2017. április 20.

Sonkás-hagymás kalácsfészek








A levelezőmben promócióként szoktam kapni Pinterest-fotókat, amiket rendszerint azonnal kikukázok anélkül, hogy tüzetesen végignézném a kínálatot. A minap viszont megakadt a szemem az egyik fotón, vagyis ezeken a helyes kis kosárkákon. Rá is kerestem a receptre, és nagyon megtetszett. Egyszerű, könnyen és gyorsan elkészíthető. Igaz, az én kis fészkeim nem lettek túl szépek, de a kalács már csak ilyen, picit jobban törik, mint a toastkenyér.
Mivel a húsvéti sonkánk jó része megmaradt, úgy gondoltam, bacon helyett azt teszek bele, sőt toastkenyér híján a töltelék alá maradék kalácsból lesz a fészek. Az önteten is variáltam egy kicsit. Nemcsak húsvét után menthetjük így meg az ünnepi asztal kínálatának maradékait, hanem húsvétkor előételként is felkínálhatjuk ezeket a nagyon finom falatkákat. Na jó, inkább 2-3 falat az, de tényleg jó választás vendégvárónak, sőt akár vacsorára is valamilyen salátával. :)





 

Hozzávalók 12 darabhoz:

6-12 szelet kalács (a szelet nagyságától függően)
10 dkg főtt, füstölt sonka (pl. húsvéti sonka)
2 fej vöröshagyma
1 ek. vaj + a sütőformához
1 tojás
1 tojássárgája
1,5 dl habtejszín
morzsolt korianderlevél
morzsolt majoránna
őrölt fekete bors

kevés kristálycukor
7 dkg Cheddar sajt, reszelve
metélőpetrezselyem levélkék

elkészítés:

  1. A még nem túl szikkadt vagy friss kalácsot kisujjnyi vastag szeletekre vágjuk, és 8 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval köröket szaggatunk ki belőle. (A nagyobb szelet 2 db-ot is kiad).
  2. Nyújtófával kicsit nagyobbra nyújtjuk, és egymás után óvatosan beleültetjük a vajjal kikent muffintepsi mélyedéseibe. 5 percre 180°C-ra előmelegített sütőbe toljuk, majd kivesszük a sütőből, és hűlni hagyjuk.
  3. A félbevágott, vékonyra szelt, kevés sóval ízesített hagymát megdinszteljük a felhevített vajon, majd meghintjük kevés cukorral, és megkaramellizáljuk. Hűlni hagyjuk.
  4. A kalácskosárkákban elosztjuk előbb a karamellizált hagymát, majd az egészen kis darabokra aprított sonkát.
  5. Az egész tojást elkeverjük a tojássárgájával, a tejszínnel, a fűszerekkel, és 2-2 evőkanálnyit a kalácsfészkekbe öntünk. Megszórjuk reszelt sajttal, és ugyanazon a hőfokon kb. 15 perc alatt készre sütjük.
  6. A sütőből kivéve pár percig hűlni hagyjuk, majd tálra szedjük, és azon melegében vagy akár langyosra hűlve kínáljuk.
sütési mód: alul-felül sütés

Tipp:

  • A lehulló kalácsszélekből felfújtat készíthetünk. 
  • Kalács vagy toastkenyér helyett az itt olvasható recept szerint pitetésztát is készíthetünk fészeknek.










Ihletadó recept: RecipeTinEats

2017. április 15.





Minden kedves Olvasómnak
békés, áldott húsvéti ünnepeket kívánok!




Ünnepi málnatorta







Húsvétra igazán szép süteményt szerettem volna sütni, és mivel nevelőapámnak is ilyen tájban van a névnapja, duplán remekelni akartam. :D El is kezdtem kutakodni a neten valamilyen mutatós és finom édesség után, és amikor megláttam ezt a tortát, nem akartam tovább keresni. Bár vajas + vizes piskótát még sosem sütöttem, és a hozzávalók aránya is furának tűnt, valamint a krém sem igazán nyerte el a tetszésemet, mégis emellett a torta mellett maradtam, mert küllemre nagyon tetszett.
Majd én átalakítom! – felkiáltással neki is álltam, és a kevéske kóstoló alapján a család minden tagja szerint nagyon finom lett az eredmény. :)
Amellett, hogy jelentősen lefaragtam a cukor és a tejszín mennyiségét, a szerintem túl snassz, málnával kevert, habfixálós tejszínhab helyett – kissé nagyképűen szólva – én úgymond igazi krémet készítettem. A kakaós piskóta is sokkal kevesebb kakaóport és vizet tartalmaz, mert az 5 dkg-ot, ill. a 8 evőkanálnyi vizet sokalltam bele. Az eredeti recept szerinti mandulás linzertészta sajnos rommá tört, miután kisült, ezért a saját, jól bevált receptemet használtam – igaz, ezúttal tönkölyliszttel –, ami most is bizonyított. Végül szinte 100%-ban eltértem az alaprecepttől, de a torta külalakja legalább az eredeti maradt. :D
Igaz, hogy egy kissé munkás a kétféle tészta miatt, ill. nem is túl olcsó, mégis úgy érzem, hogy összességében véve nem bonyolult, és valódi dísze lehet az ünnepi asztalnak húsvétkor. :) ...főleg, ha nálam sokkal ügyesebb kezű valaki díszíti a torta tetejét. :D






Hozzávalók 24 cm átmérőjű tortaformához:

Linzertésztához:
20 dkg fehér tönkölybúzaliszt
12 dkg felkockázott, hideg vaj
10 dkg porcukor
1 kis tojás

Kakaós piskótához:
8 dkg extra finom süteményliszt
2,5 dkg étkezési kukoricakeményítő
2 dkg keserű kakaópor
6 tojás
10 dkg porcukor
6 dkg puha vaj
4 ek. víz

Krémhez:
30 dkg málna
50 dkg túró
20 dkg puha vaj
20 dkg porcukor
2,5 dl habtejszín
5 zselatinlap

Díszítéshez:
2 dl habtejszín
1 cs. habfixáló
12 málnaszem
(citromfűlevélkék)

elkészítés:

  1. A linzertésztához a lisztet elmorzsoljuk a hideg vajjal, hozzáadjuk a porcukrot, a tojást, és gyors mozdulatokkal tésztává gyúrjuk. Kétfelé vesszük, mindkettőt göbölyűre formázzuk, ellapítjuk, és folpackba csomagolva, hűtőbe tesszük 30-60 percre.
  2. A kakaós piskótához a tojássárgájákat a cukorral robotgéppel fehéredésig keverjük, majd kihabosítjuk a puha vajjal, hozzákeverjük a vizet, majd felváltva beleforgatjuk a keményítővel, kakaóporral elvegyített lisztet és a fehérjehabot.
  3. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk, és 170°C-ra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük. Kihűtjük, majd két lapra vágjuk.
  4. Az egyik adag lehűtött linzertésztát az elmosott, sütőpapírral bélelt, liszttel hintett sütőforma közepére tesszük (a peremét nem kapcsoljuk rá), és 24 cm átmérőjű körlappá nyújtjuk. Villával több helyen megszurkáljuk, majd rákapcsoljuk a forma peremét.
  5. A linzerlapot 180°C-os sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük, majd a sütőpapírral együtt óvatosan átborítjuk egy tiszta konyharuhára. Lehúzzuk róla a sütőpapírt, és hűlni hagyjuk. Így járunk el a másik adag linzertésztával is.
  6. A málnát (ha mirelit, előbb szűrőkanálba téve kiolvasztjuk és lecsepegtetjük) 12 szem kivételével pürésítjük, és szűrőkanálba téve átpasszírozzuk.
  7. A vajat a porcukorral felhabosítjuk, majd alaposan elkeverjük az alaposan áttört, szobahőmérsékletű túróval és a málnapürével.
  8. A pár percre hideg vízbe áztatott, alaposan kinyomkodott zselatinlapokat 0,5 dl tejszínben felolvasztjuk, majd hozzákeverünk 3-4 evőkanál málnás túrókrémet. A zselatinos túrót a többi krémhez keverjük, majd hozzáforgatjuk a habbá vert többi tejszínt.
  9. Az egyik linzerlapot visszatesszük a peremével ellátott tortaformába, egyenletesen elkenjük rajta a túrókrém harmadrészét, és ráhelyezünk egy piskótalapot. Elosztjuk rajta a következő adag krémet, és ráfektetjük a másik piskótalapot. Erre kerül a maradék krém, amit befedünk a 2. linzerlappal. A tortát folpackkal letakarva, másnapig hűtőben dermesztjük.
  10. A tortáról lekapcsoljuk a forma peremét, a tésztát bevonjuk a cukorral, habfixálóval felvert tejszínhabbal, majd tortafésű segítségével megmintázzuk a habot. A tetejét a félretett málnaszemekkel díszítjük, és legalább 1 órát szobahőmérsékleten hagyjuk. Felszeleteljük és tálaljuk.
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)












Forrás: Küchengötter