2017. július 4.

Meggylekvár







Ez a 2. alkalom, hogy önmagamhoz képest nagy tételben lekvárt főztem. :D Sőt meggyből eddig csak dzsemet csináltam, de mivel a lekvár és a dzsem között szinte csak a darabosságban van eltérés, ezért igazából nem számít, hogy első vagy második alkalomról van-e szó. Lényeg, hogy nem sűrűn fordul elő velem. Az ok elsősorban az, hogy csak pár éve van saját meggyfánk, amiről az első 2 évben jól megfeledkeztünk, így a madaraké, a rovaroké és az enyészeté lett a 2 kis fa termése. A 3. évben eszméltem, hogy nem kéne veszni hagyni a meggyet, és ez az eszmélés olyan jól sikerült, hogy közben rájöttem: így, úgy, amúgy elkészítve mégis csak szeretem én a meggyet. :D
Aztán tavaly jött a nagy lecsöppenés – betegek lettek a fáink, így nem volt mit befőzni. Reménykedtünk, hogy idén nem járnak ilyen rútul a fák, ill. velük együtt mi sem, és legalább 2-3 üveg meggydzsemünk lesz. A két fácska ezt a vágyunkat megérezhette, mert most csak úgy roskadoztak az ágaik a sok nagy szemű meggytől. Azt hiszem, még sosem láttam ilyen tömegben lógni a fáról a gyümölcsöt, pedig annak idején jó párszor kellett segédkeznem Anyáéknak a régi kertünkben.
A mostani meggyszedés közben meglepett bennünket a vihar, ezért két részletben oldottuk meg a szüretet. Június legvégére összesen majd' 25 kg magozott meggy boldog tulajdonosai lettünk, ami ezektől a kis fácskáktól nem kis teljesítmény, pláne úgy, hogy soha nem voltak (és nem is lesznek) permetezve. :) És utóbb kiderült, hogy van egy 3. meggyfánk is, amit eddig a szomszédénak hittünk. :D Az viszont szép nagy fa, úgyhogy jövőre még több meggyben reménykedhetünk. :)

A gyümölcs kisebbik részéből tehát most lekvárt főztem, a másik részéből dzsemet, de a legnagyobb adag a fagyasztóba ment, hogy később majd a kedvünkre készüljön belőle ez vagy az. :)






Hozzávalók kb. 2 l lekvárhoz:


4 kg megy (Pándy üvegmeggy, magozva mérve)
60 dkg kristálycukor (vagy a gyümölcs édességétől függően)

elkészítés:
  1. A meggyet kilónként 10 dkg cukorral külön lábasokba tesszük, és kis lángon addig főzzük, amíg a levét majdnem teljesen elfövi.
  2. Ekkor botmixerrel pürésítjük, mindegyik adaghoz hozzáadunk még 5-5 dkg cukort, és néhányszor megkeverve sűrű lekvárrá főzzük.
  3. Miközben a lekvár fő, egy forró vízzel félig felengedett tepsiben elrendezzük az alaposan elmosott, elöblített befőttes üvegeket, és sütőbe tesszük. A hőfokot 120°C-ra állítjuk, és bemelegedéstől számítva kb. 20 perc alatt csírátlanítjuk az üvegeket.
  4. A kész lekvárt még forrón a forró üvegekbe töltjük (nekem 3 db 720 ml-es üveg lekvárom lett), a szájukat lefedjük befőző fóliával, rácsavarjuk a kupakjukat, és az üvegeket fejre állítjuk. Plédbe bugyolálva hagyjuk, hogy teljesen kihűljenek. Fogyasztásig kamrába tesszük.

Tipp:
Nem szükséges pürésíteni – így meggydzsemként tehetjük el.

Megjegyzés:

Az én lekvárom nincs túlédesítve, kellemesen érezhető a meggy eredeti, savanykás íze.
Lekvárfőzés közben boldogan konstatáltam, hogy ez a meggyfajta egyáltalán nem színezi be az ember bőrét, és a kicsapódó meggylé sem festi meg lemoshatatlanul a tűzhely körüli falat. :)
 
Pándy üvegmeggy:
Eredeti magyar meggyfajta.
Szerte az országban számtalan változata elterjedt.
Érési ideje június vége, július eleje.
Gyümölcse nagy, sötétpiros, bő levű, édes-savanykás ízű (110-200 szem/kg).
Cukortartalma 9-16%, összes emészthető, szárazanyag-tartalma eléri a 24%-ot is.
Fája edzett, erős növésű, idős vesszői csüngők. Sarjadzik.
Talajban nem válogat.
Önmagában rosszul termékenyül, mert virágai önmeddők.
Jó virágport adó cseresznyékkel, Cigány-, Korai Veres meggyel kell keverten ültetni.
Harmonikus sav- és cukoraránya, feszes, jól szállítható húsa a legnemesebb és legpiacosabb gyümölcsünkké tette.
I. osztályú asztali, piaci és ipari gyümölcs.
Külföldön is a legnagyobb keresletnek örvend, világhírnévre tett szert.
Fő termőhelyei: Nagykőrös, Cegléd, Kecskemét és környéke, Apostag, Újfehértó, Debrecen.
Külföldi elnevezései: Griotte de Pándy, Pándy's Glas-weichsel, Köröser Weichsel.
Hasonló nevei: Pándy meggy, Kőrösi meggy, Kecskeméti-, Szentesi meggy, Spanyol meggy, Oltott meggy stb.











2017. június 30.

Vaníliapudingos-meggyes csiga







Évekkel ezelőtt már sütöttem pudingos csigát – akkor cseresznyével és meggyel, de töröltem, mert ez a mostani szerintem jobban sikerült. Igaz, csak egy cseppet változtattam rajta itt-ott, de épp ennyi kellett hozzá. :D
Ezúttal csak meggyet tettem bele, mert egyrészt már napokkal ezelőtt elfogyott az a kevéske cseresznye, amit a seregélyek meghagytak nekünk, másrészt nekem csak meggyel jobban ízlik.
Bár igen meleg nap volt, amikor sütöttem, mégis érdemes volt bekapcsolni érte a sütőt. :)
Reggelire vagy uzsonnára jó választás. :)






Hozzávalók 12 darabhoz:

Tésztához:
25 dkg fehér tönkölybúzaliszt vagy finomliszt
1 kis tojás
3 ek. cukor
3 dkg vaj
1 mk. só
2 dkg friss élesztő
0,7 dl tej

Töltelékhez:
20 dkg magozott meggy
½ cs. (20 g) vaníliaízű pudingpor
1,75 dl + 2-3 ek. tej
1 ½ ek. vaníliás cukor
1 dkg puha vaj

Kenéshez:
2 ek. kristálycukor
3 ek. langyos tej

elkészítés:

  1. A tálba mért liszt közepében kialakított mélyedésbe morzsoljuk az élesztőt, hozzáadunk 1 evőkanál cukrot, és a langyos tejjel simára keverjük. Betakarjuk egy kevés liszttel, és letakarva felfuttatjuk.
  2. Miután az élesztő felfutott, hozzáadjuk a többi cukrot, a sót, az olvasztott vajat, a felvert tojást, és sima tésztává dagasztjuk. Letakarva, huzatmentes helyen megkelesztjük.
  3. A töltelékhez 2-3 evőkanál tejet simára dolgozunk a pudingporral, majd a vaníliás cukorral ízesített, forrásban lévő többi tejhez öntjük, és állandó keverés mellett felfőzzük.
  4. A pudingot tálba öntjük, háztartási fóliával letakarva hűlni hagyjuk, majd alaposan elkeverjük a vajjal.
  5. A megkelt tésztát lisztezett felületen 24x30 cm-es téglalappá nyújtjuk, rásimítjuk a pudingot úgy, hogy a tészta tőlünk távolabb eső szélétől szabadon hagyunk egy 2 cm-es sávot.
  6. A lecsepegtetett gyümölcsszemeket elrendezzük a pudingon, majd a tésztát a hosszabbik vége felől kiindulva feltekerjük.
  7. A tésztatekercset 12 szeletre vágjuk, a csigákat sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk egymástól kicsit távolabb, és letakarva kelni hagyjuk.
  8. A tetejüket és körben az oldalukat lekenjük cukros tejjel, majd előmelegített sütőben készre sütjük. Még forrón megkenjük a maradék cukros tejjel, és rácsra szedve hagyjuk langyosra hűlni.
sütési hőfok: 185°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 25 perc














2017. június 27.

Darált húsos burgonya gratin







Jó rég sütöttem utoljára burgonya gratint, de most megint eszembe jutott. Ezúttal egytálételnek akartam elkészíteni, ezért darált hússal rétegeztem. Hasonlít a rakott krumplihoz, de szerintem sokkal finomabb annál, hiszen tejszínben fő, ezért nem tocsog a vízben, ami miatt én a hagyományos rakott krumplit nem kedvelem.
Mivel egy ideje kimondottan szeretem a ropogósra sült mozzarellát, így az került a tetejére. Egyszerű, de igazán finom ebéd kerekedett belőle. :)






Hozzávalók 4 személyre, 24 cm átmérőjű sütőtálhoz:

60 dkg krumpli (hámozva mérve)
50 dkg darált sertéshús
1 fej vöröshagyma
½ kaliforniai paprika
1 csomó újhagyma
4 gerezd fokhagyma
1 cs. (125 g) mozzarella
1 ek. csevapcsicsi fűszerkeverék
1 tk. őrölt pirospaprika
őrölt fehér bors

1,5 dl száraz fehérbor
5,5 dl tejszín
4 dkg étkezési kukoricakeményítő
1 púpozott ek. mangalicazsír
kevés vaj a forma kikenéséhez

elkészítés:

  1. A felaprított vöröshagymát a kis kockákra vágott paprikával együtt a felforrósított zsíron megdinszteljük, közben enyhén sózzuk.
  2. Hozzáadjuk a karikára szelt újhagymát, az aprított fokhagymát, és 1-2 perc alatt összesütjük.
  3. Rátesszük a darált húst, és fűszerkeverékkel, pirospaprikával, borssal, sóval ízesítjük. Amikor a hús kifehéredett, felöntjük a borral, és addig pároljuk, amíg a levét el nem fövi. Hozzáadunk 1,5 dl tejszínt, teljesen elforraljuk, és a húst kissé lepirítjuk. Félretesszük.
  4. A meghámozott krumplit vékonyra szeljük, egy réteget körkörösen lerakunk a kivajazott sütőtálban, majd elosztjuk rajta a fele adag húst. Erre újabb krumpliréteg kerül, amit befedünk a maradék hússal, és a sort krumplival zárjuk.
  5. A tetején körkörösen elosztjuk a felkockázott mozzarellát, majd az ételre öntjük a keményítővel csomómentesre kevert többi tejszínt.
  6. A gratint alufóliával letakarva, a hideg sütőbe tesszük, így hagyjuk felmelegedni, és 30 percig a fólia alatt, ill. további kb. 20 percig fólia nélkül pirulásig sütjük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd tálaljuk.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)