2012. július 31., kedd

Hercegnő kalácsa





Ez a sütemény egyike azoknak, amit nagyon sok éve meg akartam sütni. Az „Édességek” című könyvben található, és mindig azt képzeltem róla, hogy nagyon bonyolult, hatalmas gyakorlatot igényel, és ennek megfelelően különlegesen finom. Miután elkészítettem, meg kell cáfolnom egy részét annak, amit hittem róla. Nem nehéz megcsinálni, nem igényel nagy tapasztalatot sem, viszont valóban ízletes, ha minden klappol. Mivel a külleme tetszetős, egyik barátnőmet akartam meglepni vele egy alkalommal, amikor meglátogatott. Sikerült! :)
A sütit első alkalommal nagyobb formában sütöttem meg, de kipróbáltam kis sütőformákban is, és így jobban tetszett. Le is cseréltem a korábbi fotókat. Így inkább hercegnő kalácskáinak nevezhetnénk.




Hozzávalók 3 db, 16,5x6,5 cm-es mini sütőformához (vagy 24x11x7 cm-es dobozformához):

Tésztához:
20 dkg puha vaj
20 dkg cukor
1 görög narancs héja
4 tojás
30 dkg liszt
½ cs. sütőpor

Kenéshez és a bevonáshoz:
2 görög narancs leve
0,6 dl narancslikőr
30 dkg étcsokoládé
néhány csepp napraforgóolaj

elkészítés:
  1. A vajat a cukorral kihabosítjuk, egymás után hozzákeverjük a tojásokat, majd beleforgatjuk a sütőporral, reszelt narancshéjjal vegyített lisztet.
  2. A tésztamasszát a kivajazott, kilisztezett sütőformákba simítjuk, és előmelegített készre sütjük (tűpróba!). A kisült süteményeket kiborítjuk a formából, és rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.
  3. A süteményeket függőlegesen 4-4 lapra vágjuk (egy nagyot sütemény esetében 6 lapra), és a tésztalapok egyik oldalát megmártjuk a likőrrel kevert narancslében, vigyázva, hogy a tészta ne ázzon el.
  4. A csokoládét az olajjal gőz fölött felolvasztjuk, tejjel lazíthatjuk, majd megkenjük vele a tésztalapok mártott oldalát. A süteményeket újra összeállítjuk úgy, hogy a csokoládés oldaluk a következő tésztalap sima felével érintkezzen.
  5. A sütemények tetejét és az oldalát megkenjük a megmaradt csokoládéval, dermedni hagyjuk, majd folpackba csomagolva pár órát vagy 1 napot hűvös helyen pihentetjük. Felszeleteljük és tálaljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 45 perc






2 megjegyzés:

  1. Régen is tetszett ez a kalács, de most az új fotókkal... :) Csodás! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, de aranyos vagy! Sikerült meglepned, köszönöm szépen! Úgy örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés