2012. július 31., kedd

Áfonyás-joghurtos kocka







Ez az a süti, amire az idők végezetéig emlékezni fogok. No nem azért, mert feledhetetlenül finom volt, hanem azért, mert olyan sokat kellett vele bíbelődnöm. Elárulom, akkor még annyi gyakorlatom sem volt az édességkészítés terén, mint most. Bizonyára más is bénázott már annyit egy sütivel, mint amennyit én ezzel a joghurtossal, így nem szégyellem leírni a kálváriámat pusztán okulásul.

Úgy indult az egész, mint minden más konyhai témájú elhatározás. Áfonyás-joghurtos szeletet akartam sütni, mert az egyik ismert női magazin receptes újságában lévő fotó alapján nagyon megtetszett, ráadásul semmi nehézséget nem láttam benne. Aztán a süti bebizonyította az ellenkezőjét, és a 60 perces elkészítési idő helyett kb. 5 órán át szöszmötöltem vele, hogy valahogyan megmentsem szegényt. Fogalmam sincs, hogy a recepttel volt-e a baj vagy velem, de az biztos, hogy néhány hozzávaló megmakacsolta magát, és kifogott rajtam. A piskóta gyönyörű lett, eddig oké, de az addig jól bevált habtejszínt most alig bírtam fölverni. Az itthon lévő 2 zacskó tejszínt elhasználtam az áfonyás krémhez, és sajnos csak egy másik fajtát kaptam a boltban, ami a joghurthoz kellett. Ez aztán végképp nem akart a barátom lenni. Itt és most kijelenthetem, hogy OKÉ márkájú tejszínt soha többet nem veszek, és másokat is arra intek, hogy ne válasszák ezt a tejszínnek mondott löttyöt, mert nem ez az első eset, hogy nem boldogultam vele.
Maximum főzésre jó. Miután a nagy nehezen felvert habtejszínnel az áfonyás krém mégis folyós lett, a szenvedés újabb állomása következett: az áfonyazselé. Ehhez tortazselét használtam, majd az egészet melegen a krémre kellett önteni. Na ez aztán betett. A zselé lefolyt a krémről. Ez volt az a pont, amin el is gondolkoztam, mielőtt önteni kezdtem volna, hogy biztos észnél volt-e a recept kitalálója, amikor ezt kiötölte. Aztán mégis önteni kezdtem, és ez nagy hiba volt. Miért nem hallgattam a megérzésemre? Szerencsére csak keveset folyattam rá. Nagy nehezen alányúltam a sütinek, ami már kezdett szétázni, levagdostam körben az ázott széleket, és lekapartam a krémről a zselét.

Aztán alufóliára tettem, tiszta tepsibe pakoltam, és így kanalaztam rá a joghurtos krémet. Kell a francnak a kettő közé az a zselé! A joghurtos krémbe kellett volna ugyebár a másik adag felvert tejszín, de mivel az folyós maradt, úgy öntöttem bele, és az egész cuccot zselatin fix-szel megmentettem. Hála néked zselatin fix, zseni volt, aki kitalált téged! (Kit érdekelt akkor a sok káros adalékanyag, ami benne leledzik! Lényeg, hogy mentőövként szolgált.)

Ezek után már csak a fáradtság maradt meg nekem és az izgalom, ami a hűtés teljes időtartama alatt hű társam maradt. Miután végre lehűlt, és megdermedt minden réteg, felszeleteltem. És láss csodát, egyben maradt! Végső meglepetésként pedig még ehetőre is sikerült. Az viszont biztos, hogy legközelebb úgy fogom készíteni, ahogyan az már más tortáimnál bevált. Tulajdonképpen versenyt is hirdethetnék, hogy süsse meg az újságban található reci alapján az, aki kedvet érez hozzá, és akinek elsőre sikerül, az kap egy XY márkanevű bevásárló táskát. De mivel én nem osztogathatok ajándékokat, ezért inkább nem hirdetek versenyt.
Az áfonyazselé nélkül is megállja a helyét ez a süti, bár kétség kívül szebben mutat vele. Ha mindenképp szeretne valaki egy plusz réteget az áfonya- és a joghurtkrém közé, akkor én a következő elkészítési módot javaslom: Az áfonyavelő másik felét 1/2 csomag dzsemfix-szel és 2:1 vagy 3:1-es típusú befőzőcukorral főzzük össze! Miután hűlni hagytuk, ezt simítsuk rá az áfonyakrémre, és tegyük hűtőbe! Erre jöhet a joghurtkrém. Az eredeti recept szerint mindkét krémhez felvert tejszínt kell használni, de ha zselatin fix-szel dolgozunk, akkor ez nem szükséges, és jóval egyszerűbb is. A rétegek így is elég krémesek lesznek. A leírás szerint eljárva, a meleg zselatin szétolvasztaná a már megdermedt áfonyakrémet, én legalábbis így jártam vele. A joghurtkrémhez nem írtak citromlevet, de én tettem bele, mert az csak javít rajta. Ebből az adagból kb. 15 szelet sütink lesz.
És ennyi duma után akkor jöjjön végre a recept!

Hozzávalók 18x24 cm-es tepsihez:

Piskótához:
4 tojás
8 dkg cukor
8 dkg liszt
1 ek kakaópor

Áfonyavelőhöz:
40 dkg áfonya
10 dkg cukor
1 dl víz

Áfonyakrémhez:
4 dl habtejszín
2 dkg zselatinpor vagy 1 cs. zselatin fix
2 dl víz (zselatin fix használata esetén nem kell a víz)
az áfonyavelő fele

Áfonyazseléhez:
az áfonyavelő másik fele
8 dkg cukor
1,5 dl víz
2 cs. tortazselé

Joghurtkrémhez:
35 dkg natúr joghurt (krémes állagú, pl. Aktívia)
1 citrom reszelt héja
fél citrom leve
10 dkg porcukor
3 dl habtejszín
1 cs. zselatin fix (szükség esetén 2 cs.)

elkészítés:

  1. A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük, a sárgáját a cukorral habosra keverjük.
  2. A lisztbe beleszitáljuk a kakaóport és alaposan összevegyítjük.
  3. A cukros tojásba felváltva beleforgatjuk a kakaóporos lisztet és kisebb adagonként a tojáshabot, majd a tésztamasszát sütőpapírral kibélelt és kivajazott tepsibe öntjük, mindenhol egyenlően szétoszlatjuk és megsütjük. A piskótát teljesen kihűtjük, lehúzzuk róla a sütőpapírt és visszatesszük a tepsibe.
  4. Az áfonyavelőhöz a gyümölcsöt a cukorral és vízzel összefőzzük, leturmixoljuk és az áfonyavelőt két részre osztjuk.
  5. Az áfonyakrémet kétféleképpen is elkészíthetjük:
    a) A tejszínt kemény habbá verjük, hozzákeverjük az áfonyavelő egyik felét és a zselatinport a zacskó hátoldalán lévő leírás szerint elkészítve a krémhez keverjük.
    b) A másik elkészítési mód szerint a tejszínt nem verjük fel, így öntjük hozzá a zselatin fixet és az áfonyavelő egyik felét, és robotgéppel alaposan összedolgozzuk.
  6. A krémet a piskótára simítjuk és hűtőben kb. 10 percig dermesztjük.
  7. Az áfonyazseléhez az eredeti recept szerint hidegen elkeverjük a másik adag áfonyavelőt a vízzel, a cukorral és a tortazselével, egyszer felforraljuk és még melegen a megdermedt áfonyakrémre öntjük. Ismét hűtőbe tesszük.
  8. A joghurtkrémhez a joghurtot, a folyékony tejszínt, a cukrot, a citrom levét és héját alaposan elkeverjük a zselatin fix-szel és egyenletesen szétoszlatva a már meglévő krémrétegre simítjuk. Pár órára hűtőbe tesszük, majd szeleteljük és tálaljuk.

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 25 perc







2 megjegyzés:

  1. Kipróbálós. Nagyon guszta! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, akkor már most mondom, hogy inkább málnával próbáld, mert nem könnyű ízletes áfonyához jutni, és akkor nem olyan finom. Ez a süti elég macerás volt nekem anno, de szerintem már nem lenne az. Azt hisze, ezt is megsütöm újra és lesz róla jobb fotó. :)

      Törlés