2018. december 10.

Fasírtrolád diós-parmezános almával töltve, gyömbéres paprikával







A minap a neten kavillálva rábukkantam egy receptre. Elsőre szinte semmit sem változtattam rajta, mert kíváncsi voltam, milyen lesz a pontos leírás alapján elkészítve. Nekünk ízlett a dióval dúsított fasírt, és a gyömbéres paprikát is kellemes aromájúnak találtuk. Igaz, ez utóbbit tálalás előtt összeturmixoltam. :D Nálunk ui. nem nyerő a darabos párolt zöldség. Mártásként tálalva a húshoz viszont abszolút szerethető volt. A gyömbér kellemes aromája ui. jól illik a dióval ízesített húshoz.
Az első elkészítést követően azonban úgy éreztem, tovább lehetne fokozni az élményt mind ízre, mind külalakra, ezért a következő alkalommal kicsit megvariáltam: töltött fasírtroládként képzeltem el. Tölteléknek pedig almát használtam. A sajtot és a diót ezúttal nem a húshoz kevertem, hanem az is belülre került. Így lett ünnepi étel az ihletadó receptből. :D Az adventi időszakban ebédre vagy vacsorára jó választás. :)






Hozzávalók 4-6 személyre:

Töltött fasírtroládhoz:
50 dkg darált sertéshús
30 dkg áztatott zsemle
1 fej vöröshagyma
2 nagy gerezd fokhagyma
1 ek. mustár
3 tojás
1 tk. őrölt pirospaprika
őrölt fekete bors

zsemlemorzsa (elmaradhat)
2 alma (reszelve mérve kb. 15 dkg)
5 dkg aprított dió
5 dkg reszelt parmezán
1 ek. olívaolaj
1 csokor petrezselyemzöldje

Gyömbéres paprikához:

2 piros húsú kaliforniai paprika
1 zöld húsú kaliforniai paprika
2 fej kis kockákra vágott lila hagyma
6 gerezd aprított fokhagyma
1 púpozott ek. frissen aprított gyömbér

2 ek. fehérborecet
2 ek. méz
4 ek. olívaolaj
0,5 dl habtejszín

elkészítés:

  1. A felaprított vöröshagymát az olívaolajon megdinszteljük, közben sózzuk. Kihűtjük.
  2. 2 egész tojást felverünk, elkeverjük 20 dkg áztatott zsemlével, a mustárral, a dinsztelt hagymával, a zúzott fokhagymával, a fűszerekkel, majd a húst is hozzáadva, alaposan összedolgozzuk. Ha a massza túl lágy, annyi zsemlemorzsát adunk hozzá, amitől jól formázhatóvá válik. Ha szükséges, utánasózzuk.
  3. A töltelékhez a felvert tojást elkeverjük a megmaradt áztatott zsemlével, a nagy lyukú reszelőn lereszelt, levétől kinyomkodott almával, a reszelt parmezánnal, az aprított dióval, és enyhén megsózzuk.
  4. A húsmasszát egy ív folpackra vagy alufóliára halmozzuk, és kézzel 36x25 cm-es téglalapra alakítjuk. Az almás tölteléket a húsmassza hozzánk közelebb lévő, hosszabbik széle mentén kanállal elegyengetjük úgy, hogy jobbról és balról szabadon hagyunk egy 3 cm széles sávot. A fólia segítségével feltekerjük, és a rolád végeit összedolgozzuk.
  5. A töltött fasírtot óvatosan belefordítjuk a sütőpapírral bélelt, 30 cm hosszú őzgerincformába, és 180°C-ra előmelegített sütőben kb. 1 óra alatt ebben a formában sütjük. A roládot ezután átfordítjuk a sütőpapírral bélelt tepsire, és további kb. 20 perc alatt pirosra sütjük a tetejét. 15 percet pihentetjük.
  6. A fokhagymát a gyömbérrel együtt a felhevített olívaolajon megfuttatjuk, majd rátesszük a lila hagymát, valamint az 1x1 cm-es kockákra darabolt paprikát.
  7. Sóval, borssal ízesítjük, és pár perc alatt roppanósra pároljuk. Hozzákeverjük a mézet, a fehérborecetet, és további 2 percig pároljuk.
  8. A gyömbéres paprika 1/3-át átszedjük egy lábasba, felöntjük a tejszínnel, felforraljuk, majd botmixerrel pürésítjük. (Aki szereti a darabos paprikát, az ne készítsen belőle mártást.)
  9. A húsroládot tálra tesszük, a tetejét aprított petrezselyemzölddel, valamint felezett dióval díszítjük. Köré rendezzük a gyömbéres paprikát, és a mártást mellé kínáljuk.

Tipp:
Köretnek tejfölös burgonyapüré vagy krokett illik hozzá.


Megjegyzés:

A roládot úgy a legegyszerűbb feltekerni, hogy csak egyet hengerítünk rajta. Utána a fólia segítségével felülről ráhajtjuk a többi húst. A hajtás így felülre kerül, de amikor átfordítjuk a sütőformába, már alul lesz, és sütés közben nem fog kifolyni a töltelék.
Előfordulhat, hogy a hús sütés közben kicsit szétnyílik. Én is így jártam. Úgy oldottam meg ezt az esztétikai problémát, hogy a még forró roládot konyhai zsineggel több helyen átkötöttem (épp csak annyira, hogy a zsineg ne sértse fel a húst), és miután kicsit hűlt, a rolád megtartotta a formáját. Ekkor levágtam róla a zsineget.














2018. december 8.

Mangós-mandulás tallér







Ezt az aprósütit hirtelen ötlettől vezérelve sütöttem, mert nem volt itthon semmilyen édesség, és a délutáni bekuckózás enélkül nem lett volna az igazi. Nem volt kedvem a munkásabb desszerthez, ezért az imádott linzert választottam, de ezúttal aprósütemény lett belőle. Bevallom, a napokban sütött hasonló süti volt a ludas abban, hogy újra emellett az édesség mellett döntöttem, mert az annyira ízlett, hogy muszáj volt megint linzertésztás aprósüteményt készítenem. Persze ízében és a kivitelezés tekintetében is más lett. Végre felhasználhattam a nyári vásárban vett kandírozott mangót, és megbolondítottam még egy kis mandulával is, hogy ez a sütike abszolút illeszkedjen az ünnephez. Nem árt betárazni aprósütiből az adventi időszakra – én ezt a linzert ajánlom egynek. ;)






Hozzávalók kb. 60 darabhoz:

Tésztához:
30 dkg omlós tészta süteményliszt
20 dkg vaj
8 dkg porcukor
1 citrom reszelt héja
1 tojássárgája
10 dkg kandírozott mangó
5 dkg vágott mandula

Díszítéshez:
6 kocka étcsokoládé
1 tk. napraforgóolaj

elkészítés:

  1. A mangót és a mandulát felaprítjuk és összekeverjük.
  2. A tésztához a porcukorral, reszelt citromhéjjal vegyített lisztet elmorzsoljuk a kis kockákra vágott, hideg vajjal, majd hozzáadjuk a tojássárgáját, és összeállítjuk a tésztát.
  3. Belegyúrjuk a fele mennyiségű mandulás mangót, a tésztát gombóccá formázzuk, kissé ellapítjuk, és folpackba csomagolva, 30 percre hűtőbe tesszük.
  4. A tésztát enyhén lisztezett felületen kb. 4 mm vékony körlapra nyújtjuk, és 5 cm átmérőjű köröket szaggatunk ki belőle. (A lehulló tésztaszéleket újra begyúrjuk, kinyújtjuk, kiszaggatjuk.)
  5. A linzereket sütőpapírral bélelt tepsikre sorakoztatjuk, és mindegyiket megszórjuk a megmaradt mandulás mangóval, amit kissé belenyomkodunk a tésztába.
  6. Előmelegített sütőben egymás után világosra sütjük a sütiket, majd még melegen tortarácsra szedjük és így hagyjuk teljesen kihűlni.
  7. A díszítéshez a csokoládét az olajjal gőz fölött felolvasztjuk, majd becsíkozzuk vele a tallérokat. Dermedni hagyjuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 8 perc


Tipp:
Csillag alakú kiszúróformát is használhatunk, legfeljebb a süti neve nem tallér lesz. :D













2018. december 2.

Tiramisu torta







Idejét sem tudom, milyen régóta készülök arra, hogy tiramisut csináljak. Pedig miden valamire való gasztroblogon minimum kétféle recept is szerepel ebből a népszerű olasz édességből. Az én kis netes naplóm viszont ehelyett csak hatalmas hiányt tud felmutatni ezen a téren. :D Eddig. Bevallom, nem végeztem beható kutatást az igazi olasz tiramisu kapcsán, csak azért, hogy a „very first” ilyen receptem valóban autentikus legyen, hanem rögtön lecsaptam az elsőre, ami szembe jött velem. Persze nyilván fontos volt azért, hogy ne valami gagyi tiramisu legyen. :D Márpedig ez nagyon nem az, sőt! Annyira megtetszett, hogy úgy, ahogy volt, el is loptam, mindenféle változtatás, avagy „Macskanyelvesítés” nélkül. A klasszikus változat helyett így aztán ez a torta formájú hivatott pótolni az űrt itt a Sünisen. Úgy gondolom, ez a recept mégis közel áll az eredetihez, formájában legalábbis biztos, hiszen az igazából kör alakú, nem pedig szögletes, mint ahogyan a legtöbben ismerik. Állítólag Itáliában sok helyen nem is babapiskótával készül, hanem piskótát sütnek a desszerthez, úgyhogy ez a recept már csak ezért sem lehet szentségtörés. :D Tény, hogy így kicsit időigényesebb – de tényleg csak egy csöppet van vele több munka, ill. a piskóta is igen hamar megsül –, de nyilván nem akkor kell ezt a változatot elkészíteni, amikor kevesebb időnk van rá. ;) Ez inkább amolyan ünnepi verzió, pl. akár most, advent 1. vasárnapjára. ;)
Aki idegenkedik a nyers tojás használatától, az… (ne tegye! :D) …készítse inkább főzött krémmel, vagy ha mégis a nyers tojásra szavaz, akkor válasszon nagyon frisset. Lényeg, hogy még aznap, vagy – amennyiben az esti órákban készül –, másnapig bezárólag el kell fogyasztani.
Nálunk hatalmas sikere volt, pedig a Kutyafül kb. utálja a tiramisut, ez mégis elnyerte a tetszését. „Picit” sajnáltam, hogy nem csináltam belőle dupla adagot. :D Ja, és bocs az irgalmatlanul sok fotó miatt! :D






Hozzávalók 16 cm átmérőjű tortaformához:

Kakaós piskótához:
3 tojásfehérje
2 tojássárgája
5 dkg finomliszt
1 dkg holland kakaópor
5 dkg porcukor
30 ml tej
15 ml napraforgóolaj

Krémhez:
20 dkg mascarpone
5 dkg porcukor
1 tojás
1 tojássárgája
1 dl habtejszín

Továbbá:
1 adag frissen főzött presszókávé
2 dkg durvára vágott mandula
1 púpozott ek. kristálycukor
1 tk. vaj
holland kakaópor

elkészítés:

  1. A tojások fehérjét a porcukorral kemény habbá verjük, robotgéppel hozzákeverünk 2 tojássárgáját, majd beleszitáljuk a kakaóporral vegyített lisztet, és óvatosan, de alaposan összedolgozzuk.
  2. A tejet az olajjal összekeverjük, simára keverjük egy kevés kakaós tésztamasszával, majd a keveréket a többi tésztamasszához adjuk.
  3. A masszát kivajazott, liszttel behintett kapcsos tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben megsütjük. A kész piskótát kivesszük a tepsiből, tortarácsra téve, teljesen kihűtjük, majd 3 lapra vágjuk. (Csak 2 tortalapot fogunk használni.)
  4. A krémhez a mascarponéhoz keverünk 3 dkg porcukrot, majd beledolgozzuk a tojássárgákat.
  5. A tojásfehérjét a többi porcukorral kemény habbá verjük, a mascarponéhoz forgatjuk, majd belekeverjük a tejszínből vert habot.
  6. Az elmosott tortaformába belefektetjük a 16 cm átmérőjű piskótalapot, a felületét megkenjük presszókávéval, és elsimítjuk rajta a krém 2/3-át.
  7. A másik tésztalapból sablon vagy kistányér segítségével 12 cm átmérőjű körlapot vágunk ki, a krémre helyezzük és kissé belenyomkodjuk. Átkenjük kávéval, és rásimítjuk a többi krémet.
  8. Hűtőbe tesszük annyi időre, amíg a krém megdermed. A tortát késsel óvatosan elválasztjuk a forma peremétől, és lekapcsoljuk róla. A süteményt tálra tesszük.
  9. A mandula krokanthoz a durvára vágott mandulát a cukorral és a puha vajjal serpenyőben a cukor felolvadásáig hevítjük, átkeverjük, majd tapadásmentes tepsire vagy sütőpapírra borítjuk. Miután kihűlt, kisebb darabokra törjük.
  10. A tortát meghintjük kakaóporral, a szélét pedig körben mandulakorkant-nal díszítjük.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc



















Forrás: HidaMari Cooking