2012. július 30.

Rántott sajt magos bundában





Imádjuk a rántott sajtot, csak ez a fránya mindig kissé szétfolyik sütés közben. Hiába panírozom be duplán, valahogy mindig úgy járok, hogy az olvadt sajt utat talál magának ott, ahol nem megfelelően lett megmártóztatva a bundában. Ennek folyományaként pedig jön a mérgelődés, a morcoskodás, a kifolyt, ropogósra sült sajtrészek feletti sopánkodás (én ui. azt sem szeretem), ill. mindezt megtetézve, az olaj utált átszűrése. Az egész mizériát kiküszöbölendő, vettem én már rántani való sajtot, de ajánlottak kevésbé zsírosat is. Én mégis a rántott trappistára szavazok (az edami vagy az Import nagylyukú is pont jó a célra), mert az folyik úgy, ahogy én szeretem. Nekem a rántott sajt legyen nyúlós és tartalmas. De akkor hogyan panírozzam, hogy ne folyjon ki, ugyanakkor a kedvenc sajtomat lássam bundában?! Hoppá! Hát forgassuk meg magokkal elkevert morzsában! Az ötlet bevált, és közben arra is rájöttem, hogy nagyon hirtelen, azaz forró olajban kell sütni, hogy a kis galádnak esélye se legyen kitüremkedni egyetlen ponton sem. A magos bunda meg egyszerűen nagyszerű - különleges ízt ad a sajtnak.

Hozzávalók 4 személyre:

4 db kisujjnyi vastag trappista sajt
liszt
2 tojás
zsemlemorzsa
szezámmag
lenmag
napraforgóolaj

elkészítés:

  1. A tojásokat felverjük. A zsemlemorzsához annyi szezám- és lenmagot keverünk, amennyit jónak látunk.
  2. A sajtszeleteket vízbe mártjuk, lisztbe, tojásba forgatjuk, majd magos morzsába forgatjuk. A panírozást megismételjük, hogy sütés közben majd ne folyjon ki az olvadt sajt.
  3. Bő olajat forrósítjuk, és a sajtszeleteket mindkét oldalukon kisütjük, miközben a lángot épp csak egy kicsit csökkentjük alatta, vigyázva, hogy a panír ne égjen meg.
  4. A kész rántott sajtot papírtörlőre szedjük, majd tálaljuk.
Tipp:
A rántott sajtot hagyományosan sült krumplival, de friss salátákkal is tálalhatjuk, valamint kihűtve szép szeleteket vághatunk belőle, és kenyérre vagy salátába tehetjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése