pedig finomra daráljuk, és egy lábosban állandó kevergetés mellett, kis lángon megpirítjuk.
  2. Hozzáadjuk a narancsjéjat, a cukrot, valamint hozzákeverjük a rumot, a vanília esszenciát és a sűrített tejet, 2-3 percig kis lángon melegítjük, majd teljesen kihűtjük.
  3. A kihűlt rumos diós alapot összekeverjük a mascarponéval, majd hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt is.
  4. Jól záródó dobozba kanalazzuk és 2 órára mélyhűtőbe tesszük.
  5. A márványozáshoz a félretett diót  tálkába tesszük, összekeverjük a narancshéjjal, a rummal és a csokiöntettel. Félretesszük.
  6. A fagylaltot 2-3 óra múltán villával óvatosan átkeverjük, hogy a tejszínhab ne törjön össze, majd visszatesszük a fagyasztóba 30 percre.
  7. Ezután a fagyi tetejére öntjük a rumos-csokis-narancsos diót, és kanállal finoman belekeverünk a fagyiba, hogy kialakuljon a márványminta, majd hagyjuk teljesen megfagyni.
  8. Fogyasztás előtt 15-20 perccel kivesszük a mélyhűtőből, hogy könnyen tudjuk gombócozni.
















2 megjegyzés:

  1. Csodás fotók egy finom fagyiról! ♥ Elindultam hozzátok, remélem még van belőle! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De kedves vagy, köszönöm! :) Nagyon jó ötlet, hogy elindultál. Van még egy kevés, és van mellé banánfagyi is, azt is adok örömmel. :)

      Törlés