2017. január 20.

Darált húsos-aszalt paradicsomos köles







A köles még mindig nagy szeretetnek örvend nálunk, és még ha eddig nem is sikerült túl sok módját kitalálni a felhasználásának, egytálételnek rengetegféleképpen variálható. Most ez a darált húsos változat kerekedett ki belőle, és olyan jól sikerült, hogy a Kutyinyek már a legelső falat után közölte, hogy „ilyet máskor is csinálhatsz”. Én is így éreztem, bár ahogy magamat ismerem, következő alakommal úgy is variálok rajta, csak hogy sose legyen egyforma az ízesítés. :D






Hozzávalók 4-5 személyre:

50 dkg darált sertéslapocka
10 dkg olajban eltett aszalt paradicsom
1 bocskorpaprika
1 fej lila hagyma
6 gerezd fokhagyma
1 dl száraz fehérbor
1 dl tejszín
1 ek. paradicsompehely
1 tk. koriandermag
1 tk. őrölt fűszerkömény
1 tk. krétai vad oregánó
1 mk. kashmiri csili
őrölt fekete bors

1 ½ ek. mangalicazsír
20 dkg köles

elkészítés:

  1. A húsraguhoz az egész szemű fűszereket ledaráljuk, vagy mozsárban porrá törjük, majd összekeverjük a többi fűszerrel és a sóval.
  2. A megtisztított vöröshagymát félbe, majd nagyon vékony szeletekre vágjuk, és a zsíron az apró kockákra vágott bocskorpaprikával együtt kissé megpirítjuk.
  3. Hozzáadjuk a felaprított fokhagymát, összesütjük, majd rátesszük a húst. Megszórjuk az fűszerkeverékkel, fehéredésig sütjük, majd felöntjük a borral, a tejszínnel, és addig főzzük, amíg még van egy kis leve. Beletesszük a kis kockákra aprított aszalt paradicsomot, és a ragu levét teljesen elforraljuk.
  4. A kölest szűrőkanálba öntve, hideg vízzel alaposan átmossuk, lábasba tesszük, és felengedjük kétszeres mennyiségű vízzel. Lefedve, nagy lángon felforraljuk, majd fedő nélkül, közepes lángon készre főzzük a kölest.
  5. A kölest a raguhoz keverjük, az ételt utánasózzuk és tálaljuk.

Tipp:
Kenyérrudak
at vagy kiflit kínálhatunk hozzá.













2017. január 18.

Forró csokoládé feketén-fehéren





Az utóbbi időben megint rákaptam a kakaóra. Ez úgy kb. 15 évente előfordul velem. :D
Egyik alkalommal egy kicsit fel akartam dobni, és ez a kétféle csokoládéból készült itóka lett az eredmény. Jó pár hónapja a lecker.de-n láttam meg ezt a fekete-fehér változatot, de kicsit átdolgoztam, mert abban őrült sok volt a kakaópor, és pluszban még cukrot is írtak, ami szerintem túlzás, mert így is éppen elég édes. Csokilikőrrel is kipróbáltam, és naná, hogy úgy még finomabb volt. Persze ha gyerekeknek készül, akkor a likőr elhagyható.
Egy nyugodtan elfogyasztott téli reggeli vagy vacsora tökéletes kísérője lehet, de egy jó beszélgetés mellett, csak magában kortyolgatva is megjárja. :)






Hozzávalók 2 személyre:

12 dkg fehér csokoládé
6 dkg étcsokoládé
2 dkg keserű kakaópor
5 dl tej
2 ek. csokilikőr (elmaradhat)

elkészítés:
  1. A durvára vágott fehér csokoládét felolvasztjuk 0,5 dl forró tejben, 2 üvegpohárba töltjük, majd hagyjuk langyosra hűlni.
  2. Az 1 dl hideg tejjel simára kevert kakaóport hozzáöntjük a felforralt 3,5 dl tejhez, összeforraljuk, majd felolvasztjuk benne a durvára darabolt étcsokoládét. (Ha melegítő italnak készítjük, adhatunk hozzá 2 evőkanál csokilikőrt vagy rumot.)
  3. A csokoládés kakaót óvatosan a fehér csokoládéra öntjük, majd az italt tejszínhabbal díszítjük, és kakaóporral meghintve kínáljuk.







A recept a Kifőztük gasztromagazin januári számában is megjelent.


Forrás: www.lecker.de

2017. január 16.

Húsos túrókifli






Mivel mással is kezdhettem volna 2017-et receptügyileg, mint kelt tésztával! Így cselekszik az, aki nem tesz újévi most-aztán-lefogyok-fogadalmat. :D A kelt tészta idén is a legjobb barátom lesz, és eszem ágában sincs lemondani róla. Legfeljebb kevesebbet eszem belőle, és nem vacsorára, már ha épp nem csábulok el a mennyiséget és az időpontot tekintve. :D No, de ez most mellékes, lényeg, hogy ezt a kiflit a sörkiflim ihlette, amiből az utóbbi hetekben annyit sütöttem, hogy az már vicc, de még mindig nem sikerült megunni. :D A legutóbbi kiflisütés közben agyamban ismét fény gyúlt, és már láttam is magamat, ahogy darált hússal töltöm a kifliket. A „nagy” ötletet pár nappal később tett követte, és bár a tésztát jelentősen átalakítottam (és közben az is kiderült, hogy ehhez hasonló kiflim már van fent a blogon), a töltés-tekerés legalább pont úgy történt, ahogy elképzeltem. :D
A Kutyafülnek a kisült péksütikkel megint sikerült mosolyt csalnom az arcára, de én se voltam morcos, amikor beleharaptam. :)




Hozzávalók 16 darabhoz:

a tésztához:
30 dkg fehér tönkölybúzaliszt
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
25 dkg túró
5 dkg olvasztott vaj
1 tojás
1 púpozott ek. morzsolt oregánó
1 ek. só
1 csapott ek. cukor
2,5 dkg friss élesztő
1 dl tej

a töltelékhez:
45 dkg darált sertéshús
10 dkg natúr krémsajt
1 fej vöröshagyma
2 nagy gerezd fokhagyma
1 ek. grillfűszer (pl. Kotányi grill klasszikus fűszersó)
őrölt fekete bors
1 ek. mangalicazsír

a tetejére:
1 tojás
szezámmag

elkészítés:

  1. A cukorral vegyített lisztkeverék közepében kialakított mélyedésbe morzsoljuk az élesztőt, elkeverjük a langyos tejjel, és egy kis liszttel betakarva felfuttatjuk.
  2. Hozzáadjuk a tojással, langyos olvasztott vajjal kevert, oregánóval, sóval ízesített túrót, és megdagasztjuk. Vajjal vékonyan kikent tálba tesszük, és letakarva, meleg helyen a kétszeresére kelesztjük.
  3. A töltelékhez a finomra aprított vöröshagymát a felhevített zsíron megdinszteljük, majd az áttört fokhagymát is hozzáadva, 1 percig továbbsütjük. Rátesszük a darált húst, fűszersóval, borssal ízesítjük, és készre sütjük. Szűrőkanálba öntve lecsepegtetjük róla a felesleges zsiradékot. Kihűtjük.
  4. A tölteléket késes aprítóban finomra daráljuk, majd alaposan elkeverjük a krémsajttal.
  5. A megkelt tésztát négyfelé vesszük, és mindet meggömbölygetjük. Letakarva pihentetjük negyedórát.
  6. A tésztagombócokat lisztezett munkalapon 30 cm átmérőjű körlapokra nyújtjuk, és mindegyiket 8 cikkre vágjuk.
  7. A tölteléket elosztjuk 16 körcikken úgy, hogy a szélek szabadon maradjanak, majd mindegyiket befedjük a töltetlen lapokkal, és kissé összenyomkodjuk. Feltekerve kiflikké formázzuk, majd sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és letakarva kb. 20 percet kelesztjük.
  8. A kifliket lekenjük felvert tojással, megszórjuk szezámmaggal, és előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. A kész péksüteményeket rácsra szedjük hűlni, majd langyosan (valamilyen mártogatóval) kínáljuk.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc