2012. július 31.

Gesztenyés-mascraponekrémes szelet





Amióta a gesztenye befészkelte magát a konyhámba, azóta csakis szépeket tudok róla gondolni. Olyan „ő”, mint valami jó barát, akire mindig lehet számítani, akitől csak jót kaphatunk. No nem a sima tejszínhabos gesztenyepürére gondolok, mert az túlzott édessége miatt sosem tartozott a kedvenceim közé. A gesztenye számomra könnyed és habos, akárcsak ez a mascarponés szelet.

Hozzávalók 18x24 cm-es tepsihez:

Tésztához:
10 dkg liszt
2 tk. sütőpor
7 dkg cukor
1 ek. almaecet
2 ek. napraforgóolaj
3 tojás
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 ek. Portorico rum

Krémhez:
25 dkg cukrozott gesztenyemassza
12 dkg mascrapone
2 ek. tejföl
2,5 dl habtejszín
3 ek. porcukor
1 cs. zselatin fix

Díszítéshez:
kb. 5 dkg olvasztott étcsokoládé

elkészítés:

  1. A tésztához a tojásokat kikeverjük a kétféle cukorral, az almaecettel, az étolajjal, hozzádolgozzuk a sütőporos lisztet, és a tésztamasszát kivajazott, kilisztezett tepsibe öntjük. Előmelegített sütőben megsütjük, majd rácson hagyjuk kihűlni.
  2. Az egyenetlen tésztaszéleket levágjuk, a sütemény tetejét villával sűrűn megszurkáljuk, és ecset segítségével eloszlatjuk rajta a rumot.
  3. A krémhez a mascarponét kikeverjük a tejföllel, 2 vőkanál cukorral, és belevegyítjük a gesztenyemasszát.
  4. A behűtött tejszínt habbá verjük, de félidőben hozzáadjuk a zselatin fix-et, és úgy verjük tovább.
  5. A habot óvatosan a mascarponés gesztenyemasszához forgatjuk és rásimítjuk a tésztára.
  6. Hűtőbe tesszük néhány órára, majd gőz fölött megolvasztott csokoládéval díszítjük. Dermedni hagyjuk, majd felszeleteljük.
sütési hőfok: 180ºC
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 20 perc



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése