2015. november 30.

Finn ünnepi koszorú (sütőkövön sütve)

 

 

 
Nagyon szeretjük a kalácsot, de általában csak húsvétkor sütök, és 1-2 esettől eltekintve, az ízesítést illetően nem nagyon variálok. Maximum egy kis rumot, mascarponét és/vagy mazsolát szoktam a tésztájába tenni. Most azonban a karácsony közeledtével úgy éreztem, itt az ideje ünnepibbé tenni ezt a hőn szeretett kelt tésztát. Régóta szemeztem már az egyik kaláccsal, és most végre sort kerítettem rá. Különleges ízű a kardamomnak és a sáfránynak köszönhetően, amit még inkább fokoz a tetején lévő rumos finomság.
A sütőkövön sütés kalács esetében talán furcsának tűnhet, nem is láttam még azon készítve másféle kelt tésztát. Úgy éreztem, megér egy próbát kalácstésztával is levizsgáztatni, hiszen nagyanyáink a kalácsot is kemencében sütötték, és ha nekik sikerült, akkor nekem miért ne menne az ahhoz hasonló állapotokat teremtő sütőkövön. :)
A kalácstészta gyönyörű lett, de sajnos az idő egyáltalán nem kedvezett a fotózásnak – ahogy kisült a kalács, az ég befelhősödött. Lőttek a fényképezésnek, legalábbis a gyors fotózás ezúttal lehetetlen küldetéssé vált. Se így, se úgy nem akart sikerülni, és a temérdek képből alig találtam néhány olyat, ami még épp használhatónak tűnt. A szeletek fotózására már végképp nem volt esélyem, így azokat másnap kaptam lencsevégre – szintén nem túl jó fényviszonyok között.
Szerencsére a kalács jól sikerült, és végül is ez fontosabb, mint egy jó fotó. :D
 
 

Hozzávalók 1 kalácshoz:

a tésztához:
50 dkg fehér kenyérliszt
6 dkg porcukor
1 tk. őrölt kardamommag
1 tk. sáfrány
1 csapott tk. só
2 tojás
5 dkg vaj
2,5 dkg friss élesztő
kb. 2,5 dl tej

a tetejére:
2 ek. mandulapehely vagy vágott mandula
2 dkg kandírozott vagy aszalt gyümölcs (pl. citrom- vagy narancshéj, mangó, sárgadinnye, sárgabarack)
2 cs. vaníliás cukor
1 ek. rum vagy likőr (pl. limoncello)

elkészítés:
  1. 1 dl tejet felforralunk, ráöntjük a szálaira bontott sáfrányra, és így hagyjuk langyosra hűlni.
  2. A cukorral édesített többi tejben elkeverjük az élesztőt, és letakarva felfuttatjuk.
  3. A sóval, többi porcukorral, őrölt kardamommal vegyített liszt közepébe tesszük az egész tojást, a tojássárgáját, hozzáöntjük az élesztős és a sáfrányos tejet, a langyos olvasztott vajat, és megdagasztjuk. A tésztát vékonyan kivajazott tálban, letakarva megkelesztjük. Közben a sütőkövet a sütőnek alulról a 2. rácsára tesszük, és 250°C-ra előmelegítjük.
  4. A megkelt tésztából 3 egyforma gombócot gömbölygetünk, és letakarva negyedórát pihenni hagyjuk.
  5. A bucikat kb. 60 cm hosszú rudakká sodorjuk, hármas fonással megfonjuk, majd koszorú formára hajlítjuk, és a fonat végeit összedolgozzuk.
  6. A kalácsot a liszttel alaposan beszórt sütőlapátra tesszük, betakarjuk vékonyan megolajozott folpackkal, és huzatmentes helyen a kétszeresére kelesztjük.
  7. A rumot elkeverjük a cukorral, a mandulával és a kandírozott gyümölccsel. A kalácsot lekenjük felvert tojásfehérjével, és megszórjuk a rumos keverékkel.
  8. A lapát segítségével – szükség esetén egy másik fa lapáttal is alányúlva – a kalácsot óvatosan rácsúsztatjuk a sütőkőre. A sütő hőmérsékletét ekkor 190°C-ra mérsékeljük, és 20 percig ezen a hőfokon sütjük.
  9. A hőfokot tovább csökkentjük 180°C-ra, és további kb. 15 perc alatt készre sütjük a koszorút. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.

Megjegyzés, tipp:
Sütőkő híján, a szokott módon, tepsire téve is megsüthetjük a kalácsot.




A recept a Kifőztük gasztromagazin decemberi számában is megjelent.


Forrás: Szakácskönyv kenyérsütő gépekhez

 

2015. november 27.

Narancskrémes torta







Anyósomtól még november közepén a szülinapomra mézes-grízes süteményt kaptam saját maga készítette tányéralátétekkel és szintén handmade karácsonyfadíszekkel.
Mivel nem volt túl sok kedvem a hétvégi sütisütéshez, ezért úgy terveztem, hogy az ő sütijét tálalom fel vasárnap, amikor Anyáékkal szándékoztunk megünnepelni, hogy megláttam a napvilágot (nem normálisan sok évvel ezelőtt). A sütemény azonban annyira elkopott pár nap alatt (ez az egyik kedvencünk), hogy muszáj volt beizzítanom a sütőt. Mindezt este 7 óra körül sikerült kitalálnom. A torta 8-ra el is készült. :D
A recepthez a hűtőben gubbasztó 2 szem narancs adott ötletet. Emlékeztem rá, hogy egyszer sütöttem már hasonlót, de az citromos volt, és lemon curd, azaz citromkrém kellett hozzá. Mivel hetek óta valamilyen habos sütire vágytam, így azt a korábbi receptemet variáltam át narancsosra. Amikor a krémhez hozzákevertem a tejszínhabot, csöppet megszeppentem, ui. úgy éreztem, túl sok krémet sikerült készítenem, ráadásul valahogy nem is tűnt elég édesnek. Csak annyi cukor van benne, ami az orange curdhöz kellett - sem a tejfölös mascarponét, sem pedig a tejszínhabot nem édesítettem. Utólag pedig már bajos lett volna hozzáadni plusz cukrot. Elszontyolodva kanalaztam a krémet a tésztára, és másnap is csüggedten szeleteltem fel. Egy kis morzsányit azonban megkóstoltam, hátha mégis érdemesnek találom arra, hogy lefotózzam és felkerüljön a blogra. Nagy volt a meglepetés, miután megízleltem, ui. kiderült, hogy jól sikerült, és a krém mennyisége is épp így volt tökéletes. Az édességét pont megfelelőnek éreztem. Persze, aki a nagyon édes sütiket szereti, az keverhet cukrot a mascarponéhoz is.
Azonnal előszedtem a fotózási kellékeket, és örömmel fogtam hozzá a sütike megörökítéséhez. Ebéd után pedig nyugodt szívvel tálaltam fel, és az örömöm az Anyáéktól bezsebelt dicséretekkel vált teljessé. :) Ez lett az egyik kedvenc sütim a habos édességeim közül. :)
Ezt a tortát bátran ajánlom advent 4 vasárnapjának egyikére, de az ünnepi asztalra is, ha karácsonykor habos süteményre vágyna valaki.






Hozzávalók 20 cm átmérőjű tortaformához:

Piskótához:
4 tojásfehérje
1 tojássárgája
8 dkg porcukor
8,5 dkg liszt
1 mk. sütőpor
1 narancs reszelt héja
vaj és liszt a sütőformához

Krémhez:
15 dkg mascarpone
5 dkg tejföl (20%-os)
11 ek. narancskrém
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
2 dl tejszín
6 zselatinlap
4 dkg kandírozott narancshéj
2 ek. narancslé
2 ek. narancslikőr

Tálaláshoz:
porcukor

elkészítés:

  1. A tésztához a tojássárgáját 2 dkg porcukorral fehéredésig keverjük, és kisebb adagokban, felváltva hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét és a sütőporral narancshéjjal vegyített liszttel.
  2. A tésztamasszát kivajazott, kilisztezett sütőformába simítjuk, és előmelegített sütőben készre sütjük. Tortarácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni, majd 2 lapra vágjuk.
  3. A kandírozott narancshéjat kis kockákra aprítjuk és felöntjük a likőrrel kevert narancslével.
  4. A zselatinlapokat pár percre hideg vízbe áztatjuk, majd alaposan kinyomkodjuk és feloldjuk 0,5 felforrósított tejszínben. Hűlni hagyjuk.
  5. A mascarponét kikeverjük a tejföllel, 5 evőkanál narancskrémmel és a likőrös narancslébe áztatott kandírozott narancshéjjal.
  6. Hozzáadjuk a zselatinos tejszínt, alaposan összekeverjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a kemény habbá vert többi tejszínt.
  7. Az egyik tésztalapot visszatesszük a peremével ellátott tortaformába, megkenjük 3 evőkanál narancskrémmel, és elsimítjuk rajta a mascarponés krémet.
  8. A másik tésztalapra szintén 3 evőkanál narancskrémet kenünk, és a krémes felével a krémre helyezzük.
  9. A tortát néhány órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük, majd lekapcsoljuk róla a karimát, cikkekre vágjuk és porcukorral meghintve tálaljuk.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 20 perc