2018. március 10.

Hajtogatott vajascsiga






Van egy kedvenc péksütim, a lapos vajas vagy más néven bordás pacsni. Amikor pár éve először megsütöttem, olyan nagy lett iránta a szerelem, hogy rövid egymásutánban többször is elkészítettem. Aztán valahogy feledésbe merült, vagy csak mindig akadt valami más újdonság, ami miatt sokáig nem került újra az asztalra. Szerencsére nemrég megint felfedeztem, és az utóbbi hetekben többször is megsütöttem. Annyira finom és ropogós, hogy a Kutyafüllel együtt legszívesebben felfalnánk az egész tepsivel. :D De az mégse lehet, hogy több héten keresztül csak pacsnit süssek, úgyhogy ezúttal valami mást akartam. Bevallom, mégse sikerült nagyon eltérni a mi kedvenc lapos vajasunktól, ui. ez a péksüti ízében és az evés közbeni érzet szempontjából is kísértetiesen hasonlít hozzá. :D Sőt még a cruffinhoz is. :) Sebaj, ettől nem estem kétségbe, hiszen ahogy fentebb már írtam, a pacsni számunkra a megunhatatlan kategóriába tartozik. Így lett ez a péksüti más és mégis szinte ugyanaz. :D

Mi ezt is tejföllel, szalámival és sajttal esszük, ahogy a pacsnit, de frissen kisülve, magában is nagyon finom, pl. egy bögre kakaó mellé. :)
 
 
 

Hozzávalók 25 darabhoz:

25 dkg fehér tönkölybúzaliszt

25 dkg finomliszt

4 dkg cukor

1 ek. só

2,5 dkg friss élesztő

kb. 3 dl tej

4 dkg olvasztott vaj

6 dkg jéghideg vaj

napraforgóolaj a kelesztéshez


elkészítés:

  1. Az élesztőt a liszt közepébe morzsoljuk, hozzáadunk 1 dkg cukrot, és 2 dl langyos tejjel, valamint egy kevés liszttel simára keverjük. Letakarva felfuttatjuk.
  2. A többi cukorral, sóval vegyített liszthez adjuk a felfutott élesztőt, a többi tejet, és lágy tésztává dagasztjuk. Kiolajozott tálban, letakarva, huzatmentes helyen megkelesztjük.
  3. A megkelt tésztát lisztezett munkalapon 50x45 cm-es téglalapra nyújtjuk, és a felületét megkenjük langyosra hűlt olvasztott vajjal. A hozzánk közelebbi tésztaszélt lentről felfelé behajtjuk a tészta közepéig, majd fentről is ráhajtjuk és megvajazzuk. A tőlünk balra lévő részt középre hajtjuk, majd jobbról is behajtjuk.
  4. A meghajtogatott tésztát letakarva, negyedórát pihenni hagyjuk, majd ismét 50x45 cm-es téglalapra nyújtjuk. Egyenletesen elosztva ráreszeljük a hideg vajat, majd a hosszabbik oldalától kiindulva feltekerjük a tésztát.
  5. A tésztarudat ujjnyi (kb. 2 cm) széles szeletekre vágjuk, a csigákat sütőpapírral bélelt tepsikre sorakoztatjuk, és letakarva addig kelesztjük, amíg a sütő bemelegszik.
  6. A megkelt péksütemények tetejét lekenjük vízzel (meghinthetjük kristálycukorral), és egymás után megsütjük. Tortarácsra szedve hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 230°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)

sütési idő: kb. 15 perc
 
 
 
 

 

2018. március 6.

Almás hagymakrémleves








Sajnos nem túl sűrűn fogyasztunk levest, de amikor igen, akkor nagyon jól tud esni. :) Olyankor minimum 2 napig kitart a megfőzött mennyiség. Mivel a tartalmas leveseket részesítjük előnyben, ezért általában nem is eszünk utána második fogást, főleg mert ezen ritka alkalmakkor kétszer is szedünk a tálból. :D
Most olyan levest főztem, amilyet még soha, mert egyéb recept keresése közben megakadt a szemem ezen az almával ízesített hagymalevesen. Úgy éreztem, én ezt bizony szeretném, és reménykedtem benne, hogy a Kutyinyek is.

A hagymaleves nálunk abszolút nyerő, és bár almalevest nemigen szoktam főzni, azért azt is megesszük. Gondoltam, ezek ketten együtt jó párost alkothatnak, persze csak a megfelelő arányban keverve. Az eredeti recepten alig változtattam, szinte csak a víz és a balzsamecet mennyiségét vettem kevesebbre, és úgy érzem, nem is szorul több módosításra, mert így is tökéletes. Nekem kifejezetten jól esett. :) Különleges ízhatású, kissé édeskés, de mégis jól kiérezhető belőle a hagyma. A tálalásra szánt levesbetétekkel együtt alkot kerek egészet. Egyszerű, gyorsan elkészíthető, mindenkinek csak ajánlani tudom.
:)






Hozzávalók 4 személyre:

a leveshez:

1 nagy fej vöröshagyma

1 nagy alma

2 ek. vaj

4 dkg fehér tönkölybúzaliszt

8 dl víz

2,5 dl almás cider vagy félédes fehérbor

2 dl habtejszín

½ zöldségleveskocka

őrölt fehér bors



a tálaláshoz:

15 dkg kockázott, füstölt, húsos szalonna

½ alma

1 kis fej lila hagyma

1 kis fej vöröshagyma

1 púpozott ek. finomítatlan nádcukor

1 ½ ek. balzsamecet

1 ek. frissen facsart citromlé

½ csokor metélőhagyma


elkészítés:

  1. A hagymát finomra aprítjuk, a felhevített vajon megdinszteljük, majd rászórjuk a lisztet, és rövid ideig pirítjuk.
  2. Hozzáforgatjuk a meghámozott, felkockázott almát, felöntjük a vízzel, a ciderrel, beletesszük a leveskocka felét, és forrástól számítva 10 percig főzzük.
  3. Sóval, borssal ízesítjük és leturmixoljuk. Hozzáöntjük a tejszínt, és épp csak összeforraljuk.
  4. A szalonnát zsiradékmentes serpenyőben megpirítjuk, majd kivesszük a zsírból és félretesszük.
  5. A tálalásra szánt hagymákat vékonyra szeljük és megpirítjuk a visszamaradt szalonnazsíron. Rászórjuk a cukrot, 1-2 perc alatt megkaramellizáljuk, majd felöntjük az balzsamecettel, és elforraljuk a levét. Félretesszük.
  6. A fél almát héjastól apró kockákra vágjuk, megforgatjuk a citromlében, és a pirított szalonnakockákkal, a karamellizált hagymával, valamint a felaprított metélőhagymával együtt a leveshez kínáljuk.










Forrás: lecker.de

2018. március 2.

Almás-mazsolás túrótorta







Ez a süti olyan népszerű lett nálunk, hogy pár nap eltéréssel kétszer is megsütöttem, és majdnem harmadjára is. :D Az a vicc, hogy az ezt követő süteménnyel is úgy jártam, hogy amint elfogyott, azt is azonnal újra meg akartam sütni. :D No, de ne szaladjunk ennyire előre!
Ez a túrótorta igazából egy, a blogon már fent lévő sütim tortásított és almásított változata. :D Mert, hogy az a régi sütike szögletes tepsiben készült, és körtével. Az ott leírt mennyiséghez méretesebb tepsi kellett, az a tepsi viszont már a múlté, úgyhogy kisebb sütőformára kellett átszámolnom a hozzávalókat. Számolgatás közben kitaláltam, hogy ezúttal nem szögletes, hanem kerek lesz a sütemény, és mivel körtém nem volt itthon, alma került bele. Már csak azért is, mert az a fajta alma, amit felhasználtam hozzá, nem igazán alkalmas arra, hogy a kedvenc gyümölcsprésemmel kifacsarjam és megigyam a levét, ui. ivólének számomra túlzottan rostos/kásás. Így aztán ezek az almák ott árválkodtak a spájzpolcomon. Árválkodás közben pedig biztos ők súgták meg nekem, hogy túrótortába álmodva szeretnének bejutni a Mennyek országába. :D
Nagyon jó ötletnek bizonyult ezt az almát süteménybe tennem, mert éppen arra való. A tésztával együtt ugyanis ízében kissé körtés érzete van, és nagyon jól harmonizál a túróval. Ennek örömére pár nappal később már direkt ilyen almát vettem, hogy újra asztalra kerülhessen a torta. :) Abszolút jó választás volt, mert nem csak nekünk ízlett olyan nagyon, hanem egy kedves vendégünk is igen jót evett belőle. Később elárulta, hogy még aznap rájárt a számára elcsomagolt szeletekre, sőt még a blogon való megjelenése előtt elkérte tőlem a receptjét, és egyből tovább is adta másoknak. :D
A képeken látható tortát pedig ajándékba készítettem el egy szintén nagyon kedves ismerősömnek, úgyhogy ezúttal ő és a családja lett a süti boldog tulajdonosa. :)
Úgyhogy ezt az abszolút nyerő receptet itt és most közzé is teszem. :)






Hozzávalók 24 cm átmérőjű pitesütőformához:

Linzertésztához:
10 dkg finomliszt
10 dkg fehér tönkölybúzaliszt
12 dkg vaj
8 dkg kristálycukor
1 kezeletlen citrom reszelt héja
egy csipet só
½ tojás

Almakompóthoz:
30 dkg Golden alma (tisztítva mérve)
1 púpozott ek. cukor
1 dkg vaj
½ citrom leve
6 dkg mazsola
1 ek. zsemlemorzsa a töltelék alá

Krémhez:
25 dkg túró (nem morzsalékos)
15 dkg 20% zsírtartalmú tejföl
3 ½ tojás
13 dkg cukor
2 dkg Bourbon vaníliás cukor
1 cs. vaníliaízű pudingpor

Tetejére:
3 dkg mandulapehely
kb. 1 dkg vaj
1 ek. porcukor

elkészítés:

  1. A tésztához a cukorral, sóval, citromhéjjal vegyített lisztkeveréket elmorzsoljuk a kis kockákra vágott, hideg vajjal, hozzáadjuk a felvert tojás felét, és gyors mozdulatokkal tésztává gyúrjuk. Lisztezett felületen akkora körlapra nyújtjuk, amekkora a sütőformánk a peremét is beleszámolva (kb. 27 cm).
  2. A kinyújtott tésztát a formába illesztjük, a felületét villával több helyen megszurkáljuk, és nejlonzacskóba húzva hűtőbe tesszük.
  3. A kompóthoz a meghámozott, magházától megfosztott almákat nagyon apró kockákra vágjuk, a vajat, a cukrot, a citromlevet is hozzáadva lábasba tesszük, és felengedjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Forrástól számítva 1-2 perc alatt puhára főzzük, majd leszűrjük, és a mazsolát is hozzáadva tálba tesszük. Teljesen kihűtjük.
  4. A krémhez a tojásokat felverjük, hozzáadjuk az áttört túrót, a tejfölt, a kétféle cukrot, és simára keverjük benne a pudingport (ha szükséges, botmixerrel csomómentesre dolgozhatjuk).
  5. A tésztával bélelt sütőformát kivesszük a hűtőből, meghintjük zsemlemorzsával, elrendezzük rajta a mazsolával vegyített almakompótot, és ráöntjük a krémet.
  6. A süteményt előmelegített sütőben, alulról a 2. rácson 40 percig sütjük, majd egyenletesen elosztunk rajta 8-10 kis körömnyi vajdarabkát, rászórjuk a mandulapelyhet, rászitáljuk a porcukrot, és további 10 percig sütjük. A sütőt ezután hőlégkeverésre állítjuk, és kb. 5 perc alatt készre sütjük a tortát. Rácsra téve hagyjuk kihűlni, majd felszeleteljük, meghintjük porcukorral, és tálaljuk.
sütési hőfok: 180°C

Tipp: 
Úgy is készíthetjük, hogy az almakompótot pürésítjük, a tésztára simítjuk és elrendezzük rajta a mazsolát.