Csirkés dinamit szendvics

 

 

Imádjuk a szendvicseket! Igazából ez az az étel, amit ha mindenképp választanunk kellene, akkor hol puritánabb, hol totálisan felturbózott módon életünk végéig képesek lennénk enni – na jó, a pizzával fej-fej mellett. :D Nem könnyű lemondani róla, vagy legalábbis limitálni a fogyasztását, amit pedig muszáj megtennünk, mert pont ez szaporítja legjobban mindkettőnk kilóit. Úgyhogy a magam részéről nagyon ritkán eszem szendvicset. Néhanapján viszont már csak lélekmelengetőként is készítenem kell, főleg grillezett szendvicskiflinek vagy zsemlének, mert az a kedvencünk. Most viszont a neten nemrég meglátott dinamit szendvics került asztalra, mert annyira szerethetőnek tűnt, hogy mindenképp tenni akartam vele egy próbát. Na, nem mintha próba nélkül ne tudtam volna, hogy nyerő lesz, hiszen minden alkotóeleme nekünk való. :) Ezt a fajta szendvicset egyébként leginkább darált marhahússal készítik, de mi azt nem eszünk, a darált sertéshúst pedig (amit szintén csak néhanapján fogyasztunk) másra tartogatom. Maradt hát a csirkemell, amit úgyszintén elvétve, de a húsok közül azért a leggyakrabban csinálok. Az utóbbi dinamit szendvics változathoz találtam is néhány receptet, amelyek a csípős szósz tekintetében mind nagyon hasonlóak, legfeljebb a tálaláshoz szánt pluszokban térnek el egy hangyányit.
A csípősségét jelentősen visszavettem, és szerintem még így is eléggé annak mondható, még ha nem is könnyeztet meg. Bár szeretjük az erőset, de amilyen mennyiségű csiliszószt/-pelyhet/-port egyesek beletesznek, az szerintem nem embernek való, és valójában kiüti az ízlelőbimbókat a szendvicsben rejlő egyéb zamatok érzékelésére. Persze, aki nagyon bírja, az ne habozzon még csípősebbé tenni! ;)
Fontos még megemlítenem a csípős szószhoz használt majonézt, amit én hosszú idő után újra magam készítettem el hozzá. Mégpedig csakis azért, mert ehhez a szendvicshez viszonylag sok kell belőle, és az amúgy kedvenc bolti majonézünk kapcsán is be kellett látnunk, hogy jobb, ha lemondunk róla a káros anyag tartalma miatt. Lehet forgatni a szemeket, de engem tényleg zavar az a sok fura cucc, ami benne van, és ha már elkészíthető házilag, aminek köszönhetően legalább tudom, hogy csak az van benne, amit én beletettem, akkor ugyan miért ne keverhetném ki én magam?!
Ezt az igen laktató szendvicset lehetetlenség szépen enni, de kit érdekel, amikor annyira imádni való! (A mellékelt fotók nagy száma is mutatja, hogy mennyire nem tudtam betelni vele még látványilag sem. :D)

 Hozzávalók 6 szendvicshez:

a csípős csirkéhez:
40 dkg csirkemellfilé
10 dkg házi majonéz
1 kis fej (kb. 5 dkg) vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 púpozott tk. őrölt pirospaprika
1 mk. őrölt kömény
1 csapott mk. habanero csilipehely
½ mk. őrölt fekete bors
só
1 tk. akácméz
1 nagy tojás
étkezési burgonya- vagy kukoricakeményítő

a kencéhez:
8 dkg házi majonéz
8 dkg görög joghurt
1 ek. morzsolt oregánó vagy egyéb zöldfűszer
1 ek. akácméz

továbbá:
6 db panko morzsás szendvicszsemle
6 salátalevél (pl. jégsaláta vagy fodros saláta)
1 nagy fej lila hagyma

elkészítés:

1. A csípős csirkéhez a vöröshagymát lereszeljük, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a fűszereket, és elkeverjük a majonézzel. Legalább 2 órát vagy másnapig hűtőben állni hagyjuk.
2. A két fél mellfilét másfél ujjnyi vastag darabokra szeljük, és a nagyobb darabokat félbevágjuk. Egymás után keményítőbe, sóval ízesített felvert tojásba, majd ismét keményítőbe forgatjuk.
3. Felhevített, mély olajban aranybarnára sütjük, majd alaposan lecsepegtetjük, és papírtörlőre szedjük. Még forrón beleforgatjuk a csípős szószba.
4. A sütőben felmelegített szendvicszsemléket szétnyitjuk, az alsó oldalukat megkenjük 1-1 púpozott evőkanál joghurtos majonézzel, rájuk fektetünk 1-1 salátalevelet, betöltjük a csípős csirkedarabokkal (3-4 darabbal szendvicsenként), és megszórjuk a felkarikázott lila hagymával. Rögtön fogyasztjuk. 

Megjegyzés, tipp:

A csípős szószhoz adhatunk ketchupot vagy sűrített paradicsomot is, sőt tejföllel is szaporíthatjuk a mennyiségét. A lila hagyma mellé frissen karikázott vagy aprított csilipaprikát is szórhatunk a szendvicsbe.

 

 

 

Szilvás-pekándiós linzer (tojásmentes)

 

 

Ezt a szépen díszített süteményt már hónapokkal ezelőtt kinéztem magamnak annál a csajszinál, akinél a tavasszal, ill. a nyár elején gyakran nézelődtem. A minap megint „belebotlottam” ebbe a linzerbe (amit egyébként ő anno sárgarépával készített), ami azért is érdekes, mert épp erre a receptre volt szükségem. Előző nap ui. egy ajándékba szánt tortához két adag szilvát is ki kellett olvasztanom, a megmaradt gyümölccsel pedig kezdenem kellett valamit. Így kapóra jött ez a virágmintás linzer. Rögtön neki is álltam, és bár a tésztát én fahéjjal ízesítettem, ill. a töltelék ugyebár répa helyett szilva lett, azért a formázás ötletét mindenképp a recept kitalálójának köszönhetjük. :)
Amikor kihűlt, legszívesebben azonnal megkóstoltam volna, de mivel mindenképp le akartam fotózni, másnapig türelemre kellett magam intenem. Szerencsére a linzer az a fajta tészta, ami néhány napnyi állással sem veszít az élvezeti értékéből. A fotózkodást követően viszont rögtön bekebeleztem egy szeletet, és elégedetten állapítottam meg, hogy ezt a sütit bizony közkinccsé kell tenni. Így hát most hívogatón mutogathatja magát itt, a Sünisen, hogy készítsétek el ti is. ;)

Hozzávalók 24 cm-es pitéhez:

a tésztához:
40 dkg finomliszt
20 dkg vaj
10 dkg cukor
1 csapott ek. őrölt fahéj
1 mk. sütőpor (elhagyható)
5-6 ek. hideg víz

a töltelékhez:
40 dkg szilva (hámozott, magozott mennyiség)
5 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor vagy 1 tk. vanília esszencia
2 ek. frissen facsart citromlé
1,5 dkg vaníliaízű pudingpor vagy étkezési kukoricakeményítő
5 dkg pekándió vagy dió, aprítva

továbbá:
1 kis tojás vagy megmaradt tojásfehérje a kenéshez
3 ek. szeletelt mandula a szóráshoz
porcukor a tálaláshoz

elkészítés:

1. A tésztához a cukorral, fahéjjal (sütőporral) vegyített lisztet összemorzsoljuk a felkockázott, hideg vajjal, és a vizet is hozzáadva sima felületű tésztává gyúrjuk.
2. A tésztát kettéosztjuk, az egyiket meggömbölygetjük, és lisztezett munkalapon kb. 25 cm átmérőjű körlapra kinyújtjuk. Egy 24 cm átmérőjű, hullámos szélű (kivehető aljú) pitesütőformával kiszúrjuk, majd liszttel finoman behintett tálcára tesszük, és nejlonzacskóba húzzuk.
3. A lehulló tésztaszélt a másik adag tésztához gyúrjuk, ezt is gömbölyűre formázzuk, kinyújtjuk, és a fenti módon hullámos szélűre alakítjuk. Lisztezett deszkára tesszük.
4. Egy habzsák fém kivezetőcsövét a tésztalap közepére helyezzük, majd a csőtől kiindulva, a tészta széle felé haladva, 8 cikkre szeljük úgy, hogy a tészta külső széléig nem vágjuk át.
5. Két oldalról óvatosan az egyik cikk alá nyúlunk, kissé felemeljük, és a mutatóujj-hüvelykujjunk között középen összecsippentjük a tésztát. Így formázzuk meg a többi cikket is.
6. A tészta közepéről leemeljük a csövet, és egy annál kisebb átmérőjű kört szúrunk ki belőle. (Ez a mintás tészta lesz a sütemény teteje.) Nejlonzacskóba téve, a tészta aljával együtt 1-2 órára, vagy akár másnapig hűtőbe tesszük.
7. A töltelékhez a kimagozott, lehéjazott szilvát négybe vágjuk, majd lábasba tesszük és hozzáadjuk a cukrot. Lefedve, közepes lángon elkezdjük melegíteni.
8. Közben kiveszünk 2 evőkanálnyit a levéből, és 2 evőkanál citromlével együtt egy kis tálkában csomómentesre keverjük a pudingport. Ezzel az eleggyel besűrítjük a szilvát, majd folpackkal lefedve, teljesen kihűtjük. Hozzáforgatjuk az aprított diót.
9. Az alsó tésztalapot áttesszük a sütőpapírral bélelt tepsire, és elosztjuk rajta a tölteléket úgy, hogy nem kenjük ki a tészta széléig. Ráhelyezzük a mintás tésztalapot, kicsit hagyjuk szoba-hőmérsékletűre lágyulni, majd a szélét körben finoman lenyomkodjuk. Lekenjük felvert tojással, és megszórjuk szeletelt mandulával.
10. Előmelegített sütőben megsütjük, majd tortarácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni. Porcukorral hintve kínáljuk.

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc

Megjegyzés, tipp:

A töltelékhez 30 dkg szilva is elegendő (arányosan csökkentve hozzá a töltelék többi hozzávalóját), és akkor biztos nem reped szét a közepén lévő lyuk. Én többet tettem bele, ezért a szélek összenyomkodásakor szépséghibás lett.
Az eredeti recept szerint 28 cm-es a süti, és nincs sütőpor a tésztájában. Az én sütőformám viszont kisebb, így csak azzal tudtam kiszúrni a tésztalapot. Továbbá nem szeretem, ha ropogósra sül, ezért – hogy lazább legyen – sütőport is tettem bele.

 

Lysse ma 1 éves

 

 

Lysse (alias HU*Angelpaw Aphrodité) plusz egy nappal 3 hónapos korában került hozzánk, és gyorsan beilleszkedett. Trygve cicánk hamar elfogadta, úgy tűnt, meg sem állnak az imádatig, de nem így lett, maradt a „sima” jó viszony. Trygi ui. a maga bő 8 évével egy grumpy old cat, aki nem csípi, ha a hátára ugrálnak, pedig ő is ugyanezt csinálta anno a nagyokkal. :D
Lyssével a két ünnep közöti ismerkedési időszakban hajnalokig játszottunk – a kisasszony bizony fáradhatatlan volt. Az új évben, ahogy szép lassan visszarázódtunk a munkás hétköznapokba, naponta többször és hosszan foglalkoztunk vele, néha közösen, néha egymásnak adva át a stafétabotot. Mindez számunkra újdonságnak hatott, hiszen ilyen intenzív macskafoglalkoztatásban még sosem volt részünk, nem volt rá szükség. Trygi egy lusta oroszlán, őrá nem számíthattunk, úgyhogy pár hét leforgása alatt totál kibuktunk mindketten, kábé úgy, mint a fiatal szülők a kisbabájuk miatt. :D

Felnőtt életemet (Lyssén kívül) eddig hat cicával osztottam meg – tudom, milyenek amikor még kicsik, és imádni valóan bohók. Van tapasztalatom abban is, milyen amikor négy felnőtt macskát engedünk össze, akik nem ismerik egymást, és azt is láttam, hogyan működnek együtt a felnőttek a kicsivel. (Nyilván nem mérem magamat egy tenyésztőhöz, aki látott már mindent is.)
Szerencsés vagyok, mert a három félperzsa macskuszom kifejezetten intelligens, ragaszkodó volt, és – a betegségeket leszámítva – mindegyikükkel nagyon könnyű volt az együttélés. Az első Maine Coonom, Trygi pedig nap mint nap az előbbi tapasztalataimat erősíti.
A Kutyafül cicáiról ez már nem volt elmondható: a sziámi házaspár matricaként működött, folyton rám tapadva élték a mindennapjaikat. Az egyikük, Molly mindkettőnket gyakran kivitte az észből, és bár megtépázott idegekkel, de gondos gazdikként őrá is sok figyelmet fordítottunk. A régi nagy, négyes csapatból (Makka–Kumpi–Molly–Leo) ő ment el utoljára, és mi életünkben először úgy éreztük, hogy egy bizonyos szempontból megkönnyebbültünk. Annyira elfáradtunk az évek alatt, ráadásul az utolsó 2 évben Mollyka olyan sokat kivett belőlünk idegileg, hogy – bár rettenetesen sajnáltuk őt – amikor közel 18 évesen elment, mi lélegzetvételhez jutottunk.
2024. január 10-ével, először sok-sok év után, csak egyetlen porontyunk maradt: a rajongásig szeretett Trygucka. Szokatlan érzés volt, hogy mindössze egy cicapofi üdvözöl bennünket reggelente.
Molly halála után folyton Trygit figyeltük: gyászol-e, jó-e neki egyedül. Megbeszéltük, hogy ha felfedezzük rajta a magány jeleit, azonnal cselekszünk. Így lett. Hónapokkal később már kifejezetten kedvetlennek tűnt; tudtuk, hogy társ kellene neki.
És akkor belépett az életünkbe Lysse! Nagy reményekkel hoztuk őt haza, és bár a kezdeti izgalmakon ugyebár egy szempillantás alatt túljutottunk, hamar kiderült, hogy Lyssével életünk legelevenebb cicáját kaptuk meg. Ez mindkettőnket meglepte. Természetesen ők is ahányan, annyi félék, ezt tudtuk, mégis váratlanul ért bennünket a felismerés, hogy ez a cicababa ugyan nagyon kedves, de totál különbözik az elődeitől. Vagy csak mi lettünk időközben öregebbek, fáradtabbak.

 

 

 

 

Bár folyamatosan teljesítettük mellette/érte a szolgálatot, mi eközben szinte ugyanazt éltük át, amit korábban Mollyval. Félig nevetve mondogattuk is, hogy Molly Lysse testében tért vissza. Egyszerűen alig tudtuk tartani vele a lépést, még az otthoni feladatok ellátása is körülményes volt mellette. Néha kicsit itattam az egereket, és közben egymással is egyre türelmetlenebbek lettünk. Sokszor morfondíroztunk rajta, hogy Ritáék (a tenyésztője és a családja) vajon hogy a manóba bírtak létezni annyi macsekkal, még ha a kis szőrgombócok legalább egymással (és talán a nagyokkal is) tudtak is játszani.
Tryginek nem tetszett Lysse szeleburdisága, és a kezdeti összebújásaiknak hamar vége szakadt. Gyakori morgások, kisebb összeveszések tanúi voltunk. Lysse számára így csak mi maradtunk játszótársnak. Megéltünk nagyon elkeseredett időszakokat, amikor úgy éreztük, egyértelmű, hogy nem vagyunk kompatibilisek vele. Türelemért és kitartásért imádkoztam. Nagy ritkán jött egy-egy csendesebb nap, majd újabb mélypontok következtek, miközben folyamatosan foglalkoztunk vele.
A kis bohócot egy idő után már egyik játéka sem érdekelte, mindenre ráunt, bármilyen kreatív foglalkoztatást eszeltem is ki neki. A pálya duplán nehezített volt, mert magában sajnos nem, vagy csak nagyon rövid ideig volt képes játszani. – Fel volt adva a lecke a hogyan tovább kapcsán. Legalább három levelet megírtam Ritának, a tenyésztőnek, amiket sosem küldtem el.
Az ivartalanítástól reméltük, hogy a hormonok kiürülésével Lysszentyű nyugodtabbá válik. Ezzel párhuzamosan izgatottan vártuk a napot, amikor végre kiengedhetjük a kertbe, ahol megannyi új élmény várja őt: sok müzmüznyihaha, amik után szabadon rohanhat, és számos illat, szag kíséretében fű, föld és egyebek lesznek a talpa alatt. Éreztem, hogy ez lesz a valódi megoldás a mi közös bajunkra, mert a terasz ablakából egyre gyakrabban figyelte Trygit, aki kénye-kedve szerint kijárogathatott. A varratszedés után nem sokkal pedig az akkor bő 7 hónapos Lysse előtt is végre kinyílt az ajtó.
Azokban a napokban elkezdtem hámhoz+pórázhoz szoktatni – a felcsatolása közben megjutalmaztam, és szintén jutalomfalatokat dobálva tanítgattam neki az előrehaladást. A feladatot ügyesen teljesítette, és néhány nappal később már a terasz kövét, majd pedig a sziklakert kavicsait is megérezhették azok a cuki cicatappancsok. Kitárult előtte a világ… :)
Mindig egy kicsivel messzebbre merészkedtünk, végül körbejártuk az egész kertet. Trygve vigyázó szeme rendületlenül kísérte a kicsi lépteit, egyértelműen figyelt rá, és olykor-olykor megpuszilgatták egymást, csak hogy bennünket boldoggá tegyenek. :)
Reggel, ebéd után és estefelé is sétáltunk, Lysse bátran menetelt előre, pórázon vezetett engem, miközben a tilalmakat megértette, és okosan alkalmazkodott.
Május 24-e szombat pedig még pluszban is történelmi nap volt a mögöttünk lévő emlékezetes időszakban: aznap először engedtük ki póráz nélkül, de még hámmal a testén (hogy az érzést a kintléthez kapcsolja, hátha később az utazásokra is magunkkal vihetjük), mialatt természetesen én is kint voltam vele. Megnyugodtunk afelől is, hogy nem fér ki a kerítésen. :D
Nem sokkal később már kertészkedni is mertem, mert kiderült, hogy szófogadó cica. Eleinte többnyire a közelemben bóklászott, sőt ha hívtam, jött, mint valami kiskutya. Aztán már látótávolságon kívül is elvolt, mostanra pedig sötétedés után is sokszor úgy kell őt beszedni.
Trygit néha megkergeti, aztán puszilkodnak. Tudják, mitől döglik a légy, de legalábbis azt, hogy mivel lehet bennünket elkápráztatni. :)

 

 

A rosszcsont szőrgombolyagból jó magaviseletű kamasz lett, aki tavasszal még gyakran közénk kuckózott, miközben mi moziztunk. Mára, nagy dumás 1 évesként pedig egy élénk, érdeklődő, kedves, okos, különleges ízlésű (eper-, sárgadinnye- és almaszerető) nagylány, aki fura helyeken tud szundikálni, és sajátos módokon fejezi ki a ragaszkodását.
Ugyan kezdetektől fogva rengeteget puszilgatásban, szeretgetésben van része mindkettőnktől, mégis, csak három napja tudtam először kimondani, hogy „szeretlek” (Makka elvesztését követően Tryginek erre bezzeg 2 évet kellett várnia!), ami számomra igazi megnyugvást jelent.
Bízom benne, hogy a hideg idő beköszöntével kevésbé lesz érdekes a kert, és az esti filmnézések idejére Lysse visszatér közénk, hogy Trygivel együtt nyomják szét a mellkasomat. :D
6 kiló 30 deka! Maradhat? – Maradhat! És idővel remélhetőleg a kobakja is hozzánő a testéhez. :D

Első szülinapod alkalmából Isten éltessen kicsi Lyssénk,
hosszú, boldog életet kívánunk Neked egészségben, szeretetben!
❤